Egy váltókezelő okozhatta a moszkvai szerencsétlenséget

MNO

Egy váltókezelő okozhatta a moszkvai szerencsétlenséget

Egy váltókezelőt gyanúsítanak azzal, hogy az ő hanyagsága vezethetett a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesetéhez, amelyben 22 utas meghalt és több mint 160 megsebesült.

A moszkvai metró kelet-északnyugati irányú Arbatszko-Pokrovszkaja vonalán kedden siklott ki egy szerelvény három kocsija. Az egyik teljesen szétroncsolódott. A baleset helyi idő szerint reggel 9 óra körül, a csúcsforgalomban történt. A zsúfolt metrókocsikban elsősorban munkába siető emberek utaztak, amikor a szerelvény vezetője a Szlavjanszkij bulvar megálló előtt 200 méterrel hirtelen fékezett.

A lenta.ru orosz hírportál közlése szerint a nyomozók azt feltételezik, hogy a gyanúsított elmulasztotta megvizsgálni a váltót, amely előzőleg javítás alatt állt. A több tonnás metrószerelvények okozta rezgés miatt a váltó kioldódhatott, a síneket átállította és az alagút falának irányította a súlyos balesetet szenvedett szerelvényt. Az első kihallgatáson a kezelő elismerte, hogy nem ellenőrizte a váltó állapotát.

A moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesete

A szerencsétlenség elsődleges okának eddig azt tartották, hogy egy váratlan feszültségesés miatt a biztonsági rendszer hamis vészjelzést adott ki, és a szerelvény vezetője talán emiatt vészfékezett. Más feltételezések szerint a kisiklott vagonok futóműszerkezetével, a kerekek felfüggesztésével lehetett probléma.

A Pervij Kanal orosz állami televíziós csatorna jelentése szerint a keddi a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesete volt.

Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter kedden közölte, hogy 12 halottat a három kisiklott vagonból emeltek ki, a többiek a metró előcsarnokában, illetve már a kórházban haltak bele sérüléseikbe.

Két külföldi is van az áldozatok között

A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség szerdai jelentése szerint két külföldi is van a halálos áldozatok között: egy kínai és egy tádzsik állampolgár. A sebesültek között is vannak külföldiek, ukrán, moldovai, tádzsik, üzbég, illetve kirgiz állampolgárok.

A Park Pobedi és a Szlavjanszkij bulvar metrómegállók közötti szakaszról, ahol a baleset történt, több mint 1150 embert menekítettek ki, 161-en szorultak orvosi segítségre. Mintegy 140 főt kellett kórházba szállítani, közülük 42 sérültet intenzív osztályokon ápolnak.

Szergej Szobjanyin főpolgármester szerdára gyásznapot hirdetett Moszkvában.

Forrás: MNO

2 hozzászólás “Egy váltókezelő okozhatta a moszkvai szerencsétlenséget” bejegyzésre

  1. szigetország szerint:

    Tehát a váltókezelő a hibás….

    Emlékszem, a három hónappal ezelőtti dél-koreai kompbaleset után hét (!) miniszter, majd a miniszterelnök is lemondott, az utóbbiét később nem fogadta el a dél-koreai elnök. Mert ugye politikai felelősség is létezik a világon.

  2. fghfjhgkjhk szerint:

    Tehát a váltókezelő. A maláj gépnél a fórumokon meg a pilótát hozták ki lúzernek.

Itt lehet hozzászólni !