Diákok takarították a csepeli játszótereket – Te is jelentkezhetsz önkéntes munkára!

Csepel.hu

Te is jelentkezhetsz önkéntes munkára!

Kerületi középiskolás diákok tették rendbe Csepel játszótereit a közelmúltban. A Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola tanulói már az újonnan bevezetett iskolai közösségi szolgálat keretében teljesítették az önkéntes munkát.

A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint ugyanis az érettségi bizonyítvány kiadásához ötven óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges, amelyet első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk. Ez a 2013/2014. tanévben – tehát az idén – 9. és 10. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti.

A játszóterek megszépítésében Varga Norman ifjúsági referens is segített, aki a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület képviselőjeként a fővárosban szervezi és koordinálja a fiatalok feladatvégzését.

„Közel 60 intézménnyel állunk kapcsolatban, így a nyáron a fővárosban több száz fiatal kezdheti el a közösségi szolgálatot. Számos foglalkozás közül válogathatnak a diákok, de úgy látszik idén sláger az óvodai és egyéb rendezvényszervezési munkák. Eddigi tapasztalataink szerint azonban szép számmal jelentkeznek állatápolási és egyéb karitatív feladatokra is a munkavégzők” – tájékoztatta oldalunkat az ifjúsági referens.

Bővebb információ és jelentkezés: iksz@vitalistab.hu

Forrás: Csepel.hu

6 hozzászólás “Diákok takarították a csepeli játszótereket – Te is jelentkezhetsz önkéntes munkára!” bejegyzésre

  1. cs szerint:

    Nagyon helyes, fel kell készíteni őket az életre, az ingyen munkával.

  2. grün szerint:

    Mint anno a cuciban?! 😛 😀
    Mit csinálnak itt kedveskéim, kérdi egy néni.
    Fát ültetünk.
    És hol a fa?!
    Teccik tudni az úgy van, hogy egy kiássa a gödröt, egy betemeti! Aki a csemetét beleállítaná az tornából fel van mentve és nem végezhet fizikai munkát!

  3. Gordon szerint:

    közösségi munkával kell felkészíteni őket az életre.
    (Felix és grün például sosem dolgozott, szerintem ők már nem is akarnak megjavulni. Csak ugatják a munkát!)

  4. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.!Az úttörők 12 pontjából:
    .
    .
    5. Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
    6. Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.
    .
    Gondolom, mint szoci iskolaigazgató még emlékszik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  5. grün szerint:

    Öreg Komcsi!
    Hol van az úttörők 12 pontja!
    A cserkészek 3. törvényéből már ügyesen kifelejtették a zönkéntes munkát!
    Talán rájöttek, hogy ami kötelezően önkéntes az annyit is ér! 😛 😀

  6. felix szerint:

    Szegény Gordon.
    Már semmilyen gyógyszer nem használ neki.
    Maradna a munkaterápia, de attól azonnal kinyuvadna.
    Nem segít rajta csak a böllér.
    Súlyra már rég vágásra érett.

Itt lehet hozzászólni !