Mandiner, Csepel.info
Egészen hihetetlen története van annak, ahogy én a labdarúgásba belekerültem. A mai napig sem tudom felfogni.
„Egészen hihetetlen története van annak, ahogy én a labdarúgásba belekerültem. A mai napig sem tudom felfogni. Az édesanyám súlyos, ágyban fekvő beteg lett, de egy év után egyszer csak – valami csoda folytán – otthagyta az ágyat, felkelt, és felépült. Akkor úgy érezte, ezt meg kall hálálnia a JóIstennek, mégpedig azzal, hogy én pap leszek. Mindenki ebben a tudatban is volt, nekem pár hónap múlva kellett volna jelentkeznem az esztergomi bencés gimnáziumban, de előtte történt egy számomra is máig felfoghatatlan eset.
A vasárnap 10 órási mise előtt szóltam édesanyámnak, hogy lenézek a focipályára, és onnan megyek a templomba. A Dorog felnőtt csapata éppen Komáromba készült mérkőzésre, de a csapat két kapusa közül egyiket sem engedték el a katonaságtól. Ott álltak kapus nélkül, és az edző egyszercsak odaszólt nekem, hogy: te jössz velünk a meccsre. És 14 és fél éves fejjel elmentem velük, beöltöztettek, beállítottak a kapuba, és 2:1-re nyertünk. Azt sem tudtam, mit kell csinálni, csak ösztönösen mentem a labdára. Aztán otthon édesapám várt a kapuban, az első pofont azért kaptam, mert a kérdésre, hogy hol voltam, azt feleltem: Komáromban. A másodikat pedig akkor, amikor azt állítottam, hogy a felnőtt focicsapatnak védtem a meccsen. Senki nem hitte el, de másnapra már híre ment az egész környéken. Így lettem 15 évesen pap helyett kapus.”
Forrás: Mandiner
