A hollandok földbe döngölték a spanyolokat – videóval!

Mno

A hollandok földbe döngölték a spanyolokat

A holland labdarúgó-válogatott 5-1-re legyőzte a címvédő spanyolokat a brazíliai világbajnokság második pénteki mérkőzésén, így alaposan visszavágott a négy évvel ezelőtti fináléban elszenvedett vereségért.

Mindkét csapat óvatosan kezdett, aztán az első ziccert Sneijder hagyta ki, pontosabban Casillas védett hatalmas bravúrral. Ezt követően egyértelműen a spanyolok játszottak fölényben, de nemcsak többet birtokolták a labdát, hanem veszélyesebben is futballoztak, melynek köszönhetően – ha 11-esből is, de – előnybe kerültek. A későbbiekben is a címvédő akarata érvényesült, de közvetlenül a szünet előtt van Persie szépségdíjas, csukafejesből szerzett góljával egyenlítettek a hollandok.

A folytatásban teljesen megváltozott a játék képe. A hollandok sorra vezették veszélyes akcióikat, a spanyoloknak nem volt ellenszerük, ennek következtében hamar kétgólos előnyre tettek szert a narancsmezesek. A címvédő ezután teljesen összeomlott, az Oranje pedig örömfocit mutatott be, az 5-1-es végeredmény pedig a játék képe alapján a spanyolokra nézve még hízelgő.

A spanyolok kapusa, Iker Casillas az első gólt a 44. percben kapta, így 477 perc után kapitulált vb-meccsen, azaz nem sikerült megdöntenie az olasz Walter Zenga 1990-ben felállított 517 perces rekordját, sőt az e tekintetben második angol Peter Shiltontól (500) is elmaradt.

B csoport, 1. forduló:
Spanyolország – Hollandia 1-5 (1-1)
Salvador, Fonte Nova Aréna, 45 000 néző, v.: Nicola Rizzoli (olasz)
gólszerző: Xabi Alonso (27., 11-esből), illetve van Persie (44., 72.), Robben (53., 80.), de Vrij (64.)
sárga lap: de Guzman (25.), de Vrij (41.), van Persie (66.), illetve Casillas (65.)

Spanyolország: Iker Casillas – Cesar Azpilicueta, Sergio Ramos, Gerard Pique, Jordi Alba – Xabi Alonso (Pedro, 63.), Sergio Busquets, Xavi, Andres Iniesta – David Silva (Cesc Fabregas, 78.), Diego Costa (Fernando Torres, 62.)

Hollandia: Jasper Cillessen – Ron Vlaar, Daley Blind, Stefan de Vrij (Joel Veltman, 77.), Bruno Martins Indi, Daryl Janmaat – Jonathan de Guzman (Georginio Wijnaldum, 62.), Wesley Sneijder, Nigel de Jong – Robin van Persie (Jeremain Lens, 79.), Arjen Robben

7 hozzászólás “A hollandok földbe döngölték a spanyolokat – videóval!” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Jól megy a foci a hollandoknak!
    Vajon van-e a miniszterelnökük telke végében saját stadion és futball-akadémia vagy csak focizni tudnak?! 😛 😀
    .
    https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/t1.0-9/10409560_731226046919573_7152980527707990861_n.png

  2. Gordon szerint:

    A gólok több mint kétharmadát a narancsosok lőtték. Április, május, június… 😀

  3. nagyapó szerint:

    Az eredményt nézve 5:1, örülök, mert a magyarok alig gyengébbek a spanyoloknál!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. grün szerint:

    Öreg Komcsi!
    “a magyarok alig gyengébbek a spanyoloknál!”
    Nem ám! Egyenlő erősek vagyunk!
    Hiszen a spanyolok is egyet rúgtak, mi is egyet rúgtunk nekik!
    Sőt kettőt, ha jól emlékszek még egy ajándék öngólt is adtunk a hollandoknak! 😛 😀

  5. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Gratulálok! Nagyon érti a humort! Vagy inkább ”Hát a humort aztat ércsük, csak nem szeressük.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. grün szerint:

    Öreg Szeszkredenc!
    Nem humor, csak Te annak veszed! 😛
    .
    Így nézett ki a felcsúti pálya amikor még csak körül kerítették, mert a marhák és a lovaskocsik miatt negyedóránként le kellett fújni a meccset, hogy átengedjék őket a felezővonalat alakító dűlőúton! 😛 😀
    https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/t1.0-9/10387295_532090343562760_6824281099505810781_n.jpg

  7. grün szerint:

    öreg Spori!
    Megállapíthatjuk, hogy a magyar foci hasonló erőt képvisel mint Costa Rica, hiszen az 1954-es VB. elődöntőn 4:2-re legyőztük Uruguay-t!
    Apró szépséghiba, ha most kikerültünk volna és összekerültünk volna lehet, hogy az uruk lealáznak bennünket egy sima nyolcassal?!
    Mennyi volna és ha, sőt ha-ha-ha! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !