Egymást fúrják a csepeli balliberálisok

Melyik arc lesz a végső?

Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

Ütközőzóna: Szenteczky János balról, Horváth Gyula jobbról

Egyre élesebb a harc az elsőségért a csepeli balliberális pártok között. A Demokratikus Koalíció az élre törne, de nincs elég pénze és hadra fogható embere, az MSZP helyi szervezetének vannak forrásai, de megcsappant a hitelessége  és az ereje, az Együtt-PM meg nagyjából úgy néz ki, mint egy leeresztett lufi – értesült belső forrásokból a Csepel.info.

A hasonszőrű pártok közötti küzdelmet mutatja, hogy a különböző táborokból már az általuk Fidesz-közelinek tartott Csepel.info-nak küldözgetik az egymást becsmérlő leveleket. Az egyiket be is mutatjuk, egy másikból viszont csak részleteket: a tartalma annyira magánszférát sértő, hogy teljes közreadásra alkalmatlan.

Félsiker majd kudarc a választásokon

Míg a tavaszi országgyűlési választás győzelmet hozott Csepel-Soroksáron a balliberális pártoknak, az már a szavazás estéjén kiderült, hogy a siker nem akkora, mint azt korábban várták. A 17. országgyűlési körzetben ugyanis a papírforma és az összes elemzés szerint 50%-ot megközelítő – vagy azt meghaladó – győzelmet kellett volna a szövetséges pártoknak elérniük. Ehhez képest Szabó Szabolcs 36,37%-os eredménye és 444 szavazatos győzelme éppen-hogy volt csak elegendő az ország harmadik legerősebb balliberális választókörzetében az elsőséghez.

A választási győzelem után mindenesetre nagy erőkkel indult bele Szenteczky János, az MSZP több bűncselekmény elkövetésével vádolt csepeli polgármester-jelöltje az újabb, európai uniós megmérettetésbe. Ebből azonban már csak csúfos kudarccal sikerült  kijönnie: Csepelen még a DK is leverte az MSZP-t. Elgondolkoztató, hogy az újabb választás már a balliberális pártokat összesítve is kudarcot jelentett: ha nem is sokkal, de a Fidesz-KDNP már győzni tudott Csepelen. (A tavaszi választáson Soroksáron vereséget szenvedett a balliberális koalíció, Csepelen viszont még annyival nyertek, hogy azzal már a javukra billent a mérleg. Az uniós választáson mindkét helyen vesztett a baloldal.)

A baloldalon egymást ekézik

A uniós választások után Szenteczky János “az összefogás reményében” visszalépett az MSZP-s polgármester-jelöltségtől, ezzel azonban pár napon belül légüres térbe került. Míg ugyanis a budapesti MSZP korábbi döntései alapján a csepeli politikusnak befutó helye volt a Fővárosi Közgyűlésbe, a Fidesz új önkormányzati reformtervei ezt megakadályozhatják. A tervek szerint ugyanis egyenes ágon már csak a polgármesterek és listáról is csak a polgármester-jelöltek kerülnének be a Közgyűlésbe, vagyis megszűnik az a pálya, ahol Szenteczky kimenekülhetett volna Csepelről.

Levél 001

Az egyik levél: “A szociáldemokráciához a csepeli MSZP-szervezetnek annyi köze van, mint disznóölő késnek a disznóhoz”

Levél 002

Egy másik levél: “Én csak azért szólok, mert a H. Gyula már megjárt Tolnát-Baranyát, volt kommunista, demokrata, MSZP-s, saját pártot csinált, DK-s lett, de csak a hatalom meg a pénz volt, ammi miatt ideoda ment”

Míg elméletileg jó esélyeik vannak a balliberálisoknak a csepeli győzelemre, a gyakorlatban úgy tűnik, hogy az összefogást számos erkölcsi, személyes és politikai konfliktus terheli. Szenteczky Jánosnak egyrészt mindenképpen szüksége van arra, hogy az ellene elindult perekben a bíróságot a maga oldalára billentse. Erre az önkormányzat megszerzésével és a sértetti képviselet átállításával van igazán jó lehetősége, amihez elengedhetetlen, hogy az önkormányzatot ő irányítsa. Ehhez képest Horváth Gyulát, a rivális DK polgármester-jelöltjét éppen ő rúgatta ki az MSZP-ből annak idején. A kirúgás oka az egyik magyarázat szerint a 2010-es polgármester-jelöltség volt: már akkor is vita lett abból, hogy Szenteczky vagy Horváth legyen a jelölt. Egy másik magyarázat szerint Horváthnak súlyos pénzügyi vitái voltak a pártvezetéssel.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a legesélyesebb összefogás-koncepcióban Horváth Gyula lenne a polgármester-jelölt, és riválisa, Szenteczky lenne a gazdasági alpolgármester. Ezzel a kompromisszummal a pénzes kassza az MSZP-hez kerülne. Az Együtt-PM is kapna egy alpolgármesteri tisztséget, de a helyi szervezetük gyakorlatilag lufiként eresztett le Szabó Szabolcs megválasztása után, amibe most jócskán belejátszik Bajnai távozása is. Így velük nem igazán számolnak, és a jelenlegi pozícióharcokban is csak mellékszereplők lehetnek.

A csata tehát még tart, a mélységét pedig mi sem jelzi tökéletesebben, mint a lapunkhoz küldözgetett fenti levelek. A Csepel.info információi szerint közben nagyüzemben folyik az MSZP-s képviselők átállítása Gyurcsányék oldalára, de Szenteczky János sem kíméli túlzottan a DK csepeli szervezetét. Két erős ember és erős párt maradt, és el fog dőlni, melyik adja a közös jelöltet, melyikük szívja el a másik képviselőit, erőforrásait. Aki pedig beleolvas azokba a levelekbe, levél-részletekbe, melyeket a Csepel.info kapott az elmúlt időszakban, láthatja, hogy a küzdelem igen csak keményre és övön alulira sikeredett.

Csepel.info

43 hozzászólás “Egymást fúrják a csepeli balliberálisok” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Ez a helyzet, ezek a levelek másutt, országosan is jellemzik a maffiabaloldalt. Csak a neveket kell cserélni.
    A tavaszi választások legnagyobb nyertese Szabó képviselő, akinek pártja eltűnőben, viszont megkapta első fizetését (hogy lakást kapott-e, nem tudom).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. ebihal szerint:

    Ott a “levél” alján az aláírás: Egy jó akarótok. Már csak a hitelesség kedvéért.

  3. grün szerint:

    ebihal!
    “nedudgi” 😛 😀

  4. felix szerint:

    Az a legbiztosabb, ha a hírforrás maga készíti el a névtelen levelet, mert nem árt tudni, hogy kitől van.

  5. grün szerint:

    „Jelentem, nem értem. Ez egy komoly, névtelen feljelentés volt, géppel írva” – hüledezett a Pelikán József feketevágása kapcsán intézkedő rendőr a Tanú című kultuszfilmben. Bár a jelenet az ötvenes évek abszurd és gyanakvó légkörét volt hivatott bemutatni, a magyar néplélek, úgy tűnik, nem sokat változott e téren.”
    .
    Egy jól sikerült negyedszázados kanyarral visszajutottunk ahonnan indultunk!
    Mint a tánciskolában!
    Egy lépés jobbra-kettő balra, félfordulat és vissza a kályhához! 😛 😀
    .
    http://hetek.hu/belfold/201307/divat_a_nevtelen_feljelentes

  6. Bugi szerint:

    Gratulálok a csepeli kommancsok nívó alatti küzdemléhez. Ez valóban hozájuk illik. 😀

  7. kirárlyerdei szerint:

    Ilyenkor már akasztani szokták egymást.
    Régi szép időK!!! 🙂

  8. grün szerint:

    Bugi!
    “Gratulálok a csepeli kommancsok nívó alatti küzdemléhez. Ez valóban hozájuk illik. :D”
    .
    Részvétem Neked a magyar nyelvvel folytatott küzdelmedhez! 😛 😀

  9. Bugi szerint:

    Mit nem értesz? A nívó alatti küzdelemről csak annyit, hogy a kettős gyilkosság egy volt ezek között. A nagy demokratikus Szenteczky meg azért nyírta ki Horváthot, mert ő is polgármester-jelölt akart lenni? Most meg ezek a levelek… Nevetséges az egész, miözben mind tudjuk, hogy valóban ez zajlik most a nyomik, a szocik meg a gyurcsányisták között.

    Bizony, ez illik is hozzájuk 😀

  10. felix szerint:

    Bugi.
    Meséld már el, hogy Szenteczky, hogy nyírta ki Horvátot, mert érdekel a téma.

  11. Balos szerint:

    Pont te nem tudod.

    Nekem továbbra is az a véleményem, hogy a csepeli MSZP-t fel kellene oszlatni, és újraalapítani. Szenteczkyékkel semmi esély nincs a megújulásra, Gyurcsányék meg zsákutca. Sajnálom Mesterházyt, komoly szervezeti megújulást tudott végigvinni, de üzenete nem volt a tömegeknek. Ezért bukott, és vele az egész megújulás.

  12. bolemann szerint:

    Mi az az Együtt-DK?
    Ki nektek az informátorok? A sarki szatócs?

  13. szevenszi szerint:

    Az infók, levelek saját gyártásban lészúének. Látszik a mondat szerkesztésből, a szóhasználatból stb. Ez a biztos. Még valaki mást írna. Csakhogy az nem jelenne meg!

  14. szevenszi szerint:

    Bocsi! készülnek

  15. Bugi szerint:

    Elég hülyén néz ki, hogy miután ideküldözgetitek ezeket a leveleket, meg lenyomizzátok egymást, itt próbáljátok meg letagadni.

  16. admin szerint:

    A levelek természetesen igaziak, és pont azt tettük velük, amit a Felix-Szevenszi és a többiek kértek tőlünk, amikor átadták. Igaz, nem pont úgy tettük közzé őket, ahogy kérték. Hiszen nem az volt a kérés, hogy rávilágítsunk a balliberális pártokon belüli ellentétekre, csak az, hogy leégessük a másikat.

    A levelekben leírtakat a belső informátoraink többnyire korábban már elmondták nekünk, ezért mindegyik (nem kettő van) levélben jórészt általunk már ismert dolgok vannak, bár vannak újdonságok is. Mindezen okok miatt viszont nem a levelekben leírtakra koncentráltunk.

  17. grün szerint:

    felix!
    “A levelek természetesen igaziak, és pont azt tettük velük, amit a Felix-Szevenszi és a többiek kértek tőlünk, amikor átadták.”
    .
    Egy világ omlott bennem össze!
    Nem kell megmagyarázni, hogy ki a belső informátor! Itt a Napnál világosabb bizonyíték!
    Mint “kiugrott coci” eddig is gyanús voltál nekem, de most hogy admin is elismerte, kibukott a szög a zsákból! 😛 😀 😀
    .
    https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1.0-9/532086_252040821576364_334489322_n.jpg

  18. felix szerint:

    Szegény hülye admin.
    Aki tudja, hogy ki az a félix, az most már biztos benne, hogy hazudsz.
    Kellett ez neked?
    Lejárattad a Csepel Infót, bár sosem volt hiteles.
    SZEMEN VÁGTAD MAGAD A “KARIKÁS OSTORRAL”.
    🙂 🙂 🙂

  19. Balos szerint:

    Amint hatalom vagy pénz van a látóhatáron, a kedves ex-elvtársaim azonnal szúrják a kést a másikba. Nem ez a meglepő, hanem az, hogy most már a Fideszhez rohannak segítségért, a Fidesznek adják a tőrt a döfködéshez. A pozícióharc önmagában természetes, ha házon belül zajlik, és régen párton belül zajlott minden.

    Én mindig is azt vallottam, és abban hittem, hogy a csepeli MSZP-nek meg kell újulnia, és ezért a mocskot meg a mocskos embereket ki kell mosni belőle. Ebben segítettem, még ha sokan árulásnak is tartják, amit tettem. Na de én nem kamarilla politikát csináltam, nem a rangsorban akartam fentebb jutni az infókkal! Milyen dolog az, hogy már itt tart a belharc, és nyílt színen megy az egymást gyalázása a pozíciókért?

  20. felix szerint:

    Kedves balos admin.
    Ideje abba hagyni az ostoba játékodat.
    A tieid már elég hülyék, mi meg sak röhögünk rajtad.

  21. Balos szerint:

    Fúrjátok csak egymást, közben meg röhögjetek, és higgyétek el azt, hogy nem is ti vagytok! Ezekhez a levelekhez ugyanis nekem személy szerint közöm nincs, itt olvastam őket én is.

    Annyi nyílt bírálat után mégis miért kezdenék el sunyi névtelen leveleket írogatni? Ugyan. Ez a ti stílusotok. Én százszor leírtam, hogy Szenteczky párton belüli dolgait miért nem bírom. Csak a személyemből csináltam titkot, nem szeretnék úgy járni, mint a Takács Jóska.

  22. grün szerint:

    Balos!
    “Csak a személyemből csináltam titkot, nem szeretnék úgy járni, mint a Takács Jóska.”
    Beszélsz ám baromságokat!
    Takács Jóska politikai ambíciói miatt vált áldozattá, nem pedig egy köztörvényes sikkasztási ügyből kifolyólag?!
    Esetleg hasonló pézügyek nyomára jutottál?! Fogd a táskát és fuss!

  23. felix szerint:

    Balos.
    Velünk együtt itt te is névtelen “leveleket” írsz.
    Mit játszod meg magad.
    Nem írhatod meg azt, hogy Szenteczky miként nyírta ki Horvátot, mert kiderülne, nem tett mást mint a kedvesed Szilárd.
    A módszer ugyan az.
    Szerintem soha sem voltál balos.
    Sőt nem is vagy.

  24. Balos szerint:

    Nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam, magasból teszek rá. Én csak azt látom, hogy már a helyi pozícióharcok is a Csepel.info cikkeiben , névtelen levelekkel jelennek meg. Méghozzá több oldalról is kenik a szart egymásra.

    Én mindig csak az MSZP megtisztulása érdekében emeltem fel a hangomat. Mindig igazam volt, a saját szabályaimat és céljaimat soha nem felejtettem el. Te és a hozzád hasonlók meg közben rettegnek a párt megtisztulásától, és az olyan alakok kibaszásától , mint ez a Szenteczky. És ezért van továbbra is halálra ítélve Csepelen a baloldali kormányzás.

    Szerinted mi lenne, ha a most várható, maximum hajszálnyi baloldali előnnyel végződne a választás? Na? Fél év alatt kinyírnák egymást. Puszta kézzel vernék szét egymás fejét, amikor azon vitatkoznának, hogy ki mit kap, hol nyúlhat a dödönbe.

  25. bolemann lajos szerint:

    “Az Együtt-PM is kapna egy alpolgármesteri tisztséget, de a helyi szervezetük gyakorlatilag lufiként eresztett le”
    Látom végre kijavítottátok. Kifejtenétek bővebben ezt a leeresztett lufit?

    Ami pedig a választásokat érinti.
    Egy olyan választáson ahol komoly tétje volt a szavazásnak mintegy ezer szavazatot vert az Együtt-PM-es Szabó Szabolcs Németh Szilárdra Csepelen, egy gyakorlatilag tét nélküli szavazáson (harmad annyi résztvevővel) 126, azaz 126 szavazattal nyert a Fidesz.
    Azt ti is nagyon jól tudjátok, hogy ez lepkefing. Nem fogtok győzni Csepelen, ezt már ti is érzitek. 🙂

  26. grün szerint:

    Balos!
    “Én mindig csak az MSZP megtisztulása érdekében emeltem fel a hangomat.”
    Mint pártonkívülit mennyiben zavar Téged az MSZP-ben folyó harc és a szarkenegetés?!
    Fogj egy üveg sört, helyezkedj el kényelmesen és élvezd!
    Ha véletlenül győznének az lenne csak a csapás!
    Ki a lótúró szeretne szembemenni Csepel kárára a kétharmados fityesszel?! 😛 😛

  27. felix szerint:

    Én mindig a zsidók érdekében tettem amit tettem, mondta a kis nyilas, miközben tárat cserélt.
    Én hiszek neki.

  28. nagyapó szerint:

    bolemann lajos! Ha jobban megnézi az adatokat, kiderül, hogy a két szélsőség, a komcsi meg a Jobbik egymást segítve okozta a csepelieknek Szabó nyerését.
    Szabótól hatalmas támogatás várható Csepel részére!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  29. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Ha emlékeim nem csalnak, Németh sem tett túl sokat az Országházban, ami kifeje-
    zetten Csepelre vonatkozó lett volna!

  30. Petike szerint:

    Létrehozhatnák már a Munkásőrséget is újra!
    Ha harc,hát legyen harc!

  31. nagyapó szerint:

    Petike! Minek? Ott a Magyar Gárda.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  32. felix szerint:

    Ott van a haveri TEK. Állami pénzből.

  33. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! Rövid az emlékezete. Kicsit felelevenítem: Rezsi!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  34. felix szerint:

    Rezsi csökkentés = új adók.

  35. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Ugye milyen szép volt amikor nem az állami TEK, hanem a zállam által támogatott magáncégek, a Szabó László-féle Testõr Kft., vagy a szívéhez oly közeli IN-KAL Security, amely izraeli-magyar cég, uzi géppisztolyos terroristákkal!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  36. felix szerint:

    Szemétláda.
    Ma is működnek őrző-védő cégek fegyver viselési engedéllyel.
    A kettőnek semmi köze egymáshoz.
    Mondtam, hogy ne igyál.

  37. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Fusson neki még egyszer! Az van odaírva: “ami kifejezetten Csepelre vonatkozó”.

  38. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Uzival? Azt a zeccerű örző-védők nem kapnak, az izraeli gyártmány!
    Na 1/2eszű1/2x, milyen fegyvert kapnak??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  39. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! No fussunk! Mire gondolt? A Répa u 20-ra?
    Egy régi történet. Felvételiznek az ELTÉre.
    Kérdés: hány halottja volt a dicsőséges Szovjetuniónak a II. világháborúban?
    Válasz.
    1. KISZ titkár. Nagyon sok. Remek felvéve.
    2. Polgár. 20 millió körül. Rendben, előzetes felvétel.
    3. Osztályidegen. 20 651 000. Név szerint?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  40. felix szerint:

    Szemétláda.
    Látod semmi sem változott, csak a párt és az ifjúsági szervezett neve.
    Hogy milyen fegyvert kapnak azt neked kell tudnod, de az biztos, hogy a munkás öröktől megmentett dobtárósod már elavult.

  41. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Ennyire nem lehet hülye? Igaza van. A zMSZMP-ből lett a zMSZP. A KISZ-ből lett a zMSZP Ifjúsági Tagozata (Cusi).
    A munkásőr egy szó, mert a munkás őr egy dolgozó személyt jelent, ami a komcsiknál ki van csukva!
    Az Uzi viszont egy izraeli fegyver, ami nagyon alkalmas tömegben való használatra (másik ilyen a Skorpió).
    Elárulom, nekem AK-47SZ-em volt (lehet keresni mi az és kinek?)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  42. felix szerint:

    Szemétláda!
    Ne erőlködj.
    Neked nem kell megjátszanod a hülyét.
    Nálad ez alap.
    Nekem is AK 47 /es volt a fegyverem, de csak 3 hónapig, mert utána az MNSZK.-ban volt a szaktudásomra szükség.
    Lehet keresni, hogy mi volt az.

  43. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Válasz nincs? Gondoltam. Nagyjából ennyit tett Németh Csepelért! De maga már
    megint részeg!

Itt lehet hozzászólni !