Németh Szilárd: Egy tapodtat sem engedünk a rezsicsökkentésből!

A Fidesz visszautasítja az Európai Bizottság rezsicsökkentés megszüntetésére vonatkozó ajánlását – jelentette be Németh Szilárd.

Fidesz.hu, Csepel.info

Németh Szilárd rezsicsökkentés

Még meg sem alakult az új magyar kormány, az Európai Bizottság már is meglepett bennünket – utalt a konvergenciaprogrammal kapcsolatos országjelentésre a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője. Németh Szilárd hozzátette: a hét ajánlásból kettőt visszautasítanak. Az egyik ilyen ajánlás a bankok és a multik különadójának a kivezetése, a másik pedig rezsicsökkentés megszüntetése – sorolta.

Mint mondta, az Európai Bizottság szerint meg kellene szüntetni az egyetemes szolgáltatást, illetve a hatósági áras szabályozást. Nem ez az első eset, hogy a rezsicsökkentést Brüsszelből támadják – emlékeztetett, megjegyezve, komoly támogatást kap a rezsicsökkentés-ellenes politika hazánkból. Példaként Mesterházy Attila brüsszeli látogatását említette, illetve az E.ON gáztározóival kapcsolatos álláspontjukat. Sem tiltott állami támogatás, sem államosítás nem történt – szögezte le.

Hangsúlyozta, világosan látszik, hogy Brüsszelben a multik és az energiaszolgáltatók érdekeit kívánják továbbra is kiszolgálni, ugyanis nincs olyan jogszabály, amire hivatkozva a hatósági áras szabályozás megszüntetését kérhetnék az unióban. Egyértelmű, hogy gazdasági érdekekről van szó – húzta alá.

Németh Szilárd arra kérte a Fidesz-KDNP EP-képviselőit, védjék meg a rezsicsökkentést. Felidézte, hogy a rezsicsökkentés politikája mellett hazánkban „egy Békemenet, és két és félmillió ember pedig aláírásával tett hitet”.

Úgy fogalmazott, a rezsicsökkentést azért indította el a kormány, hogy megerősítse a magyar családokat. Idén januárban 6,5 százalékkal csökkent a gáz ára, szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal csökken az áram, október elsejétől 3,3 százalékkal a távfűtés ára –sorolta.

Egy tapodtat sem engedünk, akár a fejük tetejére is állhatnak a brüsszeli bürokraták, az energiaszolgáltatók és a hazai álbaloldal képviselői, a rezsicsökkentést akkor is végig fogjuk vinni – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy a rezsiköltségek mérséklését nemcsak az egyetemes szolgáltatás területén szeretnék megvalósítani, hanem a gazdaság területén is. Kifejtette, a teljes foglalkoztatottság megteremtéséhez olyan vállalkozóbarát környezetre van szükség, ami megszünteti a versenyhátrányt, és ehhez az energiapiacon kell rendet rakni. Gyors és hatékony energiaár-csökkentést akarunk, összekapcsolt energiahálózatokat, valamint biztonságos energiaellátást az egész kontinensen – mutatott rá Németh Szilárd.

Arra az újságírói felvetésre, hogy több településen megszűnhet a kéményseprés a társaságok bevételcsökkenése miatt, úgy válaszolt: nem tartja elfogadhatónak ezt az érvet, meg fogják tenni a szükséges lépéseket, és senki nem marad ellátás nélkül.

A víz árának szabályozásával összefüggésben emlékeztetett, tavaly tíz százalékot csökkentek az árak a teljes víziközmű-szolgáltatás területén. Németh Szilárd egyértelmű üzenetnek nevezte a víziközmű-törvényt, és hangsúlyozta, ezen a területen is „rendet fognak tenni”.

fidesz.hu

7 hozzászólás “Németh Szilárd: Egy tapodtat sem engedünk a rezsicsökkentésből!” bejegyzésre

  1. bolemann lajos szerint:

    “Az ügyészség megszüntette az eljárást az csepeli lakásmutyiként elhíresült ügyben az MSZP-s politikus, Szenteczky János ellen.”

    http://index.hu/belfold/2014/06/04/negy_ev_utan_megszuntettek_a_csepeli_lakasmutyi_nyomozasat/

    Még a bíróságig sem jutott el!

  2. abcd szerint:

    Komcsi ügyészség !!!!

  3. Gordon szerint:

    Az etánsak és brüsszeli barátaik hiába akarják eltörölni a rezsicsökkentést.
    Kér minden próbálkozásért… úgysem fog sikerülni!

  4. felix szerint:

    Most, hogy nem akar polgármester lenni, nincs értelme fenntartani a vádat?
    Ebből látszik, hogy az ügyészség nem komcsi, hanem fideszes.
    Az Unió ajánlott valamit, akkor mitől kell megvédeni Szilárdnak akármit is?

  5. nagyapó szerint:

    Az USA-ban jóval olcsóbb az energia, mint az EU-ban. Ha csökkentik az orosz gáz átvételét, Európában drasztikusan fog emelkedni a gáz és az energia ára. Az EU versenyképessége tovább csökken.
    Ukrajna nem akarja fizetni a 380 $-t, inkább drágábban vesz gázt Szlovákiától.
    Jó ez nekik?
    Jó ez nekünk?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. felix szerint:

    Új versenypiaci elmélet született.
    Csökkenő kereslet mellett, növekvő árak.
    Gratulálok a “professzornak”.

  7. elhallgattatni szerint:

    gyarmatosítás, nem új fogalom.

Itt lehet hozzászólni !