Megnyílt a csepeli szélcsatorna – videóval!

Amdala.hu

Skyward szélcsatorna Csepel 0001

Ötévnyi fejlesztés és egy éves építés után megnyílt a Skyward szélcsatorna az egykori Csepel Művek területén. Az Európában is ritkaságnak számító létesítményben egy 3 perces menet három ejtőernyős ugrásnak, azaz 12000 méter zuhanásnak felel meg. A létesítmény megnyitóján hazai hírességek próbálhatták ki a szabadesést.

„Ugrás nélkül is járhatsz a fellegekben” – ez a jelmondattal nyílt meg május 14-én a Skyward, Magyarország első szélcsatornája, amelyhez hasonló létesítményből a kontinensen is csak néhány épült eddig. A Skyward mind a profi ejtőernyősök, mind pedig a különleges szórakozásra vágyók igényeit kielégíti, így rendszeres gyakorláshoz, vagy egy remek születésnapi ajándéknak is tökéletes. Egy menet 3 percig tart és 15000 forintba kerül, ami elsőre soknak tűnhet, viszont fontos tudni, hogy ez idő alatt 12000 métert „zuhanunk”, azaz kb. 3 ejtőernyős ugrást élhetünk át. Az állítható szélsebességnek köszönhetően szinte bármilyen testsúlyú ember kipróbálhatja a lebegést. A levegőben való mozgást, haladást gyakorlott oktatók segítik.

A szélcsatorna nyitónapjára a hazai sztárvilág képviselőit hívták meg, hogy teszteljék a különleges létesítményt. A sokszínű csapat remekül szórakozott, hiszen mindannyiuknak egy életre szóló élményben lehetett részük. „Hamarosan a haverokkal is visszalátogatok a Skywardba, mert nekik is ki kell próbálniuk ezt az élményt!” – mondta Majka, aki elmondása szerint már a valódi ejtőernyős ugrást is kipróbálta és egyáltalán nem csalódott a Skyward nyújtotta élményben.

A TÜV engedéllyel rendelkező szélcsatorna belmagassága 9, átmérője 4,1 méter és maximum 260 km/h sebességű szél érhető el benne, amely lehetővé teszi az emberi test számára a hason való zuhanást, valamint az ülő és fejen álló pozícióban történő szabadesést. A komoly ejtőernyős múlttal rendelkező tulajdonosok elmondták: a létesítmény teljes egészében saját terveik alapján, Magyarországon készült, és a fejlesztés mintegy 5 évig tartott, amelyet az egy éves építési periódus követett. A munkát a Budapesti Műszaki Egyetem áramlástechnikai tanszéke is segítette. Úgy látszik, nem hiába, hiszen a külföldi szélcsatornákat ismerő profik szerint a magyarországi Skyward tökéletesre sikerült, mivel rendkívül egyenletes szél előállítására van lehetőség.

Forrás: Amdala.hu

 

9 hozzászólás “Megnyílt a csepeli szélcsatorna – videóval!” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Újabb játék, milliomos hülyegyerekeknek ott ahol régen kétkezi munkások melóztak a megélhetésükért.

  2. Csalódott szerint:

    Aztán eljött a kapitalizmus ideje és a “kiválasztott “elvtársak úgy gondolták, spontán privatizálnak és most már “miénk a gyár” nem a tiétek. Ők a az éhes proletárból tőkéssé változtak a dolgozó nép meg bekaphatta. Szarháziak, ha olvassátok, remélem a morzsányi lelkiismeretetek egy nyugodt éjszakát nem enged. A végső elszámolásánál nektek is be lesz nyújtva a számla!

  3. nagyapó szerint:

    Nincs itt valami hülyeség? Van egy szélcsatorna, amelyben 3 mp alatt 12000 méter zuhanást lehet imitálni. Lehet zuhanni, ezért mi a jó magyar neve? Skyward. Ez, mint minden magyar tudja, azt jelenti “ég felé”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Van itt bizony egy jókora hülyeség!
    Megártott a felcsúti kordonbontó?!
    “egy 3 perces menet három ejtőernyős ugrásnak, azaz 12000 méter zuhanásnak felel meg”
    Nem három másodperc, hanem három perc!
    Az 180 mp., tehát 12000:180×3600=240 km/óra. 😛 😀

  5. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Igaz, rosszul idéztem, de bökje már ki fel, vagy le? A zejtőernyős “skyward” megy.
    Két ejtőernyős találkozik a felhőknél. Te nem nyílt ki a zernyőm, zuhanok! Nekem se, én már felfelé (skyward) megyek!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. Boka szerint:

    Nagyon szuper! Az irigyeknek és önkéntes rendőröknek nem kell menni. 15 ezer ft, az 15 doboz cigi ára. A jó dolgoknak ára van. Bár legszebb magyar szó az INGYEN….

  7. dalotel8000 szerint:

    Gondolom adót fizetnek amiből te és én is a nyugdíjamat kapom, vállalkozz te is

  8. felix szerint:

    Adóból nincs nyugdíj, csak járadékból, ha hinni lehet a fidesznek.

  9. felix szerint:

    Egyébként a dolog magánvállalkozás, kinek mi köze hozzá?
    Az ingyen reklám viszont jól jöhet.

Itt lehet hozzászólni !