Csepel.hu
Az irodalom, a művészet és a kultúra kedvelői május 6-án a Csepel Galériában a Dunatükör legújabb számát vehették a kezükbe. Az esti bemutatón először P. Papp Zoltán főszerkesztő ismertette a folyóirat tartalmát.
Mint elmondta, a mostani lényegesen elüt az eddigiektől, mert a kiadvánnyal és a bemutató alatti emlékezésekkel is Prokop Péter életének egy-egy szakaszát mutatják be. A 33. számot a kiváló festő rajzai és festményei díszítik és megtalálható benne Prokopp Mária professzorasszony egy hosszabb lélegzetvételű írása a papról, a költőről, és a festőről, Prokop Péterről.
„Prokop Péterrel a kapcsolatunk olyan régi –mondta a főszerkesztő-, hogy a képei már az első számban is szerepeltek. Egyszer Erdei Évával arról beszélgettünk, hogy mióta is lakott itt Péter bácsi. Úgy tíz-tizenöt évre gondoltunk, mert annyiszor volt velünk és annyi élménnyel gazdagodtunk általa. Végül kiderült, hogy csak négy évet élt Csepelen. Jó fél évet nem is jött közénk, mert a Szent József Otthonban, a maga elefántcsonttornyában alkotott. Egy szerencsésre sikeredett rendezvényt követően, év végén már ő nyitotta meg az Éva egyik kiállítását. Attól kezdve minden rendezvényünkön velünk volt”.
Most arról kérdezem Erdei Kvasznay Évát, hogy mik voltak azok az érzelmi szálak, amelyek a mesterhez kötődtek?”
„Nagyon szívesen beszélek Péter bácsiról, aki a maga óriás mivoltában is képes volt leereszkedni hozzánk, de úgy, hogy szinte észre sem vettük. Nem atyának, vagy művész úrnak, hanem Péter bácsinak szólíthattuk és tegezhettük is. Nem kellett hozzá bejelentkezni, mert mindig szabad volt hozzá a bejárás. Negyvenkét évnyi római emigráció után, Csepelt választotta új lakóhelyéül. Mi nagyon hamar felismertük, hogy ez egy óriási dolog, és halála után természetes volt, hogy valamilyen formában ápolni fogjuk az emlékét. Többen, köztük költők, írók, egyházi személyiségek és festők hozták létre a Prokop Péter díjat. Összeállt egy kuratórium, aminek az elnökének Prokopp Mária professzorasszonyt nyertük meg. Az ő tollából származik Prokop Péterről, az egyetlen megjelent nagy monográfia. Sajnos halála után nem nagyon kényeztették el az által. hogy sokat írjanak, róla vagy emlékkiállításokat rendezzenek a gyönyörű festményeiből.”
A főszerkesztő, P. Papp Zoltán egy újabb emlékezőnek, Filip Tamás költőnek adta át a szót.
„Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet és később többször találkoztam vele. Bekopogtam hozzá, majd bementem a jellegzetes padlásszobájába, ahol rengeteg festmény volt. Az állványon az utolsó, még befejezetlen műve, egy nagyon régi írógépben pedig papír jelezte, hogy egy új könyvén dolgozik. Ha valami eszébe jutott, akkor a festőállványhoz vagy az írógépéhez ment és folytatta a megkezdett remekműveket. Írt, festett, misét adott és lement az emberek közé a piacra, mert figyelte őket, majd ezeket felhasználta egy későbbi alkotásainak egyikében.”
Végh Péter fotóművész, festő Prokop Péter emberi értékeit, és a vele kötött barátságát ecsetelte. „Nekem még szerencsém volt, hogy Péter bácsitól még életében megkaptam, a Prokop Péter díjat, a barátságát. Nem akartam rendszeresen feljárni hozzá, így két-három hónapja kerestem csak fel. Megvettem majd minden könyvét, hiszen a tizennyolcból, tizenhat van a birtokomban. Rendszeresen olvastam is azokat, és ha valami problémán volt elővettem valamelyik művét, ami olyan volt számomra, mint egy imakönyv. Ezekkel az írásokkal üzent nekem. Nagyon szerette a halászlét, és már pontosan nem emlékszem, hogy milyen körülmények között, de egy alkalommal meghívtam karácsonykor hozzánk. Azóta haláláig, minden karácsonyt nálam töltött. Nagyon köszönöm, hogy Prokopp Mária és Erdei Kvasznay Éva megálmodta és létrehozta ezt a díjat, mert így minden évben emlékezhetünk rá, és ez által sem felejtődik el művészete, és emberi nagysága.”
P. Papp Zoltán a már említett könyvekből felolvasta Prokop Péter azon gondolatait, amiket az emlékezők is magukénak vallanak, amelyekre érdemes nemcsak a művészeknek, hanem minden embernek egyformán odafigyelni. A mélyen szántó gondolatokat, és ez által, a folyóirat új számának bemutatását, Szűcs Lajos, zongoraművész, zeneszerző, karmester által előadott Beethoven és Chopin művek tették varázslatossá és emlékezetessé.
Forrás: Csepel.hu
