Csepel.info

NOL

Ordibálással még egyetlen kormányt sem zavartak el Európában – mondja Schiffer András

A politikai mondanivaló hiányát nem lehet politikus-castinggel pótolni, és a szavazótábort nem hatalomtechnikai trükkökkel kell megsokszorozni – állítja Schiffer András, az LMP társelnöke.

A politikus szerint a Fidesz elzavarása politikai programnak túlságosan karcsú: reális és szerethető alternatíva híján Orbán a miniszterelnöki székből fog nyugdíjba menni.

– A választások éjszakáján számoltak vele, hogy a baloldalon sokan az LMP-t fogják hibáztatni a vereségért. Ez végül elmaradt, de most újra erős a nyomás balról, hogy fogjanak össze a Fidesz és a Jobbik ellen. Hogyan viszonyul az LMP például a közös főpolgármester-jelöltet szorgalmazó felvetésekhez?

– A teljes szellemi leépülés jele, ha egy politikai oldalnak kizárólag hatalomtechnikai elképzelései vannak az ország helyzetéről. Ez nem a legutóbbi kampányban, és nem is 2012-ben kezdődött, hanem már 2010-ben: akkor dobta be Lendvai Ildikó – a két választási forduló között –, hogy visszalépnének az állva maradt LMP-s jelöltek javára. És azóta is mindig volt egy jó ötletük a hiányzó választói támogatás kicselezésére. Április 6-án az összefogásra épülő stratégia hatalmasat bukott, de ők még mindig ezen a tripen vannak rajta. Akik az elmúlt bő év fejleményei után az LMP-re voksoltak, ezt nem véletlenül tették: pontosan azt díjazták, hogy nem bocsátjuk áruba a becsületünket hatalmi koncokért. A választók nem birkák, nem lehet őket ilyen módon terelgetni. A szavazók között ráadásul nem Orbán Viktor személye jelenti az egyetlen törésvonalat. A rendszerpártokra és a rendszerkritikus pártokra voksolók között van egy egyre élesebb határ, azon az alapon, hogy mit gondolnak például Magyarország globalizációban betöltött szerepéről vagy az elmúlt 25 évünkről. A Fideszt és az álbaloldal összes politikai erejét rendszerpártnak gondolom, és annak látják a választók is. Nekik nem elég annyit ígérni, hogy leváltjuk Orbán Viktort. Azt is látni szeretnék, hogy aki kormányváltásra készül, az mit szeretne kezdeni ezzel az országgal, van-e olyan pozitív jövőképe, amely reális és vonzó is. Az LMP-nek ebben a helyzetben az a feladata, hogy a kilátástalan helyzetben lévő emberek számára ne a szélsőjobb kínálata legyen az egyetlen választható alternatíva.

– Ki lesz az LMP főpolgármester-jelöltje?

– Úgy tűnik, tartósan egy másik mozit nézünk, mint az álbaloldal. A kormánynemváltó összefogás pártjai kulcskérdésnek tekintik a főpolgármester személyét, mi nem tekintjük annak. Ebben az ügyben persze együtt érzek Mesterházy Attilával, akinek azon kell izgulnia, hogy az MSZP egyes moguljai külső segítséggel le ne nyúlják a pártját. Mi is átéltük ezt 2012-ben. Az LMP-ben pillanatnyilag két fő szempont van: az egyik a felkészülés a parlamenti munkára, a másik az EP-kampány. Persze az önkormányzati választásra is készülünk, leginkább arra, hogy minden megyében és a megyei városoknál kisebb településeken is jelen legyünk, hogy a 2018-as választási időszakra mindenütt legyenek helyben beágyazott embereink. Azaz nem főpolgármester-castinggal múlatjuk az időt, még a színfalak mögött sem. Arra még talán az álbaloldalon is emlékeznek, hogy eddig kétszer kapott kétharmadot a Fidesz a jelöltállítási bohózatuk után, nem kellene ezt harmadszorra is kockáztatni. Amennyiben nem akarják, hogy Tarlós újrázzon, akkor ne csinálják, mert megint csúnya vereség lesz a vége, még akkor is, ha a végén esetleg Demszkyt rántják elő a kalapból. Természetesen lesz főpolgármester-jelöltünk, de nem más pártok fogják kiválasztani, hanem mi magunk.

– Budapesten kevesebben szavaztak az LMP-re a vártnál, itt nem kellene változtatni valamit a jó szerepléshez?

– A városmagban úgy szerepeltünk, mint 2010-ben, vagy néhol egy kicsit még jobban is. A leszakadó, reménytelenségbe csúszó területeken, illetve a lakótelepi részeken viszont feljött a Jobbik. Ebből megint nagyon nehéz lenne azt a következtetést levonni, hogy az álbaloldali pártokkal kell összefognunk. A kampány során a mérések alapján kétszer is álltunk jobban, mint amit a végeredmény mutatott, valószínűleg többen otthon maradtak azok közül, akik, ha elmennek a szavazófülkéig, ránk szavaztak volna. Több mint 800 ezer olyan politikailag aktív szavazó van az országban, aki végül nem voksolt. Hiába van sok dühös nyugdíjas a DK rendezvényein, nekik is csak egy szavazatuk van fejenként, és nincsenek elegen. Érdemi változásra akkor van esély, ha lesz olyan ajánlat a politikai piacon – nemcsak Budapesten, hanem országosan is –, amely túlmutat a jelenlegi alkotmányos ellenzéken, azaz a politikailag tudatos, de pártot még nem választó réteg mellett a mai jobboldali tábor egy részét is meg tudja nyerni.

– 2010-ben is alternatívát kínáló és hatalomkorrigáló szerepre készültek, aztán ezek a tervek belefulladtak a kétharmadba. A Fidesznek most megint kétharmada van, önöknek pedig egy még kisebb frakciójuk. Egyetért azokkal, akik szerint a politika súlypontja ilyen körülmények között nem a parlamentben lesz?

– Aki a parlament helyett az utcán akar politizálni, az ne induljon a választáson. Aki mandátumot nyert, üljön be a parlamentbe, és képviselje a választóit, ezért veszi fel a fizetését. Szerintem azok akarják az utcán megvívni a csatákat és állítják szembe a parlamenti politikát az utcai tiltakozásokkal, akik nem jutottak be az országgyűlésbe, vagy nincs érdemi mondanivalójuk a szavazóknak. Nyilván mi sem azt gondoljuk, hogy öt képviselővel hogyan lehet megállítani a kétharmadot, de nem is ez a küldetésünk. Folyamatosan be kell mutatnunk, hogy van, vagy lehet más megoldás is, mint amivel a kormány próbálkozik – ez egyébként a kormányváltás kulcsa is, ordibálással még egyetlen kormányt sem zavartak el Európában. Lehet stadionozni, el lehet zarándokolni hetente a felcsúti kegyhelyre – én is megteszem majd, ha a Vasas feljut az NB1-be, és a Felcsút még mindig az első osztályban játszik –, de érthető és szerethető alternatíva híján Orbán a kormányfőségből fog nyugdíjba menni. A másik funkciónk, hogy hiteles ellenzékként ellenőrizzük a kormányt. Velünk kapcsolatban nem fognak afrikai útlevelek vagy százmilliós bankszámlák előkerülni, a mi kritikánkat nem lehet majd egymásra mutogatással elintézni. Persze vannak esetek, amikor kimerülnek a parlamentáris eszközök: 2012 tavaszán az LMP egyedül állt ki az utcára a munkavállalók védelmében, s próbálta meg népszavazásra vinni a kizsákmányolás törvénykönyvét. Az ilyen kiállásoktól a következő négy esztendőben sem fogunk visszariadni. A parlamenti politizálásban gyökeres fordulatra készülünk: nem öt szakpolitikusunk, hanem öt generalistánk lesz, és fölépítünk egy olyan hátteret – szakszóvivőkkel, egyes közpolitikai területekhez értő politikusokkal –, akik szintén az LMP arcai lesznek majd, ahogyan ezt a kampányban már bemutattuk.

– Lehetséges öt emberrel befolyásolni a politikai napirendet, felszínen tartani a kormánytöbbség számára kényelmetlen, ugyanakkor fontos ügyeket?

– Az elmúlt négy év gyakorlata azt mutatja, hogy lehetséges. A NAV-botrány, Paks, a földügyek, a trafikmutyi, az ügynökkérdés, a közfoglalkoztatottak kilátástalan helyzete annak ellenére is téma maradt, hogy ez a kormány érdekeit egyáltalán nem szolgálta, és a média is igyekezett agyonhallgatni. Abban bízom, hogy a szakszóvivőink közül néhányan EP-képviselőként is nagyobb lehetőséghez jutnak majd a közbeszéd befolyásolásában: Meszerics Tamás a külügyekben, Csiba Katalin a környezetpolitikában, Heltai László a gazdaságpolitikában eddig is kompetensen vitték a szót. A jövőben az LMP fontos megszólalói lesznek a leköszönő képviselőink is, például Lengyel Szilvi a földügyekben, vagy Osztolykán Ágnes az oktatáspolitikában. Számítok arra, hogy például közlekedési, regionális fejlesztési témákban Keresztes Lóránt pécsi, vagy önkormányzati, rendészeti kérdésekben Gerstmár Ferenc veszprémi képviselő az országos politikában is le tudják tenni a névjegyüket. A trafikmutyit leleplező Hadházy Ákos nemcsak a legsikeresebb vidéki jelöltünk, hanem az LMP egyik arca volt a kampányban, és az marad ezután is.

– A választások után, de már a kampány vége felé is, az LMP leginkább az irányváltás üzenetét hangsúlyozta. Mi lenne ez az új irány, amit képviselni kívánnak?

– Az elmúlt 25 év legfontosabb tapasztalata, hogy az az összeszerelő gazdaság, amelyet a politikai elitek negyedszázad alatt fáradságos munkával összetákoltak, nem képes a jelenleginél több munkahelyet, illetve nagyobb jólétet teremteni. Az elmúlt negyedszázad felzárkózási pályája kudarcba fulladt: a politikai elit létrehozott egy összeszerelő országot, amelyben nem születnek új, válságálló és valódi munkahelyek, s illúzió az európai bérszínvonal. A magyar gazdasági modell most arra épül, hogy a jó esetben bérmunkás-, rosszabb esetben kvázi rabszolgasorban élő, kiszolgáltatott és olcsó bérű munkásokat, meg a természeti és a kulturális örökségünket odadobjuk a multiknak és a velük összefonódott hazai oligarcháknak, a nagyvállalatokat megkínáljuk mindenféle kedvezménnyel, amitől az adók és adminisztrációs terhek alatt nyögő kkv-ink még versenyképtelenebbek lesznek, majd hátradőlünk, és várjuk a gazdasági fellendülést. Az áraink már európaiak, a béreink és a munkakörülményeink lassan „lezárkóznak” Ázsiához. Képzett munkaerőre nincs szükség, egyre inkább unokák nélküli országgá válunk. Ebben az álbaloldal a Fidesz tettestársa: gyönyörű kép, amikor Orbán kíséretében a Gyurcsány cégét képviselő Kóka János azzal reklámozza Magyarországot az arab világban, hogy itt alacsony a bér, és nincsenek munkavállalói jogok – azt hiszem, ezt talán nem kell tovább magyarázni. A választóknak kemény garanciákat kell kapniuk, hogy az elitnek esélye se legyen többé az országot lerabolni, a szabályozóknak és a támogatásoknak pedig a helyi kis- és középvállalkozásokat kell segíteniük – ez a minimumfeltétele az irányváltásnak. A megújuló Magyarországon a fiatalok a saját hazájukban teljesíthetik ki alkotóképességüket, a magas hozzáadott érték miatt növekednek a bérek, a gazdasági fejlődés kulcsa a jól képzett munkaerő, a beindult helyi gazdaság és az erősődő hazai kkv-szektor. Ez a Magyarország jó gazdaként gondozza természeti erőforrásait, és valóban szuverén, mert kiseprűzi az offshore-lovagokat, felszámolja a láncolatos áfacsalásokat, elzárja a jövedelemszivattyúkat, és oldja az ország energiafüggőségét. Mi azt szeretnénk, ha egyszer a magyar miniszterelnök a magyar alkotókészség páratlan teljesítményeivel házalna külföldön.

– Politikai elemzők állítják, hogy a Jobbiknak könnyű dolga van az üzenetei célba juttatásában: a média főáramától ugyanúgy el van ugyan zárva, mint mondjuk az LMP, de már kiépítette az alternatív nyilvánosság csatornáit. Az LMP hol tart ebben a munkában?

– Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mire a Jobbik párttá alakult, addigra ezek az alternatív csatornák a nemzeti radikális szubkultúrában – zenekarok, koncertek, fesztiválok, kiadók, internetes portálok formájában – jórészt már készen voltak. Nekünk most kell sziszifuszi munkával életre delejezni egy érzületi holdudvart. Azt viszont nem hiszem, hogy nekünk egy önálló médiagalaxist kellene létrehoznunk. A pártszolgálatnak viszonylag szűk a közönsége, és minimális a hitele. Egyelőre még léteznek a szabad és pártatlan nyilvánosság szigetei a főáramú médiában, ezekkel kell normális viszonyt kialakítanunk.

– Az elmúlt ciklusban a pártban sok feszültség forrása volt a vezető testületek és a frakció véleménykülönbsége, önök is keresztülmentek azon a dilemmán, hogy a pártnak van frakciója, vagy esetleg fordítva. Az új parlamenti időszakban hogyan fogják kezelni ezt a problémát?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a dilemma ment keresztül a párton, többször is. Ugyanakkor ez a kérdés a jelenlegi felállásban nem nagyon merülhet föl. Hárman ősalapítók, ketten társelnökök vagyunk, valamennyi frakciótag egy többlépcsős belső kiválasztási folyamat eredményeként került a lista elejére, erős legitimitással és elfogadottsággal rendelkeznek. Ráadásul egyiküknek sem ez az első megmerítkezése a politikában, helyi vagy megyei politikusként, államigazgatási szakemberként már rutint szereztek. Az előző képviselőcsoportban sok volt a politikai kezdő, most viszont egyetlen olyan tagja sem lesz a frakciónak, aki ne tájékozódna jól a politikai mezőben vagy az LMP belső erővonalai között. Ráadásul napi szinten kell majd együttműködnünk a pártvezetésben jelen levő szakszóvivőkkel, gyakorlatilag a tejes országos választmánnyal, mert másként, öt fővel nem is működik a történet, tehát napi szinten lesz kapcsolat a pártvezetés és a frakció között, jóllehet ez korábban nem így volt.

– A frakción belüli szereposztásról, tisztségekről döntöttek már?

– Erre csak jövő szerdán kerül sor.

– Az április 6-i szavazás óta a legnagyobb médiavisszhangja a Kálmán Olgával a német megszállási emlékműről folytatott vitájának volt. Változott akkor a véleménye a műsorvezetőről?

– Nem érzek rá késztetést, hogy médiamunkásokat minősítsek, súlyos szereptévesztés lenne. Fenntartások nélkül mentem be Kálmán Olgához a következő interjúra, nekem többek között ez a dolgom.

– Ha egyszer úgy hozza a sors, hogy állami vezető lesz önből, feladatának tartja majd, hogy foglalkozzon kedvenc csapata, a Vasas pénzügyi vagy infrastrukturális gondjaival?

– A nagy hagyományokkal bíró futballklubok megmaradásának és fejlődésének még a nemzeti összetartozás szempontjából is jelentősége van, s elég nagy baj, hogy a hivatalban levő miniszterelnök ezeket az ügyeket tökéletesen lejáratja. Orbán Viktor mértéktartás- és ízléshiánya a felcsúti stadion kapcsán érthető módon ad okot a gúnyolódásra, de a labdarúgás – maga a sport, és a szurkolás is – ettől még fontos közösségszervező erő marad Magyarországon. Egy ökopárt számára pedig nemcsak az egészséges életmód, hanem a szerves közösségek fejlődése is kulcskérdés. Más kérdés viszont, hogy egy politikusnak a futballal kapcsolatos érzelmeit kordában kell tudnia tartani, azaz én sem tehetném meg például, hogy a Vasast preferálom mondjuk a Fradival vagy az MTK-val szemben. Tény, hogy a magyar labdarúgás romokban van, de nincs egyetlen értelmes ember az országban, aki azt gondolná, hogy ezen a helyzeten stadionok építésével lehet a leggyorsabban változtatni. A stadionbiznisz nem a focin, hanem az oligarchákon segít – ők máris sokkal jobban teljesítenek, miközben a magyar futball gyengébb, mint valaha. Nekem semmi bajom az Illovszky-stadion jelenlegi nomád körülményeivel: előbb szeretnék egy jó csapatot és egy átlátható befektetői hátteret látni, utána a stadionkérdés szerintem magától is megoldódna. A jelenlegi irdatlan pénzpocsékolás nem hatékony, és nem is célszerű. Az utánpótlásba szerintem is érdemes lenne befektetni, de az, hogy ez pont Felcsúton, a miniszterelnök ablaka alatt történik giccses körítéssel, egyszerre provinciális és kisszerű, méltatlan Magyarországhoz és a miniszterelnökhöz is.

– Mit gondol, lesz környezetvédelmi minisztérium a harmadik Orbán-kormányban?

– Attól tartok, hogy Orbán Viktor tovább akarja darálni a környezetvédelmi igazgatást. A miniszterelnök teljesen immúnis bármiféle fenntarthatósági megfontolásra, akár a klímaváltozásról, akár mondjuk a nukleáris biztonságról van szó. Aki a kertje végében közpénzből felépített futballpályát képes Pancho Arénának keresztelni, annak a horizontján valószínűleg nem jelennek meg a globális környezeti problémák: ez egy másik szintje a világ összefüggéseinek. Mi mindenesetre követeljük, hogy ne csak parlamenti bizottsága, hanem minisztériuma is legyen a környezetvédelemnek, legalább olyan szintű képviselettel, mint a 2010-es kormányváltás előtt volt. A szocialistáknál még előfordulhatott, hogy egy miniszter vagy egy államtitkár a kormányzati struktúrában is képviselhette a szívügyét vagy a saját értékrendjét, a Fidesznél azonban ez kizárt: ez egy egyközpontú franchise-rendszer, teljesen Orbánra szabva. Ha a kormányfőt nem érdekli a környezetvédelem, akkor a kormányt sem fogja érdekelni. Ami nem csak azért gond, mert a kormányon belüli érdekkonfliktusokban senki sem képviseli a környezeti szempontokat, bár ez sem kis hiba. Magyarország eddig elszenvedője volt a globális kapitalizmusnak, a többsebességes Európának, jóllehet az volna az érdekünk, hogy kezdeményezői legyünk egy alternatív globalizációnak, egy ökoszociális Európának. Csakhogy ez a kormányzat nem fog tudni válaszokat adni a globális kihívásokra, sőt megérteni sem fogja azokat, és képtelen lesz rá, hogy bármit is mondjon Magyarország helyéről a globalizációban, vagy közös felelősségünkről a bolygó jövőjét illetően. Enélkül pedig álmodni sem érdemes Magyarország megújulásáról.

Forrás: NOL

This entry was posted on 2014. április 28. hétfő at 09:10 and is filed under Média, Pártok, Társadalom. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.