Felfüggeszti a sztrájkot a VDSZSZ

MTI, Mno.hu

Felfüggeszti az országos vasutassztrájkot hétfőn, 22-én 24.00 órától határozatlan időre a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) – jelentette be Gaskó István elnök Budapesten sajtótájékoztatón.

Gaskó elmondta: a szakszervezet továbbra is ragaszkodik követeléseihez, és ha a sztrájkbizottság úgy látja, hogy elérkezett az idő, akkor újraindítja a sztrájkot. Gaskó utalt arra, hogy a VDSZSZ hétfőn is tárgyalásokat folytatott a munkáltatóval, de nem jutottak előbbre sem az érdemi követelések, sem a még elégséges szolgáltatás ügyében. Gaskó úgy vélekedett, hogy súlyos felelőssége van a MÁV menedzsmentjének, mert nem menedzseli kellőképpen a céget, illetve még nagyobb a felelőssége a miniszterelnöknek a tárgyalások eredménytelenségében.

A VDSZSZ elnöke hangsúlyozta: a szakszervezet a békességet és a kompromisszumot keresi, és nem teheti meg, hogy az utóbbi napokban elhangzott kormánynyilatkozatok után bosszúból fenntartsa azt a helyzetet, amit az utazóközönség már nagyon nehezen visel, ezért döntöttek úgy, hogy december 22-én 24 órától felfüggesztik a sztrájkot.

Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ képviselői között a sztrájkkövetelésekről, valamint a még elégséges szolgáltatásról hétfőn délután Budapesten tartott egyeztetésen. Az egyeztetést követően Gaskó István elmondta, hogy nem mozdult el a munkáltató eddigi ajánlatáról. A VDSZSZ fő követelése 250 ezer forint kifizetése minden vasutasnak a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék kiszervezési pótlék a leányvállalatok dolgozóinak.

Forrás: MTI, Mno.hu

Itt lehet hozzászólni !