Babamentő inkubátort adtak át a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézetben

Csepel.hu

0___anyagok_inkubator008Babamentő inkubátort adtak át a Tóth Ilona Szakorvosi RendelőintézetbenBabamentő inkubátort adtak át a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézetben

Babamentő inkubátort helyeztek el a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet aulájában március 24-én. Azok az édesanyák, akik bármilyen okból lemondanak gyermekükről, mostantól anonim módon tehetik babájukat az épület főbejáratának baloldalán található ablakán keresztül az életmentő készülékbe, mely éjjel-nappal nyitva van. Az újszülöttet a 24 órás orvosi ügyelet dolgozói látják el, majd a Peter Cerny Alapítvány mentőautója komplikációmentesség esetén a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba, illetve a megfelelő betegellátást biztosító intézménybe szállítja.

A csepeli önkormányzattal való kölcsönös együttműködés jegyében – Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester kezdeményezését – az újszülöttmentő készüléket a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháztól kapta az egészségügyi intézmény.

Az átadáson dr. Juhász György főigazgató hangsúlyozta, hogy a babamentő inkubátornak is az élet védelme, az élet megóvása a célja. Hozzátette: „Napjainkban Magyarországon évente nagyon sok olyan kisbaba hal meg, aki épp csak megszületett, mert édesanyja nem akar, vagy nem tud róla gondoskodni. Szívszorítóak, s egyben mélyen elgondolkodtatóak azok a hírek, melyek életképesen született, elhagyott, ellátatlan halott csecsemőkről szólnak. Elgondolkodtatóak, mivel minden ilyen történet mögött egy emberi sors, a gyermeknek életet adó szülő sorsa húzódik, és nem tudhatjuk, milyen okok vezetnek odáig, hogy valaki úgy gondolja, az újszülött elhagyása, vagy életének kioltása lehet a megoldás. Természetes, hogy egy ilyen cselekedet társadalmunk tagjaiban haragot és indulatokat gerjeszt, hiszen legtöbbünknek a gyermekvárás, egy új élet kezdete a legcsodálatosabb dolog a világon”.

A főigazgató megköszönte a csecsemők ellátásért felelős 24 órás orvosi ügyelet, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és a Peter Cerny Alapítvány részvételét, majd egy szál virágot – mint az emberi életet, újszülött életét jelképezendően – tett az inkubátorba.

A nemes célkitűzéshez csatlakozott a Csepeli Lelkészi Kör, ezen belül a Csepeli Jézus Szíve Plébánia. A babamentő készüléket szimbolikusan „Szent Péter esernyője” nevének oltalma alá helyezték, mely a mozgalom elindítójának, az átadáson jelenlévő dr. Eöry Ajándok természetgyógyász, háziorvos nevéhez köthető, kinek kezdeményezése, hogy minél több befogadó hely létesüljön a csecsemők életének megmentésére.

A résztvevőkhöz dr. Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány igazgatója, dr. Eöry Ajándok, valamint dr. Csáthy László, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Neonatológiai osztályának vezető főorvosa szólt. Megköszönték a csapatmunkát, a döntéskényszer lehetőségét, mely a piciny teremtmények életben maradásának példaértékűségét szolgálja.

Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester köszöntő beszédében legfontosabbnak nevezte a magyar kormány álláspontját, miszerint országunk, nemzetünk és mindennek a legfőbb alapja a család, az emberi élet. Kiemelte: „Ennek érdekében olyan intézkedések születtek – családi adókedvezmény bevezetése, GYED három évre emelése, GYED extra bevezetése – melyek a családok életvitelét megkönnyítik. Az egyik legújabb jogszabályi döntés például az örökbefogadás könnyebbítésére irányult, így az árva gyermekek hamarabb kerülhetnek nevelőszülőkhöz. A kormány stratégiájához igazodva Csepelen számos olyan lépést tettünk, amely a családokat állítja középpontba.

Az újszülötteket babacsomaggal köszöntjük, a házasságkötés kerületünkben ingyenes, ezen kívül ikrek születése esetén húszhetes korig napi négy, illetve több gyermeknél nyolc órában térítésmentes házi segítségnyújtást adunk” – tette hozzá az alpolgármester.

A rendelőintézet aulájában Kispál György plébános felszentelte az inkubátort, amely mellett Oltalom kápolnát alakítottak ki a betegek, a megfáradtak és az egészségügyi dolgozók elcsendesedésére, imádkozására. A plébános bejelentette, hogy az intézményben külön helyiséget kapnak, ahol a jövőben lelki tanácsokkal látják el a hozzájuk betérőket.

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “Babamentő inkubátort adtak át a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézetben” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    A lehető legjobb megoldás, csak félő, hogy annyira nyílt téren van, sokan láthatják… a Bakáts téri működik még?

  2. Varga Gábor vilmos szerint:

    Örvendetes és dicséretet érdemlő az a sok-sok kézzel fogható és megtapasztalható eredmények sorozata, amelyeket tapasztalhatunk az utóbbi években. Útépítés folytatása fejlesztése, parkok fokozottabb gondozása, csatornázás, Daru-domb helyre hozatala, rendőrség és Közterület-felügyelet erősítése, Erdei-tornapályák kialakítása, Szent István úti rendelő felújítása, Tóth Ilona Rendelő Intézet átszervezése és erősítése, valamint a pénzügyi egyensúly javítása, adósság és hiány több milliárd forintos tételének korrekciója mind-mind egy felelős gazdálkodás és odafigyelés bizonyítéka amellyel igenis büszkélkedhet Csepel önkormányzata, büszkélkedhetünk mi az érintett Csepeliek. Bizonyára sok-sok probléma van s lesz még a közel jövőben ami megoldásokra vár, de az a tárgyilagos és igazságérzettel felvértezett lakósok el kell hogy ismerjék, a fejlődés és a gondoskodó felelősséget felvállaló Csepeli vezetés teszi, tette a dolgát, példaszerűen. Köszönjük!

  3. Etikus szerint:

    Tehát nem sírni kell, hogy erre sincs, arra sincsen pénz, ha nem elsősorban akarni kell, de nem olyan célból, amelyik a meglévő forrásokat saját zsebekbe irányítja.
    A közjó javára, hiszen arra esküdtek, a lakosság szolgálatára.
    T. Varga úr, korrekt írás. Miért nem teszi ezt gyakrabban…………

    “Mért nem csináljuk ezt gyakrabban,
    Hiszen olyan jólesik,
    Hogy a hangod újra hallhattam,
    És hogy együtt vagyunk itt.

    Jobban kellett ez, mint gondolnád,
    Ez a délután veled,
    Hisz kimondhatatlan boldogság
    Az, hogy fogom a kezed.

    A kávé, a zene, a cigarettafüst
    Ma feldob, mert veled vagyok,
    Az emlék úgy fénylik, mint csillogó ezüst,
    Mely egyedül nekünk ragyog.

    Nézd a muskátlit az ablakban,
    Ő is neked örül itt,
    Mért nem csináljuk ezt gyakrabban,
    Hiszen olyan jólesik…”

Itt lehet hozzászólni !