Bukási spirál a baloldalon? – Politikai elemzők az Arénában

A politológusok szerint ismét parlamenti párt lesz az LMP

Inforadio.hu

SimonGabor-nol.hu_

Nem számítanak a választások eredményét komolyan befolyásoló eseményre a következő két hétben az InfoRádió Arénájában megszólaló szakértők. Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint új szavazók meggyőzésére már nincs lehetőség, Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója pedig úgy látja, főleg a helyi kampányesemények lehetnek meghatározók.

“A kampány dinamikáját elnézve arra következtetek: lényegében már mindenki arra törekszik, hogy a legkisebb hibát vétse és az utolsó napi mozgósításra fognak összpontosítani. Nagy, a rendszert mélységében felkavaró dolgokra már nem számítok” – vélekedett Lánczi Tamás.

A Századvég Alapítvány vezető elemzője megítélése szerint az MSZP már csak a meglévő szavazótábor stabilizálására tud kísérletet tenni, új szavazó meggyőzésére igazából már nemigen fog sor kerülni.

Úgy fogalmazott: a vereség hangulata, amely már valamelyest belengi a baloldalt, nem segíti, hogy az aktivistákat tűzbe hozzák és elhajtsák őket kampányolni, és ők meggyőzzék a szavazókat.

“Ez egyfajta bukási spirál: minél kevesebben hisznek abban, hogy a baloldal győzhet, annál kevesebben fognak pénzt, energiát, időt belerakni a kampányolásba. Minél kevesebb energia megy bele, annál rosszabbak lesznek az eredmények” – mutatott rá Lánczi Tamás.

Závecz Tibor mindehhez hozzátette: fontos, hogy ne tévessze meg a politikai elemzőket a tömegkommunikáció tematikája. Mint fogalmazott, nem feltétlenül a napilapok és internetes portálok szintjén dől el a választás, nem biztos, hogy a henger- és óriásplakátok befolyásolják az emberek politikai hovatartozását, hanem ebben nagyon fontos az a door-to-door kampány, amelynek egyelőre nemigen látni a jeleit.

“Azt hiszem, ezt nem kerülheti meg egyetlen magát komolyan vevő párt sem, amelyiknek persze van olyan apparátusa is, amellyel ezt véghez tudja vinni. Tulajdonképpen valamennyi magyar háztartást le fogják járni, ennek pedig nem tudjuk még kiszámítani a hatását” – mutatott rá az Ipsos véleménykutatási igazgatója.

“Botrányok még biztosan lesznek, de ennek nem értékelném túl a jelentőségét” – fűzte hozzá.

Úgy vélte: ha a pártok kis településeken, lokális szinten megjelennek és ott intenzív kommunikációt folytatnak, az többet hoz annál, mint ha például egy internetes portál oknyomozása során el tud menni egy ügy velejéig.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

Forrás: Inforadio.hu

4 hozzászólás “Bukási spirál a baloldalon? – Politikai elemzők az Arénában” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Egy férfi bemegy egy bárba, ahol a kiszolgáló egy robot.

    A robot megkérdezi tőle:
    – Mit kér, Uram?
    – Egy Martinit.
    – És mennyi az IQ-ja, Uram?
    – 168.
    Ezután a robot elbeszélget vele a fizikáról, az orvostudományról és az
    űrhajózástól. A férfit nem hagyja nyugodni a kíváncsiság, ezért később
    visszamegy a bárba.

    Újra Martinit kér, és amikor a robot az IQ-ját kérdezi, azt válaszolja,
    hogy 100. Ezután jól elbeszélgetnek a fociról és az időjárásról.

    A férfit még mindig nem hagyja nyugodni valami, ezért harmadszor is
    visszamegy:
    – Mit kér, Uram?
    – Egy Martinit.
    – És mennyi az IQ-ja, Uram?
    – 50.
    A robot közelebb hajol:
    – 2014-ben is az MSZP-re szavazunk, ugye?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  2. Vátesz szerint:

    Ha az MSZP eltűnik a történelem süllyesztőjében, akkor a Fidesz is megy utánna, mert egymás ellenségképéből élnek, ugyanúgy mint az SZDSZ meg az MDF!

  3. Vátesz szerint:

    Nem zárja ki a nagykoalíciót a Fidesz (Videó)

    Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője csak “bízik benne”, hogy nem lesz nagykoalíció a választások után. A március 15-i tüntetés kapcsán – ahol fideszes aktivisták együtt tüntettek és akcióztak a szocialista és DK-s aktivistákkal a Jobbik ellen – nem keresne összeesküvéseket.

    Ahogy portálunk beszámolt, homályos hátterű csoport szervezkedik a Jobbik ellen, amely tüntetéssel nyitotta szereplését március 15-én. Ez néhány nappal azután történt, hogy szervezett módon, Budapest-szerte rongáltak meg több tucat Jobbik-plakátot rövid időn belül, “egyenstílusban” .

    A néhány tucat fővel megrendezett 15-i demonstráción az akitivisták narancs, piros és zöld pólókban jelentek meg, a szóvivő, Kulifai Máté – aki már több alkalommal publikált a Hit Gyülekezete lapjába, a Hetekbe – azt mondta, tagjaik között fideszes, MSZP-s és DK-s aktivisták vannak, akik együtt akcióznak és lépnek fel a Jobbik ellen.

    Korábban Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor főtanácsadója is leszögezte, a Fidesz és az MSZP csak riválisai egymásnak, a főellenség a Jobbik, mely ellen minden eszközzel küzdeni kell.
    http://www.alfahir.hu/nem_zarja_ki_a_nagykoaliciot_a_fidesz

    Gratulálok a nagykoalícióhoz, összenő ami összetartozik!

Itt lehet hozzászólni !