Nyolcezer forintos BKV-bérlet?

Népszabadság

 

HÉV

Nincs január áremelés nélkül; a Fővárosi Közgyűlés november végén dönt a jövő évi fővárosi közszolgáltatások tarifáiról, amelyek ismét jóval az infláció felett drágulhatnak. A tömegközlekedési tarifák emelésére – egy, a sajtónak kiszivárogtatott előzetes szakmai anyag szerint – három változat készült, 11-12, 17-18, illetve 22-25 százalékos drágulással.

Az InfoRádió által ismertetett dokumentumban ezenkívül felvetik, hogy bevezessék a csak a csúcsidőszakra, valamint a csak a hétvégére érvényes bérletet, az éjszakai buszjáratokon pedig csak jegygyel lehessen utazni, hiába van az utasnak bérletszelvénye.

A BKV tagadja, hogy 25 százalékkal is drágulhat az utazás, de a pontos díjemelési javaslatot Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes nem részletezte. Érdeklődésünkre csak annyit közölt, hogy a cég több javaslatot készített, ezek mindegyike infláció feletti emelést tartalmaz. Arról majd a főpolgármesteri kabinet dönt, hogy milyen javaslatot terjeszt a tarifát meghatározó Fővárosi Közgyűlés elé. Regőczi azt is elmondta, hogy ezzel a BKV megkezdte a tarifarendszer többlépcsős, 2-3 évre tervezett reformját. A szolgáltatónak az a célja, hogy az árbevételi arány a mostaninál jobban hasonlítson a Nyugat-Európában szokásoshoz. Számos nagyvárosban ugyanis az árbevétel fele az utasoktól jön, másik része pedig az állami és az önkormányzati támogatás. Ez az arány nálunk most 30:70 százalék, ebből az utóbbi a támogatás.

Lapunk úgy tudja, az előzetes szakmai anyagot (amely a közlekedési vállalat és a főváros szerint sem hivatalos és végleges) nem véletlenül szivárogtatták ki, az abban szereplő, akár 25 százalékos emeléshez képest a közvéleménnyel könynyebben lehet majd elfogadtatni a díjemelés ténylegesen várható mértékét. Információink szerint ugyanis a Fővárosi Közgyűlés várhatóan 11-12 százalékos javaslatra fog rábólintani. Vagyis a legvalószínűbb forgatókönyv szerint jövőre a dolgozói havibérlet 7350 forintról 8000-re drágul, a vonaljegyért pedig 260 forintot kell fizetni.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) gazdasági főpolgármester-helyettes lapunknak erősen nehezményezte, hogy a tulajdonos főváros is a sajtóból értesült a BKV díjemelési javaslatairól, amit elfogadhatatlannak tart, hiszen a főpolgármesteri kabinet is csak november 19-én tárgyal a díjemelésekről.

Nem éri meg az infláció felett emelni a tömegközlekedés tarifáját, emiatt ugyanis kevesebb lesz az utas, és kevesebb a díjbevétel – mondta lapunknak Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője, a BKV felügyelőbizottságának tagja. Emlékeztetett arra, hogy az idei, drasztikus – átlagosan 15 százalékos – díjemelés és a fokozott ellenőrzés ellenére sem nőtt a várt mértékben a közlekedési vállalat jegybevétele. Vitézy szerint a drasztikus díjemelés és a jövőre várható, szerinte tíz százalék körüli teljesítménycsökkentés további utasokat fog elriasztani a BKV-tól és autóba ültetni.

Nemcsak a tömegközlekedés, hanem – a távfűtést leszámítva – az összes, a fővárosi önkormányzat árhatósága alá tartozó közszolgáltatás díja is infláció felett drágul. Az MTI értesülései szerint a szemétdíjra – az idei 8,4 százalék után – csaknem 14 százalékos díjemelési javaslatot nyújtott be a cég. A vízművek az idei 9,8 százaléknál kevesebb, kilenc százalék körüli emelést terjesztett be. A csatornázási művek pedig az idei 9,4 százaléknál többet, 9,8 százalékos emelést kezdeményezett. E díjemelési javaslatokról ugyancsak két hét múlva dönthet a főpolgármesteri kabinet.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője érdeklődésünkre kijelentette: nem állítja, hogy nincs szükség a közszolgáltatások árainak emelésére, de azok tervezett mértékét túlzónak tartja. Szerinte ez is azt mutatja, hogy a városvezetés presztízsberuházásokat erőltet, eközben pedig a főváros működtetését elhanyagolja.

Forrás: Népszabadság

15 hozzászólás “Nyolcezer forintos BKV-bérlet?” bejegyzésre

  1. Laja szerint:

    Nem tévedés ez a 8000 Ft? Már több forrásból 9500-at hallottam. Vagy ez csak a jó öreg komcsi stratégia része volt?

    Mindenesetre ez nagyon nagyon sok, szinvonal meg a béka …. alatt. Pont, mint a fizetésünk.

  2. Csaba szerint:

    Még egy kis érdekesség, ma hallottam az egyik barátomtól, én még nem hallottam erről: ez a rohadt drága bérlet a jövőben az éjszakai járatokra NEM LESZ ÉRVÉNYES. Oda majd jegyeket kell venni.

  3. csepeli szerint:

    tessék egy csetlog, minden benne van…

    14:58 [Antal Attila] Üdvözlöm az olvasókat!+
    15:00 [Flagellant] Tisztelt Antal Úr? nem gondolja hogy az átlagember azért nem vesz bérletet, mert hihetetlenül drága?
    15:01 [Antal Attila] Szerintem nem drága a bérlet, szolgáltatás-árérték aránya megfelelő.+
    15:01 [socy] kérdés: mi az a határ amedig emelik a jegyárakat? ha egyáltalán van…
    15:02 [Antal Attila] A fővárosban az ármegállapító a fővárosi önkormányzat. A jegyek, bérletek ára az ő döntésük függvénye.+
    15:03 [kogerizon] lehet magának nem de aki 50ezret keres annak igen:)
    15:04 [Antal Attila] Az árak vonatkozásában a fővárosi önkormányzat az illetékes.+
    15:04 [Barman] Mi az Ön programjának a lényege, miért is keres annyit amennyit? Mitől lesz Önnel jobb a budapesti tömegközlekedés?
    15:05 [Antal Attila] A fővárosi közösségi közlekedés problémáit nem lehet a közigazgatási határon belül megoldani, régiós szinten kell gondolkodni.
    15:06 [Antal Attila] Ha a program lényegét kérdezi, ebben lehet összefoglalni.+
    15:06 [Kazinczky] Ön autóval vagy BKV -val utazik?
    15:07 [Antal Attila] Egész nap az irodámban ülök, oda autóval utazom, de ha napközben a városban van dolgom, akkor BKV-val utazom.+
    15:08 [..>goldhand

  4. DFK szerint:

    Én már szolgáltatást is szeretnék a pénzemért.
    Érdekes, hogy ha bejön a kánikula, vagy tartósan esős idő lesz eltűnnek az új Volvók a 151-es vonaláról.

  5. axeter szerint:

    Egy nagy szart fogok jegyet venn! Amig ez a tolvaj banda van kormányon, mert ezt is “privatizálnák”!

  6. Csepeli Galvániszap szerint:

    Ez ismerős: felemelik az árát, és csökkentik a színvonalat. Az MSZP-nek valahogy minden szinten sikerül megalkozni a logika nélküli világot. Az Orbán kormány idején még valahogy működtek a dolgok. Nem volt ekkora adó, mégis működött a közszolgálat. Azóta felemelték az adókat, amiért egyre kevesebb és rosszabb színvonalú közszolgáltatást kapunk. És emellett még azt is el kell néznünk, hogy el akarnak lopni mindent ami mozdítható, és azt is, ami nem. Nincsenek biztonságban a kórházak, egészségügyi intézmények, műszerek, köztulajdonban álló közüzemek, nagy hasznot hozó állami tulajdonú cégek, MÁV stb. stb.

  7. Fekete Andrea szerint:

    “…az árbevételi arány a mostaninál jobban hasonlítson a Nyugat-Európában szokásoshoz”. Olvasom cikkükben, s kérdezem: Miért a lakosság terhének kell hasonlítani a nyugat szinvonalához? Ki rendezi a Nyugat-Európához hasonlító béreket? Kérem állítsanak fel arányt, minden döntésük meghozatalakor.
    Egyszerű, a valóságból vett, el nem túlzott példa a következő:
    -Több szakmai felsőfokkal és főiskolai végzéttséggel rendelkezem.
    -Keresetem kézhez a kórházban:éppen csak 90 000 Ft.
    -2 főiskolás gyerekemet egyedül nevelem 20 éve.
    -Az egyiknek fél éves taníttatási díja 75 000Ft, amely a hírek alapján 150 000 Ft lesz jövőre.
    -Rezsim 50 000 Ft, úgy, hogy 18-19 C fok van a lakásban, mert ennél magasabbat már nem tudnék kifizetni.
    A rezsi kiadásban nem szerepel a BKV bérlet ára.Ez: a rám, és 2 gyerekemre durván 13 000 Ft.

    Most újra felteszem a kérdést: milyen Nyugat-Európához akarnak minket hasonlítani?

    Szerintem nem az árakat kellene emelni a BKV-nak, hanem radikálisan leszállítani, pl. 5000 Ft-ra, s akkor észrevennék egy idő után, hogy nem lenne annyi lógós a járatokon, mert már nem érné meg az idegeskedést. Ez pontossan olyan, hogy mitől vannat a jó, de olcsó kocsmában annyian? Mert mindenkinek megéri. Visszatérnének azok a rendes polgárok is, akik igazán roppant kényelmetlenül érzik magukat, mert lógnak. Ne engedjék, hogy hibás döntésüket megszokják az emberek!

    Még egy észrevétel: Miért keresnek pl. az eü-ben ennyire keveset az emberek, (s egyik kormány programmjában sem szerepel ennek változtatása, mert nyilván nincs rá keret), s igazán a többség nem megy ki sztájkolni, mert erkölcsi kötelességgel bír, s miért teheti meg a többségében 8 általánossal rendelkező Busz söfőr, aki 150 000 Ft-t keres, hogy gátol engem a munkám elvégzésében? Kérem gondolkodjanak el ezen is, mielőtt mellüket verve megtagadják munkájukat.

    tisztelettel Fekete Andrea

  8. Bombi szerint:

    Teljesen nonszensz, ami ebben az országban zajlik. Kiáll ez az Antal gyerek és megmondja a frankót, hogy nem drága, meg jó a színvonal… Én csak azt kérdezem, hogy normális ez az ember?????

    Elmondanám, hogy Budapesten kívül gyakorlatilag nincs olyan város, ahol újabb jegyet kéne lyukasztani, amikor átszállunk egyik metróról a másikra.

    Brüsszelben például minden jegy egy órán át érvényes függetlenül attól, hogy hányszor szállok át.

    Hozzáteszem, hogy Budapestnél kultúráltabb városokban az ellenőrök sem így néznek ki és nem bánnak ilyen lekezelően a utasokkal. Prágában jött az ellenőr és már messziről lehetett látni, hogy ő egy Ellenőr, nagy E-vel! Kifogástalan egyenruha, jóllátató azonosító-jelvény, és bizony amikor angolul segítséget kértem tőle, hogy hogyn jutok el a vasútállomásra, akkor illedelmesen elmagyarázta.

    Itthon meg örülhetek ha nem tépik ki a kezemből a tárcát, hogy közelebbről megnézhessék a szelvényt….

    A ****om tele van már azzal, ami itt zajlik és hogy az emberek birkák módjára csendben tűrnek…

  9. Santo szerint:

    T. BKV!

    Szeretném kérvényezni, ennél azé jobban zsigereljék a népet… Mondjuk ne 25, hanem 200%-al emeljék! Az utolsó összecsórt forintokat is el kell szedni. Ez lesz majd az Üreszseb-program!!!

  10. Santo szerint:

    Csaba!

    Ez nagyon nagy! És mi van azokkal, akik pl. éjszaka jönnek haza a munkahelyről??? Nekik mindennap meg kell lyukaszthatnak jegyet, függetlenül attól, hogy van bérletük? Hát ez kész…

  11. Santo szerint:

    helyesen:

    Nekik mindennap kell lyukaszthatni jegyet

  12. Santo szerint:

    🙂 na mégegyszer

    “Nekik mindennap kell lyukasztani jegyet”

    Így akartam írni helyesen…

    Bocsánat a fórumozóktól a bénázásomért:)

  13. LB szerint:

    Kedves Bombi!

    Nem csak Brüsszelben működik így.
    Pár éve Róma mellett nyaraltunk. Kocsival bementünk a metrő végállomásáig, ott leparkoltunk 1 Euróért egy elvileg őrzőtt parkolóban. Ez nem 1 órai, hanem egyész napi (pontosabban 10 órai) parkolási díj volt!
    Ezután fejenként 1 Euróért bementünk a városközpontba.
    Ha jól emklékszem, a jegy 1 órás utazásra jogosított fel, tekintet nélkül arra, hogy átszálltunk-e vagy sem. Ráadásul ha olyan busszal utaztunk tovább, amit az a cég üzemeltetett, mint a metrót, akkor arra is érvényes volt!

    Ezzel szemben nálunk mi van? Még azt a kevés P+R parkolót is felszámolták ami volt! 🙁 Nálunk miért nem lehet bevezetni, hogy a jegy átszállva 1 óráig érvényes?
    Csepel központjából 1 óra alatt nagyon sok helyre el lehet jutni BKV-val.
    Szerintem így sokaknak megérné jegyet venni azok közül, akik most bliccelnek.

  14. Gabca szerint:

    Engem egyáltalán nem lepett meg. Most emelnek, hogy 2009-2010 fordulóján Hagyó Miklós javaslatára majd csökkentsenek néhány százalékot: most már aztán így lesz ezentúl – vigyorral. A legdurvább emelés az egészségügyben lesz, rögtön a választások után. Az alsógatyát is lelopják majd rólunk, ha jön az új rendszer. Bár sokan örülnek annak ami most van, mert máris kevesebben mennek orvoshoz, nem kell annyit várakozni. Kár, hogy ezzel együtt több a későn diagnosztizált betegség, és többen is halnak meg.

Itt lehet hozzászólni !