Csepel.hu
Tisztelt Megemlékező Barátaim!
Kedves Csepeliek!
„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.”
A gulágot túlélő és megszenvedő Nobel-díjas orosz író, Alekszandr Szolzsenyicin kommunistákról írott gondolata pontos és hiteles képet fest számunkra arról az embertelen ideológiáról, amely hetvenéves fennállása alatt, országok egész sorát taszította fizikai, lelki és erkölcsi nyomorba, és amely rendszer – Stephan Curtois francia történész becslése szerint –, mintegy 100 millió embernyi áldozatot követelt világszerte.
Az ilyen emlékező pillanatokban érdemes rövid visszapillantást tennünk a pusztításokban és totalitárius diktatúrákban bővelkedő véres XX. századra. A náci és bolsevik ideológiák közös tulajdonsága, hogy minden köteléket igyekeztek felszámolni ember és hatalom között. A kommunista diktatúra talán egyik legborzasztóbb tulajdonsága pedig, hogy a nemzet nevében tiporta sárba az egyént és annak legszentebb jogát a szabadság gyakorlását.
Tisztelt Emlékezők!
A kommunizmus ámokfutása Magyarországon először 1919. március 21-e és augusztus 1-je között söpört végig. A bolsevik típusú proletárdiktatúra 133 napja alatt, a „Lenin-fiúk” mintegy 300 embert gyilkoltak meg. A tanácsköztársaság kommunistái voltak azok, akik Magyarországon kormányprogrammá emelték a politikai terrorizmust. Istentelen és embertelen kommunista ideológiájukkal és kormányzatukkal sorsfordító történelmi időkben rövid idő alatt szétszakították a magyar társadalmat, megbénították a magyar államot, nemzetközileg elszigetelték és ellenségei közprédájává tették Magyarországot. A több évtizednyi hazug kommunista oktatás- és kultúrpolitika sem tudta átírni a tanácsköztársaság hazaárulásának és nemzetárulásának történelmi ámokfutását.
A második világháború után szovjet hadifogságba esett magyar katonák száma közel félmillióra tehető. És ne felejtkezzünk meg arról a 200 ezer „málenkíj robotra” hurcolt honfitársunkról se, akik közül nagyon sokan nem láthatták újra szülőföldjüket, mert szibériai munkatáborokban pusztultak el. A Rákosi-korszakban halálos ítélet okán vagy a börtönviszonyok következtében mintegy kétezren haltak meg. A polgári bíróságok pedig ugyanebben az időszakban közel 400 ezer embert fosztottak meg politikai indokok alapján szabadságuktól.
Kedves Barátaim!
1945. január 9-én Csepelre is bevonultak a szovjet csapatok. Ettől a naptól számíthatjuk a kommunista megszállás és a „málenkij robotra” hurcolások történetét is. A szovjet parancsnokság munkáját a csepeli kommunisták segítették. Vezetőjük, az a Kalamár József volt, aki kész listát állított össze, melynek alapján mintegy 300 – többségében sváb származású – férfit és nőt gyűjtöttek össze, s hurcoltak el a Szovjetunióba. A csepeli „robotosok” egyik utolsó túlélője a 80 éves Strein Oszkár. Története egy egész sötét történelmi korszak mementója is egyben. 1945 januárjának egyik napján hívatták be a községi rendőrőrsre. Rosszakarói jelenthették fel, noha soha semmilyen formában nem vett részt a háborús harcokban. A rendőrségen tudta meg, hogy munkavégzésre hívták be. Innen a többi fogollyal együtt Tökölre meneteltették, ahol egy pincében őrizve őket egy hétig alig kaptak élelmet. Ezt követően gyalog Kiskunhalasra hajtották, majd a vasútállomáson marhavagonokba terelték őket. Strein Oszkár emlékezete szerint egy hétig utaztatták őket az Ukrajnában lévő Liszicsanszk településre, a donyecki szénmedencébe. Az ide terelt foglyokat főleg bányákban dolgoztatták. Sokan az éhségtől, a téli hidegtől és a napi robottól annyira legyengültek, hogy belehaltak a szenvedésbe. Strein Oszkár 1948 nyarán 40 kilósan térhetett haza. Visszajött Csepelre és egy gyárban helyezkedett el, de soha sem beszélhetett a szovjetunióbeli megpróbáltatásairól. Pontos adat nincs arról, hogy a 300 csepeli elhurcoltból hányan térhettek haza. Ráadásul sokan hazatérésük után haltak meg, a kint szerzett betegségek és legyengült ellenálló képességük okán. Megpróbáltatásaik és szenvedéseik a kommunista hatalomgyakorlás természetes velejárói voltak.
Később a Magyar Szocialista Munkáspárt fővezérei ugyanott folytatták, ahol elődeik abbahagyták. 1956-ban idegen tankokkal fojtották vérbe a magyarok szabadságvágyát. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a „puha” kádári diktatúra négyszáz embert küldött a bitófára. A csupasz számok mögött emberi sorsok és életek tragédiái állnak, amelyet aztán túl kellett élni, hogy eltiporva, megszégyenítve és megalázva, szabadságjogainktól megfosztva – a magunk 200 ezer besúgójával – „legvidámabb barakk” lehessünk, hogy aztán hosszú évtizedek várakozása után végre saját kezünkbe vehessük sorsunk alakítását.
Tisztelt Csepeliek!
A világtörténelmet is alakító első fegyveres antikommunista forradalom, az 1956-os magyar szabadságharc Csepelen tartotta magát a legtovább. Itt már október 24-én szervezett csoportok léptek fel a kommunista karhatalmat képviselő helyi kiegészítő hadsereg laktanyája, illetve a kimenekítésükre siető rendőrség ellen. Az utolsó napként pedig november 9-ét jegyezzük, amikor a szovjet hadsereg végleg leverte a szabadságharcot. Buri István, Major Ernő és Körösi Sándor vezetése és parancsnoksága alatt a csepeliek légvédelmi akciókkal is késleltették a szovjetek visszatérését. Kovács Sándor tábornok, a forradalom helyi hőse és még sokan mások fegyverrel vettek részt a csepeli harcokban. Forradalmáraink később ugyanúgy szóródtak szét a menekülésben vagy sínylődtek börtönökben, lehelték ki lelküket a bitón vagy kínzások alatt, mint magyar mártírtársaik ezrei. Itt a csepeliek név szerint is emlékezhetnek, hiszen ismerik a megtorlások névsorát: id. Szente Károly, Szente István vagy a szintén halálra ítélt Major Ernő neve, sorsa és áldozata a történelem nagy lapjaira való.
Ebben a térben, ahol most emlékezünk, furcsa kettős igazság feszíti a lelkünket és elménket: Mért van az, hogy más nemzeteknél még a kommunista hatalom képviselőiben is maradt nemzeti szolidaritás? És mért lehetett a II. Világháború szörnyűségei után újabb genocídiumokat előkészíteni, élőhalott konvojokat útnak indítani svábokkal, felvidéki magyarokkal és kényszermunkára szánt emberáldozatokkal?
Mert nekünk magyaroknak kommunistából is a legalja jutott. A környező országok nemzeti kommunistáihoz képest, melyek nemzeti érdekeiket összeegyeztethetőnek tartották a kommunista ideológiával, nálunk a minden nemzeti felelősséget nélkülöző internacionálé, a társadalmi igazságosság nevében hazug történelmi ideológiákra építő bosszúállással kezdte meg 1948-ban gyilkos ámokfutását. Kommunistáink tehát nemcsak a magyarságot ezer éves állami létében veszélyeztető versailles-i rendszer előkészítésében segédkeztek, lerombolva nemzeti szuverenitásunk alapvető képességeit, de a nemzeti kiszolgáltatottság és önfeladás politikájának eredményeként nettó hazaárulóvá is váltak.
Tisztelt Megemlékezők!
Kedves Barátaim!
Egy korban, egy rendszerben élni nem választható, hanem adottság. De egy rendszert, egy embertelen, kegyetlen kommunista diktatúrát létrehozni, irányítani, képviselni bizony választható. Mindezért tehát fenn kell tartanunk magunknak a jogot, hogy komoly erkölcsi megítélés alá vessük mindazokat, akik e rendszer működtetésében szerepet vállaltak. Azoknak, akik ezer szállal, mélyen beágyazottan és meggyőződésből irányították a kommunista rendszert és az elnyomó hatalom működtetői voltak, az Apró Antalok rokoni leszármazottainak és ideológiai utódainak nincs helyük többé a magyar közéletben.
„A kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik.” – mondják, mert a kommunista rendszerek látszólag eltűntek ugyan, de beláthatatlan struktúrái és nagyon is látható egykori képviselői, haszonélvezői ma is itt vannak közöttünk, és ott lesznek a szavazólapokon is, tovább mérgezve a közéletet és akadályát jelentve a teljes nemzeti kibontakozás lehetőségének.
Ezen a mai emlékezésen is elhangoztak nevek. Az áldozatok és a bűnösök nevei – jelezve, hogy véget ért a történelemhamisítás, az elhallgattatások vagy az öncenzúra igazsággyilkos ideje. Meggyőződésem, hogy a bűnösök megnevezése nélkül nem adható erkölcsi elégtétel a bűnöket elszenvedőknek. 100 milliónyi mártír és sok 100 millió életben maradt áldozat szenvedéseit gyalázza meg, aki nem hajlandó a nácizmus és a kommunizmus gaztetteivel szemben az elutasítás gesztusával viszonyulni. Meggyőződésem szerint, e bűnökkel, és e bűnök elkövetőivel szemben nem szabad semmiféle mentséget vagy magyarázatot keresni. Mindezért – ahogy a cseh író Milan Kundera fogalmaz: „A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek.” Meggyőződésem, hogy e kérdésekben csak akkor találjuk meg a nyugalmat, ha kimondjuk és megnevezzük a múlt égre kiáltó gyilkos bűneit, és ha az utánunk jövő nemzedékekkel is megosztjuk annak történelmi tanúságait. Az áldozatokkal szembeni erkölcsi elégtétel okán pedig nem maradhat más kötelezettségünk, mint a megemlékezés lángjának ébren tartása és megakadályozása annak, hogy a letűnt rendszerek bukott politikusai bármikor is visszakapaszkodhassanak a történelem süllyesztőjéből!
Isten nyugtassa a nemzeti szabadság és az emberi méltóság csepeli mártírjait!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Forrás: Csepel.hu
50 év múlva ugyanez a beszédet mondja majd el valaki, csak a kommunistát f*deszre cseréli
Szilárd!
Nézz tükörbe!
A funkciónak mindenkor van determináló hatása, személyektől függetlenül.
Akkor van igazán probléma, ha a funkció van meghatározó erővel egy eseményre,
s nem a valóság!
A valóság az, hogy gyilkossági ügye csak a csepeli mszp-nek van.
És ez, hogy jön ide te szerencsétlen?!
A disznó, ha felemeli a fejét a moslékból akkor röffent egyet.
@ebihal! Ez úgy jön ide, hogy gyilkossági ügye valóban csak az MSZP-nek van.
Amúgy meg nagyon is jó beszéd ez, nem tudom, mi bajotok vele. Talán az, hogy: van?
Mindenesetre a valóság volt rá meghatározó erővel, nem a funkció – az talán csak annyiban, hogy nem árt, ha a funkció – egyebek közt – tud ilyen értelmesen és magyarul beszélni.
“A 2006-os őszi zavargásokkal kapcsolatos Wikileaks iratokat mutatott be az ATV Egyenes beszéd című műsorában Braun Róbert, az MSZP képviselőjelöltje. (Braun a beszélgetés első részében Lázár Jánosnak a magyarok és zsidók „sikeres együttéléséről” tett kijelentéséről beszélt, mint mondta, Lázárnak „el kell takarodnia” a közéletből.)”
.
Lecsengett a öszödi beszéd?!
Visszanyalt a fagylalt! 😛 😀
.
http://www.atv.hu/belfold/20140226-braun-robert
zacc!
Az nem zavar, hogy a cikk egy kicsit másról szól? Ha neked ez a jó beszéd, legyen.
DE, ha egyszer ráérsz, nézz utána, hogy mi mit, illetve mit mi követett, miért történt!
Annak érdekében, hogy véletlenül sem kerülje el bugris “Bugi”-nak a figyelmét a 09:02-kor írt provokációjára adott válaszom, alább itt is megismétlem a sötét agyú baromnak írt válaszomat:
Figyelj kedves bugris “Bugi”, Te csökött agyú elmebeteg bértollnok!
Ha már 09:02-kor fentebb megszólítottál, akkor az agyatokban lévő sötétség oszlatása végett felhívom a figyelmeteket arra, hogy a „málenkíj robot” nem a kommunistáknak, hanem a fenti képen a fáklyát legmagasabbra emelő idióta alakhoz hasonló mentalitású magukat „vezetésre hivatott” fajnak gondoló gátlástalan német(h) „árjáknak” a bűne, akik Európára zúdították a kb. 50 millió áldozat (kb. 27 millió katona és kb. 23 millió civil) halálát eredményező II. világháborút!
Akinek van egy csöpp esze, és képes még tárgyilagosan gondolkodni, az tudja, hogy nem Szovjetunió támadta meg Németországot, hanem Németország támadta meg a Szovjetuniót, és az agresszor Németország katonái gyilkoltak és romboltak 3,5 éven keresztül a Szovjetunió területén!
Akinek van esze az azt is tudja, hogy lelkesen támogatta a Hitler által vezetett náci Németországot a magyarországi németek nagy része! (Például több mint 20 ezer magyarországi német önként jelentkezett az SS alakulatokhoz!)
Az általuk 3,5 év alatt lerombolt országrész helyreállítása céljából adta ki a Vörös Hadsereg parancsnoksága 1944. őszén a 0060. számú parancsot, amely az alábbiak szerint rendelkezett:
„A Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária és Csehszlovákia területén tartózkodó valamennyi 17 és 45 év közötti munkaképes német férfit, valamint 18 és 30 év közötti munkaképes német nőt internálni kell, és szovjetunióbeli munkára kell szállítani.
Az internálás irányítása és a gyűjtőhelyek kijelölése, az internáltak fogadása, a vasúti szállítmányok megszervezése és lebonyolítása az NKVD feladata.
Az internáltakat vonattal szállítják a Szovjetunióba.
A transzportok sűrűsége a gyűjtőhelyeken tartózkodó németek számától függ.”
A fent idézett parancs alapján, a szovjet belügyi csapatoknak területekre lebontott fogoly-kontingenseket kellett kiállítani és a Szovjetunióba szállítani.
Ha a kontingenst a német nemzetiségűekkel nem lehetett feltölteni, jöttek a német nevű magyarok is.
A kiválogatásnál az volt az irányelv, hogy „ha csak egy csepp német vér folyik az ereiben, akkor az illető németnek tekintendő!”
Mivel a német származást legtöbbször a név alapján állapították meg, így nem volt ritka a német nevű zsidók elhurcolása sem.
A „маленькая работа” (magyarul: kis munka) kifejezést a szovjet katonák azért ismételgették, hogy az elszállítandó civilek megnyugodjanak, mert munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség.
Így rögzült a magyar nyelvben „málenkij robot” néven a Szovjetunióban végzett kényszermunka.
Tanulság:
A “málenkij robot” nem a kommunisták bűne, hanem a gátlástalan “árja” német(h)-ek agressziójának a következménye!
Ugyanis, nem kellett volna málenkij roboton szenvedni sem a németeknek (sem a létszám pótlása céljából elkapott magyaroknak), ha a gátlástalan „árja” német(h)ek nem akarták volna leigázni a fél világot, és nem rombolták volna le a Szovjetunió egyes területeit, amelyet aztán málenkij robot keretében építtettek ujjá velük!
Azon is felesleges itt csámcsognotok, hogy a „málenkij robot”-ra elvitt “foglyokat” dolgoztatták a Szovjetunióban, hiszen a németek is dolgoztatták a háború alatt Németországban a foglyul ejtett és Németországba szállított szovjet katonákat!
Tehát felesleges a magát “vezetésre hivatott árjának” képzelő gátlástalanul hazudozó hombárfejű főnökötök kórusában azért böfögnötök, mert a vereséget szenvedett német(h) „árjáknak” a II. világháború után meg kellett enni azt, amit főztek!
Utóirat:
A sötét agyatok megvilágítása érdekében megjegyzem még, hogy a gátlástalan német(h) árják által kezdeményezett II. világháború 50 millió fős európai áldozatának a száma többszörösen meghaladja azt a számot, amelyet a boseViktor újabb barátainak számító kínai komcsik kb. 78 millió áldozatának, a kommunizmus összes áldozataként emlegetett 100 millió főből történ levonása után, a világ összes többi részén állítólag a kommunizmus áldozatává váltak száma együttesen kitesz! l
Tehát ha volna bennetek becsület, akkor a kommunizmus áldozatainak az emléknapja mellé, a gátlástalan német(h) árják által kezdeményezett világégés áldozatainak az emléknapját is hasonló egésznapos csindarattával rendeznétek meg!
Az ehhez szükséges becsület és tisztesség azonban hiányzik belőletek, ezért ne röfögjetek, hanem kussoljatok!
Világos, Te nagyon sötét agyú bugris “Bugi”!
Csak nem gondolod, hogy elolvasom amit ideömlesztesz te szerencsétlen? De nem csak én, más sem olvassa el, nyugi. Magadnak írod.
Kedves bugris “Bugi”, Te szegény szerencsétlen elmebeteg bértollnok!
Nem lep meg, hogy nem olvastad el a 12:13-as hozzászólásomat, hiszen eddig is tudtam, hogy a szánalmasan sötét agyaddal 5 sornál hosszabb terjedelmű szöveget nem tudsz értelmezni, ezért a hozzászólásomat nem is neked, hanem a nyilvánosságnak írtam! Szánalmasan hülye provokátorként, Te csak indok voltál a véleményem leírásához!