Trafikot raboltak ki a Zrínyi utcában

Csepel.hu

Trafikot raboltak ki a Zrínyi utcában

Fegyvernek látszó tárggyal raboltak ki egy trafikot a Zrínyi utcában február 24-én pár perccel este hat óra előtt. A jelenleg még ismeretlen férfi mintegy 70 ezer forint készpénzt vitt magával. A támadóról elég jó felvételeket készítettek az üzletben elhelyezett kamerák – tudtuk meg rendőrségi forrásból.

A Zrínyi utca tízemeletes panelházainak egyik földszintjén található trafikban kedden legfeljebb csak az emlékeztet a hétfői rablásra, hogy a bejárati ajtót résnyire nyitva hagyták, s a kereskedők jobban figyelik, kik járkálnak az üzlet környékén. A tulajdonos és az eladó nem kívánt nyilatkozni, de megerősítették a támadás hírét. Láthatóan nyugtalanok, de igyekeznek palástolni az átélt izgalmakat.

Rendőrségi forrásból úgy tudjuk, hogy a támadó sajátos módját választotta a rablásnak. Háttal a dohányboltnak, befelé tolatva közelítette meg az üzletet, hogy ne lássák az arcát, amelyet egyébként is vastag sállal takart el. Fején sapkát viselt. Egy fegyvernek látszó tárggyal kényszerítette az alkalmazottat a pénz átadására, majd 70 ezer forint zsákmánnyal elmenekült. A kamerák felvételeket készítettek a támadóról, s elképzelhető, hogy ezek alapján beazonosíthatják a férfit.

A csepeli rendőrség rablás miatt folytatja a nyomozást.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Trafikot raboltak ki a Zrínyi utcában” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Ismétlés a tudás anyja!
    “Csepelen is látszik a szoci hazugságözön eredménye. ’52-ben a kulák, ’67-ben a zellenforradalmár, most a szemét trafikos.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  2. Tarjányi László szerint:

    “ami itt van, az nem közbiztonság” – mondta Horn Gyula.

    Az országban rend van – hazudta Pintér Sándor és Orbán Viktor is!

    Csepelen rend van, polgármester úr???

Itt lehet hozzászólni !