„A személyes példamutatásnál nincs nagyobb erő”

NOL

A személyes példamutatásnál nincs nagyobb erő

“Mert bizonyítani akarunk” – Debre Istvánné az óvodában (Fotó: Kurucz Árpád, Népszabadság)

Jó helyre születtem – szögezi le mindjárt az elején Debre Istvánné, a mindenki által csak Magdinak szólított csepeli cigánypedagógus.

Egy román határmenti kis faluban, a cigánysoron látta meg a napvilágot, nyolcan voltak testvérek – értetlenkednék, de megelőz. – A szegénység csak egy dolog. Isten áldása kísérte egész életemet, és olyan emberek, akik mellett a nyomort is könnyebb elviselni. Édesapja megjárta a világháborút, nyolc év után tért haza a hadifogságból. Soha nem panaszkodott.

– A tudás kincsét hozta haza, több nyelven megtanult beszélni. Tisztesség, becsület, tudás: ezek voltak a jelszavai, ebben a szellemben nevelkedtünk – emlékszik vissza Magdi. Nyolcéves sem volt még, amikor édesanyja meghalt. A kisgyermekek nevelését tizenhat évvel idősebb nővérük vállalta magára. A család felköltözött Budapestre. Magdi akkor látott életében először emeletes épületet, amikor – mezítláb – elment a csepeli általános iskolába.

Dános Valérné, egy Csepelen tanító budai úriasszony vette a szárnyai alá. Amikor a kislánynak fájt a feje, a tanítónő hozatott neki zsemlét és felvágottat. A fejfájás nyomtalanul elszállt, Magdi onnantól kezdve csak neki tanult. A tanítónő nem oktatta ki soha, hogyan viselkedjen, egyszerűen mutatott neki egy mintát. Például akkor, amikor a karácsonyi szünetre hazavitte családjához budai lakásába. Évekkel később saját tanítványaival Magdi is így tett: megetette, tiszta ruhába öltöztette őket, ha kellett, a hajukat is megmosta.

Magdinak azonban meg kellett küzdenie azért, hogy pedagógus lehessen.

– Te olyan tanítói egyéniség vagy – mondta egyszer Dános Valérné a kislánynak, aki jóformán azt sem tudta, mit jelent a szó. Mégis, onnantól csak egy vágy hajtotta: tanítónő akart lenni mindenáron. A csepeli általános iskolában természetes volt, hogy mindenki tovább tanul, Magdi sem maradt kivétel. Érettségi után azonban hiába jelentkezett a tanítóképzőre. A felvételin elmondta: cigány tanítónő szeretne lenni, cigány gyerekekkel szeretne foglalkozni.

A teremben döbbent csönd fogadta szavait. Elutasították. Egy gyárban kezdett dolgozni irodistaként, itt ismerte meg férjét is. Pár évvel később ismét megpróbálkozott a felvételivel. Már „okosabb” volt, nem beszélt terveiről. Fölvették, a diplomát megszerezte. Az iskolák azonban nem tartottak igényt egy cigányra. Már a portán közölték vele: nincs takarítónői munka. Végül egy gyárbéli ismeretség segítette álláshoz a csepeli Kék Iskolában.

Forrás: NOL

19 hozzászólás “„A személyes példamutatásnál nincs nagyobb erő”” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    T. Magdika és Kedves férje, István!
    Szívélyesen üdvözlöm, és kedves családját, kívánok nagyon jó egészséget, boldogságot szerettei körében. István közvetlen egykori kollégája, akinek segített az “építkezésen”
    Elmű…….Utólag is megköszönve.

  2. Ábel Attila szerint:

    Nagy tisztelője vagyok annak az elhivatottságnak és munkának, melyet Magdi a csepeli cigányságért tesz. Sok ilyen ember kellene még.

  3. Etikus szerint:

    Illő lenne a szívvel lélekkel, értelemmel végzett munkát méltó módon elismerni is, T. Ábel úr, nem gondolják? Az elhivatottságnak, személyes példamutatásnak, sokkal bővebb teret kell adni, főként hivatalból, származástól függetlenül.
    Nem “csacsogni” kell róla, ha nem emberi módon felkarolni a jót, hiszen a személyes példamutatásnál nincsen értékesebb “reklám.”

    A politikusok túlnyomó többsége az ellenkező értelmű (negatív) példamutatásával járt elől, az elmúlt 25 év során. Ezért amortizálódott le, szinte az egész politikai elit.
    Ezek után mit csodálkozunk azon, hogy apátiában van szinte az egész ország, és elfordult a politikától? Már nem rázza fel a Szomszédos országokban zajló események, a mérhetetlen nagyságúnak vélt ÁFA csalások, korrupciók, visszaélések, beruházások, fejlesztések, közbeszerzések egy-egy módja, stb.
    Sorolja aki akarja, nekem már nagyon elegem van, az egészből!

    Azért még egyet említenék, ami a társadalom egyik legsúlyosabb “hegeként” van jelen, s úgy tűnik nem talált fülekre az elmúlt négy év során sem!
    Az pedig, ami az IG. szolg. de leginkább a Jogszolgáltatás területén működik, az nem más mint a társadalomban meglévő igazság hiánya. Anélkül akarunk építkezni 25 éve, persze, hogy nem megy, mert nincsenek a helyére rakva azok, amelyek nélkül lehetetlen az építkezés. Miközben fennen hangon hirdettük meg, hogy a helyére tesszük, visszamenőleg. Úgy látszik sokkal súlyosabb érdekeket sért, mint sem merjünk hozzányúlni. Ezt is sikerült elkendőzni, mint annyi mást! Igen, ez MO. továbbra is, volt és maradt. Mikor lesz itt igazságosság, mert én már régen nem reménykedem.

  4. Etikus szerint:

    Ne jöjjön itt nekem senki sem a Bíróságokra, az ide tartozó Szervekre tologatott felelősség áthárításával. A függetlenségükkel stb.
    A gyerekednek Te adsz kenyeret, mint szülő, akkor kinek kell szót fogadnia? Reálisan, elfogultság mentesen!

  5. nagyapó szerint:

    Gratulálok a kiváló pedagógusnak!
    Mennyire sajnálatos, hogy a zeetásak nem ismerik Debre Istvánnét. Igaz régebben elzavarták, mert cigány (csak egy budai úriasszony támogatta), most sem szeretik, mert román (a 23 millió ide jöttből) és cigány, nem pedig roma.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  6. Cs.pepe szerint:

    Nagyapó, hogy maga mennyire sötét, egy ilyen emberről szóló cikk esetén is komcsizni kezd, hihetetlen. Egyébként, úgy látszik maga elég jó volt az elvtársaknak, ha diplomát adtak magának, érdekes….

  7. nagyapó szerint:

    Cs.pepe! Olvassa el a cikket, azután böfögjön!
    Diplomáimat nem adták, mert nem voltam komcsi, hanem megszereztem. Még mindig megvannak, nem tűntek el.
    Apropó! Ez fontosabb!
    Emelkedik a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a védőnők és az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozása és bére; a költségvetésben szereplő összesen tízmilliárd forint többletforrást áprilistól kapják meg a szolgáltatók – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn Budapesten. Az emelés több tízezer forinttal növeli egy átlagos praxis bevételét, valamint a védőnők bérezését.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  8. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó: “mert nem voltam komcsi” Mennyezet? 🙂

  9. nagyapó szerint:

    fghfjhgkjhk! Nem magam fényezésére – mert nem érek fel hozzájuk – de ilyen szinten együtt vagyok néhány EMBERREL, akik ugyancsak nem voltak komcsik: Bolberitz, Vermes, Czine, Illyés, Csurgay , Lovász, Kodály, Korbuly, Illés, Hamvas, Sinkovits, Papp Roska és még sok ragyogó elme!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  10. grün szerint:

    “Évek óta tisztában volt azzal a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő Burattino Általános Iskola és Gyermekotthon vezetősége, hogy nincs pedagógusi végzettsége annak a testnevelő tanárként dolgozó férfinak, aki a gyanú szerint mintegy harminc gyermeket rontott meg, mégsem mentették fel az állásából”
    .
    Még jó hogy nem polgármesternek választották meg! 😛 😀
    .
    http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/liberalis-hatter-es-pokol-csepelen-1212700

  11. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “Bolberitz, Vermes, Czine, Illyés, Csurgay , Lovász, Kodály, Korbuly, Illés, Hamvas, Sinkovits, Papp Roska és még sok ragyogó elme!”
    .
    Nagyon kilógsz a sorból!
    Vajon hányan ismertek és vállalnának Téged?! .P 😀

  12. Cs.pepe szerint:

    Nagyapó, ha tényleg az eszéért kapta volna a diplomáját és nem azért mert jó komcsi volt, akkor egy ilyen egyszerű szöveget, egy cikket is simán tudna értelmezni. Szó nincs a cikkben arról, hogy román lenne, hanem az van benne, hogy egy román határmenti faluból származik, ami nem más, mint Bedő, ami Magyarországon volt és van, így a 23 millió románozása megint csak aljas politikai hangulatkeltés, mondjuk maga mást nem is szokott itt művelni.
    Az pedig egyenesen felháborító, hogy a felsorolt emberekkel magát egy sorba helyezi, ők tényleg EMBEREK voltak, maga csak egy percemberke, aki a köpönyegét arra fordítja, ahonnan a megélhetését várja.

  13. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Aki pedagógus létére nem ismeri a zikes igék ragozását, Karinthyról nem is szólva, attól nehéz bírálatot elfogadni.
    Ha elvakultsága nem akadályozta volna a zolvasásban és a zolvasottak megértésében, akkor felfigyelt volna “Nem magam fényezésére – mert nem érek fel hozzájuk – de ilyen szinten együtt vagyok néhány EMBERREL, akik ugyancsak nem voltak komcsik:”
    Ez mit jelent?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  14. nagyapó szerint:

    Cs.pepe! Nehogy már 800 000 roko határozza meg 4 millió nem szocival szemben, ki az EMBER!!!
    A 23 millió románról kérdezze szoci haverjait (L. (gy.k. lásd) Kovács et. és MSZP)!
    Bedő község, ami a cikkben nincs említve, tényleg a határ mellett, magyar oldalon van, viszont olvassa! “Bedő, az alföldi síkságon fekvő oláh nagyközség, görög katholikus vallású lakosokkal.”
    Tiszteletem!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  15. Cs.pepe szerint:

    Nagyapó, sajnos nem fogja fel, hogy ez a cikk egy Ember-ről szól és nem a politikáról, de a maga mocskos gondolkodás módjával is ide keveri a politikát. Nekem nincsenek szoci barátaim, én soha nem szavazta még szocikra és nem is voltam semmilyen párt tagja (tudom ezt maga nem érti, mindig valamilyen párt tag volt…) én csak azt utálom, hogy MINDENHOVA politikát kevernek és maga örökké ezt teszi. Itt se olvasta el a cikket, csak beleböfögött (a maga szavajárása) egy kis mocskos politikát. Egyébként a cikkben benne van a Bedő község, csak olvasni kell és nem automatikusan komcsizni, de maga csak erre képes, ezért se hiszem, hogy maga az eszéért kapta a diplomáját, sokkal inkább megfelelési képességéért.
    Egyébként már megint mi a fenét kavar ide 4 millió szoci nemet? Össze-vissza beszél, csak és kizárólag szocikban tud gondolkodni, ez már beteges. Maga sajnos mentálisan nagyon sérült ember, nincs semmi más, csak a politika…….

  16. nagyapó szerint:

    Cs.pepe! Annyi marhaságot ír, így nehéz mindre válaszolni, de:
    – “ez a cikk egy Ember-ről szól és nem a politikáról” írja. Mit szól ehhez? “Érettségi után azonban hiába jelentkezett a tanítóképzőre. A felvételin elmondta: cigány tanítónő szeretne lenni, cigány gyerekekkel szeretne foglalkozni. A teremben döbbent csönd fogadta szavait. Elutasították.” Valamint, “Az iskolák azonban nem tartottak igényt egy cigányra. Már a portán közölték vele: nincs takarítónői munka.” (lehet, hogyiiIdióta Dr. grün t.t. volt a zigazgató?)
    Milyen vezetés volt akkor, mintha valami MSZMP?
    – “Nekem nincsenek szoci barátaim, én soha nem szavazta még szocikra és nem is voltam semmilyen párt tagja”, akkor mit írogat rokoként? Olyan, mint a kecskebogyó se nem büdös, se nem jó szagú.
    – nehéz dolog valakivel kommunikálni akinek diszlexiás problémái vannak. Mást jelent a “4 millió nem szoci” és a “4 millió szoci nem” (a ragozástól eltekintve). Tudja olyan ez mint fal mellett sírni, vagy sír mellett falni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  17. Cs.pepe szerint:

    Nagyapó, magának sajnos annyi esze van, mint egy döglött tyúknak, így tényleg magával vitatkozni elég nehéz, nem is szeretnék rá túl sok időt pazarolni.
    Igen régen volt olyan párt, mint az MSZMP, aminek maga is lelkes tagja volt és igen ők irányították az országot antidemokratikus módon, de ennek már 25 éve, próbáljon már tovább lépni.
    Egyébként mesélje már el, mit javult a helyzet ma Magyarországon? Olvassa el a teljes cikket, továbbra is falakba ütközik, mert cigány, pedig most éppen a fidesz van hatalmon.
    Mi az a “rokoként”?
    Maga szerint muszáj pártagnak lenni? Nekem legalább vannak elveim és nem azért leszek pártag, hogy jussak valamire, mint maga, bár túl sokra nem lehet büszke…..
    Ja, mert elírtam valamit, azért diszlexiás vagyok, akkor megismétlem a kérdést, hátha így megérti (nem sok esély van rá ): Mi a fenét akar kavar ide a “4 millió nem szocival szemben”, hogy jön ez a témához?
    Egyébként meg ha az elütéseken akar viccelődni, hát tegye, a dolgok lényegét úgyse érti, csak a felszínt veszi észre.

  18. maminti szerint:

    Minden tiszteletem Debre Istvánnénak, és mindenkinek, aki tisztességesen dolgozik nemtől nemzetiségtől, etnikai, vallási, politikai hovatartozástól függetlenül, a cikkből csak az nem derült ki, hogy végeredményben milyen munkakörben dolgozik a Kék iskolában, mert a cikk nem szól arról, hogy végül is elvégezte volna a főiskolát.

  19. maminti szerint:

    Ja, bocsánat, most látom, végül is megszerezte a diplomát. Hát hajrá, ebből is látszik, hogy minden cigány gyerek előtt nyitva áll ez a lehetőség, hogy rendes ember legyen belőle, akár pedagógus is, vagy éppen buszvezető, könyvelő, mérnök, asztalos, stb. Ezért nem kell a kitetovált, kigyúrt sosem tanuló és dolgozó cigány fiúkat és lányokat mentegetni a nehéz gyerekkorukkal.

Itt lehet hozzászólni !