MNO
Életének 93. évében meghalt Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendező.
A hírt a Hvg.hu-nak megerősítette második felesége, Mészáros Márta.
Forrás: MNO
This entry was posted on 2014. január 31. péntek at 10:58 and is filed under Gyász, Kultúra, Társadalom. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül.
Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.
ez is csak magyarországon lehetett “művész”.
egy nagy nulla volt, a nézhetetlen filmjeivel együtt, emberileg meg…
hagyjuk is.
http://csepel.info/?p=19189#comment-123434 “Emlékezz és emlékeztess!”
Vátesz szerint:
2012. április 13., péntek – 21:26
Gordon, ha már az erdélyi bevonulásnál tartasz, emlékezz már meg Jancsó Miklósról is! Régebben saját maga mondta el, hogy diákkorában Erdélyben élt, amikor cserkészvezető is volt. A csapatában vegyesen voltak különféle etnikumú fiúk, ám amikor a magyar katonaság bevonult Erdélybe, Jancsó kijelentette hogy az egyetlen zsidó fiúnak, Haraszti Öcsinek nincs helye a cserkészcsapatban! No azóta is lelkiismeretfurdalása van, kompenzációként filoszemita lett, s zsidó nőt vett feleségül. Szdsz-es kötődése közismert volt, ennyit a híres toleranciáról!
Vátesz! Ha már úgy számon tatja zsidókat, elárulná Jancsó melyik felesége volt zsidó?
Milyen szerencsés volt, nem rótták fel neki az egy szem zsidó gyereket, különben nem kapott volna pl. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal, Jubileumi Prima Primissima, Kossuth, stb. díjakat. SZDSZ-es szereplését én sem szerettem, de ott ő inkább biodíszlet volt. Ha Hernádi ki tudott vele jönni….
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop
Az első, Wowesznyi Katalin (házas. 1949.–1958.). A házasságból két gyermek született: 1952-ben Jancsó Nyika (ifj. Jancsó Miklós) és 1955-ben Jancsó Babus (Jancsó Katalin).
Ha jól emlékszem, a rendszerváltást követően Ön kétszer is indult parlamenti választásokon.
“Sokáig hittem, hogy megváltoztathatom a világot”
Jancsó utolsó interjúja 2012. szeptember elsején.
“Ha jól emlékszem, a rendszerváltást követően Ön kétszer is indult parlamenti választásokon.
Indultam? Indítottak. Felkértek. Adtam a nevemet.
Miért mondott akkor igent? Komolyan elhitte, hogy itt meg fog változni valami?
Én nagyon sokszor elhittem. Volt rá időm ebben a néhány évtizedben, hogy elhiggyem azt, hogy a világon lehet változtatni. Nem igazán szeretem Márait, mert nem szeretem a polgárkodást, de amit a naplójában írt, az nem semmi. Nem szabad komolyan venni, hogy bárki is meg tudja változtatni a világot.
De a mozgalmárkodás pont arról szól, hogy igenis meg lehet úgy változtatni, hogy jobb legyen…
Persze. Mert muszáj. Úgy nem lehet élni, hogy belenyugodjak, hogy szar, és a fejedre lépnek. De ugyanakkor meg tudom, hogy minden változásnál jöttek olyanok, akik, és ugyanazt csinálják, amit az elődeik. A’49-es választáskor meg voltam győződve, hogy a komcsik egy rendes társaság. Aztán, ahogy az egész lezajlott… Most is ez megy sajnos. Rájössz arra, hogy nem stimmel, hiába ígérgetnek. De hát mindig is ez volt.”
“Az elmúlt évtizedekben megfordult a fejében, hogy Ön jogász? Esetleg amikor perekről, tárgyalásokról hallott, olvasott?
A jogász soha nem mozdult meg bennem. Kádárék pereinél az ember fejében például az merült fel, hogy kik ezek, akik ezt csinálják. Egyszer meghívtak vidékre, egy ügyvéd srác vitt le autóval. Ez az első Fidesz kormány idején volt. Mesélte, hogy az egyik bíró ismerőse felmentette az egyik ügyben részt vevő fideszes vádlottat. Az ügyvéd rákérdezett, miért. Befolyásolták? Pénzt adtak neki? Azt válaszolta, egyik sem. Csak nyugodtan akar élni.”
“Ön szerint a véletlen, mint olyan, fontos az életben?
Persze.
És van olyan, hogy véletlen?
Hát nem tudom, mi a véletlen. Negyvenvalahányban mentem a Baross utca sarkán. Teherautóról vasat rakodott le két pufajkás. Az egyik vasdarab pont a jobb szemem alatt ütött meg, alig egy centivel. Véletlen? Egy évvel előbb vagy később pedig az Üllői út elején, a Vörösmarty mozi épületével szembeni házban volt egy avantgard művészklub. Megnéztem az órámat, 2.10-kor léptem be az ajtón, csuktam be magam mögött az utcai kaput. Abban a pillanatban az erkély…
…lezuhant. És mi lesz ezzel a világgal Ön szerint?
Nem tudom. De az is lehetne egy jó kérdés, hogy ezzel az országgal mi lesz?”
Na és az utolsó interjúja nem mond nektek semmit? (02:31-től)
http://csepel.info/?p=32009
Meghalt Karl Erik Böhn
A magyar női kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya egy éve harcolt a leukémiával, a 48 éves norvég edző szervezete ma hajnalig bírta.
Meg van a Haraszti Öcsi sztori! Antiszemita filoszemita!
http://www.hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=72356
A hét híre volt, hogy eltávozott köreiből Jancsó Miklós filmrendező, aki kritikusai szerint már a Kádár-érában nemzetközi hírnevet szerzett Magyarországnak. Halottról jót vagy semmit, tartja a mondás, viszont előkerült egy csaknem húszéves interjú, amely nagyon szépen megvilágítja az ultraliberális ikon, a bukott gyűlöletpárt, az SZDSZ egyik arcának valós énjét. Nekrológ helyett.
Beszélgetés Zágoni Sándor, népi alkotóművésszel, Jancsó Miklós régi cserkésztársával Interjú DEMOKRATA, 1996. június 6 JANCSÓ: „HORTHY MIKLÓS KATONÁJA VAGYOK, LEGSZABB KATONÁJA” Kérdés: Amikor telefonon megismerkedtünk, mesélte nekem, hogy Jancsó a tévében az életéről beszélgetett valakivel, és az ismert rendező azt mondta, regős cserkész volt. Ön azt mondta, nem volt és megivott házába egy beszélgetésre. Z: Igen, azt mondta, regős cserkész volt. K: Mi az a regős cserkész? Z: Azok a cserkészek, akik gyűjtik a népdalokat, néptáncokat. K: Hol volt regős cserkész? Z: Nem volt regős cserkész, hanem a HÖKK-ben volt. K: Mi az a HÖKK? Z: A Honvédcserkész Őrvezetők Kiképző Kerete. K: Zágoni úr ezt honnan tudja? Z: Együtt voltunk a HÖKK-ben. Mi már inkább öregcserkészek voltunk. K: Hány éves most, Zágoni úr? Z: 83 – sokkal idősebb mint Jancsó. K: Sokkal fiatalabbnak látszik a koránál. Z: Mondják. Szóval a Jancsó. Erdélyi magyar cserkészek voltunk. Én a kolozsvári piarista gimnázium cserkészcsapatának voltam a tagja. Ott érettségiztem, majd a kolozsvári Gazdasági Akadémiának voltam a hallgatója. A Jancsó viszont első éves vagy másodéves jogász volt. A Magyar Cserkészszövetséggel illegális kapcsolatban álltunk. Tőlük kaptunk felszerelést, támogatást. A mi célunk az volt, hogy minden tekintetben különbek legyünk, mint a román cserkészek. Ami olyan jól sikerült, hogy egy szebeni nemzetközi dzsemborin a kolozsvári piaristák csapatát negyedúton leállították, mert szinte háziversenyeket rendeztünk. Az első hatból legalább hármat mindig mi nyertünk. A HÖKK-táborokban egyébként a jövendő cserkésztiszteknek a kiképzése folyt. Ekkor már dúlt a világháború. A németek is benn voltak, de nem nagyon barátkoztunk velük. Ugyanis a Volksbunddal nem voltunk a legjobb viszonyban. K: Jancsó aktívan részt vett a HÖKK-ben? Z : Amikor például Besztercén táboroztunk, akkor a két HÖKK század közül az egyiket Elekes Tamás vezette, a másikat pedig Jancsó Miklós. Nyiku jó megjelenésű… K: Ki? Z: Hát Jancsó Nyiku. Aki jogász volt. Ő az állampolgárok és a cserkészek jogairól és kötelességeiről tartott előadásokat. Ennek a területnek Jancsó Nyiku volt a referense. K: Jancsó Nyiku? Z: Másként nem is ismertük. Nicolae volt, mert az édesanyja román. Édesapja meg azt hiszem szerb származású. Mostanában – a tévében – azt mondja, hogy zsidó vér is van benne. De térjünk vissza a történetre. A HÖKK-nek volt egy nagyon kedves tagja. Hargitai Öcsi, aki egy kolozsvári bankigazgató fia, aki szintén a piarista gimnáziumban járt. Jancsó tartott egy nagy előadást, amikor a zsidótörvény megszületett. Eleinte nagy zavar volt, mert senki nem tudta, ki számit zsidónak, ki nem. Amikor már odáig fajultak a dolgok, hogy már a sárga csillagot is emlegették, akkor mindenkinek igazolni kellett a származását. Zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt. Nem volt egyszerű dolog. Kiderült, hogy a Hargitai Öcsiben a nagyanyai ágról volt egy zsidó beütés. Jancsó Nyiku akkoriban iszonyúan pocskondiázta a zsidókat meg főként a strómanokat, mert ugye ő törvénytisztelő ember volt. K: Miért haragudott Jancsó Miklós annyira a strómanokra? Z: Mert hogy kijátsszák a törvényt. Kolozsvárott az Unió utcában volt egy Redoute nevű épület. Amolyan kulturális központ volt. Bálteremmel, könyvtárral, előadóteremmel. Egyszer tartottak ott egy nagy csapatgyűlést. Ez akkortájt volt, amikor a Hargitai Öcsiről kiderült, hogy távoli zsidó beütés van benne. Jancsi Nyiku tartott egy nagyszabású előadást, hogy mi a zsidótörvény, miként kell értelmezni, milyen lesz a végrehajtás. És akkor elővette a Hargitai Öcsit és nagyon megalázóan levette róla a cserkésznyakkendőjét és közölte vele, hogy itt nincs helye közöttünk zsidó fattyúnak és kiküldte a teremből. Nagyon fel voltunk háborodva és mondtuk, “Nyiku, ne csinálj ilyeneket, mert neked ehhez semmi közöd sincs, majd a törvény elintézi”. Meg hogy “a cserkész nem politizál” és hasonlókat mondtunk. K: De Nyiku hajthatatlan volt? Z: Nyiku hajthatatlan volt. Ő mindig is a jognak, a törvénynek a tiszteletét tanította, tehát a Hargitai Öcsit kiutasította a teremből. Akkor aztán nagyon megcsappant a barátság. Nyikut tulajdonképpen ettől kezdve majdnem bojkottáltuk. K: Parancsnok típus volt? Ezt a Charta-beli szerepe miatt kérdem. Z: Igen. És egyébként nagyon jól állt neki az aranysújtásos cserkésztiszti tábori sapka, egyik oldalon a cserkészliliommal. Vitorlavászonból készült viharkabátjában kifejezetten mutatós volt. K: Jancsó szeret a fején viselni valamit, úgy tűnik. Z: Igen, mostanában sokszor láttam sábeszdekliben, mint amikor kint volt Jeruzsálemben. Tudja, amikor az a 2500 hitgyülekezetes ment ki. K: Találkozott később Jancsóval? Z: Hogyne, még itt, Pesten is. K: Vannak, akik még élnek és emlékeznek erre az esetre? Z: Könnyen meglehet. K: Jancsó szeretett énekelni a cserkészekkel? Z: Velünk együtt egyforma harsányan énekelte például azt a nótát, hogy “Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája”. De amikor nemrégiben hazahozták a hamvait, a Vérmezőn a hazahozatal elleni chartás tüntetésen a Lenin-sapkában megjelent Jancsó Nyiku már nem ezt énekelte. Lehet persze, hogy neki van igaza, mert a pénznek nincs szaga.
Lovas István