Csepeli futók sikerei az Etyeki télben

Csepel.hu

Csepeli futók sikerei az Etyeki télben

Hagyományos futóversenyre került sor január 26-án Etyeken. A Futapest Etyek Cross 2014 elnevezésű rendezvényen a csípős hideg ellenére sokan neveztek be és a Csepel Dolphins versenyzői kiemelkedően teljesítettek.

A kis csúszással befejeződött nevezési procedúra lezárást követően száznál is több versenyző állt rajthoz különböző távokon és kategóriákban. A Csepel Dolphins színeiben versenyzők közül az utánpótláskorú Horváth Karolina Helga teljesített a legjobban, aki a 19 év alatti lányok rövidtávját és a rövidtávú (4 km) összetettet is megnyerte.

Rajta kívül Kurilla Fanni hosszú távon sem talált legyőzőre saját kategóriájában. Rajthoz állt és kategóriájában –rangidősként– az előkelő 2. helyen végzett Szekeres Ferenc a Csepel SC egykori kétszeres olimpikonja, valamint Kegye Tibor a Csepel Dolphins edzője is ebben a kategóriában húzott futócipót.

A Merkapt Maraton Team SE színeiben pedig a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület többszörös maratoni világbajnok kenusa, Kövér Márton rótta a kilométereket s végül a 3. helyre futott be.

 

Csepeli érdekeltségű eredmények:
 

ABSZOLÚT mezőny 5.3 km.

Korosztályos eredmények 5.3 km

Rövidtáv    10 év alatt lányok
I. Csuta Dorottya (n 10) Pusztazámor, Pilisi Pegazusok DSK, 0:24:45
II. Horváth Eszter Flóra (n 10) Budapest, Csepel Dolphins SC, 0:25:46
III. Varga Lili (n 8) Budapest, Futapest, Gilda-max, 0:52:02
IV. Varga Lotti (n 5) Budapest, Futapest, Gilda-max, 0:52:45

 

Rövidtáv    11–14 év lányok
I. Horváth Karolina Helga (n 12) Budapest, Csepel Dolphins SC, 0:21:49
II. Szekeres Tamara (n 11) Budapest, Csepel Dolphins SC, 0:22:51  
III. Néda Júlia (n 12) Szentendre, Pilisi Pegazusok DSK, 0:24:06
IV. Leiev Katalin (n 12) Budapest, Csepel Dolphins SC, 0:25:58

 

A női abszolút: I. Horváth Karolina (Csepel Dolphins)
                         II. Szekeres Tamara (Csepel Dolphins), az alábbi eredmény szerint:

 

1. Horváth Karolina Helga (n 12 rövid táv 11 – 14 év) Budapest Csepel Dolphins SC, 0:21:49

3. Földvári Zoli (f 49) rövid táv 40 – 49 év Budapest Futapest, 0:21:59

4. Csuta Albert (f 41) rövid táv 40 – 49 év Pusztazámor, Futapest, 0:22:20

1.  Gutyina Gábor (f 51) rövid táv 50 – 59 év Budapest BKV Előre SC, Futapest, 0:22:38

2.  Szekeres Tamara (n 11) rövid táv 11 – 14 év Budapest, Csepel Dolphins SC, 0:22:51

 

Rövidtáv    11–14 év fiúk
I. Laki Botond (f 14) Budapest, Vasas SC–Futapest, 0:23:23
II. Sárosi Kristóf (f 12) Budapest, Csepel Dolphins SC, 0:23:36 
III. Dobos Zsolt (f 12) Budapest, Csepel Dolphins SC, 0:23:37
Korosztályos eredmények 12.5 km.

Hosszútáv    19 év alatt nők
I. Kurilla Fanni (n 12) Budapest, Csepel Dolphins SC, 01:01 
II. Mike Panna (n 13) Budapest, Tempe-Aqua SE, 1:01:11
III. Sarmasági Ada (n 13) Budapest, G4S-Honvéd, 1:23:21

 

Hosszútáv    19 év alatt férfiak
I. Berta Balázs József (f 15) Budapest, Tempe-Aqua SE, 0:49:12
II. Soós Gergő (f 15) Budapest, Csepel Dolphins SC, 0:50:56
III. Szakács Márk (f 18) Budapest, Futapest, 0:54:43

 

Hosszútáv    20-29 éves férfiak
I. Soltész Tamás (f 28) Budapest, 0:46:11
II. Hodovánszki Csaba (f 2) Budapest, Futapest, 0:48:04
III. Kövér Márton (f 27) Budapest, Merkapt Maraton Team SE, 0:48:06

 

Rövidtáv 60–69 év, férfiak
I. Cakó László (f 60) Budapest, MAHFUSZ, 0:24:38
II. Szekeres Ferenc (f 67) Budapest, Futapest, 0:27:50
III. Kláben György (f 63) Hatvan, 0:29:58
IV. Hargitai Ernő (f 62) Isaszeg, Futapest, 0:31:12
V. Kegye Tibor (f 63) Budapest, 0:31:20
VI. Szalai András (f 61) Budapest, Futapest, 0:32:01
VII. Slemmer Tibor (f 60) Budafok, SzalaDokk, 0:35:43

A részletes eredmények a http://futapest.hu/eredmeny/etyek_e_2014.pdf oldalon olvashatók.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !