Az MSZP folyamatosan filmezi Tarlós arcát

Origo

Horvath_Csaba_ingyé

Az ingyen BKV után az ellenfél közeli filmezése lett a csodafegyver

A főpolgármester szerint gyerekes, idétlen és színvonal alatti, hogy az MSZP a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén beállított elé egy kamerát, ami végig az arcát rögzíti.

Tarlós István az ülésen azt mondta: “tulajdonképpen megnyugtató ez a szellemi színvonal; aki ebben a módszerben bízik, sok mindent elárul magáról”. A főpolgármester egyszerűen idiótáknak nevezte a szocialistákat, és Horváth Csaba frakcióvezetőnek címezve úgy fogalmazott: “azt kéne felvenni, amikor kihúzza a szemöldökét a férfi mosdóban”.

Az MSZP nem kért szót az ügyben az ülésen. Horváth Csaba az MTI érdeklődésére később azt mondta: a Tarlós Istvánt rögzítő kamera a továbbiakban gyakorlat lesz, és ha olyan a felvétel, akkor közzé kívánják tenni.

Mint fogalmazott, a főpolgármester rendre komoly otrombaságokat követ el, aminek nyoma és következménye kell legyen. Szavai szerint Tarlós István politikusokat, hölgyeket, urakat válogatás nélkül sérteget, ezzel pedig nemcsak magát, de azt a tisztséget is lejáratja, amit átmenetileg még néhány hónapig betölt.

Forrás: Origo

Itt lehet hozzászólni !