Beperelték a NASA-t egy marslakó miatt

Origo

Beperelték a NASA-t egy marslakó miatt

A még nagyobb képet a NASA oldalain éri el

A vád az, hogy a NASA elsumákolja egy marsi élőlény felfedezését.

A vádiratot hétfőn adta be egy kaliforniai bíróságra Rhawn Joseph, akiről az eddig megjelent könyvei alapján elmondható, hogy szinte mindenhez ért: az agykutatástól a kvantumfizikán át a terrortámadásokig terjednek azok a témák, amelyeket már feldolgozott.

Joseph most azért perli a NASA-t, mert szerinte az Opportunity Mars-járó előtt váratlanul felbukkant kődarab – amelyről mi is beszámoltunk – valójában nem is kő, hanem egy élőlény.

A NASA szerint jelenleg két magyarázat jön szóba a kő eredetére: az egyik szerint egy közeli meteorit-becsapódás törmeléke hullott le az Opportunity elé, a másik szerint a követ maga a rover lökte odébb, amikor megfordult maga körül.

Joseph azonban más véleményen van: szerinte ez egy élőlény, és azért nincs a korábbi képeken, mert egy spórából kelt ki, és helyben nőtt ekkorára. Az önjelölt tudós állítólag számos szakértőt keresett meg a NASA-nál, hogy készítsenek részletesebb felvételeket, illetve ha már vannak ilyenek, közöljék őket. Választ sehonnan sem kapott, így a bírósági eljárás mellett döntött.

Egyébként azóta felkerültek jobb minőségű képek is a netre, de szerintünk azokon is csak egy kődarabról van szó.

Forrás: Origo.hu

Egy hozzászólás “Beperelték a NASA-t egy marslakó miatt” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Ez olyan hír, mint hogy a Holdra sem megyünk most, mert állítólag idegenek vannak a sötét oldalon, meg bázisokat fedeztek fel….stb

    Láttam azt régi doksifilmet, ami azt mutatta be, hogy a világ főbb nyelvein / francia, angol, német, orosz, stb
    folyamatosan megy egy rádióból az űrben, és a pontos koordinátákat is megadták, hogy eljussanak a Földre az ún. idegenek….

    Belegondolok (bár nem teszi ki mindennapjaimat) nem mi vagyunk az egyetlen Naprendszer. Valami olyasmit értettem meg a filmből, hogy az alfa csillagig tudjuk mi van, meg az a lófejű porfelhő. Na de hogy azután mi van??

Itt lehet hozzászólni !