Aláírásgyűjtést indított Fidesz a gyed extra megvédésére

Hirado.hu

Aláírásgyűjtést indított Fidesz a gyed extra megvédésére

Internetes és papíralapú aláírás-gyűjtési kampányt indított a Fidesz a gyed extra megvédésére – jelentette be Pelczné Gáll Ildikó, a kormánypárt EP-képviselője.

A politikus hangsúlyozta, kezdeményezésük nemcsak az anyákról, az apákról és a nagyszülőkről szól, hanem “egész egyszerűen a jövőnkről”.

“Nálunk a család áll az első helyen” – hangoztatta Pelczné Gáll Ildikó. Kiemelte: a gyed extrát az újra összeálló “Gyurcsány-koalícióval” szemben tartják szükségesnek megvédeni, mivel szerintük az eltörölné a Fidesz-kabinetnek ezt az intézkedését.

Az EP-képviselő azt kérte, minél többen csatlakozzanak a Fidesz kezdeményezéséhez, “tekintélyes számú” aláírás összegyűlése esetén ugyanis határozatban védhetnék meg a gyed extrát az Országgyűlésben. Kiemelte, ebben az esetben nem fordulhatna elő még egyszer az, ami 2009-ben, amikor a megszorításokkal a családoktól vettek el.

Pelczné Gáll Ildikó közölte, az online aláírásgyűjtő ívet az acsaladazelso.fidesz.hu címen, míg a papíríveket a Fidesz székházában és irodáiban szignálhatják a támogatók.

Az ív elektronikus formában elérhető az alábbi linken: A család az első!

Forrás: Hirado.hu

41 hozzászólás “Aláírásgyűjtést indított Fidesz a gyed extra megvédésére” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Ekkor ki mellett teccettek állni?!
    .
    “Éppen az MSZP-kormány volt az, amelyik 2006-ban bevezette a gyes és a gyed melletti munkavállalás lehetőségét, amit aztán Orbán Viktor 2011-ben megszüntetett. Vagyis a Fidesz “most saját bűnét keni” a szocialistákra.”
    .
    Vagy ekkor?!
    “a Fidesz kétharmad által alkotott új Munka törvénykönyve megengedi a 3 évesnél fiatalabb gyereket nevelők kirúgását, így ezzel a veszéllyel a gyed extrát igénybe vevő nőknek is számolniuk kell.”
    .
    Negyedik pontként:
    Kéretik a Munkatörvénykönyvéből törölni a háromévesnél fiatalabb gyermek nevelőjének kirúgási lehetőségét! 😛 😀

  2. Gordon szerint:

    Meg kell védeni az MSZP-től a gyed extrát, a rezsicsökkentést, és a gyermekes családok kedvezményes üdülési lehetőségeit (Erzsébet-program).

    Nyilvánvaló: az MSZP a bankárok pártja.
    Nincs helyük a közéletben!

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    Írja egy “kettős állampolgár”: “az MSZP a bankárok pártja”
    Te nagyon hülye! 😛

  4. Vátesz szerint:

    Gordon, ha én uszítanék a bankárok ellen, az antiszemitizmus, ha te, az öngyűlölet!

  5. tantónéni szerint:

    Gyed melletti munkavállalás volt az MSZP-kormány idején is. Majd hatalomra került Orbán Viktor és eltörölte. Most pedig nagy csinnadratta mellett “gyed extra” néven visszaadják azt, amit elvettek.
    hüp hüp hüp, Orbán-trükk!

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    tanítónéni! Mindennap előkerül egy-egy ellentmondás a múlt és a jelen közt, de ez a “hívőket” nem érdekli, mert ki lett mosva az agyuk helye.

  7. grün szerint:

    Kedves Barátunk!
    Köszönjük, hogy aláírta a GYED extra védelmében indított internetes petíciót. Ezzel Ön is csatlakozott azok táborához, akik kiállnak a magyar családokért.
    A korábbi szocialista kormányok leépítették a korábban jól működő családtámogatási rendszert. A Gyurcsány-koalíció most is erre készül. Eltörölnék a GYED extrát és megszüntetnék a családi adókedvezményt is. Ezt nem engedhetjük!
    A petícióval üzenetet küldünk a Gyurcsány-koalíció minden politikusának. Magyarország már a saját lábán áll és képes megvédeni a családokat.
    Tegyük egyértelművé: a család az első!
    Köszönjük támogatását!
    Üdvözlettel:
    Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

  8. na kinek az adójából jótékonykodik dagika szerint:

    🙂

    mit kell megvédeni komcsi-fideszes bértollnokok???, ami még nem is realizálódott???

    sőtét felmenőiteknek, anyátoknak, 2elemes apátoknak hintsétek a hazugságaitokat….

  9. nagyapó szerint:

    Gyed melletti munka
    A gyermekgondozási díj (GYED) szabályairól az 1997. évi LXXXIII. törvény rendelkezik. E törvény szabályai szerint nem jár a GYED, ha a jogosult bármilyen jogviszonyban díjazás – ide nem értve a szerzői jog védelme alatt álló alkotásért járó díjazást – ellenében munkát végez, vagy hatósági engedélyhez kötött keresőtevékenységét személyesen folytatja. A szabály értelmében tehát GYED mellett nem lehet munkát vállalni (tehát a GYED melletti munka tilos), vagy ha a kismama ezen időszak alatt (a gyed a gyermek születésétől számítva max. 2 évig folyósítható) mégis szeretni dolgozni, akkor a gyed-et szüneteltetnie kell, a munkavállalás időtartamára.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  10. bonifác szerint:

    Habzószájú szenilis Vörös kommandó! Elvakultan gyűlölitek Orbánt, és egy igazi ellenséget
    varrnátok a magyarok nyakába.Tudom , Titeket csak a halál békít meg, de gondoljatok
    unokáitokra, akiket amerikai- multi rabszolgaságra ítélnétek.Olvassátok Őkegyelmessége
    Bell asszony leendő magyarországi nagykövet magyargyűlölő beszédét, aki az USA t
    fogja képviselni. Fletó vezéretek a gatyátokat is el fogja venni. (sajnos a miénket is..)
    Ne kételkedjetek abban, ha nyerne a rablóbanda, 3 hónapon belül szemkilövető Fletó lenne a Vezér. Legfeljebb ezután már nem gumilövedéket használna a rendészet. Az
    EU úgyis elnézné neki…Szavazzatok a Világ Leghazugabb Miniszterelnökére!
    Két napon keresztül viselte ezt a címet az internet szavazók jóvoltából. Grün! Nézz
    utána!

  11. bonifác szerint:

    Hogy világos legyen: Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök viselte ezt a dicső címet.

  12. ebihal szerint:

    bonifác!
    Ez nálad születési hiba, vagy csak baleset? Ennyire hülye lennél?

  13. felix szerint:

    Gordon.
    Látom ismét kommunikációs győzelmet arattál.
    Félix kacag. 🙂 🙂 🙂 🙂 DD

  14. Gordon szerint:

    Ne lenne siker?
    Hisz még grün(wald?)nak is el kellett ismernie:

    grün szerint:
    2014. január 18., szombat – 14:48

    “Jogos az “Önkormányzat ajándéka” tábla, hiszen a fel nem vett jutalmaikból fizették!”

    Bezzeg az etánsak jól megtömték a zsebüket 2010-ig ahelyett, hogy inkább gépeket vettek volna a kórházba. Az általuk felvett bruttó 122 millió forintból sok beteg gyermeken lehetett volna segíteni.
    Grünnel most egyet kell értenem.
    Köszi grün(wald?)!

    Kommunikációs helyzet: eredetileg hátrányból indultam, hiszen sosem végeztem foximaxit, amint anno felix…

    .
    .
    .
    .
    .

    🙂
    😀

  15. Gordon szerint:

    “mit kell megvédeni komcsi-fideszes bértollnokok???, ” – írja “na kinek az adójából jótékonykodik dagika”, aztán komcsi szokás szerint anyázik egyet.

    Azt kell megvédeni, amit az MaSZoP meg akar szüntetni (mint anno a kedvezményes otthonteremtési lehetőségeket).

    “Az MSZP eltörölné a gyed extrát

    Az MSZP kormányra kerülése esetén megszüntetné a gyed extrát – közölte Gurmai Zita, az MSZP EP-képviselője az ATV Start című műsorában pénteken. Korábban arról beszéltek a baloldali politikusok, hogy a rezsicsökkentést is eltörölnék.”

    http://csepel.info/?p=31498

  16. felix szerint:

    Gordonka.
    Először gondolkodj és csaj azután fújd meg a fanfárokat.
    A fel nem vett pénz a csepeliek pénze maradt, így az ajándék is a csepelieké.
    Grün csak gúnyolódott veled, de neked sem érettségid sem foximaxid nincs, ezért nem voltál képes felfogni.
    Nem kommunikációs hanem szellemi hátrányban vagy itt sokakkal.
    Ez a here hátrány a dólogzóval szemben

  17. grün szerint:

    Röfike!
    Megsajnáltalak, látva a vergődésedet!
    Így kell finoman cizellálva a közérdekű lopást kifejezni! 😛 😀

  18. komcsifides szerint:

    adminka…. @simba
    e4zt:

    A Magyar Villamos Művek számítógépén fogalmazhatták a Magyar Mérnöki Kamara állásfoglalását a paksi bővítéséről – derítette ki a Cink. Az információt a blog birtokába került Word dokumentum tulajdonságai közül hámozták ki az újságírók.

    E szerint az MVMI Informatika Zrt. által üzemeltetett számítógépen fogalmazhatták meg a nyilatkozatot, amelyben a Magyar Mérnöki Kamara egyértelműen kiáll a kormány által a napokban bejelentett atomerőmű-beruházás mellett.

    A cég felel az MVM Csoport tagvállalatai számára nyújtott informatikai szolgáltatásokért. A holdingnak a 2013 júliusában alapított MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. is tagja. Ők felelnek az új blokkok létesítésének előkészítéséért – írja a Cink.

    Moszkvában kedden Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.

    A megállapodás tartalmazza, hogy harminc évre szóló orosz állami hitelből, úgy 10-12 milliárd euróból, a jelenlegi 2000 megawatt mellé két, egyenként 1200 megawatt kapacitású blokk épül, és lép üzembe 2023-tól. Így Paks akár az ország energiaszükségletének ötvenöt százalékát is biztosíthatja majd.

    miárt nem posztoljátok????

    gondolom gerinc nálatok nincs, … kis cigány leradiroztat a felvételekről is ha neki nem tetszőtt dobsz fel….ha imádsz a hányásszagú kommunizmusban ügykődni, akkor a fiatal kommunistákat rád szabták!!! jó cumit!!!

  19. Gordon szerint:

    Gyurcsány Ferenc mondta:

    “Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt.”

    Ez kell nektek etánsak!???

  20. Gordon szerint:

    “A fel nem vett pénz a csepeliek pénze maradt” – írja felix.

    Így van. És a felvett pénz meg nem a csepelieké maradt.
    Tehát a bruttó 122 millió forintos kifizetésekben érintetteknek (pl.: Szentcziki Jánosnak és egyes MSZP-s párttársainak) lehet a kasszához fáradni és visszafizetni, azt a pénzt, ami felix szerint se maradt meg a csepelieknek.

    Köszi felix!!!

    .
    .
    .
    .
    .
    🙂
    😀

  21. felix szerint:

    És akkor most mi van?
    Gordonka siklani akar mint a kígyó.
    Kommunikációs bravúr.

  22. felix szerint:

    Gordonka.
    Miért kéne a kasszához fáradni és visszafizetni a pénzt?
    Talán törvénytelenül vették fel?
    Normális vag te, vagy csak lökött.

  23. komcsifides szerint:

    ilyen f@cimbáló feidesz@opóktól mint te gorgyonka, évi pár milla biztos bejön.

    De gondolom, majd mi a nép , ezt állja hekyettetek! ….igaz g@ci komcsifidesznyik!??!

    A lakosság 70-80 %-a ezzel tisztában van, az ellenzéknek egys dolga van, bevinni őket a szavazófülkékbe….

    ingyenélő gorgyika, ideje elkezdened munkát keresni…

    Remélem, ha buktok, egy tányért levest se adnak neked, te szarházi paraszt….!

  24. Gordon szerint:

    A 14:33-as trágár és színvonaltalan hozzászólásra válaszolván inkább nem írnék sokat (megírója a baloldalt járatja le vele).
    Csupán annyit írnék, hogy a mocskos szavait azoknak címezze, akik 2010 előtt összesen bruttó 122 millió forintot markoltak fel Csepelen (Szentecziki János, Tót Misi, Horváth Gyuszi és a többiek).

    Az etánsak majd akkor szónokoljanak tisztességről ha visszaszolgáltatták a fenti pénzeket!

  25. felix szerint:

    Gordonka.
    Miért kéne vissza adni.
    Legalább egy jogcímet mondj.

  26. felix szerint:

    Gordonka.
    Hasonlítsd össze Tóth Mihály és a felcsúti Mészáros Lőrinc vagyoni helyzetét és gondold végig, hogy hól kéne verni a nyálad.

  27. Gordon szerint:

    Felix!

    Ne dumálj!

    A bruttó 122 milliót pengessék vissza! (Valamint a pénz kamatait, mert évek óta használták és használják a csepeliek pénzét.)

    Felix mondja:

    “A fel nem vett pénz a csepeliek pénze maradt”

    Gordon mondja:

    “Így van. És a felvett pénz meg nem a csepelieké maradt.
    Tehát a bruttó 122 millió forintos kifizetésekben érintetteknek (pl.: Szentcziki Jánosnak és egyes MSZP-s párttársainak) lehet a kasszához fáradni és visszafizetni, azt a pénzt, ami felix szerint se maradt meg a csepelieknek.”

  28. tantónéni szerint:

    Gordon, mondd a számlaszámot, hogy hova lehet visszafizetni a jutalmakat.

  29. Gordon szerint:

    Ezek szerint tantónéni is érintett?!!!
    .
    .
    .
    Bakker.

    Érdeklődj a csepeli önkormányzat portáján (vélhetően tudod a járást, ha ilyen jellegű pénzeket szavaztál meg magadnak).

  30. felix szerint:

    Gordonka.
    Félix megemlítette a felcsúti polgármestertis, valamint kérte a visszafizetés jogcímét.
    A süket duma nem kell.

  31. felix szerint:

    Gordonka az egykulcsos adót kik szavazták meg maguknak?
    Melyik pénztár előtt találom meg őket?
    Te kommunikációs tragédia. 🙂

  32. Gordon szerint:

    Felix!

    Azért nem értheted amit írok, mert tisztesség és a becsület nálatok sosem létezett.

    Vélhetően már nem is fogtok megváltozni…

    Gordon mondja:
    2013. december 17., kedd – 20:38

    “A fals kép az volt, amikor az etánsak még azt állították magukról hogy tisztességesek (értsd.: nem keveredtek gyilkossági ügybe és nem talicskáztak haza több mint száz millió forintot).

    Ma már tudjuk:gyilkossági ügybe keveredtek és hazatalicskázták a talicskányi pénzt, amit maguknak osztottak ki.”

  33. tantónéni szerint:

    Gordon, nincs ilyen számlaszám. Nem lehet a pénzt visszaadni. Jogilag nincs rá lehetőség.
    Szóval ne irkálj baromságokat.

  34. Gordon szerint:

    Amikor Felix igazat mondott a 2010 és 2014 közötti fideszes ciklus kapcsán:

    “A fel nem vett pénz a csepeliek pénze maradt”

    Az igazmondása kommunikációs tragédia volt a csepeli maffiabaloldal számára.

  35. Gordon szerint:

    tantónéni szerint:
    2014. január 19., vasárnap – 16:22

    “Gordon, nincs ilyen számlaszám. Nem lehet a pénzt visszaadni. Jogilag nincs rá lehetőség.”

    De otthon vagy ebben a témában… te kis hamis.
    Na, ha már itt tartunk, akkor:
    Virítsd a lóvét!!!!

  36. tantónéni szerint:

    Gordon, ezt a visszafizetést picit részletezd.
    A jutalomból levont szja-t is fizesse vissza a NAV a csepeli önkormányzatnak? Vagy hogyan képzeled el?

  37. felix szerint:

    Gordon a kommunikáció képtelen futóbolond.
    Dumál összevissza, de a legelemibb kérdésre is képtelen válaszolni, pedig, ehhez tisztességesen szerzett érettségire sincs szükség.
    Kommunikációs nulla.
    Here duma az megy nála.

  38. bonifác szerint:

    Ebihal! Még egy ilyen tahó véleményt is illik megindokolni. Nem hiába emlegetik fejlődésed
    következő fokozatának a hátsó felét, hogy nincs lejjebb:Te megrekedtél ott. Ugye kár,
    hogy munkásőr igazolványoddal együtt a dobtárast is elvették? Hiányzik? Lumpenproli
    írásaid alacsony szellemi színvonalat sejtetnek.Vígasztalódj: nem vagy nagyobb bunkó
    mint a többi anyázó cuci..De veletek kerek a világ. Csak ne lennétek ennyire kártékonyak!
    (Ez leginkább főnökeitekre vonatkozik.)

  39. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Én meg egyre inkább a Nyugattal szemezek. Ott csak 3 hónapot maradhat otthon a nő aztán arbeit arbeit.
    Lehet kérni még plusz 1 v 2 hónap fizetetlen szabit, de akkor igaz sok pénz kiesik a családi kasszából…

    Nyugaton azt mondják, Keleten a nő szépen lassan bekattan a mono élettől ( gyerek(ek), mosás, főzés, takarítás, és a férj ) 3 év múlva, ha visszamegy melózni, teljesen elszokik a melótól, nem teljesít úgy mint egy gyermektelen szingli, mert minden gondolat csak a gyerek, jajj beteg, jajj ez jajj az,
    A pasi naponta van új szitukban, ugye megy meg jön, impulzusok érik,fiatal cucusok,haverok, asszony otthon 15 kg plusszal,, és kész a félrelépés, ezután a szokásos válás…

    Én ezt látom

Itt lehet hozzászólni !