Megerősítik a fogyasztóvédelmet – jelentette ki Németh Szilárd

Csepel.hu

Megerősítik a fogyasztóvédelmet – jelentette ki Németh Szilárd

Idén a fogyasztóvédelmi rendszer megerősítése a cél, amire konkrét terveket dolgoztak ki – jelentette ki Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet Pintér Istvánnal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatójával tartott január 16-án.

A rezsicsökkentési folyamat következő jelentős lépése, hogy a fogyasztók a korábbiakhoz képest nagyobb védelemben részesülnek, aminek a Parlament megteremtette a jogi hátterét.

Németh Szilárd emlékeztetett rá, hogy a rezsicsökkentés bejelentése és alkalmazása után már az első hetekben több száz olyan bejelentést kaptak, amelyek a fogyasztóvédelemmel kapcsolatosak. Az emberek aktivitása azt is jelentette, hogy tudatosabban odafigyelnek a hatósági intézkedésekre. Jól látható volt, hogy nem piaci, hanem farkastörvények érvényesültek az ügyfeleket érintő ügyekben, az emberek nem kapták meg a kellő figyelmet. Az utóbbi időben volt olyan fogyasztóvédelmi vizsgálat, amely 800 ezer embert érintett. A magas szám mutatja, hogy a fogyasztók védelme korábban sem szemléletében, sem gyakorlatban nem érvényesült megfelelően. A cél viszont az, hogy megszüntessék az emberek kiszolgáltatottságát.

A képviselő hozzátette, hogy a fogyasztóvédelem hatékonyabbá tételét több új elem bevezetése is szolgálja, amelyeket február elsejétől alkalmaznak. Ezek közé tartozik a bírság felső határának 100 millióról 500 millió forintra emelése, a közszolgáltatóknál az egységes számlakép előírása, a negyedéves mérőleolvasás lehetőségének a megteremtése, a fogyasztók jogainak megsértése esetén járó 10 ezer forintos kötbér, továbbá a fogyasztói csoportok létrehozásának a megtiltása. Kötelezően írják elő a nagyvállalatok és a közszolgáltatók számára, hogy megfelelő végzettségű fogyasztóvédelmi referenst foglalkoztassanak.

Pintér István főigazgató arról számolt be, hogy idén az energiaszolgáltatók folyamatos és kiemelt ellenőrzését szorgalmazzák, miután a fogyasztói panaszok 70 százaléka őket érinti. Az ellenőrzések során kellő szigorral vizsgálják meg a termékek szavatosságának, jótállásának betartását, az árak feltüntetését, az üzletek akcióit, bemutatóit. Az elektromos árucikkeket különösen megvizsgálják, mert sok rájuk a panasz. A főigazgató pozitív eredményként közölte, hogy míg korábban a fiatalkorúak 50 százalékát szolgálták ki dohánytermékkel, a trafikok megnyitásával ez az arány visszaesett 15 százalékra.

Forrás: Csepel.hu

26 hozzászólás “Megerősítik a fogyasztóvédelmet – jelentette ki Németh Szilárd” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság helyett forduljanak a Csepeli Fogyasztóvédelmi Egyesülethez, akol elmagyarázzák, miért rossz a rezsicsökkentés a zembereknek!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. ebihal szerint:

    Hát ez az utolsó bekezdés érdekes! Az első és második mondat, hogy függ össze?

  3. felix szerint:

    Szemétláda.
    A csepeli fogyasztóvédelmi egyesület többet tett az emberekét mint te a nyomorult életedben.

  4. grün szerint:

    “Megerősítik a fogyasztóvédelmet – jelentette ki Németh Szilárd”
    .
    Önvédelmi maroklőfegyvert, gumibotot és bilincset kapnak, valamint paprika-spray helyett kéjgáz-flakont a zértetlenkedő fogyasztóknak!
    Elvégre szabaccságharcolnak a gaz multi-ármány ellen! 😛 😀

  5. nagyapó szerint:

    Érdekes egy baloldali politikus véleménye. Milyen baloldali az, aki elítéli az egykulcsos adót, miközben zsebre vágja a többletpénzt, ahelyett, hogy karitatív célra költené (a 4 millió nyomorgónak), mondta Scmuck Andor.
    Milyen baloldali párt az, amelyik egy közmunkás havi béréért készít egy óriásplakátot maga reklámozására?
    Milyen baloldal az, ahol Vadait, Gyurcsány(i)t, Fodort, Bajnait beviszik a parlamentbe, főleg a 750000+klts. havi pénzért?
    Egy párt, az MSZP, becipel két 5% körüli pártocskát, akik azonnal külön frakciót fognak létesíteni (már csak a pénz miatt is). Azt gondolják, hogy a baloldali szavazók olyan buták, hogy nem az MSZP-re, hanem a vesztes gyurcsányi, bajnai pártocskákra szavaznának?
    Schmuck értelmesebb,egyenesebb, mint a maffiabaloldal együttvéve!!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. felix szerint:

    Szemétláda.
    Tedd be a linket!

  7. grün szerint:

    Öreg pöcs!
    Itt van néhány volt baloldali egykulcsos adóval szerzett plusz jövedelme!
    Most mondd, hogy “Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” 😛 😀
    .
    Íme, a számukra és csak nekik mindenképpen impozáns lista:

    Kövér László havi 511.680 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Orbán Viktor havi 342.172 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Navracsics Tibor havi 310.035 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Varga Mihály havi 300.026 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Fazekas Sándor havi 246.141 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Semjén Zsolt havi 317.381 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Hende Csaba havi 245.702 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Balog Zoltán havi 280.851 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Martonyi János havi 286.336 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Németh Lászlóné havi 256.638 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

    Pintér Sándor havi 9.957.892 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.

  8. felix szerint:

    Ez a sűltbolond mindig belenyúl a ……..

  9. nagyapó szerint:

    Eetásak! Akiket alattomosan cikiznek, nem léptek föl az egykulcsos adó ellen, tehát korrekt becsületes emberek!!! Ide tartozik a társadalom dolgozó része!
    A hazug Ságvári-félékről van szó, akik támadják az adórendszert, közben röhögve élvezik előnyeit. Ez a maffia baloldali szocik erkölcstelensége, pofátlansága (Gyurcsány(i) cégénél, a Motim Rt.-nél már rég bevezettette a rezsicsökkentést, villája cégtulajdon, a rezsit költségként számolja el), szemben az igazi szocikkal Schmuck, Thürmer, Szili, és pártjaikkal, akik sokkal egyenesebbek.
    Vadai, Gyurcsány(i), Bajnai, meg a többi hazaáruló a biztosíték a zemberek jobb életéért??? Nem, tolvaj, hazug banda, akik már “bizonyítottak”!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. felix szerint:

    Szemétláda.
    Aki a saját zsebét tömi a törvényekkel az tisztességes, aki akarata ellenére részesül belőle az nem.
    Milyen elfuserált értékrended van neked.
    Gyurcsány egymaga többet adakozott adakozik, mint az maffia főnököd.

  11. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Én is kaphattam Gyurcsány(i)tól két kádkövet, sőt a csepeli zsinagógához is megígérhetett egy egész kádat is!!! Juthatott a lopott cég elektromos energia csökkentéséből, amit elintézett.
    Kis lumpen proli 1/2eszű1/2x sajnálom az eeetásait, akik akaratuk ellenére részesülnek a jóból. Milyen marhák, hogy elfogadják!
    Nem tűnik fel apró agyában némi ellentmondás??
    Tudom, nem. Ez az öreg szocik baja. Így szocializálódtak, hogy a saját lopás, nem lopás, csak a burzsuj, “faszista”, náci, szemita Anti, “sovinista” (a többit a szótárból) polgárok azok. Fel kell őket Brüsszelben jelenteni!!!!!!!
    1/2eszű1/2x aki hülye volt, mint Ernő, ugyanolyan hülye marad, mint 1/2eszű1/2x!!
    Viszont az igazság marad, hogy:

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Etikus szerint:

    ˝Orban a magyar Putyin˝ Orosz lapvelemenyek az atomeromurol:

    http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/orban_a_magyar_putyin_/2365548/

  13. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nem tudod megmagyarázni az értékrendedet.
    A fideszes képviselők hoztak egy törvényt amivel tömik a felső középosztály zsebét.
    Ezt annak egy része jogosan szemétségnek gondolja.
    A te szemedben meg az a szemét aki nem ért egyet a zsebtöméssel.
    Azt még a te hatalmas zsenid sem tudhatja, hogy a tiltakozók mit kezdenek a többlet jövedelmükkel.
    Majd akkor pofázzál, ha Vigyenka sem veszi fel a miniszterelnöki zsoldját.
    Addig pofa sulyba.

  14. grün szerint:

    Segítsetek már rajtam, egész éjjel álmatlanul hánykolódtam! 😛 😀
    .
    Mi a radai rosseb az a “szeméremfüggöny”???!
    Iskolák rendelhetik mint oktatási segédeszközt!
    A szexre nevelést nem lehet elég korán elkezdeni?! 😛
    .
    Lehet, hogy ollan mint a viccben a női köntös?!
    Az asszony széthúzza a függönyt és mehet a darab!
    Bocsássatok meg a mocskos fantáziámért! 😛 😛 😛
    .
    http://www.vg.hu/kozelet/temetoi-fejfat-szemeremfuggonyt-is-rendelhettek-az-iskolak-419661

  15. grün szerint:

    Még a fejfát értem!
    Technika órán gyakorolják a szociális temetést! 😛
    A zőrizetes ágyfelszerelés is elmegy úgy ahogy, hiszen az életre nevelik a gyerekeket!
    De ez a “szeméremfüggöny” nem megy a fejembe!
    Lehet, hogy a koskötőhöz hasonló fogamzásgátló eszköz!
    Nagyapám ilyenkor már felkötötte a kosokra, mert a jerkék ilyenkor kezdtek elleni és a kufircolás már nehezükre esett! 😛 😀

  16. Etikus szerint:

    A harmadik rezsicsökkentéssel az áram, a gáz és a távhő ára lesz alacsonyabb ismét – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

    Jelezte, hogy az újabb rezsicsökkentés mértékéről a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén döntenek a jövő héten.
    “Jó kis rezsicsökkentés lesz ez is” – fogalmazott a kormányfő.

  17. Etikus szerint:

    Most versenyezzetek!
    Mi maradhat a “szuperúl” önmagát 24 év alatt morálisan leégető, mínusz értéken már ki sem fejezhetőek táborának?!? S ők akarják az országot, ismét vezetni. A pogányok, Mária országát! Isten óvjon tőlük.

  18. grün szerint:

    “Jó kis rezsicsökkentés lesz ez is” – fogalmazott a kormányfő.
    .
    Nem a csökkentés kis vagy nagy mértékén van a hangsúly!
    Ennyire fussa, aki kevesli adja vissza! 😛 😀

  19. Etikus szerint:

    Üdvözlöm, remekül mutat a fényképen.

  20. grün szerint:

    Etikus!
    Ezen a képen is, ahogy éppen fehér köpenyt öltött és a frissen átadott műszerrel egy hölgyet diagnosztizál! 😛 😀
    http://csepel.info/wp-content/uploads/De.jpg

  21. bonifác szerint:

    Ejnye,’1/2 X ! Tőled nem vártam ilyen hülyeséget! Gyurcsány a Jótékony?! Annyit zabrált
    az állami vagyonból anyósi segédlettel, hogy nehéz lenne összeszámolni. (persze a titkos
    adatok miatt) 300 millió dollárt fektetett be Indonéziában bányákba.(neje Őnagysága.)
    Kb. 20X 30m óriásplakáton a képe az elnök mellett…(nekem megvan…)
    Ne aggódjatok! A többkulcsos adóval járnának igazán jól az elvtársak! Nem fizetnének egy
    fityinget sem! Fletó még a csillárját is lízingeli! Gyűlik már a rabló banda.. Remélem
    ugyanazzal a lendülettel oszlásnak is indul…

  22. felix szerint:

    Bonifác.
    Te is tudod, hogy a miniszterelnöki járandóságát nem vette fel, hanem jótékony célra utalta.
    Amennyiben ez nem lenne igaz, a fidesz már rég hörögne rajta.
    Ezen kár lenne vitatkozni.

  23. na kinek az adójából jótékonykodik dagika szerint:

    “A propaganda elsősorban az érzelmekre hasson, s csak kisebb mértékben az értelemre. Nem szükséges, hogy a nép tudatosan gondolkodjék, hiszen az emberek felfogóképessége amúgy is meglehetősen korlátozott, intelligenciájuk csekély, viszont igen gyorsan felejtenek. Ehhez képest a hatásos propaganda csupán néhány pontra szorítkozhatik, s a jelmondatokat addig kell ismételnie, míg a közönség minden tagja megérti, hogyan kell értenie őket.”

    “Az ismétlés rábeszélő erejét Goebbels, a náci propagandaminiszter is érzékelte. A náci propaganda axiómája így hangzott, a tömegek azt tartják igazságnak, ami a legismerősebben hangzik. Goebbels így fogalmazott:

    Az emberek általában sokkal primitívebben értékelik a dolgokat, mint hinnők. A propaganda, épp ezért legyen végletesen egyszerű és folytonosan ismétlődő. Hosszabb távon az a rábeszélő győz, akinek sikerül kifejeznie a problémát a legközönségesebb szavakkal, és akinek van mersze örökké hajtogatni ezeket a szavakat, fittyet hányván az értelmiségiek ellenvetéseire…”

  24. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Tényleg Gyurcsány(i) nem vette fel fizetését, mivel lopott vagyonából (a lopás elévült, a vagyon nem) évi több 100 milliót, több százmilliót vett fel osztalékként. Arra, hogy mire ment el ez a pénz a válasz, még Szigetvári Viktor, Gyurcsány akkori sajtófőnöke a sportminisztériumban adta 2004-ben, miszerint Gyurcsány Ferenc jövedelmét „nagypolgári életvitele” biztosítására fordította.
    A Motim elbocsátott dolgozóitól 2002-ben arra hivatkozva vonták meg a kollektív szerződés módosításával a végkielégítésük egy részét, hogy a teljes összeg kifizetése veszélyeztetné a cégnél maradók bérfejlesztését. Ezt követően történt a 101, majd 303 milliós osztalékfizetés, Gyurcsány részére, amely ezek szerint nem veszélyeztette a bérfizetést.
    A Motim dolgozóinak létszáma az 1991-es privatizációkor egyébként még 2082 fő volt. Ez a létszám 2001-ben 889 főre, 2004-ben pedig 786 főre apadt.
    (mno 2006. március 30.)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  25. nagyapó szerint:

    na kinek az adójából jótékonykodik dagika! Érdekes olvasni a Goebbelstöl vett idézeteket. Szeretném, ha közölné, hol találhatóak! Nekem úgy tűnik, mintha Gerő mondotta volna.
    Bár elképzelhető, hogy Goebbels a katyni vérengzést emlegette többször. Tudja a mikor a szovjet NKVD 20 000 lengyel tisztet (tartalékos) végzett ki.
    Viszont igaz és ezt nem Goebbels mondta: repetitio est mater studiorum!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop
    U.i Orsós professzort miért nem rehabilitálták?

  26. felix szerint:

    Szemétláda.
    Mennyien dolgoznak az a Láng gépgyárban, a Óbudai Hajógyárban, A Csepel Művekben, A MOM.-ban, Az Újpesti Hajógyárban, a Goliban, az Az Obudai és Újpesti Pamutnyomó Ipari Vállalatban, a Textilfestőben. Szerintem ezekhez képest a MOTIM jobban járt.

Itt lehet hozzászólni !