Deák Zoltán festményei a Nagy Imre ÁMK-ban

Csepel.hu

A Csepelen élő Deák Zoltán festőművész kiállításának a megnyitóján, december 13-án este Bánátiné Papp Katalin intézményegység-vezető köszöntötte a szép számmal, a Nagy Imre ÁMK-ba látogató művészet kedvelőket.

Mint elmondta: „egyikőnk sem babonás és Luca napján, amikor is igazodva a művelődési központ nyitvatartási rendjéhez, meggyújtottuk a harmadik adventi gyertyát, így ünnepi hangulatban vártuk önöket. Ez úton kérem fel Mester Enikő festőművészt, hogy nyissa meg a kiállítást.”

Mester Enikő egy emlékkel kezdte meg gondolatait ecsetelni. „ December elején gondoljanak egy napsugaras októberi kirándulásra – a budakeszi vadasparkban -, Zoltán ott kérdezte meg, hogy elvállalnám-e a kiállításának megnyitását. Természetesen igent mondtam, mert ez egy érzékeny ember kérése volt, aki megvárja, kivárja, meglesi azt a pillanatot, ami tökéletesen illik a gondolataihoz, az érzéseihez és a művészetéhez. A legkisebb dologtól a legfontosabbik figyel, és minden esemény jelentőséggel bír az életében. Képein mindezek leheletfinom állapotok. Tele érzésekkel, álmokkal, megélt vagy csak vágyott szituációkkal.

Deák Zoltán a legjelentéktelenebb eseményeket is érzékeli, azt gondolhatnánk, hogy csak átsuhan felette, nem is fog emlékezni rá. Pedig ott van a festményén, szépen, részletekben gazdagon. Arra gondolhatunk ez lehetetlen, hogy ez hogy történhetett meg, hisz semmiség volt: a csendesen imbolygó csónak, az elmélkedés a sörcsap felett, beszélgetés a jó baráttal, gondolatok a pohár mellett, a nő alvás közben, néma figyelem a mosolyokra, csendes magány a paradicsomos halkonzervvel, és a folyóval horgászás közben. Sokoldalú művész, mert fest tájképeket, metafizikus jelenségeket, virágokat, de művészetében az állatábrázolás is benne van, de szerintem a kedvence a portré, az ember.

Külön világot teremt a nőnek és mást a férfinak. Valójában egyedül vannak a képeken? A válasz: nincsenek. Mellettük van valaki, láthatatlanul. Az alkotó a láthatatlan társ. Az önarcképei önkritikusak és egyben kitárulkozók. A képekről szinte ordít: nincs titkom, mert ez vagyok én. Miért vannak a portrék mellet tájképek, virágok és egy kutya is? E mellett a növény és az ember formailag nagyon különböznek, de Zoltán festményein van egy közös tulajdonságuk. A virág is egyedül van, sőt fokozottabban érezhető a majdnem monokróm háttérben és az ember alkotta szélerőmű gépszörnyeteg kontrasztjában. A magányt törékenység érzetével fokozza. Tájképei nem idealizált világot ábrázolnak, mert önmagukat adják sallangok nélkül. Csak a tájképein nem érzem a magányt. A fehér csónakot a természetes környezet körbe veszi, és fehérsége nem emelkedik ki.

Mester Enikő rövid értékelését édesapjának, Mester Ferencnek egyik ide illő versének a felolvasásával zárta, melynek a címe: Megtört mozdulatok mögött

“Micsoda vágy pattan és olvad el

minden evező csapásban

Víztükör feszített függönyén

Ringott tested szellő könnyedén

Szitáló esőben, kabátban!

A csoda oda – a tavon árvult

Csónakom sziluettjét látom

Parton otthagyott horgászbotok…

Adni – tudom, soha nem fogom –

Reszkető testedre kabátom”

A kiállítás 2014 január 11-ig tekinthető meg, a Nagy Imre ÁMK Galériában.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !