Oszlattak Kijevben, a tüntetők kitartanak

MNO

Szerda hajnalban a rendőrség elkezdte felszámolni a barikádokat Kijevben, a Függetlenség terén. Helyszíni tudósítónk szerint jelenleg nyugalom van a téren. A tömeg helyi idő szerint reggel hét órakor nagyobb volt, mint tegnap este, több tízezer ember van jelenleg is a Majdanon, sokan még a munkából is ide jöttek.

A Majdanra vezető utakon ottani idő szerint hajnali kettőkor traktorokkal és más munkagépekkel kezdték megbontani az akadályokat. A jelentős erővel felvonuló hatóság pajzzsal szorította vissza a tüntetőket, a torlaszokat és sátrakat a tér érintett részén lerombolták.

A rendőrök – akik egy bírósági döntésre hivatkozva cselekedtek – nyugalomra szólították a helyszínen tartózkodókat. Egy rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy az akció célja a tér átjárhatóságának biztosítása, és ebben szerinte az önkormányzat illetékes szolgálatai is közreműködnek.

Több sérült is van

A tüntetők igyekeztek megakadályozni a rendőrségi műveletet. A téren tiltakozók közül többen az ukrán himnuszt énekelték, imádkoztak, és gyertyát emeltek a levegőbe. Egy ismert énekesnő, Ruszlana hangosbeszélőn kérte a rendőrséget arra, hogy ne bántsák a téren tartózkodókat. Helyszíni beszámolók szerint több tüntető is megsebesült, míg a rendőrség azt közölte, az akciókban tíz rendőr sérült meg.

Félrehúzták a harangokat

A Függetlenség terére a művelet kezdete után újabb tüntetők érkeztek, és a tiltakozók szorosabbra vonták soraikat a rendőrségi sorfallal szemben. Lukács Csaba, lapunk tudósítója tüntetőktől azt az információt kapta, hogy a hajnali oszlatás kezdete után meghúzták a tér közelében lévő Szent Mihály-székesegyház harangjait, ezután érkeztek tömegek a térre és a hatóság ekkor le is állította a műveletet.

Megjelentek az amerikai zászlók is

Tudósítónk beszámolója szerint újdonság, hogy amerikai és kanadai zászlókat is lengetnek az emberek, ezzel is szeretnék felhívni az egész világ, nemcsak az unió figyelmét akciójukra. A tüntetők biztonsági szolgálata egyébként megmotozza a térre tartókat, hogy elkerüljék a provokációkat.

Lukács Csaba elmondta azt is: sokakkal beszélt reggel, az emberek lelkesek, minden órában eléneklik a himnuszt és azt üzenik, hogy ki fognak tartani. Egyelőre nem megerősített információk szerint a hajnali oszlatás során néhány tüntetőt letartóztatott a rendőrség.

Milliókat várnak szerdára

Arszenyij Jacenyuk, az ellenzéki Haza párt frakcióvezetője úgy nyilatkozott, hogy szerdán a nap folyamán milliós tömeget hívnak össze a téren. Úgy vélte, hogy a tiltakozó akció az ország vezetésének bukásához vezet majd. Mozgósításra szólított fel egy másik ellenzéki vezető, Vitalij Klicsko ökölvívó is. Egyúttal sürgette Viktor Janukovics elnököt, hogy távozzék posztjáról.

A szerdai rendőrségi akcióra annak ellenére került sor, hogy a városban tartózkodik a kormányoldal és az ellenzék között közvetíteni próbáló európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Catherine Ashton, valamint az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkár-helyettese, Victoria Nuland.

Az EU ukrajnai delegációja közleményt adott ki, amelyben felszólította az ukrán hatóságokat: akadályozzák meg, hogy civilek ellen erőszakot alkalmazzanak. Facebook-oldalán Ashton szomorúságát fejezte ki, hogy a rendőrség békés emberek ellen fordult erővel. Aggodalmát fejezte ki Carl Bildt svéd külügyminiszter is, aki egy közösségi oldalon kiemelte: Ukrajnát nem az elnyomás viszi előre, hanem a reformok.

Ismét felsorakoztak a rendőrök

Helyi idő szerint nyolc óra előtt néhány perccel megint felsorakoztak a rendőrök a tér egyik oldalán, a tömeg egy része elkezdte megerősíteni velük szemben a barikádokat. Ott most már a tüntetők sem engedik az operatőröket filmezni.

Delegáció Brüsszelbe

Viktor Janukovics ukrán elnök kedden közölte, hogy delegációt küld Brüsszelbe a tárgyalások folytatására az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás megkötése érdekében.

Forrás: MNO

Egy hozzászólás “Oszlattak Kijevben, a tüntetők kitartanak” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Rezešová még a pikkelysömörén is nyert

    Janecskó Kata
    2013. november 25., hétfő 16:50 |
    Nem minden pikkelysömörös vádlottat kímélnek meg a szigorú fegyháztól úgy, mint ahogy a szlovák milliomosnővel történt. A börtöntűrő képesség csökkenése enyhítő körülmény az ítélkezésnél, de nem mindig jár sikerrel, aki erre hivatkozik. Volt, hogy az amputált lábú vádlott is hiába próbálkozott.

Itt lehet hozzászólni !