Német nemzetiségi kulturális- és táncgála a Királyerdei Művelődési Házban

Csepel.hu

Telt ház és vastaps jellemezte a Csepeli Német Önkormányzat és a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete által, november 30-án szombat este rendezett táncgálát.

A Királyerdei Művelődési Ház színpadát több mint egy órára óvodás, általános- és középiskolás gyerekek „foglalták” el, akik csodálatos táncokkal szórakoztatták a szülőket, az osztálytársakat, a barátokat és az erre az alkalomra odalátogató nézőket.

A polkák, a walzerek és az indulók többsége lemezről szólt, de „bemelegítésként” a Lustige Musikanten együttes kísérő zenéjére ropták a táncot az Árpád utcai Népművészeti és Kézműves Óvoda német nemzetiségi csoportja, a Csepeli Német Nemzetiségi Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttes, valamint az Eötvös József Általános Iskola német nemzetiségű tagozatának a növendékei.

A Lustige Musikanten együttes tagjainak nem ért véget a mai este, mert rövid átszerelés után a ház aulájában ott folytatták, ahol korábban abba hagyták. Ezúttal az Erzsébet és Katalin napi táncos rendezvényen szolgáltatták a zenét, a mi természetesen már a felnőtteknek szólt, hiszen hajnali két óráig szólt a meghívó. Az együttes vezetője Kaltenecker Gábor a Csepel.hu-nak elmondta, hogy ebben az évben ünnepelik a huszadik születésnapjukat, így a mai nap is ünnepi hangulatban telik. Egyetértésben Lászlóné Balázsovits Magdolnával,a Csepeli Német Önkormányzat elnökével jövőre majd egy nagyszabású táncos rendezvénnyel szeretnék megünnepelni az Erzsébet és Katalin bál 1994-es kezdésének a huszadik évfordulóját.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !