Jedlikesek a Partiumban

Csepel.hu

Szeptember elején a Jedlik Ányos Gimnázium 8./A és 10./A osztálya a csepeli önkormányzat támogatásával történelmi és irodalmi kiránduláson vett részt a Partiumban. Az 59 diákból és három tanárból álló csoportot a Misszió Tours Utazási Iroda képviseletében Budai László és Sándor K. Ferenc kísérte el a három napos útra.

A határon túli magyar lakta területeket megismerő program útiköltségét a közel hatezer forintos önrész befizetésén felül az önkormányzat tanulónként több mint húszezer forinttal támogatta.

A Partiumba utazók Csanálosnál lépték át a határt. „Előtte Nyírbátorban megálltunk, hogy megcsodáljuk a Báthory család híres templomát és a mellette álló haranglábat. A határátkelés után Nagykároly volt az első állomás, ahol a felújított Károlyi kastélyban gyönyörködhettünk, majd Érmindszenten Ady Endre emléke előtt tisztelegtünk. Nagyváradon a Posticumban és a Kanonok sori Charitasban kaptunk szállást. A belváros szecessziós épületei elkápráztattak bennünket, a várra is rácsodálkozhattunk. A római katolikus székesegyházban Szent László történelmi alakját idézhettük fel.

A második napot Csepel testvérvárosában Nagyszalontán töltöttük. Felkerestük az Arany Jánoshoz köthető helyeket: Csonka-torony, a szülői ház helye, szoborpark. A helyi iskolákban ekkor még nem kezdődött el a tanév, így néhány kedves tanár és lelkes diák sportversenyeket szervezett számunkra. Labdajátékok, kötélhúzás, számháború is szerepelt a programban. Ellátogattunk még Tenkére, ahol egy különleges természettudományos kiállítást néztünk meg.

Az utolsó napon Aradon és Temesváron jártunk. Az aradi főtér, a Minorita templom, a Szabadságszobor és a vesztőhelyen a sír fölé állított obeliszk voltak utunk főbb állomásai. Temesváron a belváros különlegesen szép épületei mellett megkerestük azt a helyet, ahol Dózsa Györgyöt kivégezték, és azt a házat, ahol Tőkés László lakott a forradalom kitörésekor.

Igazi „nagy kaland” volt ez mindkét osztály számára. Szép kora őszi időben járhattuk végig ezeket a történelmi városokat. A leghíresebb helyeken – Arany János emléktábla, szülői ház, Arad – elhelyeztük emlékszalagjainkat” – számolt be a Csepel.hu oldalnak a kiránduláson résztvevő Fodor Mária és dr. Sebestyén Zoltánné osztályfőnökök.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Jedlikesek a Partiumban” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Szeptember?Most november közepe van.Kicsit mintha elkésett volna a tudósítás…

  2. grün szerint:

    Most sikerült nekik helyet szorítani!
    Vannak cikkek amik nem maradhatnak le mert a lakósok igénylik!
    Rezsicsökkentés, rezsi-díjak számlaképei, pénzügyi rezsicsökkentés! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !