Harmóniában a természettel

Csepel.hu

Természet és ember között egykor létezett harmónia…Ez az üzenete Kisné Laczkó Mónika természetfotós és Kis Szabolcs író közös „fotó-vers” kiállításának, amely a Móra Ferenc Általános Iskola aulájában november elején nyílt meg.

A házaspár „Mozdulatlan pillanat a gondolat tükrében” című tárlatának fényképei az adott momentum fény-árnyék hatásának érzékeltetését fejezik ki, míg a hozzáillő versek emberi érzésekről, az emberi lélekről szólnak.

A természetfotók sötét és világos tónusainak váltakozása mindenféle érzelmet és mindenféle pillanatot egyaránt próbálnak megragadni, mert a tárlat létrehozói együtt vallják, hogy újra vissza kell térnünk a természethez. „Úgy gondoljuk, hogy az ember a legjobban ott tud gondolkodni, ahonnan származik. Az a mi harmóniánk, ahol igazán önmagunk lehetünk. Manapság nem vesszük észre, hogy mennyire csodálatos és mennyire szoros kapcsolatunk volt a természettel, mostanában csak úgy elszaladunk mellette. Művészeti célunk, hogy ember és természet ismét közelebb kerüljön egymáshoz ” – osztotta meg gondolatait a Csepel. hu oldal olvasóival Kis Szabolcs író.

A Móra iskola pedagógusa több mint tíz éve ír, főként elbeszélések, színdarabok, versek, novellák műfajában. Tanítói munkája mellett színház- és drámapedagógiával foglalkozik, a tanintézetben a Móra színkört vezeti. Házastársa nyolc éve fotózik, előtte tájképeket festett. Elsősorban a természetközelség tevékenységének meghatározója, főleg tájak ihlette képeit. A kiállítók mindketten szeretnek utazni, egyéni szenvedélyük a fotózás és az írás, aminek ötvözete lett ez a két éve tartó vándorkiállítás. Korábbi lakhelyükön, Székesfehérváron hat helyszínen találkozhattak az érdeklődők a fotókkal és a saját szerzeményű versekkel, de láthatta a nagyközönség művelődési házakban, nagy kulturális központban, és érdekes módon egy környezetvédelmi kiállítással is összekapcsolták már.

A „fotó-vers” kiállítás december 3-ig tekinthető meg hétköznapokon a Móra iskolában (Tejút u. 10.).

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !