Sport: csepeli kiválóságokat köszöntött az önkormányzat

Csepel.hu

Sikeres és eredményes csepeli sportolókat köszöntött a csepeli önkormányzat november 8-án a Királyerdei Művelődési Házban. A rendezvényen tizenhét sportág mintegy kétszáz sportolója, edzője vehetett át elismerést.

A kerület vezetése idén a korábbinál is szélesebb körben ismerte el az adott évben legjobban teljesítőket, és ezúttal korábbi kiváló csepeli sportolók is meghívást kaptak az eseményre. A kerületi sportembereket köszöntötte és beszédet mondott Dr. Nébald György, a sportállamtitkárság főosztályvezetője, olimpiai- és világbajnok kardvívó, valamint Morovik Attila alpolgármester.

Az atlétikától a sakkig bezárólag számos magyar és nemzetközi szinten is bizonyító versenyző és tréner munkáját díjazták, akik napjainkban is egyik legjobb „reklámhordozói” a kerületnek. Az egykori Csepel Sport Club ikonjai közül többen is tiszteletüket tették a rendezvényen: Papp Margit, Buzek László, Liptay István, Kovács István, a Melis-testvérek, Tóth II. József, Benedek Ferenc, Maracskó Tibor, Földi László, de elfogadta a meghívást Kiss Tamás, Ludasi Róbert, Sastin Marianna, és Sárfalvi Péter is, akik a díjátadásoknál maguk is közreműködtek. Szívesen tett eleget az invitálásnak Baracsi Imre, Kleibán Antal és Fodor Tamás özvegye, őket Morovik Attila külön köszöntötte.

A rendezvény remek alkalmat nyújtott arra, hogy a csepeli sport egykori és mai képviselői egymásra találjanak, s mind a fiatalok, mind az idősek örömmel vették ezt a lehetőséget, aminek remélhetőleg lesz majd folytatása is. A programot a Csepeli ProfiTeam fitness egyesület műsora tette színesebbé, a filmvásznon pedig felelevenedtek az egykori fényes csepeli sportsikerek, ami egyöntetű tetszést aratott a meghívottak körében. A ceremóniát állófogadás zárta, ahol jó hangulatban, kötetlen beszélgetéssel múlatták az est hátralévő idejét a csepeli kiválóságok.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Sport: csepeli kiválóságokat köszöntött az önkormányzat” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    Hol volt Balczó, csak nem kimaradt?

  2. Hozzáértő szerint:

    “Taktikusan játszott” a Debrecen, mert nem akarta sok gólos vereséggel haza küldeni a Főnök csapatát. Ezzel együtt, látható fejlődésen megy át a Fel..út csapata. Bátrabban mernek játszani, kombinációs készségük határozottan fejlődik. Csak a védelemnek, határozottabban oda kell állniuk, az ellenfél csatárainak közelségében, zártabban védekezni, mert még mindig könnyen zavarba hozhatóak.

Itt lehet hozzászólni !