Brüsszel: Magyarországon fokozatosan javuló gazdasági teljesítmény várható

Hirado.hu

Idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,7, jövőre 1,8, 2015-ben pedig 2,1 százalékos növekedését jósolja Magyarországon az Európai Bizottság, kedden közzétett átfogó őszi gazdasági előrejelzésében.

A magyar költségvetési hiány az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény számításai szerint ebben az évben a GDP 2,9, 2014-ben kereken 3, az azt követő esztendőben pedig 2,7 százaléka lesz. Az államadósság szintje minimális mértékben csökken: 2013-ban a GDP 80,7, jövőre 79,9, 2015-ben pedig 79,4 százalékának felel majd meg a brüsszeli előrejelzés szerint.

A foglalkoztatottak száma – olvasható a prognózisban – ebben az évben 0,1, 2014-ben 0,8, 2015-ben pedig 0,5 százalékkal bővül, miközben a munkanélküliségi ráta ezekben az években 11, 10,4, illetve 10,1 százalékra várható. Az infláció 2013-ban 2,1, 2014-ben 2,2, 2015-ben pedig 3 százalékos lesz – jósolják Brüsszelben.

Folytatódhat a trend

A Magyarországról szóló szöveges értékelésben az olvasható, hogy a gazdaságban a 2012-es recesszió után ez év elején megfordult a tendencia, és főként a mezőgazdaságban, de más szektorokban is élénkülés volt tapasztalható. Az Európai Bizottság szerint az enyhe GDP-növekedés trendje tovább folytatódhat.

“A növekedés fő hajtóerejének a hazai kereslet ígérkezik” – állapítja meg az uniós testület, megjegyezve azt is, hogy szintén javulás várható a külső keresletben, illetve az újonnan teremtett gépipari kapacitásokban. A belső helyzetet Brüsszel szerint az fogja jellemezni, hogy – részben a szabályozott árcsökkentéseknek betudhatóan – növekszik az elkölthető jövedelem, és ez pozitívan hat a lakossági fogyasztás növekedésére, bár a munkanélküliség magas szintje és a folytatódó forrásszűke kordában tartja a költekezést.

Az Európai Bizottság prognózisa szerint Magyarországon – elsősorban az uniós alapok felhasználásának köszönhetően, a kormányzati beruházások erőteljes növekedése révén – várhatóan megáll a beruházások meredek csökkenése. A vállalati beruházások alakulása azonban várhatóan negatív marad, amiben a hitelezés további csökkenése és az ingatlanpiac gyengesége tükröződik.
A munkaerőpiacot illetően a brüsszeli áttekintés megállapítja, hogy a foglalkoztatási adatok javulásának fő forrása továbbra is a közmunkaprogram, és hogy a belföldi vállalkozói szektorban nagyrészt tovább stagnál a foglalkoztatás.

Az infláció 2013 harmadik negyedévében a történelmi mélypontnak számító 1,6 százalékra süllyedt – állapítja meg a brüsszeli elemzés.

Ez az Európai Bizottság szerint nagyrészt az energia- és más rezsiköltségek több lépcsőben megvalósított szabályozott csökkentéséből fakadt, de az infláció egyébként is csökkent, és az árak emelkedése várhatóan továbbra is mérsékelt marad.
A deficitprognózissal kapcsolatban az elemzés kitér arra, hogy az Európai Bizottság pénzügyi tranzakcióként veszi figyelembe a takarékszövetkezetek esetében tervezett tőkeinjekciót, ami a GDP 0,3 százalékát teszi ki, ám ezt a kategorizálást még meg kell erősítenie az Eurostatnak, az EU központi statisztikai hivatalának.

A 2014-re prognosztizált 3 százalékos költségvetési deficit azért magasabb egy hajszállal az idei 2,9 százaléknál, mert tükrözi a közoktatási szektorban tervezett béremelést, a korábban bevezetett egyszerűsített vállalkozási adók növekvő fiskális következményét, valamint a családi adókedvezmények kiterjesztését. Ezeket az elemeket Brüsszel szerint részben ellensúlyozza – a gazdasági talpra állásból következő kedvező hatások mellett – a bérek nominális befagyasztása a közszféra nagy részében, az útdíjakból befolyó bevétel növekedése, illetve az adóügyi igazgatás javítása.

Az Európai Bizottság megjegyzi: ezt a prognózist jelentős deficitnövelő kockázatok övezik. Az előrejelzés ugyanis nem vesz számításba olyan intézkedéseket, amelyekről még nincs döntés, illetve amelyek nem ismeretesek kellő részletességgel. Ilyen lehetséges intézkedés például – olvasható a brüsszeli dokumentumban – a nyershús áfájának csökkentése, illetve a devizában eladósodott háztartásokat segítő program.

Csekély reakció a forintpiacon

Alig reagált a forint árfolyama az Európai Bizottság kedden délelőtt közzétett átfogó őszi gazdasági előrejelzésére: az euró továbbra is a 295,90-296,20 forintos sávban ingadozott a bankközi devizapiacon.

A dollár jegyzése a reggeli 219,25 forintról 11 órára 219,60 forintra emelkedett, a svájci franké 240,74 forintról 240,70 forintra változott, a japán jené 2,2263 forintról 2,2350-re nőtt

Forrás: Hirado.hu

3 hozzászólás “Brüsszel: Magyarországon fokozatosan javuló gazdasági teljesítmény várható” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    “A Fidesz szerint az Európai Bizottság kedden közzétett jelentése a magyar gazdaság helyzetéről azt jelenti, hogy “végre a valós teljesítménye alapján ítélték meg” Magyarországot és ennek alapján bizalmat szavaztak az eddigi teljesítményének, valamint jövőbeni kilátásainak.”
    .
    Ha nem rolik tovább már az is eredmény?! 😛
    .
    http://www.mfor.hu/cikkek/_Vegre_a_valos_teljesitmeny_alapjan_iteltek_meg_Magyarorszagot_.html
    http://static.168ora.hu/db/03/F0/jobbanteljesit-1364835712-d0001A3F00eebf61a3a5a.jpg

  2. demokrácia szerint:

    Javulni fog 🙂 íme:
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sosem_talalna_ki_mire_kapott_200_milliot_rogan_kerulete.568837.html

    Próbálom képzelni a Vörösmarty téren a Zserbó cukrászda előtt hogyan legelésznek a birkák a magyar szürkemarha, a vakkomondor és a magyarpuli 🙂

  3. Nagyapó szerint:

    demokrácia! Ez lemaradt!
    Erre költik a támogatást – válaszolt az V. kerület
    Belváros önkormányzata szeretné felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot , ahol termelői, tanyai áruk megjelenésének adnának helyet – válaszolta kérdésünkre az V. kerületi önkormányzat sajtóosztálya. Mint írják, ezzel elősegítenék, hogy a termelők egyre nagyobb számban jelenhessenek meg a fővárosi piacon, a budapesti lakosság friss élelmiszerhez jusson, és azt, hogy a minőségi magyar árut színvonalas környezetben vásárolhassák meg a helyiek.

    “Az épület alapos korszerűsítést igényel, ezért pályáztunk a Tanyaprogramon, az elnyert összegeket teljes mértékben a felújítására fordítjuk. A támogatásból kialakítanánk a szagelszívást a galérián, minden egyes üzlethelyiségbe bevezetnénk a gázt, korszerűsítenénk a fűtést és az elektromos hálózatot, valamint akadálymentessé tennénk a csarnok egész területét. A vásárcsarnok felújítása után a vidéki termelők a csarnok földszintjén árulhatják majd termékeiket, a galérián pedig – nyugat-európai mintára – kisebb éttermek, büfék várnák a vásárlókat. Ezzel lehetőség nyílna a tanyasi termelők számára, hogy a csarnokban árusíthassanak, a fővárosban élők és a kerületi lakosok pedig olyan termékekhez juthatnak hozzá, melyet nyugodt szívvel fogyaszthatnak” – írta a Belváros sajtóosztálya válaszában.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !