Két nap alatt 670 ezren keresték fel a fővárosi temetőket

Hirado.hu

Az elmúlt két napban mintegy 670 ezren keresték fel a fővárosi sírkerteket. A látogatók nyugalmát rendkívüli esemény nem zavarta meg – tájékoztatta a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója szombat este az MTI-t.

Tóth Gábor elmondta, hogy mindenszentek napján 418 ezren, halottak napján pedig mintegy 250 ezren látogatták a budapesti temetőket. A tapasztalatok szerint az emberek az őszi iskolai szünet és az ünnepek egybeesése, illetve a tartósan jó idő miatt egész hétre elnyújtották szeretteik sírjának felkeresését. Ezért összességében másfél millió látogatóval számolnak, ami lényegesen meghaladja az ilyenkor szokásos 1-1,2 milliós látogatói számot.

Az igazgató arról is szólt, hogy pénteken és szombaton mindössze egyszer kellett mentőt hívni, mert valaki rosszul lett. A rendőrök a Megyeri temetőben egy körözött bűnözőt fogtak el – mondta Tóth Gábor.

A BKK fődiszpécsere szombat este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sírkertek megközelítése zavartalan volt közösségi közlekedési eszközökkel. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szintén azt a tájékoztatást adta, hogy semmilyen rendkívüli esemény nem zavarta meg az ünnepek nyugalmát.

Forrás: Hirado.hu

7 hozzászólás “Két nap alatt 670 ezren keresték fel a fővárosi temetőket” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    MÉG MINDIG NEM SIKERÜLT A CSEPELI SÍRKERTBE EGY HÁTSÓ BEJÁRATOT KIALAKÍTANI! …nem baj majd a következő ciklusban talán összejön…úgyis divat a sokszor emlegetett “elmúlt 16 év”…talán az elkerülő út második szakasza is elkészül majd valamikor…de a hátsó bejárat a temetőbe az jó volna, ha sikerülne, legalább évente egyszer ideiglenesen kinyitni Halottak napja alkalmából…(jó tudom a virág árusoknak jelentős kiesés lenne, hát az ö érdekük a lényeg a nép had gyalogoljon)…

  2. Aladár szerint:

    Nem értem ezt a lelkendezést… ez jó hír, örülni kell annak, hogy sokan mennek a temetőbe? Ez is egy siker?

  3. ... Grün szerint:

    “Két nap alatt 670 ezren keresték fel a fővárosi temetőket”
    Csak egy kérdésem van.
    Kik és milyen célzattal tartják számon és milyen következtetéseket lehet a zadatokból levonni?! 😛 😀

  4. lolka szerint:

    Aladár szerint:
    2013. november 03., vasárnap – 14:27
    …bizony “Aladár”…a Propelleren van egy cikk, ami szerint csökken a temetők látogatottsága…:(Senki nem akar már sírt gondozni)http://propeller.hu/

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    Ezt a számoz ki találta ki? Csak nem megszámolták az embereket? 🙂 Ismét egy hazug szám, amit semmi nem támaszt alá.

  6. bonifác szerint:

    Minden sumák duma ellenére Számolták az embereket, hazudnak, megfigyelnek
    (ez cuci beidegződés). A rohanó, elembertelenedett világ nem kedvez a rítusoknak.
    Igen, nagyon kevesen mennek ki, többségüknek nincs ideje. De egyre többnek lelke sincs.
    Lelkileg sivár emberek lelkileg sivár gyermekeket nevelnek. Ezért kell az etikai, vallási
    nevelés. A lélekölő “szocialista erkölcs “helyett.

  7. Aladár szerint:

    Mindennek csökken a látogatottsága, mert a népesség is csökken, kevesebben élnek, kevesebben is halnak meg Magyarországon!

Itt lehet hozzászólni !