“A november a pénzügyi rezsicsökkentés hónapja lesz”

Fidesz.hu

Az ingyenes készpénzfelvételről szóló törvényjavaslat világossá teszi, hogy „vannak korlátok az előtt, amikor a bankok degeszre akarják keresni magukat az embereken” – fogalmazott hétfői napirend előtti felszólalásában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

Rogán Antal felhívta a figyelmet arra, hogy 2013. november 1-től csökken a villamos energia, a gáz és a távhő ára, egyúttal hangsúlyozta, az elmúlt tíz hónapban a kormány és a parlament mindent megtett annak érdekében, hogy a lakások fenntartását szolgáló rezsiköltségeket jelentős mértékben csökkentse. A november a parlamentben a pénzügyi rezsicsökkentés hónapja lesz – szögezte le. Emlékeztetett rá, már sok forinthitellel rendelkező polgár érezhette a kedvező hatását a jegybanki alapkamat csökkenésének. Magyarországon egymillió forinthiteles járt jól ezáltal, hiszen ez számukra azt jelenti, hogy csökkent a hitelek után fizetett kamatok mértéke – tette hozzá.

A Fidesz frakcióvezetője szólt arról is, hogy a pénzügyi rezsicsökkentés következő lépéseként már a parlament előtt fekszik az a jogszabály, amely az ingyenes készpénzfelvételről rendelkezik. Harmadik lépésként a kormány novemberben benyújthatja az Országgyűlés elé a devizahitelek helyzetét rendező törvényjavaslatot is – mutatott rá.
A politikus az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét biztosító törvény kapcsán elmondta, hazánkban soha nem volt ingyenes a készpénzfelvétel, mindig minden alkalommal fizetni kellett érte, először 2014 februárjától válik ingyenessé minden magyar állampolgár számára.

Úgy fogalmazott, ez a törvényjavaslat világossá teszi, hogy „vannak korlátok az előtt, amikor a bankok degeszre akarják keresni magukat az embereken”. Az elmúlt hónapokban tapasztalhattuk, hogy a bankok a készpénzfelvétellel kapcsolatos díjakat sokkal nagyobb mértékben emelték meg, mint amennyi az őket terhelő adók mértéke; tehát a banki költségek az ügyfelek számára nem előre kiszámítható módon alakultak –tájékoztatott. Mint mondta, ez indokolttá és lehetővé teszi a parlament számára, hogy jogszabállyal avatkozzon bele a folyamatba, és ha kell, jogszabállyal változtassa meg a meglévő szerződéseket.

Ennek megfelelően 2014. február 1-től ingyenessé válik a készpénzfelvétel minden magyar állampolgár számára bármely ATM-nél nettó 150 ezer forint erejéig – jelentette ki. Hozzáfűzte: mivel a nettó átlagkereset hazánkban 150 ezer forint, ezzel a törvénnyel elsősorban az átlagkereset alatt élő magyar családoknak kedvez a kormány.

Rogán Antal ennek kapcsán felidézte, hogy a szocialisták kormányzásuk alatt semmilyen formában nem szabályozták a bankokat. Ennek a parlamentnek és ebben a ciklusban kellett Magyarországon először dönteni arról, hogy a kamatok mértékét referenciakamathoz kell kötni, a devizahitelek növekvő terheinek gátat kell vetni, és több intézkedést is kellett hozni a devizahitelesek megvédése érdekében – sorolta. Hangsúlyozta, a baloldali kormányzás alatt a bankok tetszésük szerint, egyoldalúan módosíthatták a szerződéseket, „amire ők 2009-ben a Bajnai-kormány idején egy etikai kódexszel reagáltak”. Szerintünk nem etikai kódex, hanem határozott jogszabály kell, ebbe a sorba illeszkedik az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége is – zárta szavaita fideszes politikus.

Forrás: Fidesz.hu

3 hozzászólás ““A november a pénzügyi rezsicsökkentés hónapja lesz”” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    “Visszavonták az egyik pénztárgép engedélyét

    Kérdéses, mi fog történni azokkal a boltosokkal, akik ebből a típusból akartak vásárolni, és jelenleg nincs megrendelt kasszájuk
    A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) hétfőn visszavonta az Alt Cash Kft. részére kiadott A004 forgalmazási engedélyszámú, SAM4S NR270 ONLINE típusú pénztárgép forgalmazási engedélyét – közölte a hivatal a honlapján.”

  2. ... Grün szerint:

    Mi fog történni a kormányzati segítséggel átvert boltosokkal?!
    Szociálisan érzékeny kormányzatunk megbünteti őket százezer forintra majd újabb belépési összeg lefizetésével lehetővé teszi egy másik később betiltandó gépre váltást! 😛 😀

  3. Aladár szerint:

    Arra nem gondolnak az idióta újkomcsi fideszesek, hogy ezzel visszaszorítják a kártyahasználatot, elősegítik a készpénzhasználatot, ami a feketegazdaság melegágya.
    Sebaj, a maffiakormány ezt szereti.

Itt lehet hozzászólni !