Sportolók tüntettek a Csepel SC-ért – lakótelep, pláza és játszótér lesz a helyén?

Független Hírügynökség, Hír TV, MTI, Telesport, Csepel.info

Fotók: Ábel Attila

A csepeli polgármesteri hivatal előtt felállított kapukkal és focizással tiltakoztak kedden délután a csepeli sportegyesületek a helyi stadion és a hozzá tartozó területek beépítése ellen. A tiltakozók petíciót adtak át a polgármesternek, aki ígéretet tett, hogy együttműködve a tulajdonos alapítvánnyal, arra törekszenek a beruházóval zajló tárgyalásokon, hogy a 10 ezer hektár legalább 60 százaléka a fejlesztések után is alkalmas legyen a sportolásra. Tóth Mihály szerint 2013-14-ben készülhet el teljesen a beruházás.

Demonstrációt tartottak a csepeli sportegyesületek a csepeli polgármesteri hivatal előtt. A résztvevők rendhagyó futballmérkőzést rendeztek ott, így tiltakoznak a csepeli stadion tervezett túlzott beépítése ellen. Az akció végén Hanzély Ákos, a Csepeli Öttusa és Triatlon egyesület vezetője és Tóth Krisztián, a Csepeli Futball Club ügyvezetője petíciót adtak át a kerület polgármesterének, amelyben arra kérték, hogy a fejlesztések után se csökkenjen a sportlétesítmények összterülete.

Hanzély Ákos a Független Hírügynökségnek elmondta, nem fejlesztésellenesek, de miután a beruházó első javaslatában a terület mindössze a 7-8 százalékán képzelt el sportot, féltik az egyesületek és a tömegsport jövőjét. Ráadásul az egyesületek későbbi finanszírozását sem látják biztosítottnak, nem beszélve a területhasználatért később fizetendő “kedvező piaci feltételű” bérleti díjakról.

Íme az álomgyár: magas házak és játszótér grundfocival és kosárlabdával

Tóth Mihály polgármester nyilatkozatot adott ki, majd nyilatkozott a Független Hírügynökségnek. Közölte, az önkormányzat a csepeli sporthoz, az olimpikonok felkészüléséhez 2008-ban több mint 55 millió forinttal járult hozzá. Ezen kívül folyamatosan együttműködnek a kérdéses területet és létesítmények kezelőjével, a Csepel SC Alapítvánnyal. Az alapítvány a napokban jelentette be, hogy a terület 60 százalékán biztosítani fogja valamennyi sportegyesület működését – az önkormányzat ezt támogatja, és ezt az álláspontot képviseli a beruházóval zajló tárgyalásokon – tette hozzá. A kerület első embere szerint jövőre a képviselő-testület elé kerülhet a szabályozási terv, majd, ha övezeti besorolást kell változtatni, következik a Fővárosi Közgyűlés. A beruházás 2010 közepén indulhat meg, legelőbb 2013-14-ben fejeződhet be az építkezés.

Forrás: Hír TV

Kispályás focival tüntettek a csepeli sportolók

Csepeli sportolók és sportbarátok demonstráltak a kerületi önkormányzat előtt, hogy a Csepel SC Alapítvány tulajdonában lévő sporttelepen tervezett változtatások ellen tiltakozzanak.

Takács Krisztián, a Csepel FC ügyvezetője a távirati irodának elmondta: a területet kezelő alapítvány és a beruházó cég között szoros összefonódások alakultak ki, a legutóbbi javaslat szerint a terület átminősítését és átalakítását úgy tervezik, hogy a beépített rész mindössze hét százaléka látna el sportfunkciót, miközben iroda és lakóházak létesülnének a sportpályákon.

Kispályás focira és pingpongra lesz elég hely – valakik jól járnak, de a sportolók és a Béke tériek aligha fognak ennek örülni

A demonstráción a Csepel SC sporttelepén működő tizenegy kisegyesület képviseltette magát. A háromszáz sportoló – köztük Hanzély Ákos, korábbi világ- és Európa-bajnok öttusázó, valamint Hamar István, volt válogatott futballista – közül többen kispályás focimeccseket játszottak az önkormányzat előtt, majd átadták petíciójukat Tóth Mihály polgármesternek.

Itt volt mindenki

A kerület vezetője a távirati irodához eljuttatott reagálásában leszögezte: az önkormányzat támogatja az alapítvány legfontosabb fejlesztési célkitűzéseit, ugyanakkor az egyesületi vezetőkkel egyetértésben úgy gondolja, hogy biztosítani kell az egyesületek további működéséhez szükséges feltételeket és a sportolásra alkalmas terület a teljes terület hatvan százalékánál nem lehet kevesebb. Tóth Mihály közlése szerint ezt a törekvést a képviselő-testület októberi ülésén is megerősítette.

Forrás: MTI, Telesport.hu

45 hozzászólás “Sportolók tüntettek a Csepel SC-ért – lakótelep, pláza és játszótér lesz a helyén?” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Nyolc, és 13 emeletes épületek, pláza, irodakomplexum, 995 gépkocsit tároló garázs: gratulálok. De hol az SC? Ilyen alapon betehetnék a 10 emeletes panelekbe is, egyre megy nem?

    Két dolgot írtam a csepeli polgármesrer lenini fejlődéséhez, ide is jellemző.

  2. Bubus szerint:

    Itt a beépítési és szétverési koncepció, most már érthető, hogy miért is akarták a fideszesek megtartani sportcélokra a területet: http://www.budapest21.hu/portal/server.pt/gateway/PTARGS_0_7663_27360_0_0_18/csepelsc_vegleges_ovezetmod_ptav.pdf

  3. Bubus szerint:

    Apropó: mi lesz, amikor megjelennek a nem kevés pénzt kipengető nyugdíjasok vagy fiatalok, hogy túl sok a labda- meg a pingpong-pattogás, no meg a gyerek a placcon, nem azért költöztek ide, hogy állandóan ezt hallják? Előbb időben korlátozzák a sportot, aztán beültetik virággal a kispályás focipályát is?

  4. dawn szerint:

    Remélem nem csak nekem van lelkiismeret furdalásom a legutóbbi választások miatt !!!!

  5. Kovács Ernő szerint:

    A Csepel SC topikban te is láthatod, hogy mi történt tegnap!

  6. Szilveszter szerint:

    Tóth Krisztián? Ctrl C? Ctrl V? 🙂 A név változik, az azc ugyanaz? 🙂
    Ez mennyire Fideszes!
    No de sebaj! Úgy látom, hogy sport tekintetében valóban ott volt midenki, aki számít! És jól is van ez így!
    Lényeg a lényeg, hogy ha megvalósul az elfogadott terv akkor mindenki jól jár. Bár tudom, hogy ez a megoldás nem Fidesz kompatibilis, hiszen ott csak a nyer-veszít, életre-halálra dolog létezik.
    Bubus! A felvetésed jogos! Ha valaki lakik valahol, és utólag olyan beruházás valósul meg, ami sportos, dübörgős, akkor értem a lüktetést. Bár ha jobban belegondolok, akkor sokan vannak olyanok, akik csendes helyre költöztek az 50-es, 60-as, 70-es években, ami mára kissé zajos, és nem értik meg, hogy a város fejlődése gépkocsik számának növekedésével, repülőgépek hangjával jár.
    De bocsánat! Ha valaki olyan helyre költözik, ahol tudvalevő pezsgő sport, és társadalmi élet van (mert bizony, hogy ez lesz), akkor vagy nem vesz ott tulajdont, vagy ha vesz, akkor legyen tisztában annak velejárójával.
    Mellesleg én hiszek a hangszigetelésben…

  7. csollány szerint:

    Pezsgő sport- és társadalmi élet lesz – üres, tartalom nélküli, megalapozatlan mondat. Az elmúlt 20 évben miért nem volt, és mi változik az SC beépítése után? A kerület a főváros egyik gyenge láncszeme. Amennyit ér az ingatlanod (azonos műszaki tartamokat összevetve), annyit ér kerületed. Az ország királyai az ingatlanfejlesztők- de óriási a tévedés, hogy egy építkezés bármit is pezsgővé tesz. Legfeljebb a környéke lesz zsúfoltabb. A kerület sorsában az infrastruktúra fejlesztése hozhat némi reményt. Munkalehetőség híján, legfeljebb a helyiek maradnak a kerületben, ide nem vágyik senki. A lakosság elöregedett. Átjáróház az agglomerációban élőknek, alvóhely az este érkezőknek és nyugdíjas telep.

  8. hollósi szerint:

    Sajnos, barátaim, meg kell érteni, amilyen a település ( v. ö. pl. Debrecen), olyan a sportélete. A gondolat folytatásától eltekintek.

  9. munkásököl szerint:

    Csollánynak sajnos igaza van. Nincs stratégia, nincs fejlődés, és ettől nem lesz jobb…

  10. emilió szerint:

    Ezt a rózsaszínű, optimista szöveget a lüktetésről, pezsgésről meg egyebek, már mintha valahol, valakitől már hallottam volna. Igaz, még a válság előtt volt. Hívei, bajtársai jó pénzért eltanulták tőle. Az a baj, manapság nem ennek a szövegnek jött el az évszaka. Tél van, beborult az ég.

  11. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Szerinted mi a nagyobb? a 16% vagy a 84% ugyanis a Csepel SC helyén ilyen arány van 16% a sport és az többi NEM SPORT 84% Az a telep most 100% sport. Úgy, hogy ne gyere fals dumával előbb talán tájékozódj.

  12. Szilveszter szerint:

    Hát… nem tudom Papi! Talán ha a legutolsó koncepciót olvasnád, akkor lehet, hogy nem beszélnél 16-80 % ról. Szóval az van, hogy 60% az a 16% ami a sportot illeti.
    Tudom, hogy fájdalmas az opportunista, pozitív látásmód. Olyan kényelmetlen lehet, mert csak a fájdalmas bíbor köd a trendi, amikor minden valami savanyú lében úszik. Ez módosult tudat. Talán majd elmúlik! Én hiszem, mert optimista, rózsaszín látásmódú vagyok, aki hiszi, hogy kinyílik a szemetek!
    Kedves Hollósi! Olyan a település, olyan a sportélet? Példa Debrecen? Hm…hitelből felépített belváros, asztal alatt rugdosott másként gondolkodók? Nem hiszem, hogy a sport olyan lenne, mint a település, pláne nem, ha Debrecen a példa. A sport mindíg is nemes, és nyílt küzdelem volt. Ebben nem látom sem Kósa, sem Orbány személyét, úgyhogy a példa kissé sántít!
    Kedves Csollány! Ha nem ismered a pezsgó sport, és társadalmi életet, azt igazán sajnálom! Én kérdezem, hogy az elmúlt 20 évben miért nem jártatok az Sc telepére? Komolyan kérdezem! Miért nem? Ha most annyira jó, és magasztos a hely, akkor miért nem jártok oda sportolni, társadalmi életet élni? Tudod, hogy miért? Mert elavult, korszerűtlen a hely. Épp ezért szükséges olyan beruházás, ami további forrásokat jelent. Nos ez az a koncepció, ami megvalósításra vár!
    Kedves Emilió! Épp, hogy most jött el az optimizmus ideje! Nem hiszek a tömeges öngyilkosságra buzdító minden reményt feladó, kilátástalan jövőjű, savanyú, reménytelen jövőről festett fekete képekben, amit festettek!

  13. Szilveszter szerint:

    Apropó! papi szerint most 100% sport a mai telep! Akkor tesék járni sportolnni! Fűtésről, világításról, korszerűtlenségről szó se essen!
    Hát akkor minden rendben van, nem is tudom, hogy mire kellene sportfejlesztést előirányzó népszavazást kiíratni?

  14. csollány szerint:

    Miféle forrást jelent a csepeli sportnak a beruházás? A tervekben szó sincs a sport finanszírozásáról! Pedig a jó áron “vett” telek árából futná!
    Szegény kerület, szerény vállalkozások, tőkeerős támogatók nélkül üres az optimizmusod. Ha lennének ilyenek, eddig is támogatták volna a helyi sportéletet.

  15. emilió szerint:

    A miniszterelnök szerint válság van, emberei szerint most jött el az optimizmus ideje? Ki trükközik?

  16. Öreg halász szerint:

    Én még emlékszem, hogy alig egy vagy másfél évvel ezelőtt Tóth Mihály még váltig azt állította, hogy szó sincs itt arról, hogy a Csepel SC-t felosztanák, szétherdálnák.

    És arra is emlékszem, hogy amikor a Fidesz azt mondta, hogy fel fogják osztani a Csepel SC-t, és sport helyett pláza meg lakóházak lesznek a helyén, demagógiával vádolták meg őket azok, akik most mégis amellett kardoskodnak, és mindenkit lehülyéznek, akik nem értenek velük egyet.

    És Szilveszter, bármeddig beszélsz és bármennyit, ez nem változik, mert ennyi hazugság után még ötven perc duma az csak még ötven perc duma marad.

    És mindaz, ami történik még akkor is rettenetes és szégyenletes marad.

  17. LB szerint:

    “Az önkormányzati testület nemrég arról döntött, hogy elkezdődhet a területrendezésről szóló javaslatok kidolgozása. Az Alapítvány által benyújtott tervek azonban egyelőre nem megfelelőek az MSZP frakció számára sem – mondta Borka-Szász. Sok minden kimaradt belőlük, ami joggal kelhet rossz érzéseket.”

    Szilveszter!
    Jó lesz vigyáznotok, belülről bomlasztják a soraitokat!

  18. Prendick szerint:

    Az a probléma gyökere, hogy ez egy pavlovi reflex. Egy szocialistának, ha jól eladható, üres területet lát az általa uralt vidéken, pont úgy csorog a nyála, mint a kutyámnak, amikor megmutatom neki a bablevesből kiszedett csülökcsontot.
    Egyik sem szép látvány.

    Ez valami természetes kiválasztódás lehet. Ahhoz, hogy valaki szocialista lehessen, vagy enyves kéz kell, vagy említésre sem méltó agy. És általában az előbbiek képviselik az utóbbiakat.
    Hát ez van.

    Az elmúlt tíz évben hosszasan forogtam ballib körökben és bár meglepett, idővel egészen hozzászoktam, hogy közöttük a megszokott köszönési formák helyett a “Nincs valami jó buli?” kérdés az egymás üdvözlésének megszokott módja. Halálkomoly. 🙂

    Szocialista politikusnak lenni egyfajta ősközösségi szocializációs állapot, amiben a vadászat és a gyűjtögetés dominál minden egyéb cselekvési szándék felett. Lehet, hogy a szocik igazából nem is a majomtól származnak, hanem a hörcsögtől. De nem, mert a hörcsög nem hazudik állandóan, egy jó szoci meg élni nem tud kamuzás nélkül. Zavaros ügy ez.
    Lesz majd mit kutatni a jövő antropológusainak.
    Már ha addig a jövőt nem teszik zsebre a szocialisták.

  19. infósferi szerint:

    Nekem is hiányérzetem van. A fejlesztés nem nyilatkozik az evezős telepről és a kaja-kenu területéről.
    Utóbbi annak fényében izgalmas kérdés, mert hogy a volt napközis tábor kerítését már rég kibontották. Az önkormányzat vezetőinek is fel kellett tűnnie. Hallgatnak.
    Ki szedi ki a kopjafát?

  20. csollány szerint:

    Szilveszer barátunk több alkalommal jelezte, nincs kihasználva a sporttelep, nem járunk sportolni. Bizony, kedves Szilveszter, nem volt ez mindig így. Sportoltunk, szurkoltunk, hétközi mérkőzésre leléptünk a melóból. több volt az energiánk, jobb volt a kedvünk hozzá. Igaz, ez oly korban történt, amikor még volt szikrányi értéke az embereknek.
    Erős gúnyolódást érzek véleményedben. Azoktól hiányolod a sportolást, akik – többek között szolgálatoddal kitüntetett kormányunk áldásos gazdasági teljesítményének köszönhetően – éjjel-nappal dolgoznak családjuk – nem boldogulásáért, hanem – megélhetéséért. Nem mi akartuk a lecsúszást, helyenként nyomort.
    Remélem, magánvéleményedről van szó, nem pedig általános szocialista véleményről.

  21. Szilveszter szerint:

    Kedves Prendick!
    Fogalmam nincs, hogy mi bajod a bablevesből kiszedett csülökcsonttal? Vegás vagy?
    Kedves Csollány!
    Hiába érzel gúnyolódást a véleményemben, mert nincs benne. Más is jött már itt nekem azzal, hogy cinikus vagyok, rosszindulatú, meghogy szoci dumát nyomok. Az érvek fogytán szoktak előjönni ezek, de nem zavar. Ha olvasod Prendick hozzászólását, akkor talán mégis csak elgondolkodtató a cinizmus, vagy rossz indulat. Szerinted a szocik, miért nem fikáznak itt senkit? Miért nem szaralakoznak, vagy pocskondiáznak? Tudod hogy miért? Megmondom! A demokratikus széles látókör az oka annak, hogy mi tudjuk, hogy nem visz előbbre, ha felvesszük a Fidesz stílusát. Bátran vehetne fel bármelyik MSzP-s bármilyen nicket, és szórhatná Rátok az átkot. Én sem teszem, pedig okot én is találnék.
    Igen Csollány, a magánvéleményem írom itt le minden egyes esetben! Soha egyetlen hozzászólásom sem volt “Hivatalos MSzP nyilatkozat”, lévén én nem tehetek ilyet közzé. Tamás tehet, tesz is! Nem állnéven köpköd, ahogy észrevehettétek, hanem saját nevén jön, és elmondja, amit akar.
    Most akkor felvetődik bennem a kérdés, hogy Szilárd milyen nickkel van itt? Bizonyos, hogy Ő is olvassa ezt a fórumot, és meglep, hogy nem szól hozzá.
    Még valami Csollány!
    Írtál a régi idők sportjáról! Igen, szép volt az az idő. De milyen más volt az az idő? A sportolók munka mellett voltak sportolók, és vitte őket a lelkesedés, a hazafiság! Lehet, hogy manapság ez is a pénzről szól csupán? Nem tudom, tisztelet az élsportnak! Ha megnézel egy archív futball közvetítést, láthatod, hogy anno nyakkendőben, szép ruhában jártak a focimeccsekre az emberek. Hát ma ez sem így van.
    Egyszerűen megváltozott a világ! Nosztalgiázásnak helye van, de azok az idők sosem jönnek már vissza! (Sajnos)
    Ma is megvan az értéke az embereknek hidd el! Az vagy, akinek tartod Magad, és annyit érsz, amennyire értékeled Magad! Persze, hogy elvész az életkedv ebben az állandó fanyalgó, fikázó, minden elveszett már filozófiában. Nekem valahogy átjön ez a mindenről lemaradtunk, minden hajó elment, örök veszesek vagyunk, és mindenki szemét érzület, pedig csak a választásokat bukták be. (Igen a Fideszről, és hangulatgenerálásról beszélek) Igaz, hogy már a második sikertelenség, de hát Istenem. Ez van.
    Nos az utcán éhezni! Az komoly. Akkor értem a melankóliát, az alkoholizmust, meg a reménytelen, és kilátásnélküliséget. De csak az jut oda, aki oda akar jutni. Rajtunk kívül senki nem felelős a sorsunkért, bármennyire is könnyebb mást okolni.

  22. csollány szerint:

    Hallatlanul elegánsan fogalmaztál: tudjátok mi nem visz előre. Sajnos, azt viszont tudjátok, mi visz előre. Az ország eladósodására, a megmaradt utolsó értékek felélésére gondolok. Nem a nosztalgia beszél belőlem, amikor azt állítom, hogy volt egy magasabban szocializált világ, amiben értékek teremtődtek. A sporttelepet megépítették, a többivel együtt a lakosság használta. Jutott pénz fenntartásra, élsportra. A te optimizmusod ott sántít, oly erőkben bízva él benned, akik csak felélésre, eladósodásra képesek, gyarapodásra alig. Emiatt, velem együtt sokan nem hiszik, hogy a pálya helyén valaha labda pattog. A recept: közbejöttek nehézségek, többlet kiadások, kell a hely másra. Ti kerület lakóinak semmit nem tudtok garantálni!

  23. Szilveszter szerint:

    Kedves Csollány!
    Abban az esetben lenne igazad, ha ez a dolog csak, és kizárólag egy oldalú lenne. Mindkét politikai oldal képviselője ott volt a hivatal előtti demonstráción. Illetve gondolom, hogy nem csak a két politikai oldal, hanem más politikai oldal hívei is ott voltak, + még azok is, akik magasról nem érdeklődnek a politika iránt.
    No sez a baj. A mindenből politikai ügyet generálás. Azok voltak ott, akiknek a SPORT a fontos, hogy az legyen, meg ne haljon. Minden oldalról.
    És már előre temetni a sportot Csepelen, az erős egy kicsit. Csak hát az, hogy Csepelen valóban lesz modern sportkörnyezet, az annyira fájdalmasan optimista, hogy nem is szabad róla még beszélni sem, ellenzéki körökben.

  24. Papi szerint:

    Szilveszte!
    Megpróbálom nagyon visszafogni magam és úgy válaszolni neked.
    Tehát ezt a kioktató nagyképű stílust a párttársaiddal csináld ne velem. Ha beszélsz valamiről néz utána.
    Csepel sportegyesület helyén
    Beépített összterület: 45775 nm 48%
    közlekedési terület: 15500 nm 16%
    szabadtéri sport: 16600 nm 16600 %
    ———————————————–
    összesen: 94673 nm%
    Te szöveggel nekem akkor arról, hogy fejlesztés mert ez nem az.
    A mostani állapotokról talán a gazdádat kérdezd meg miért hagyta ennyire leromlani. Pont olyan aljas szöveget írtál mint a kormány amikor a kistelepülések megszüntetéséről beszélt. Elvette az iskolát, postát, orvosi rendelőt, aztán megszüntette a közlekedést és utána azt mondta, hogy milyen életképtelenek a magyar kistelepülések. Nem más ez a banda mint közönséges tolvaj gyilkos banda.

  25. Szilveszter szerint:

    Utána néztem Papi!
    Ha gondolod, ne fogd vissza Magad, mondd csak bátran, az úgysem rólam árulkodik, hanem Rólad! Hajrá!
    A szűk látókör mond valamit?
    No az van, hogy az üzleti koncepciónak megfelelően a mindenkori beruházás (50 milliárd) kb. 10%- a fordtódik sportlétesítmények megvalósítására (az csinos pénz ugye?) a tervezett beépítés szerint a legtöbb funkció az egyéb funkciójú épületek alsó szintjén, illetve- pl.a fedett uszoda, vagy az Új Bajnokok Csarnoka esetében- önálló épületben.
    Hát kedves Papi a szabadtéri sportok mellett a többi sportolási helyet majd az épületek alsó szintjén találod meg!
    Akkor most jön a “Bocsi szilveszter szutyok voltam, hogy lealjasoztalak, ahelyett, hogy körülnéztem volna?” duma. Ne fáradj! Tudom, hogy bocsesz! 🙂

  26. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Néz utána még egyszer. Különösen figyelmedbe ajánlom:
    A tervezett fejlesztési ütemezése című részt
    valamint: Csepel SC Béke téri fejlesztés című részeket.
    Rendben?
    Aztán ha ilyen jól tudod az összeget ennyiből egész Csepelt gatyába rázhatta volna a főnököd és akkor hidd el az ellenzék Német Szilárddal az élen lelkesen tapsolt volna.
    De félek abból az 50 milliárdból nem sokk jut Csepelnek.
    Aztán lehet, hogy te fogod mondani, hogy :bocsika.
    Egyébként nem írtam ilyet, hogy te Szilveszter aljas vagy. Csak a kioktató nagyképű stílust nehezen viselem. Főleg ha nem igaz amiben ki akarnak oktatni.

  27. Szilveszter szerint:

    Pont olyan aljas szöveget írtál mint a…..
    Erre gondoltam.
    Nos még mindíg nincs hangsúly íz írásban, ezért marad kinek-kinek az értékkészlete az értelmezés során. Így lahat kioktató, cinikus, vagy aljas. Vagy bármi. Rossz szándék mindemellett nincs bennem.
    %0 milliárd befektetés áll a sportkoncepcióban. Ennyi pénzből gatyába rázhatta volna egész Csepelt a főnököm? Sokmindenre elég lenne a fele is. De ez nem a főnököm pénze.
    No abban viszont nem hiszek, hogy Szilárd, és az ellenzék bárminek is tapsolna. A más sikerét elismerni Magyarországon? Kizárt!

  28. Szilveszter szerint:

    (50 milliárd befektetés…)

  29. Prendick szerint:

    Kedves Szilveszter, az írásaimból a mélységes tapasztalat sugárzik, semmi rosszindulat nincs bennem.
    Tudod, meséltem, hogy pár évvel ezelőttig köztetek éltem. Sok-sok évig. Nekem a ballibekről semmi újat nem lehet mondani. Most itt háborognak emberek, hogy a Cusi parasztozta a választóit. Tudod Te jól, hogy ez más szociknál is tökéletesen megszokott fordulat.

    Egyszerűen arról van szó, hogy a ballibek úgy működnek, mint valami külön faj. Az egyedek felismerik egymást, mint a hangyák. És ugyanolyan szorgalmasan gyűjtögetnek is. 😉

    Nem tudom, hogy csak naív rajongó vagy-e, esetleg ide delegált profi netlabanc, de alig hiszem, hogy nem ismered a saját bandádat. Ha mégsem, akkor fogadd elnéző mosolyomat. 🙂

    Olyanok vagytok, ahogy írtam. És mint valami mágnes, szinte tévedhetetlenül szemezgetitek ki a tömegből a hasonszűrüeket, ahogy az állatvilágban is minden egyed felismeri a maga fajtáját. Emiatt támadnak mindig a faunából vett hasonlataim, mert az egyezés kisérteties.

    De nézzük, mi is történik és miért?
    Egészen jelegzetes szoci vonás, már fél évszázada, hogy bármilyen közpénzt gyakorlatilag magántulajdonként kezeli, akire rábízták. Ebből fakad az, hogy a felhasználást firtató kérdésekre nem jönnek a válaszok. Úgy tapasztaltam, hogy az elszámolás fogalmát sem ismerik. Emiatt megy a félrebeszélés és a sértődött durca. Mert ugye a talált pénzről sem kell elszámolni, hát miért is kéne a talált közpénzről. Ugyebár Ti vagytok köz, mert ti vagytok hatalmon, ebből következik, hogy tietek a pénz.
    Ez dogma baloldalon.

    A helyi illetékesek is azért duzzognak, ha valami ellenzéki kekeckedik, mert mélységesen meg vannak arról győződve, hogy tisztességtelenség, amit csinálnak. Mert, gondolják, majd kaszál magának az ellenzék, ha hatalomra kerül, hát hogy jönnek ahhoz, hogy az ő pénzükbe ugassanak bele. Várjanak a sorukra.
    Nagyon naív ember az egyszerű választópolgár, ha azt hiszi, hogy bármilyen morális kérdés szóbajön szoci körökben azon kívül, hogy “ha te nem lopod el, ellopja más”.

    Megértem Szilvesztert, hogy maszatolja itt a tényeket, mert Ö az egyik önvédelmi vonal. Kell, mert valahogy szalonképessé kell tenni kifelé a szekfűs hörcsögöket, különben a /tagadhatatlanul/ butuska választóik elvesztik a hitüket.
    Öszödön kiderült, hogyan és miről beszélnek a szocik egymásközt. Meg ugye néha azért máshol is. Na, arra kellenek a szilveszterek, hogy atmázolják a feketét, ha fehérre nem is, de legalább olyan piszkosszürkére, mint egy megszokott, málló vakolat. Az a szoci szavazó számára a természetes környezet színe. Jól ismerem a technikát, bevallom, magam is műveltem egy időben. Végülis minden munkára találni embert és ez is munka. Igaz, olyan, mint a Csatornázási Műveknél a búváré. Van aki számára mindegy, hogy élete végéig sz@rban úszik, van aki idővel megelégeli a büdöset.

    Én meguntam. Ismerem a többi társaságot is, de róluk majd akkor írok, ha ők lesznek a fazéknál. 😉

  30. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Egyvalamit árulj el nekem valahol írtad ha jól emlékszem, hogy az alapítványé a Béketéri sport telep. Ha ez így van akkor hogy a patvarba tudja (akarja el adni) Csepel SC telephelyét az önkormányzat? Ha az önkormányzaté akkor viszont ezek szerint van befektető a sport megmentésére. Vagy esetleg az önkormányzat másét akarja eladni? Hogy is van ez?

  31. hollósi szerint:

    Nincs itt titok, legfeljebb az, hogy a tulajdonjog megszerzéshez ki fizetett és kinek?

  32. Szilveszter szerint:

    Kedves Papi!
    Ne rajtam kérd számon az eladási históriát. Az eladás víziója a Fidesz mondókája. Én azt mondom, hogy gyár, majd alapítvány. Én soha nem mondtam azt, hogy bárki bárkinek eladta volna az Sc területét.
    Nos az a jellemző a Fideszre, hogy mocskol azzal, hogy mocskolódással vádol. Én még emlékszem a Fidesz kommunikációra, amikor azt mondták, hogy nem illik megkérdezni karácsonykor, hogy mennyibe került a beigli.

    Kedves Prendick!
    Olvasom az írásod. Te nem az Szdsz-ről beszélsz, mármint ballib? Semmi közöm nincs az Szdsz-hez.
    Ha mégis az MSzP-ről beszélsz, akkor talán annyi lehet a gond, hogy fölvett mintát követtél, és nem volt tisztán a szíved az ügyé. Mindannyiunk, közös ügyéé. Nálunk a bal oldalon bárki elmondhatja, ha más a véleménye. Tehető mindez a széles látókörből. Volt már olyan, amit mondtam, és akivel beszéltem, megvilágította más nézetből is. Nos akkor elgondolkodtam, hogy butaságot gondoltam. Nem azért, mert hülye vagyok, hanem azért, mert bizonyos dologról csak rész infóm volt, aminek vetületében kialakult bennem egy álláspont. Ettől tetszik nekem ez az egész. Mint ahogy Te Prendick a ballibeknél kezdted, és “sok-sok” évig ott voltál, én a politikai világ ismerkedését a Fidesznél kezdtem, de alig pár hónap alatt megcsömöltem a központi irányítás, a majd mi megmondjuk, hogy mit érezz, és mit gondolhatsz, a fogd be a pofád, állj be a sorba, vagy takarodj vezénylésektől. Ott Barátom nincs szabadság, nincs egyéniség. Központi uniformis mondóka van Nyíregyházától Pesten át Sopronig. És igen jó dolguk van, mert a magyar ezerszer hamarabb ágál bármi ellen, mire egyszer bármi mellett kiáll.
    Tisztelt, Kedves Prendick! Egy pillanatig sem feltételeztem Részedről rossz indulatot. Senkiről sem feltételezem, hogy rossz indulatú, mert nincs bennem rossz indulat. Nem érzékelem azt, ami nincs bennem. Olvasok itt különboző indulatos bejegyzéseket. Mert talán hangulatban van az írója. Talán aznap nem jött össze valami, vagy épp “minden összejött”. Fáradt, frusztrált, csalódott, vagy bármi. De hogy rossz indulatú lenne, azt nem feltételezem. Az embert általában a tehetetlanség dühíti. Pedig ezer, és ezer olyan van, amiért tenni lehetne. Csak elmegy az idő, az energia az ücsörgős fikázáson. Én személyszerint sajnálom az elfecsérelt energiát.

  33. csollány szerint:

    Ebben a fórumban azt kérdezték, hogy került idegenek tulajdonáéba az SC?
    A kérdés feltevés szerinted, mocskolódás?

  34. jani szerint:

    Kedves Collány !
    Azt is kérdeztük, hogy került egy fillér nélkül az Alapítvány tulajdonába. Magyarázat is akadt csak nem elfogadható.
    Nem volt az Önkormányzat tulajdona, de akkor is be volt jegyezve valaki tulajdonos gyanánt !
    Legalább egy jelképes forintot fel tudnának mutatni amiért az alapitványé lett !!
    “” Alapítvány tulajdona lett, ővék minden jog””mint írta Szilveszter !!
    Csepel önkormányzata csak egyet tehetne ha akarná: változtatási tilalmat rendelhetne el.
    Csak sport célú beruházáshoz járulna hozzá.!!!!!
    Azt hiszem még a Főváros is “beleköphetne a zsíros üzletbe”, de tőlűk mi Csepeliek eddig sem várhattunk semmi jót.
    Majd a felvett hitelből felépíti amit akar az alapítvány, aztán söpri be a hasznot, mert ne gondold, hogy majd minden ingyen lesz még a sport sem . Mint tulajdonos bármikor dönhet bármiről !!! Árakat , feltételeket szabhat majd. !!
    Ha történetesen az önkormányzat akarna valamit az SC területén építeni akkor keményen meg kellene fizetnie azt a részt amire építene.
    Hát így állunk jelenleg !! Nagyon legyszerűsítve a kérdést de a lényeg benne van. !!
    Ezek a kérdések egyeseknek nagyon kellemetlenek, ne csodálkozz ha esetleg “morcosak” , pedig azt hiszem ezt egy párszor még megkérdezik tőlük !

  35. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Szép mese volt de rád és a tolvaj gazdádra jellemzően megint nem a kérdésre válaszoltál. Sokáig azt hittem, hogy te legalább tudsz válaszolni bizonyos kérdésekre de te pont olyan vagy mint a gazdád: te sem vagy az igazmondás bajnoka.

  36. Szilveszter szerint:

    Kedves Papi!
    Mit szeretnél tudni tőlem? Ezt írtad:
    “Szilveszter!
    Egyvalamit árulj el nekem valahol írtad ha jól emlékszem, hogy az alapítványé a Béketéri sport telep. Ha ez így van akkor hogy a patvarba tudja (akarja el adni) Csepel SC telephelyét az önkormányzat? Ha az önkormányzaté akkor viszont ezek szerint van befektető a sport megmentésére. Vagy esetleg az önkormányzat másét akarja eladni? Hogy is van ez?”
    Mi hogy van? Ki mondja, hogy elherdálja az önkori az Sc-t? Én nem mondtam ilyet sosem. Ki mondja, hogy eladja az önkori az Sc-t? Én nem mondtam ilyet sosem. Ti mondjtok ezeket, akkor miért tőlem kérdezed, hogy szerintem hogy tudná eladni az önkori? Sehogy Papi. Az önkormányzat sehogysem tudja eladni a Béke téri sport telepet. Kitaláltok valamit, és elfelejtitek, hogy kitaláltátok, majd megkérdezed, hogy miért van úgy, ahogy kitaláltátok. Nincs úgy, mert csak Ti találtátok ki.
    Ha változtatási tilalmat rendelne el az önkormányzat, akkor kivenné a csepeliek alól a sportolási lehetőséget. Most nincs hol sportolni. Akkor sem lesz, ha nincs beruházás. Beszéltetik Veletek a butaságot, a végén meg azt sem tudjátok, hogy mit nem akartok. Vagy hogy egyáltalán mi az, amit akartok. Mert hogy mit akartok, azt még nem mondták meg Nektek.

  37. Papi szerint:

    Látod Szilveszter!
    Már megint ködösítesz és már nem arról beszélsz amivel kezdtük. Ha az ellenzék köztük sokad magammal csak mi állítjuk, hogy szó sincs szerintetek a Béke téri ingatlan eladásáról akkor mi az ördögnek kellett megfúrni a népszavazási kezdeményezést? Az általad mutatott bejegyzés enyhén szólva nagyon kevés a sport létesítményt jelez. Ha az önkormányzat nem tudja eladni (szerinted) azt az ingatlant akkor miért nem azt mondja, hogy “bocs de ez nem az én asztalom”. Ugyan Szilveszter te ugyan olyan jól tudod mint mi, hogy az önkormányzat igenis elakarja adni mert nagy pénze lesz belőle zsebbe.

  38. csollány szerint:

    Azt mond meg nekem, Szilveszter , hogy került az alapítvány a jelenlegi személyek tulajdonába? Megvették? Lottón nyerték? Vagy netántán egy harmadik? Amiket ez ügyben eddig leírtál, mosolyt fakasztó. De becsülöm benned, te tényleg megdolgozol a pénzedért.

  39. Szilveszter szerint:

    Az SC-t érintő népszavazásal az a bajom, hogy ha kihisztizitek az igent, és az önkormányzat változtatási tilalmat rendel el, akkor az annyit jelent, hogy elvágjátok a csepeli sportélet torkát. Ennyi csupán, és nem több. Ugyanis kizárólag sportberuházásra az életben nem fektet be senki, mert az legjobb esetben is 0 szaldós befektetés, de többségében nem rentábilis. Gondolj már a sportra, és gondold át, hogy miért szaladgálnak a focisták különböző cégek felvarróival a seggükön? Tán azért, mert nincs az a klub, ami szponzorok nélkül működni tudna. De itt most nem működésről van szó, hanem teljes rehabilitácóról. Ami milliórdos beruházás. Hát ezért nem kéne népszavazni. De hát ahogy gondoljátok….
    A hogyan lett… dologról már elmondtam a feltételezésem, keressétek meg.

  40. csollány szerint:

    Megint mellébeszélsz.

  41. jani szerint:

    T. Szilveszter !

    Csak megjegyzem az nem “kihisztizés ” , ha az emberek élnek a demokrácia biztosította jogaikkal. Ugy tudom minden “jobb helyen” elismerik és tiszteletben tartják ezt a jogot !!
    Azon érdemes elgondolkodnod miért érzik úgy a csepeliek ebben a kérdésben és más kérdésekben /a három népszavazási kérdés / , hogy nekik kell dönteni ami remélem kötelező lesz az önkormányzatra, a mai törvények szellemében.
    Lehetek én vak , elfogult, megnemértő, tájékozatlan, na de rajtam kivül sok csepeli is ilye lenne azt nagyon kétlem !!
    Beszélgettem egy MSZP-s barátommal,- mert képzeld annak ellenére, hogy másképpen gondolkozunk van ilyen barátom is-azt mondta “nagyon kinyilt a csippátok” . Na nem mondom ezek után jól elbeszélgettünk arról, miért is nyílt ki ?
    Aztán úgy váltunk el, hogy azért sok mindennben igazat adott a ” csippás “-nak, és én is elmondtam neki mi az amiben közös a véleményünk. !!!!
    Azt gondolom,- lehet hogy írtam már más hozzászóláskor-azok a jó döntések, amelyekről az emberek azt gondolják, és érzik az ő érdekükben születtek !!!

  42. Szilveszter szerint:

    Kedves Jani!
    Az a határozott meggyőződésem, hogy ebben az SC ügyben nem beszélhetünk “csepeliekről”. Tudod, hogy miért? Mert az a nagyszerű marketing fogás, hogy a helyi Fidesz lüktet valamiért, és az mondják, hogy minden csepeli ezt akarja. Szó nincs erről! A csepeliek többségének fogalma nincs erről az egészről. Ez csupán Fidesz mondóka. Ami engem igazol, az az, hogy az ellenzett dolgokkal szemben nem állítanak alternatívát egyetlen esetben sem! Arra gondolok, hogy ha nem a jelenlegi sportkoncepció, akkor mi legyen? Nem mondanak semmit, mert megint üres a kezük, csupán annyit tudnak mondani, hogy ez ne legyen, és azt állítják, hogy minden csepeli így gondolja. Pedig egy frászt!
    Mondtam már többször, hogy nincs bajom a népszavazás intézményével. Az egy nagyszerű dolog, ha a lakosság személyesen elmondhatja véleményét. Az a gusztustalan, hogy ezzel a Fidesz visszaél, és folyamatos választási, népszavazási hangulatot lebegtet, így vészeli át a 4 éves ciklust. Folyamatosan hangulatot generál Csepelen is, országosan is, máskülönben már régen szétszéledt volna a Fidesz tábor. És az a durva ebben, hogy beleviszik követőiket a butaságba, csak nehogy fejlődjön valami. Legutóbb a 300 Ft-os vizitdíjjal csinálták ugyanezt, és bölcsen hallgatnak arról, hogy ez mekkora kárt okozott.
    Ha kicsit bárki jobban a dolgok mögé néz, akkor látná, hogy a pocskondiák közepéban az MSzP “pörpe kormánya” áll a Fidesz pellengérén. De tud nekem valaki arra válaszolni, hogy a Fidesz miért nem bír el egy “törpével”?

  43. csollány szerint:

    Már megint a FIDESZ? Ha ő nincs, nincs az országban korrupció. Nincs össze- vissza hazudozás. Nincs eladósodás. Jólét virrad a 10 millió állampolgárra. Ezt ti tényleg elhiszitek?

  44. Papi szerint:

    Tudod Szilveszter!
    Eddig azt hittem, hogy te élvezed azt, hogy az embereket froclizod. De ezzel az utolsó két beírásoddal bebizonyítottad, hogy te is vastagon benne vagy abban a aljas kampányban amit ez az piti maszop és a tolvaj kormány csinál ezzel a tetű önkormányzattal. Neked és ennek a tetű maszopnak mindegy, hogy mit akarnak az emberek hazudtok keményen és aljasul. Még a saját alapító okiratotokat is szemen köptétek annyira csak a nagy multi cégeket és bankokat szolgáljátok ki. Talpnyalók vagytok egytől egyig.

  45. jani szerint:

    A Papi által leírtak igazak, a bankokat és multi cégeket érintően. Itt a fényes magyarázata részben annak, miért is nem baloldali párt az MSZP. bármennyire is állítja magáról. A többi cáfolandó tény még meg sem lett említve!!

Itt lehet hozzászólni !