“A kormány eltökélt a rezsicsökkentés mellett”

Fidesz.hu

A brüsszeli kritika ellenére a kormány eltökélt a rezsicsökkentés mellett. Giró- Szász András kormányszóvivő a rezsicsökkentésről, és az ellenzék politikájáról is nyilatkozott a Duna Televízióban.

Az Európai Unió levélben tett fel kérdéseket a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Az erre adott válaszok alapján dőlhet el, hogy indítanak-e kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A Fidesz szerint a szolgáltatók a magyar balodal segítségével próbálnak nyomást gyakorolni az országra Brüsszelen keresztül, mert a profitjukat féltik.

Giró-Szász András a Duna Közbeszéd című műsorában azt mondta, hogy a levél visszaigazolja a kormányzat korábbi feltételezését, azt, hogy számítani kell a piaci szereplők és Brüsszel ellenállására a rezsicsökkentés ügyében. A kormányszóvivő megismételte: mind a kormány, mind a kormánypártok nagyon határozottan kiállnak a rezsicsökkentés eredményei, és azok továbbvitele mellett.

Giró-Szász közölte: a kormány a jövő heti kormányülésen fogja a szakmai választ megtárgyalni, de előtte már tájékoztatja Brüsszelt arról, hogy a rezsicsökkentést folytatni kívánja, valamint arról is, hogy a közműszektort nonprofit jellegűvé szeretnék alakítani.

Az MNB és a PSZÁF összevonása ügyében érkezett kritikákról azt mondta: minden úgy történt, ahogy az EKB azt 2012-ben kérte.

A kormányszóvivő beszélt az ellenzék politikájáról is. Az Együtt és a PM jelenleg pártszövetséget alkot, de ha így indulnak a választáson, akkor 5 helyett 10 százalékos eredményt kell elérniük. Bajnai Gordon arról beszélt: céljuk a mandátumok legalább 20 százalékának megszerzése.

Giró-Szász András, “mint politológus” erre azt mondta: Bajnai Gordon egy éve úgy lépett be a politikai színpadra, hogy miniszterelnök akar lenni, a mostani lépéssel viszont azt üzenik, hogy most már a cél az, hogy valahogy bekerüljenek a parlamentbe. „Aki politikával foglalkozik, az tudja, hogy ez azért történik, mert nem bíznak abban, hogy 10 százalékot elérnek, és a céljuk lényegében az, hogy az 5 százalékos küszöböt átlépjék” – tette hozzá.

Giró-Szász András szerint „ez semmi mást nem jelent, minthogy a miniszterelnök szobrát kezdték el ledönteni, de végül Bajnai Gordonét sikerült”.

A kormányszóvivő az M1 Az Este című műsorában beszélt a Tavares-jelentés körüli botrányról is. Mint arról beszámoltunk: Herczog Edit szocialista EP-képviselő hétvégén nyilvánosságot kapott internetes írásában azt közölte: a Tavares-jelentés összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme. A kormányszóvivő erre azt mondta: a magyar kormánynak nem feladata, hogy ha egy magyar ellenzéki párt képviselői az EP-ben az országgal szemben pozícionálják magukat, akkor az ebből fakadó konklúziókat, vagy hírt Magyarország határain kívül erősítse fel, mert akkor ugyanabba a verembe esne, mint az ellenzék.

Úgy fogalmazott: sokkal inkább azt reméli a kormány, hogy az MSZP levonja a megfelelő konzekvenciákat. Hozzátette: az nyilvánvaló, hogy Herczog Edit bejegyzése igazolta a kormánypártok korábbi állítását, de „nem hiszem, hogy a kormánynak ugyanúgy külföldre kellene vinni ezt az ügyet, ahogy ezt megtették a szocialisták”.

Forrás: Fidesz.hu

8 hozzászólás ““A kormány eltökélt a rezsicsökkentés mellett”” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Girnyókám!

    Miért nem merítek nyilvánosságra hozni az Európai Unió által a rezsicsökkentéssel kapcsolatban feltett kérdéseket?

    A Ti magatartásotok semmivel sem különb, mint amikor a diktatúra időszakában az MSZMP vezetői csak az SZKP vezetősége által a Kínai Kommunista Párt levelére adott választ tették közzé, de a kínaiak által írt levelet nem hozták nyilvánosságra!

    Tehát Ti is ugyanolyan szarháziak vagytok, mint a diktatúra MSZMP-s vezetői voltak!

  2. Aladár szerint:

    “a kormány eltökélt a rezsicsökkentés mellett”

    Hát ez kurva nagy hír bazeg!

  3. ... Grün szerint:

    “Varga Mihály szerint a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására. A nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak adott interjúban közölte, ha november elejéig nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani saját megoldását.”
    .
    A bankoknak szerintem semmi problémájuk a devizahitelekkel!
    Akinek fáj az pedig jajgasson!
    .
    http://www.hirado.hu/Hirek/2013/10/12/06/Varga_Mihaly_csalodas_a_bankok_hozzaallasa_.aspx

  4. Gordon szerint:

    “Miért nem merítek nyilvánosságra hozni az Európai Unió által a rezsicsökkentéssel kapcsolatban feltett kérdéseket?”

    Pabar Lajos még azt se tudja, hogy az Európai Únió nem tud kérdezni.
    Bizottság?
    Tanács?
    EP?
    Az EP egy frakciója?

    Ki tette fel a kérdést!?

    Ejj Pabar úr! Nem szép dolog maszatolni.

  5. ebihal szerint:

    Gordon!
    Ugyanúgy kérdezhetném, mi a brüsszeli kritika, vagy Brüsszel ellenállása!?
    Nagyon is jól tudod, hogy milyen kérdésről van szó. Eddig tagadtátok, hogy a lakossági
    rezsicsökkentést jórészt a vállalatok rezsijének emelésével kompenzálják, most ez
    már egyértelmű! Többen itt a fórumon a kezdetektől ezt mondták. Nem a rezsicsökken-
    tést, hanem a módját kritizálják, és nem a magyar népet basztatják, csak ezt a tetű
    kormányt!

  6. Etikus szerint:

    Egyáltalán ki mit vár ettől a rendkívül hajlékony gerinccel született sértett, gonoszkodó embertől.

    “Valaki hiányzik a táncból,
    Valaki másfele jár.
    Kiált egy hang az éjszakából:
    Ideje gyógyulni már!
    Személye nem lehet itt téma,
    Még én is elfelejtem néha,
    Aztán egy emlék újra rám szól:
    Valaki hiányzik a táncból.”

  7. "?!" szerint:

    “Gordon”, Te gátlástanul hazudozó szánalmasan hülye zsírsertés!

    Tanulj meg olvasni mielőtt röfögsz!

    Olvasni tudás és szövegértés hiányában pedig kérj meg valakit arra, hogy olvassa fel részedre a fenti bejegyzés alább idézett második mondatát!

    “Az Európai Unió levélben tett fel kérdéseket a rezsicsökkentéssel kapcsolatban.”

    Ha találsz egy értelmes segítőt, akkor az idézett mondatból még a Te nagyon kevés eszeddel is megtudhatod, hogy az Európai Unió, vagy valami más európai szervezet leveléről beszélt “Girnyó Bandi”, akinek a védelmére kelve engem megtámadtál.

    Világos, Te nagyon sötétagyú zsírsertés?!

  8. felix szerint:

    Gordon!
    Nagyon hiányzik az az érettségi!

Itt lehet hozzászólni !