Karate: sikerek Győrszentivánon, három csepeli az Eb-keretben

Csepel.hu

Győrszentivánon 16 alkalommal rendezték meg a Győri Ashihara Nemzetközi karate Gálát. A Csepeli Padaván SE kilenc indulójából kilenc állhatott dobogóra a küzdelmeket követően.

Az október 5-i rendezvénnyel a “Sporttal a drogok ellen” kezdeményezést is támogatták, amellyel országos szintű programhoz is kapcsolódtak a rendezvény szervezői és résztvevői. A 13 egyesület 118 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen a csepeliek közül serdülő kategóriában Bíró Boglárka és Árvai József, junior kategóriában Kondrát Flóra és Fontana Gábor bizonyultak legyőzhetetlennek és szerezték meg kemény küzdelmek árán a bajnoki címet.

A serdülő kategóriában Molnár Evelin és Madár Balázs ezüstérmet nyert, csakúgy, mint a gyermek kategóriában versenyző Kovács Alexandra. Ugyanebben a kategóriában a dobogó III. fokára állhatott fel Benkó Vivien és Mester Zsombor. Sok pihenő nem vár a klub üdvöskéire, hiszen október közepén az ukrajnai Donyeckben rendezik majd a Kyokushin Karate Európa-bajnokságot, ahová 3 csepeli versenyző is meghívást kapott. A hatfős magyar válogatott tagjaként Uicz Béla, Keller Tamás és Keller Dániel kvalifikálta magát a kontinensviadalra, ahol remélhetőleg derekasan helytállnak majd a XXI. kerületi karatékák. Keller Tamást nem mellékesen a Magyar Karate Szövetség 2012-ben az Év sportolója kitüntető címmel is jutalmazta, így a Mátyók Andrea vezette csepeli klub sportolói méltán képviselhetik a nemzeti színeket külföldön is.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !