2010 óta 550 milliárddal több maradt a családoknál

MNO

A KDNP véleménye szerint a 2014-es költségvetés tovább javítja a családok helyzetét. Harrach Péter elmondta, 2012-ben is 184 milliárd forinttal, az elmúlt három évben pedig összesen 550 milliárd forinttal több maradt a családoknál.

Harrach Péter, a kereszténydemokraták parlamenti frakcióvezetője, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, valóra válik a KDNP javaslata, kiszélesítik a családi adókedvezményt, ami elsősorban a három vagy több gyermeket nevelő szülőket érinti. Példaként említette, hogy egy háromgyerekes, bruttó 200 ezer forint jövedelmű család esetében ez 51 ezer forintot jelent. Egészében véve 53 milliárd forintot nyernek a családok az intézkedéssel – közölte.

Emlékeztetett arra, hogy a családi adókedvezmény bevezetésével már 2012-ben is 184 milliárd forinttal, az elmúlt három évben pedig összesen 550 milliárd forinttal több maradt a családoknál.

A gyed extra fedezete benne van a költségvetésben, de a kormány egyelőre nem döntött arról, hogy annak pontosan melyik változatát választja – mondta, hozzátéve: az viszont biztos, hogy minden biztosítási jogviszonyban lévő szülő megkapja a három évre járó juttatást.

Harrach elmondta, a költségvetésben megjelenik a diákhitel-tartozások részleges elengedése, ami négymilliárd forintra tehető. A gyed extra és a diákhitel-tartozások részleges elengedése együtt, attól függően, hogy melyik változatot fogadják el, 20-35 milliárd forint közötti összeget jelent majd – közölte.

Az egyik legfontosabb kérdés

A munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztéséről szólva azt mondta, a három- és többgyermekes szülők esetében kettőről három évre nő a teljes járulékkedvezmény.

A családokat érintő egyik legfontosabb kérdés pedig a rezsicsökkentés folytatása – szögezte le. Közölte, a rezsicsökkentés eddig 40-80 ezer forintos megtakarítást jelentett az átlagosan kereső családoknak, de ez jövőre már százezer forint lesz.

A frakcióvezető megjegyezte, a korábbi kormányok nemcsak hogy emelték a gáz és a villamos energia árát, de a gázár és a távhő kompenzációját is megszüntették. Hangsúlyozta, hogy a családtámogatásnak több eszköze is lehetséges, amelyek közül a kormánypártok a munkajövedelemhez kötött támogatást választották, ami a családi adókedvezményben jelenik meg. Így azok kapnak jelentős támogatást, akik kettős terhet viselnek, dolgoznak és gyermeket is nevelnek – jelentette ki.

Visszaállították a gyes hároméves időtartamát

Korábbi intézkedéseik kapcsán emlékeztetett arra, hogy visszaállították a gyes hároméves időtartamát, ami 168 ezer szülőt érintett. Ezzel szemben a Bajnai-kormány 2010 májusában lecsökkentette a gyes időtartamát, így az csak a gyermekek kétéves koráig járt – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a korábbi kabinet a családtámogatást is beleszámította az adóalapba, így az adókötelessé vált. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormány a gyed összegét is felemelte – annak felső határa jelenleg 137 200 forint –, és a gyermek hároméves koráig – kérésre – a munkáltató köteles részmunkaidőben foglalkoztatni az anyát.

Családi kedvezmények

A 2014. január 1-jével életbe lépő családi adókedvezmény legnagyobb nyertesei azok a kétgyermekes háztartások lesznek, ahol a bruttó jövedelem 90-100 ezer forint között van. Azokban a háromgyermekes családokban, ahol mindkét kereső középiskolai tanár (körülbelül bruttó 300 ezer forintért), 51 ezer forinttal marad majd több a pénztárcában.

Forrás: MNO

10 hozzászólás “2010 óta 550 milliárddal több maradt a családoknál” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    A 2014. január 1-ével életbe lépő családi adókedvezmény legnagyobb vesztesei a majdani nyugdíjasok lesznek, mert az ő járulékalapját osztogatja a kormány. Pofátlanul folytatódik ( pártállástól függetlenül) a nagy ellátó rendszerek felélése.

    A MANYUP elherdálása és a járulékalap más célra való “átcsoportosítása” évtizedek múlva üt majd vissza.
    Akkor pedig már hol lesznek a Harrach félék.

    Ha a kedvezményt a költségvetésből gazdálkodnák ki, emelném a kalapom.

  2. Nagy József szerint:

    Robika azokról beszélsz,akik egyszer majd nyugdíjasok lesznek?Ha így is van,tulajdonképpen ők azok,akik most az adó kedvezményt kapják.Most akkor mi a jó neked?Szerintem vedd le a kalapod és úgy tisztelegj ezelőtt a kormány előtt.

  3. felix szerint:

    Nagy József.
    Nagyon vigyázz arra, hogy még véletlenül se kezdj el gondolkodni, mert akkor elveszíted az önbizalmadat.
    Ez a kormány emberek ezreit tette tönkre azzal, hogy “megtisztítsa ” az alapokat, csak azért, hogy most ismét összekavarja az adórendszerrel.

  4. ... Grün szerint:

    A kormánynak el kéne felejtenie néhány népszerűségnövelő lépést

    “Nincs pénz sem a családi adókedvezmény kiterjesztésére, sem a tanári béremelésre, sem a téli közmunkaprogramra, sem a devizahiteles-mentésre, sem a húsáfa csökkentésére, ha a kormány nem szeretné, hogy a költségvetési hiány újra 3 százalék fölé szaladjon, így számolta ki a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest.”
    .
    Jöhetnek a jövedelem átstrukturálásoknak nevezett megszorítások! 😛 😛
    .
    http://www.origo.hu/gazdasag/20131004-a-kormanynak-el-kene-felejtenie-nehany-nepszerusegnovelo-lepest.html

  5. ebihal szerint:

    Érdemes a táblázatot jól átnézni! A munkavállalók döntő többségét adó 1 keresős-
    -1 gyerekes és 2 keresős-2 gyerekes /átlag és minimálbéres/ gyakorlatilag szart
    sem kap!

  6. Éva szerint:

    Robika nem fogja levenni a kalapját, mert kiderülne, hogy ott van az előző ciklusokban eltüntetett pénzek egy része.

  7. PRincess szerint:

    Vérlázító ez a táblázat!!!

    Akkor elmondom pontosan, hogy egy heti 20 órában dolgozó ember Németországban a legrosszabb esetben 600 euro-t kap. Értitek? Pontosan 180.000. Ft-ot!!! Ja, és kiemelném, hogy NETTÓ-ban! Pffff … a 46.455. bérminimum helyett vagy a 39.935. helyett (de ez nem annyi, mert ha nincsen családod, akkor ez kb. 36 E).
    Hol vagyunk mi ehhez?

    És akkor a költségekről (havi megélhetésről is pár szót):
    – élelmiszer – nagyjából azonos áron kapható, max. egy-két termék 10 %-kal drágább, de ez itthon is a bioboltokban…
    – telefon költség – olcsóbban kijössz
    – benzin kb. ugyanannyi
    – egyedül az ingatlanok értéke a drágább

    És gondolkozzunk el azon is, hogy egy alap segédmunkás 1200 eurós nettó fizetésből (2 éven belül vehetünk egy 1,5 M-s autót – hitel nélkül), de ha egy normálisabb fizetésben gondolkodunk, akkor max. 6 hónapig kell erre félretennünk úgy, hogy közben mind a két esetben jól élünk ezek alatt a hónapok alatt (és itt is az autó teljes áráról beszélgetünk).

    Emberek! Miről beszélgetünk? Kenegethetjük a szart ide-oda….vagy adhatunk 1-2 ezer kedvezményt, de az alap probléma az, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet szorongatja az emberek torkát már egy jóóóóó ideje!
    Mivel a vezetés nem akar változtatni, így két típusú ember marad:
    1 aki kitör a szorításból: külföldre költözik,kő keményen és SOKKK pénzért tanul és nemzetközi vállalathoz megy (bár ott lesz mit visszafizetnie az államnak diákhitel stb.), vagy beáll a sorba a szorongatók közé
    2 a birka ember, aki hagyja magát – szerintem ez lesz az egyre kevesebb (REMÉLEM!)

    Uraim (vezetői nagyhatalmak), a torta egyre csak fogy, míg az éhségetek növekszik! Miért is lennétek eredetileg a pozíciótokban?
    És mi történt az elmúlt évtizedekben?
    SZOMORÚ!

  8. robi szerint:

    T. Nagy József!
    Nekem mi a jó?
    A nyugdíj alapból mindenki a befizetése arányában részesüljön és ne osztogassa szét más célokra senki.

    Emlékeztetnélek, hogy a gazdasági élet dilettánsai nem rég még svéd modellel hülyítették az állampolgárokat. A nyugdíjalap más célra fordítása tök ellentétes az akkori elképzelésekkel.
    Most akkor mondtak a gazdasági élet pojácái igazat?
    véleményem szerint a tízmillió magyar kísérleti nyúllal a bohóckodás 23 év óta szüntelenül tart.

    Te meg azt csinálsz hűséged jeléül, amit csak akarsz, csak ne gondolkodj!

  9. Vátesz szerint:

    Na robi, akkor ne dajkáljátok a cigányokat sem, mert ők aztán semmit nem tesznek a közös kalapba!

  10. robi szerint:

    Vátesz!
    Valakivel összetévesztettél!

    Én nem vagyok sem szoci politikus, sem az illetékes miniszter, aki ott kárpótolja őket, ahol csak tudja.

Itt lehet hozzászólni !