Rekordárvíz: nem elég nagy a kár az uniós segítséghez

MNO

Az Európai Bizottság döntése szerint Magyarország nem kap segítséget az Európai Szolidaritási Alapból a júniusi rekordárvíz okozta károk helyreállítására.

Magyarország nem kap segítséget az Európai Szolidaritási Alapból, mert az Európai Bizottság úgy találta, hogy a magyar igény nem felel meg az uniós segítségnyújtás feltételeinek, valamint az okozott árvízkár „nagyon korlátozott”, vagyis nem elég jelentős ahhoz, hogy az alap forrásait mozgósítani lehessen – közölte csütörtökön a brüsszeli testület.

Az unió szerint ez csak korlátozott mértékű veszteség

Johannes Hahn, a bizottság regionális politikáért felelős tagja úgy fogalmazott, hogy bár minden kár rossz hír, bármekkora mértékű is legyen, Magyarországon összesen 27 millió euró (8 milliárd forint) kár keletkezett, ami az Európai Bizottság szerint csak nagyon korlátozott mértékű veszteséget jelent, és nem elegendő ahhoz, hogy Magyarország segítséget kapjon a szolidaritási alapból.

Az Európai Bizottság közleménye szerint Németország az árvízkárok enyhítésére 360 millió euróhoz juthat hozzá, Csehország és Ausztria pedig 15,9 és 21,6 millió eurót kaphat. Románia az aszály és az erdőtüzek okozta károk miatt juthat hozzá 2,4 millió euróhoz. A bizottság javaslatát az Európai Parlamentben és a tagállamok minisztereiből álló tanácsnak is jóvá kell hagynia.

A bizottságnak beadott kárjelentések tanúsága szerint Németország „jelentős természeti katasztrófára” hivatkozva kért pénzt az unió szolidaritási alapjából: 600 ezer embert érintett az áradás, közülük 100 ezernek el is kellett hagynia otthonát, a közvetlenül az árvíz által okozott kárt pedig 8,1 milliárd euróra (mintegy 2400 milliárd forintra) rúgott. Bécs 866 millió euró (260 milliárd forint), Prága pedig 637 millió euró (190 milliárd forint) kárról adott számot Brüsszelnek. Románia a tavalyi aszály, szárazság, erdő- és bozóttüzek okozta, összesen 806,7 millió eurós (240 milliárd forint) kár miatt kért segítséget.

Előre jelezték

Augusztusban érkezett meg a júniusi árvízkárok miatti magyar kérelem Brüsszelbe, az Európai Szolidaritási Alaphoz. Az unióban már akkor jelezték, hogy ez az összeg messze elmarad attól, ami szükséges volna ahhoz, hogy Magyarország súlyos természeti katasztrófára hivatkozva a szolidaritási alap segítségét kérje.

Erre akkor van mód, ha olyan csapás sújt egy országot, amely 2002-es árakon számítva legalább 3 milliárd euró vagy az adott ország bruttó nemzeti jövedelmének 0,6 százalékát kitevő közvetlen kárt okoz. Magyarország esetében ez azt jelenti, hogy az árvíznek több mint hússzor ekkora, nagyjából 570 millió eurós kárt kellett volna okoznia, hogy Budapest az alaphoz fordulhasson.

Az alap sajátos szabályai szerint egy ország akkor is kérhet segítséget, ha valamelyik vele szomszédos tagállamban történik súlyos katasztrófa. Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős uniós biztos szóvivője mindazonáltal emlékeztetett, hogy Magyarország esetében ez a feltétel sem teljesül. Emiatt Magyarország az úgynevezett rendkívüli regionális katasztrófa kategóriájára hivatkozva fordult segítségért az alaphoz.

Forrás: MNO

5 hozzászólás “Rekordárvíz: nem elég nagy a kár az uniós segítséghez” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Kevés kér keletkezett, mert Magyarországon volt a legsikeresebb a védekezés.

  2. spectator szerint:

    FIZETÜNK MI TAGDÍJAT AZ ÚNIÓNAK ?

  3. bélabá szerint:

    Ezért érdemes hepciáskodni az Eu-val, eddig még egész türelmesek voltak, talán nem kéne elküldeni őket az anyjukba minden másnap, ha előző este túl sok volt a felcsúti kordonbontóból.
    Ennyit az idióta fityiszről és a nagy vezírről………..diplomáciából is- mint mindenből-leszerepeltek, és sajnos az ország issza meg a levét. 🙁

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    Hangulatkeltő a poszt, ismét.
    Amennyiben nem volt “akkora” kár, hogy járna pénz, akkor mit kell hörögni?
    Örüljünk, hogy nem történt nagy baj.

  5. ... Grün szerint:

    Oda kellett volna figyelni a kárfelméréskor, mint az egyszeri károsult! 😀
    .
    Ne hazudj Gazsi!
    Még hogy TV, videó, mélyhűtő, légkondi?! Áramotok se volt!
    Jajj, Tesókám, akkor írjál már a kárhoz még két aggregátort is! 😛 😛 😛

Itt lehet hozzászólni !