“Bajnaiék visszacsinálnák a rezsicsökkentést”

MNO

A rezsicsökkentéssel több pénz marad az emberek zsebében, a novemberben folytatódó árcsökkenés után egy átlagos család akár évi több mint százezer forintot is megtakaríthat – mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa Bajnai Gordon szerdai szavait kommentálva.

Az Együtt–PM szövetség vezetője, volt kormányfő a Magyar Üzleti Vezetők Fórumának (Hungarian Business Leaders Forum) budapesti rendezvényén arról beszélt, Magyarországot rossz elvek, téves nézetek alapján kormányozzák, ezért a 2014-es választás után véget kell vetni az „unortodoxiának nevezett fényevésnek”. Szólt arról is, hogy az országban a rezsiköltségek nem kiemelkedően magasak nemzetközi összehasonlításban, a gond inkább az, hogy az elmúlt három évben csökkent a kiskeresetűek jövedelme.

A fideszes Németh Szilárd reagálásában a magyar gazdaság mutatóit ismertetve felsorolta: Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, évek óta három százalék alatti a költségvetés hiánya, az államadósság csökken, a kormány visszafizette a Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt felvett IMF-hitelt, a gazdaság növekedési pályára állt, nőttek a bérek, a nyugdíjak és a foglalkoztatottság is, csökkent a munkanélküliség, az infláció mértéke pedig rekordalacsony, „kisebb, mint abban a gazdasági környezetben, ahol Bajnai Gordon az összes családi vállalkozását üzemelteti, Ausztriában”.

Ezek annak az unortodox gazdaságpolitikának az érdemei, amiről Bajnai Gordon beszélt – mondta a kormánypárti képviselő.

Ezért kezdtek bele a rezsicsökkentésbe

A rezsicsökkentésre rátérve közölte: a 2010-es kormányváltás előtt Magyarország élen járt Európában a rezsiköltségek terén a rekordmagas gáz- és villanyáraival. Ezért kezdett bele a mostani kormány a rezsicsökkentésbe, hogy több pénz maradjon az emberek zsebében.

A húszszázalékos gáz-, villany- és távhőárcsökkentést jelentéktelennek minősíteni „igazi kommunista hazugság és manipuláció” – mondta Németh Szilárd, hozzátéve, hogy a szocialisták 15-ször emelték a gáz és a villany árát. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselőjének szavai szerint ha Bajnai Gordon és az MSZP-elnök Mesterházy Attila hatalomra jutnának, „visszacsinálnák” a rezsicsökkentést.

A rezsicsökkentés költségvetése lehet a jövő évi büdzsé

A rezsicsökkentés költségvetése lehet a jövő évi büdzsé, mivel azon olyan intézkedéseket vezetnek át, amelyek könnyebbé teszik az emberek mindennapi megélhetését – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn költségvetéséről szóló törvényjavaslat kapcsán az Országgyűlésnek.

Forrás: MNO

9 hozzászólás ““Bajnaiék visszacsinálnák a rezsicsökkentést”” bejegyzésre

  1. abcd szerint:

    Hogy ebben az országban még mindig lehet ennyi hülyeségekes összehordani ….

    “Jaksity: Gyászos helyzetben a gazdaság
    2013. október 3. 06:30

    A rövidtávú fiskális és monetáris lépések ellenére a magyar gazdaság helyzete továbbra is gyászos – véli Jaksity György. A Concorde Értékpapír igazgatóságának elnöke szerint miközben folytatódik a jövőnk felélése és emiatt a hosszú távú növekedési pályánk kilátásai inkább romlanak még az alacsony kamatok ellenére is, amelyek viszont kérdéses, hogy meddig fenntarthatóak. Jaksity György szerint probléma az is, hogy a magyar gazdaság GDP arányos beruházási rátája a régióban és világviszonylatban is rendkívül alacsony, ami miatt a magánszektorban az új munkahelyek nem jönnek létre, miközben a válságadók, a rezsicsökkentés és egyéb akciók miatt viszont hetente jelentenek be az érintett cégek leépítéseket. Az eurózónáról optimistábban vélekedett Jaksity. Elmondása szerint az EU és az euró jövőjében hisz, de nem elképzelhetetlen egy a szétesés valamilyen formáját jelentő forgatókönyv is. “

  2. Aladár szerint:

    Németh Szilárd profi néphülyítő, egyszemélyes papagájkommandó.

  3. ... Grün szerint:

    “Bajnaiék visszacsinálnák a rezsicsökkentést”
    .
    Sőt újra valóságalapúvá tennék a fityesz által hazugságokra épített gazdaságot! 😛 😛

  4. lucifer szerint:

    Aladár szerint:

    2013. október 03., csütörtök – 11:39

    Németh Szilárd profi néphülyítő, egyszemélyes papagájkommandó.

    Az a baj, hogy nem egyszemélye. Egész kórus zengi, Szilárd énekli a szólót.

  5. Gordon szerint:

    Valóban gáz lenne ha az mszp és szakadár szervezetei visszacsinálnák a rezsicsökkentést.
    Bár tudjuk, hogy ha el kell venni az emberektől, akkor az mszp önként túlteljesíti a programot.

  6. ebihal szerint:

    A Rogán szerinti havi 3 ezerről a múlt hétre már 100 ezerre módosítottatok, ma már
    több mint 100 ezer! Ez is mutatja, hogy fingotok sincs az egészről, csináljátok a gát-
    lástalan hülyítést !

  7. Nagy József szerint:

    Megjött ma a gázszámlám,eddig 24600 forintom maradt a rezsi csökkentésnek köszönhetően.Én ezt nem fogom a libásnak odaadni.Akinek ez semmi,hülyítés az utalja vissza.Ide csak idióták irkálnak?

  8. ebihal szerint:

    Nagy József!
    Akkor te vagy az, akit kilóra meg lehet venni! Gratulálok!

  9. Nagy József szerint:

    Te meg egy primitív senki vagy ebihal,csak nehogy még béka is legyen belőled,valamilyen ronda varangy.

Itt lehet hozzászólni !