Parlament előtt az újabb rezsicsökkentést megalapozó javaslat

Hirado.hu

Benyújtotta a parlamentnek a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője az újabb, 11,1 százalékos rezsicsökkentést megalapozó javaslatát.

Az Országgyűlés honlapján olvasható előterjesztés indoklásában Németh Szilárd közölte: javaslata célja – az idén január 1-jével megvalósult tízszázalékos rezsicsökkentésen túl – a lakossági villamosenergia-, földgáz- és távhőárak további, egységes, sávhatárok nélküli 11,1 százalékos csökkentése.

A javaslat értelmében a díjmérséklést a számla egészére kell kiterjeszteni, illetve értelmezni.

Németh Szilárd az MTI-nek szombaton nyilatkozva elmondta: a javaslat része az is, hogy 120 millió köbméter a tárolók nyomásáért felelős, úgynevezett párnagázt is fel lehessen használni, a párnagázt így mobilgázzá minősítenének át, amit a nagykereskedőn keresztül értékesítenének a közüzemi nagykereskedőknek. Hozzátette, hogy a párnagáz kivételének nincsen semmilyen biztonsági vagy ellátási kockázata.

Közölte: céljuk, hogy a lakosságnak “letisztított számlaképe” legyen, illetve hogy csak a tényleges fogyasztásuk után fizessenek, hiszen most minden egyéb címen is pénzt szednek be tőlük. Ismertetése szerint ennek van egy fogyasztóvédelmi része is, amit majd a fogyasztóvédelmi törvényben kívánnak realizálni.

A javaslat szerint csak a nem lakossági fogyasztóknak kell majd fizetniük azokat a tételeket, amelyek célja más iparágak finanszírozása.

Németh Szilárd javaslatával kapcsolatban nemcsak a szolgáltatók részéről, hanem a brüsszeli bürokraták, de akár a bankok részéről is ellenállásra számít. Mint mondta, a legnagyobb nyomás az ellenzék részéről lesz, akik eddig soha nem csökkentettek rezsit és mindent megtesznek azért, hogy a régi rendszer visszaálljon, mind politikailag, mind gazdaságilag.

Az újabb rezsicsökkentésről a szeptember eleji kihelyezett ülésén határozott a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető akkor azzal magyarázta a 11,1 százalékos mértéket, hogy így csökkenhetnek – a január 1-jei díjmérsékléssel együtt – 20 százalékkal az árak a tavaly decemberiekhez képest.

Az újabb rezsicsökkentés november 1-jétől lesz hatályos.

Forrás: Hirado.hu

2 hozzászólás “Parlament előtt az újabb rezsicsökkentést megalapozó javaslat” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    http://csepel.info/?p=29328#comment-182005 “„Majdnem megfojtottak…” – megszólal a megtámadott asszony”
    Vátesz szerint:

    2013. szeptember 27., péntek – 22:54

    Kárba vész a rezsicsökkentéssel megszerzett szimpátia, ha a Fidesz nem fékezi meg a cigányokat! Mikor telik már le az a két hét, ami alatt Pintér rendet ígért teremteni???

  2. ... Grün szerint:

    Lesz itt pénz mint a tender!
    Csak ínyenceknek! 😀 .D
    “Varga Mihály az előírt határidőig, szeptember 30-án beterjeszti a 2014-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a Parlamentnek és egyúttal sajtótájékoztató keretében bemutatja a részleteket. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat az információkat, amelyek eddig ismertté váltak és megmutatjuk, mire érdemes figyelni a számok tengerében.”
    .
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/most_lehull_a_lepel_a_kormany_szamairol_es_terveirol.189830.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Itt lehet hozzászólni !