Gödörbe lépett Gyurcsány a gazdasági csúccsal

Nézőpont: nincs tartalmi mondanivaló – fújják a kommunikációs lufit

Magyar Nemzet

Gyurcsány elszámította magát a gazdasági csúcs erőltetett ötletével, szinte mindenki felismerte: PR-fogásról van szó. E csúcsoknak nincsen tartalmi mondanivalójuk, ám az IMF-hitellel kirobbant csörtéről elterelheti a figyelmet. Az MDF–SZDSZ „ellenzéki” tandemmel akár még a jövő évi költségvetést is megszavazhatja az Országgyűlés. A politikusoknak most kiemelt célja az is, hogy egymástól jól megkülönböztethető karakterekként álljanak a választók elé. Az MNO politológusokat kérdezett.

Amilyen jól taktikázott Gyurcsány Ferenc a nemzeti csúcs kapcsán, olyannyira elszámította magát a gazdasági csúcs erőltetett ötletével – fogalmazott lapunknak Zárug Péter Farkas. Míg az Akadémián tartott tanácskozás a miniszterelnök számára egyszerre hozott szimbolikus és tényleges politikai tőkét – folytatta a politológus –, addig a gazdasági csúccsal sikerült ezt lerombolnia. Ez abszolút jellemző Gyurcsány munkásságára Zárug szerint, hiszen a legnagyobb gond mindig is az arányérzék volt. Úgy látja, hogy a pártok vezetői szakpolitikai mederben kívánják tartani a gazdasági folyamatokról való tárgyalást Magyarországon, s nem kívántak asszisztálni egy korábbi ötlet kapcsán ahhoz, hogy a gazdasági csúcson jelenlétükkel újra szimbolikusan megerősítsék Gyurcsányt. A miniszterelnök politikai PR-fogása leginkább az Orbán Viktornak írt levélből látszott, ám a többi ellenzéki pártelnök is elismerte az egyszerű PR-fogást a csütörtöki csúcs mögött.

Nézőpont: nincsen tartalmi mondanivaló

A gazdasági csúcs, bár a nemzetihez képest „közelebb vitte” a tanácskozást a parlamentarizmushoz, továbbra is nehezen összeegyeztethető a parlamentnek felelős kormányzás elvárásával – állítja az MNO-nak Szabó Márk, a Nézőpont Intézet vezető elemzője. Mint fogalmazott: „bár a kormány ismét előállt bizonyos javaslatokkal, melyek körül olykor egyetértés is kibontakozott, ez a fórum önmagában alkalmatlan a döntéshozatalra”. Az újabb és újabb csúcstalálkozók összehívása nem bír tartalmi mondanivalóval, legfeljebb jó alapul szolgálhat ahhoz, hogy ne csak és kizárólag az IMF-hitel és a költségvetés immáron harmadik változata szerepeljen a napirenden – teszi hozzá Szabó, aki szerint ezenfelül a választók is általában pozitívan értékelik az „együttműködésre kész” politikusi szerepfelfogást, még abban az esetben is, ha semmilyen kézzelfogható eredmény nem születik.

Az a tény, hogy pártelnökként egyedül Gyurcsány Ferenc vett részt a gazdasági csúcson, jól mutatja, hogy többi kollégája mennyire tekinti adekvát válságkezelési megoldásnak az ilyen jellegű fórumok és konzultációk összehívását – állapítja meg az elemző. Ennek ellenére Gyurcsány valószínűleg nem szenved presztízsveszteséget, ugyanis amíg hihető lesz a „nemzetért és a gazdaságért kooperálni kész és nyitott kormányfő” narratívája, a kormányzati kommunikáció mindent meg fog tenni ennek az üzenetnek az erősítése érdekében. Sajátos módon egy ilyen kommunikációs hátszél segíthet Gyurcsány pozíciójának erősítésében is – folytatja a Nézőpont elemzője, hiszen válságkezelés közepette nehéz volna – akár párton belül – vele szembemenni.

Az MDF–SZDSZ-es csapaterősítés segíthet a költségvetés szavazásakor

Az már a nemzeti csúcson és azt követően is érezhető volt, hogy egyáltalán nem kizárt egy költségvetési vagy válságkoalíció, hiszen az SZDSZ és az MDF egymára licitálva próbáltak minél drasztikusabb kiadáscsökkentést elérni a miniszterelnöknél – teszi hozzá az MNO kérdésére Szabó Márk. „A kis pártoknak válság idején nehéz a helyzetük, kevés olyan mondandóval tudnak előállni, ami átlépi a politikai közélet és -beszéd ingerküszöbét, ezért részükről akár logikus is lehet egy olyan stratégia elfogadása, hogy az ország érdekére való hivatkozással valamilyen formában Gyurcsány mellé állnak a költségvetési szavazás napján” – fogalmazott az elemző.

Kiszelly: Gyurcsánynak jól jött a válság

Kommunikációs célja volt a gazdasági csúcsnak – állítja az MNO-nak Kiszelly Zoltán. A politológus emlékeztetett: a nemzeti csúcsnak még volt annyi értelme, hogy demonstrálja az ország számára, hogy a válság nagyságának felmérésében, kezelésében egység van a politikai elit szintjén. Mivel e fórumoknak nincsen döntési kompetenciája – folytatja Kiszelly –, a pártok már húzódoznak a részvételtől. Köztudott: pártelnökminőségben csak Gyurcsány volt jelen. Kiszelly úgy látja: a parlamenti pártok nem akarnak „leértékelődni” az érdek-képviseleti szervezetek szintjére. Gyurcsány csapdát állított, az a célja e „csúcsokkal” – állítja Kiszelly Zoltán –, hogy a „megszorító intézkedések ódiumát” elhintse a politikai szereplők között. A baloldal vezérének szinte jól jött a válság, mert így Gyurcsány átkerült a „kezdeményező oldalra”, azt akarja megmutatni, hogy ő tárgyal mindenkivel, ugyanakkor mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek ne érezzék a válság hatásait. Az is egyértelmű, hogy a megszorító intézkedéseket a kormány találta ki – teszi hozzá Kiszelly Zoltán.

Mint mondja: a Fidesz azt próbálja az ország számára megmutatni, hogy míg Gyurcsány és kormánya megszorításokkal próbálkoznak, ők egy „másik utat – ilyen az adócsökkentés is – javasolnak”. Markáns alternatívát kell mutatnia a pártnak – tette hozzá.

Karakterrajzba kezdtek a pártok – átcsúszik a költségvetés?

Sem a nemzeti csúcs, sem a mai gazdasági csúcs nem azt a célt szolgálta, hogy tényleges megállapodások, cselekvési tervek szülessenek, már csak azért sem, mert ezeket a döntéseket a kormánynak, illetve az Országgyűlésnek kell meghoznia – fogalmazott Gyulai Attila az MNO-nak. A Political Capital igazgatóhelyettese úgy látja: a kormányt ugyanakkor segíti a válságkezelésben az, hogy tárgyaló partnereket talál ezeken az alkalmakon, és most nem számít, hogy pártelnökként csak Gyurcsány Ferenc volt jelen. Sőt – teszi hozzá Gyulai – ahogy az előző alkalommal éppen Sólyom László köztársasági elnöknek jelentett veszteséget, kihasználatlan lehetőséget a távolmaradás, úgy most a hiányzó pártelnökök is ebbe a helyzetbe kerülhetnek. Orbán Viktor például azzal követ el hibát az elemző szerint, hogy kiszámíthatóan cselekszik, nem okoz meglepetést a kezdeményezőknek azzal, hogy ott van ezeken a megbeszéléseken. A Fidesz elnöke biztosan nem távolmaradásával fogja megakadályozni Gyurcsányt abban, hogy válságkezelő miniszterelnökként erősítse pozícióját. A miniszterelnök a mai találkozón azzal követhetett el hibát, hogy túlzottan konfrontatívan lépett fel – hasonlóan Orbánhoz a nemzeti csúcson.

Figyelemre méltó ugyanakkor Gyulai Attila szerint, hogy szakpolitikai szinten egyre kevesebb különbség mutatkozik az egyes pártok javaslatai között, és taktikailag éppen ez indokolhatja az ellenzéki pártelnökök távolmaradását: miközben a cselekvési irányokban egyre több a közös pont (például: euró, vállalkozásokat támogató program, adócsökkentés, adóátrendezés), a politikusoknál egyre nagyobb kényszerként jelentkezik, hogy a választók szemében jól megkülönböztethetőek legyenek. Az elemző szerint a költségvetés elfogadása ma már nagyon valószínű. A meglepetés az lenne – tette hozzá –, ha elbukna a büdzséjavaslat, a távolmaradások és támogató szavazatok könnyen többséget teremthetnek a kormányjavaslat mellett.

mno.hu

2 hozzászólás “Gödörbe lépett Gyurcsány a gazdasági csúccsal” bejegyzésre

  1. infósferi szerint:

    Rendes tőlük, felajánlották, itt maradnak, még sokáig kezelik a válságunkat.

  2. Papi szerint:

    Csak az a baj, hogy ebbe mi fogunk bele dögleni és nem ők.

Itt lehet hozzászólni !