Nemzeti Vágta: Orfeusz nyergében Sárfalvi Péter nyerte a sztárfutamot

Csepel.hu

A Hősök terén rendezett háromnapos eseményen összesen 72 település képviseltette magát, az elővágták során több száz települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. A jótékony célú sztárfutamot ezúttal Sárfalvi Péter egykori Európa- és világbajnok öttusázó, a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület elnöke nyerte.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint a verseny erősíti a nemzeti érzést, a lovas ágazat és a lótartás becsületét, továbbá növeli annak népszerűségét. Az idén első alkalommal megrendezett nemzetközi futam pedig elviszi a magyar mint lovas nemzet hírét és erősíti az országnak a nemzetekhez fűződő baráti szálait – hangsúlyozta a miniszter. A kitűnő időjárásnak köszönhetően rengetegen látogattak ki a már hagyományosnak számító lovas verseny- és programsorozat helyszínére. A nap lovas bemutatókkal és sorversenyekkel indult, majd megkezdődtek a középfutamok, melyeknek győztesei jutottak tovább az esti döntőbe.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezték a jótékonysági sztárfutamot: a szombat délutáni versengést végül Sárfalvi Péter nyerte Orfeusz nevű lován. A győzelmével járó egymillió forintot a Ments Életet Alapítvány kapja. A sztárfutamon második helyen végzett Pintér Tibor a Gyermekkor Alapítványt, a harmadik helyezett Kaszás Géza a Forgács Alapítványt, a negyedikként befutó Stohl András pedig a Kézenfogva Alapítványt támogatja 250 ezer forinttal.  A 2013-as Nemzeti Vágtát Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű tízéves lován. Németh a döntőben Kozárd, Sándorfalva-Homokpuszta, Szentlőrinc és Budapest-Zugló lovasát utasította maga mögé. Az ünnepélyes díjátadón a győztes ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárszablyát vehetett át a téren összegyűlt tömeg előtt. My Boy Mennydörgésre pedig arany lótakarót terítettek.

OTP BANK
JÓTÉKONYSÁGI SZTÁRFUTAMA
1. pálya   Stohl András /Nílus/ (Kézenfogva Alapítvány)  91.48 mp.  IV. hely
2. pálya   Sárfalvi Péter /Orfeusz/ (Ments Életet Alapítvány)  86.20 mp.  I. hely
3. pálya  Kaszás Géza /Káder/ (Kalandor Forgács Alapítvány)  90.86 mp. III. hely
4. pálya   Pintér Tibor /Alex/ (Gyermekkor Alapítvány)  88.04 mp.  II. hely

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !