Hat testvérváros, 96 résztvevő: középpontban a környezetvédelem

9.000 eurót nyert a csepeli önkormányzat az uniós pályázaton

Csepel.hu

Csepel testvérvárosainak ifjú képviselői érkeznek szeptember 11-én a kerületbe, hogy részt vegyenek azon az Európai Unió által támogatott rendezvényen, melynek középpontjában a környezetvédelem áll. A csepeli önkormányzat által megpályázott és elnyert projekt első lépcsője lesz a mostani néhány nap, ahol a gyerekek – a barátkozáson, ismerkedésen, városnézésen túl – különböző, a környezetvédelemmel kapcsolatos témákban tartanak előadást, bemutatót.

Csepel testvérvárosai közül Kielce, Wolomin, Szczecsin, Fiume (Rijeka) és Nagyszalonta 16 fős csoportja érkezik csütörtökön a Hollandi úti Sport- Szabadidő és Rendezvényközpontba, hogy a csepeli diákokkal kiegészülve részt vegyenek a közös programokon. A testvérvárosok környezetvédelmi problémáinak, megoldásainak és feladatainak megismerése mellett – melyre a résztvevők már a nyári szünetben megkezdték a felkészülést – a tábor különlegessége lesz az is, hogy minden nap más, a programon részt vevő nemzet konyhájának ételeit tálalják fel a gyerekeknek és a kísérő tanároknak. Az háromnapos programon a vendégek megismerkednek majd a főváros nevezetességeivel is.

A Csepel.hu a napi eseményekről részletes beszámolókkal szeptember 12-étől jelentkezik.

Itt lehet hozzászólni !