Ön szerint ki lesz a csepeli MSZP-jelölt? Szavazzon most!

Fellázadhat az árulás miatt a csepeli alapszervezet

Csepel.info

Szavazni a Csepel.info honlapjának jobb felső részén lehet

Bár még messze nincs vége a tárgyalásoknak az MSZP és az Együtt-PM között a közös jelöltállításról – az is lehet, hogy végül összevesznek -, azt már biztosan tudjuk, hogy a Csepel-Soroksár országgyűlési választókerület az egyik, amit a liberális pártnak tálcán nyújtott át az MSZP. A legtöbb csepeli szocialista tudta vagy sejtette, hogy ez bekövetkezik, de a bejelentés információink szerint mégis sokkolóan hatott.

Lapunk MSZP-s forrása a legújabb hírekről elmondta: kell egy kis idő, amíg elfogadja a csepeli alapszervezet, hogy a pártközpontban megint pofán vágták, elárulták őket. Az sem elképzelhetetlen, hogy valóságos lázadás lesz, de az önkormányzati jelöltségekkel a pártközpontnak akkor is komoly zsarolási pozíciója van a helyi szervezet prominens tagjaival szemben. Informátorunk szerint a csepeli MSZP évek óta kritikán alul teljesített, de Csepel akkor is az egyik legerősebb fővárosi baloldali bázisnak számít. Ráadásul itt – ellentétben sok belvárosi kerülettel – a liberális pártoknak nem volt jelentős támogatottsága. (Korábbi cikkünket az informátorunk beszámolójával itt olvashatja.)

Most azonban a sértődött szocialisták siránkozása helyett sokkal inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink mit gondolnak, ki lesz az MSZP 2014-es országgyűlési jelöltje:

1. Talán Hudák János, az Együtt-PM helyi csoportvezetője, aki 2010-ben Avarkeszi Dezső visszalépésekor az LMP színeiben már volt MSZP-s támogatású képviselőjelölt?

2. Vagy Szabó Szabolcs, aki rendszeresen szólal meg az Együtt-PM képviseletében, és aki egyszer már cáfolta, hogy Hudák lenne a jelölt?

3. Netalán Hanzély Ákos fővárosi képviselő, aki 2013-ban lépett át az LMP-ből a Bajnait támogató Együtt-PM-be?

3. Esetleg Juhász Péter, a párt “füves” üdvöskéje, aki liberális nézeteivel már országos népszerűségre tett szert, és biztosan gondoskodni tudna a kampánycsapat vidám hangulatáról?

4. Vagy a liberális párt balszárnyáról Árok Kornél, Kónya Péter illetve valamelyik másik ex-szakszervezetis?

5. Végül mégiscsak Dobák István, az MSZP eddigi placebó embere, mert nem sikerül a nagy összeborulás?

Szavazni a Csepel.info honlapjának jobb felső részén lehet. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy szavazásunk NEM ELŐVÁLASZTÁS, bár abban is örömmel segítünk 😉

Csepel.info

A témához kapcsolódó legújabb cikkek:

Hírzárlatot rendelt el az MSZP Bajnai ügyében

Három opciót ajánlhatnak a szocialisták az Együttnek

88 hozzászólás “Ön szerint ki lesz a csepeli MSZP-jelölt? Szavazzon most!” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Hát, ha a Juhász Péter győzelmet nem is, egy-két jointot biztos hozna 😀

    Szánalmas, de tagadhatatlanul roppant vicces a csepeli posztkommunista szervezet agóniája. Ki hitte volna, hogy az MSZP egyszer eljut oda, hogy éppen Csepelről mond le. Ez kb. olyan, mintha a Fidesz Debrecent vagy a XII-őt adná oda egy gyüttment pártnak.

  2. Bobek szerint:

    Tényleg ki lesz a Fidesz polgármester-jelöltje a sok kevésbé testes Németh Szilárd klón közül?

  3. Vica szerint:

    Bugi! Vigyázz, mit írogatsz itt, ugyanis lehet, hogy nem vetted észre, de legyüttmentezted a FIDESZ-t. A végén még elveszíted a trafikjaidat… Gyorsan dobj be még valami mocskolódóst a többi pártról. Itt talán az MSZP-t kellene fikázni. Mindent bele!

  4. nagyapó szerint:

    Vica! A fentieken kívül van más jelölt? Van a csepeli maffiabaloldalnak olyan jelöltje aki nem sáros? Csak olyan van, mint a kecskebogyó, se nem büdös, se nem jó szagú?
    A csepeli maffiabaloldal nem képes egy karakterisztikus embert találni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. hajós Dobák szerint:

    Szenteczky nem jöhetne szóba? Naaa…???

  6. Bugi szerint:

    Sőt, Deme.

  7. nagyapó szerint:

    Zavarba jöttem. Ki az a “hajós Dobák”? Csak nem hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) ?
    Megint eszembe jut “Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.” (Persze félek, megint nekem ugrik idióta Dr. grün t.t., meg 1/2eszű1/2x, hogyan írhatok ilyen hülyeséget, merthogy az Oleg Kosevojban nem tanították Karinthyt.)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. igazságos mátyás szerint:

    kit érdekelnek ezek a levitézlett bukott macsakajancsik?
    életük zsákutcába futott, a történelem szemétdombján végezték, pont.

  9. Etikus szerint:

    Milyen nagy csen honol a “hangadók táborában?”

    Újabb nagy pofon, ha úgy tetszik csapás érte őket! Hát ezért “fecsegtünk mi annyit a semmiről?” Ugye írtam jó néhányszor. (és engem gyaláztatok ti “nagyokosok.” Még mindig nem értitek, hogy kik vagytok? Anyátokat, Apátokat is képesek vagytok keresztre feszíteni, az igaztalan, embertelen ügyetekért, rendkívül szánalmasak vagytok ti, a hazug, zsarnok nagypofájúak. A történelem bizonyítja, ti mindenre képesek vagytok, bárkit, bármikor elárulni, legfőképpen saját “bajtársaitokat.” És magatokat?!
    Szánalmasak vagytok.

    Íme!
    Issoráz………

    Etikus szerint:
    2013. augusztus 26., hétfő – 13:15

    “OSZTOZNI JÓ?
    Amilyenek a fenti személyekről lévő közismert infók, mint hataloméhes, önimádó, mindenáron való zsákmányszerzők, magukat vezetőknek képzelők,
    háááááááááááát,
    olyan az alattvaló táboruk is! (tisztelet a kivétel)

    Még elérhető közelségben, a kezükben sincsen a veréb, de ők már túzokról álmodoznak.
    A balgák, akik még el nem tudják képzelni, mekkora égés vár reájuk. Miért, mert infantilisek, képtelenek a változásra. (tisztelet a kivétel)
    Jellemző rájuk, miközben az alattvalóknak éveken át hirdették, “merjünk kicsik lenni.”
    Természetesen az itt firkáló sötét balgák, már e szálló igéjüket elfeledték.

    Csak fröcsögnek a semmiről…………….

    Részükre, a kilátástalanság vár, 2014-ben, esélytelenekké tették magukat 1917 óta permanensen. Most jön el az ő igazi idejük, még messzebb a hatalom esélye.
    Közeleg az újabb rezsicsökkentés időpontja, október 1. Nem pedig, november 7.
    Nem tudnak mit kezdeni, ezzel a jelentős kedvezménnyel, még a nagy politológusaik sem. Csupán a balga gyűlölködők, gonoszok, hazudoznak ehol, mindent össze vissza, de ezekre meg már nem figyel oda senki sem, mert mindenki ismeri gátlástalanságaikat.”

    Utólag!

    Még valamit!

    Magam is sokszor leírtam, az évek során, hogy a “történelem szemétdombján végzitek, az ideálotokkal együtt.”
    Örülök, hogy ezt sokan így látják, de ezt mind magatoknak köszönhetitek, mert cselekedeteitek alapján “vívtátok ki,” a hozzátok méltó eredményt.
    Legyetek büszkék magatokra, mert még ezek után is azok lesztek.
    Következik a végső harc? Most a kisebbik pártért? Hiszen ezt a feladatot fogjátok kapni!
    Mindent bele! Még mindig nem veszitek észre, hogy folyik a cirkusz fejetek fölött, (ti meg firkáltok a semmiről egymást is marva) aztán lehajtott fejjel, de mégis lelkendezve, egymást biztatva fogtok menni szavazni, de nem VÁLASZTANI! (ugye erről is írtam néhányszor)
    Fel a fejjel! Lesznek, jönnek még traumák, amelyeket el kell szenvednetek.

  10. Etikus szerint:

    VÁLTOZZ MEG!
    SAJNOS HIÁBA ÍRTAM NEKTEK, íme egy újabb figyelmeztetés sorsotok érdekében.
    A többi rajtatok is múlik…………..

  11. Etikus szerint:

    Kicsit? más!
    Szíriában a lázadók ellen, (milyen lázadók ellen? ki lázította fel őket? a hatalom ellen? vagy miért?) feltételezések alapján vegyi fegyvert vetettek be. A híradások szerint nem konkrét bizonyítékok alapján.
    Ennek ellenére elképzelhető, hogy csütörtökön “figyelmeztető bombázások” érhetik az országot. Figyelmen kívül hagyva az ENSZ-t és a BT.-t. Mondván Oroszország és Kína úgyis megvétózná!
    Ugye mekkora demokrácia?! Már a látszatra sem adnak, az időpazarlás, és költséges.
    Tehát már a látszat demokráciát is kiiktatják, arra sincsen mindig szükség.

    Gondolom e témakörben, konkrét vélemény a “szájkaratékosoktól” el nem várható.
    Van nekik most elég nagy bajuk, mert keresik a helyüket. Elárulták egymást? Becsapva érzik magukat, megtorpantak, letaglózottak! Akkor most miért, kiért kell egymást és másokat “marnunk, gyűlölködni, bosszút forralni, kasztokba szerveződve ?”

    Feltételezések alapján, -nem konkrét bizonyítékok alapján- Szíriában vegyi fegyver bevetése a lázadók ellen

  12. Etikus szerint:

    Nagy a riadalom a Vígszínházban!
    (Eszenyi-Alföldi-S-Buci stb.-konspirációs köreiben)

    Balázs Péter is pályázott az igazgatói posztra. Légy kerülhet a levesbe?
    Szerintem a változtatás ideje elérkezett, mert az előadások színvonala, finoman fogalmazva igencsak szerényre sikeredett, az elmúlt öt évben.

  13. robi szerint:

    A csepel.info “elemzője” hozza a megszokott formáját.

    A cikk gyűlöletkeltésre buzdít, primitív libalegelős szinten. Hiába, senki nem tud elszakadni a gyökereitől. Akár tudatos hazugságra, akár ismerethiányra épül a suttyó stílusú cikk.

    Ha már a tárgynál tartunk: ugyan már, miféle lázadás lenne?
    Informátoraim szerint akkor sem volt lázadás, amikor 2006 után a csepeli szervezet “fiatalítása” után sok régi “harcos” érezte becsapva magát és lassan kikopott.

    A végeredmény ma már közismert.

    Ha nincs épkézláb saját jelölt, akkor miért lázadna bárki a kialakult helyzet miatt?

  14. Perspektíva? szerint:

    “Most mi lesz elvtársak?”

    ELŐRELÁTÁS.

    “Perspektíva? szerint:
    2013. augusztus 26., hétfő – 18:01
    Nem felejtendő!
    Már korábban írtam, ők fogják a CSM-t rendbe tenni, Csepelt “beindítani”, csak nem úgy ahogyan sokan gondolják!!! Akkor majd lesz Csepelen, majd nem mindenkinek munkája.
    Tudom ma még sokan el nem tudják képzelni. Pedig befog következni.
    Nem véletlenül akarják átadni a terepet, részükre. Igényük van rá.”

  15. Etikus szerint:

    Kérdés

    Akkor hát ki, kik is vannak a “leépültek táborában?”

    Etikus, netán Perspektíva által írt néhány gondolata, amely sok esetben konstruktív is?

    A választ magatok is kiolvashatjátok, fentiekben.

    Következhet, amit már oly sokszor írtam az újabb átképzésetek, a szemináriumok, de annak is a legalsó szintje, majd vizsga.
    Vagy a “képeteknél, jellemtelenségeteknél” fogva az embertelen további fröcsögésetek, de ennél már tényleg nincsen lejjebb, ha csak…………..(tisztelet a kivétel)

    Addig is javasolt kötelező olvasmányként:

    ILLYÉS GYULA: EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

  16. ... Grün szerint:

    Etikus?
    Amikor éjszaka valakinek hányása van az egész naptól, akkor kimegy a klotyóra és elintézi egyedül!
    Legfeljebb a kifüggesztett NENYI-re néz, de több segítségre nincs szüksége! ))) 😛 (((

  17. felix szerint:

    Ennél lejjebb már csak etikus van.
    Hörög fröcsög gyűlölködik, kéjtáncot jár Richárd trónján, miközben szeme nincs a látásra.
    Igen a csepeliek bajban vannak, mert ma még jelentéktelennek mondhatok azok akik valóban segíteni lennének képesek rajtuk.
    Esztelen nyalgépeknek és félbolond Etikusoknak kiszolgáltatottan élnek, távol a politikától.
    Érdekeiket már meg sem próbálják maguk érvényesíteni, mert olyan pártokra bízták azokat, melyeknek tagsága vaklóként szavaz, vagy képtelen megszabadulni az alkalmatlan káderek tucatjaitól.
    A politikai “elitjük” tevékenysége kimerül az egymást basztatásában és a csepeliek hülyítésében.
    Ez a cikk sem a saját oldalának megválaszolandó kérdéseit teszi fel, hanem az ellen oldallal kapcsolatosan kérdezi azt, amit magára nézve nem válaszol meg.
    KI lesz a fidesz jelöltje?
    Arca vesztett Etikus ezt miért nem kérdezed?
    Trónod nyálban úszik.
    Nem mondom, hogy javulj meg, inkább mielőbbi gyógyulást kívánok beteg elmédnek.

  18. Vica szerint:

    Ez a cikk arról szól, hogy már mindenkit sikerült lejáratni, és jó lenne tudni, kit kellene még a sárba nyomkodni kicsit, hogy a választásokon tuti győzelem születhessen?

    Úgy gondolom, rossz nyomon jártok. Az emberek többsége szerintem nem ismeri azokat, akikre majd a fülkében voksol. Egyszerűen az fog dönteni, hogy melyik párttól van kevésbé hányingere. A mocskolódás, gyűlölködés ideig-óráig jó üzletnek tűnhet, de meg vagyok győződve arról, hogy az emberek a szívük mélyén jók. Szeretnek, szeretetre és békére, nyugalomra vágynak. A mai politika épp az ellenkező irányba visz. Szeretnék hinni abban, hogy a mai választó korú állampolgárok többsége jó szándékú, szeretetteljes ember, és nem akarnak tovább ketté szakított, gyűlölettől fröcsögő országban élni.

  19. fghfjhgkjhk szerint:

    Engem roppantul nem érdekel senki.
    Nincs tennivaló?
    http://www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=1M

  20. Vica szerint:

    Kedves nagyapó!
    El kell keserítselek. Senkit sem ismerek a felsorolt urak közül, és halovány lila dunsztom sincs arról, kik lesznek a választási listán. A listára úgy sem nekünk kell jelölni. A kiválasztottak pedig hallatni fogják majd a hangjukat, mert erre lehetőséget kell biztosítani számukra. Akiket érdekel, elmegy és meghallgatja őket, s közben tudja, hogy bárkit is hallgat bármely oldalon, mindent legalább kettővel kell osztania.

  21. Vica szerint:

    Jav. Akit érdekel…

  22. felix szerint:

    Mert mi van akkor, ha azért nagy a csend fideszéknél, mert átakarják “játszani” Csepelt egy soroksári kádernek?

  23. Vica szerint:

    Nem hinném, hogy Németh Szilárd le szeretne mondani Csepelről.

  24. felix szerint:

    Vica!
    Hallottál valamit arról, hogy miként döntött a jövőjét illetően?

  25. Vica szerint:

    Nem :). Nem forgok politikai körökben :).

  26. Vica szerint:

    Szerintem nem azért küzdött eddig, hogy lemondjon Csepelről. Viszont lehetnek messzebbre tekintő tervei…

  27. felix szerint:

    Mondom, vannak szavazásra feltehető kérdések a fidesz támogatog felé is.l
    PL. Ön szerint , hogy dönt Német Szilárd?
    Képviselő lesz, vagy marad polgármester?
    Szavazzon most!
    De nem, ezt a kérdést itt nem teszik fel.
    Szerintem ez sokkal izgalmasabb annál mint, hogy mi lesz a másik oldalon.
    / mi lesz az ebéd a szomszédban?/

  28. felix szerint:

    támogatói felé…

  29. Vica szerint:

    Szerintem megtartaná mindkét pozíciót, ha lehetséges. Miért mondana le bármiről is, ha nem muszáj?

  30. spectator szerint:

    Szerintem N.Sz. már eldöntötte, sőt talán már megnyilatkozott erről, legfeljebb mi nem értesültünk erről.

  31. felix szerint:

    Az összeférhetetlenségi szabály jövőre már nem engedi a kettőt együtt.

  32. felix szerint:

    Mintha valahol már olvastam volna, hogy képviselő lesz.

  33. Vica szerint:

    2/3-dal bármikor bármi változtatható. Minden csak attól függ, épp milyen szél fúj… Jövő évig pedig van még idő bőven, és volt már példa változtatásokra is.

  34. Vica szerint:

    Ha mégis választania kell, szerintem azt fogja választani, ahol hosszú távon jobban járhat. Ez szerintem így logikus. Nem ugyanolyanok a lehetőségek egy polgármesteri poszton anyagilag és továbblépés tekintetében, mint képviselőként. Ugye?

  35. spectator szerint:

    Legyen főpolgármester !

  36. admin szerint:

    Kedves Vica és többiek: egy éve lehet tudni, hogy Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester lesz a Fidesz-KDNP csepeli jelöltje. A többi párt jelöltjeiről viszont semmit sem tudni. Csepelen meglebegtették Vadai Ágnest és a Bajnai-pártot, mint jelöltállítót, a “placebó-jelölt” pedig Dobák István, akiről mindenki tudja, hogy nem jelölt.

    Tehát az MSZP részéről semmit nem tudni, vagy legalábbis nem tartják fontosnak, hogy a választóiknak elmondják, hogy mi újság.

  37. fghfjhgkjhk szerint:

    Ezek szerint N.SZ. valamit gyanít, ha a “biztosabbat” választotta?! 🙂

  38. spectator szerint:

    A megválasztott képviselő lehet főpolgármester, amint az Demszky és Tarlós esetében is megtörtént. Emlékezzetek !

  39. felix szerint:

    Admin!
    Csak egy értelmes mondatot írj.
    Mire lesz jelölt Németh Szilárd?

  40. Vica szerint:

    Három lehetőség közül választhatunk, mivel szerintem a cikkből egyértelműen nem derül ki. Vagy a polgármesterségre, vagy képviselőségre, vagy mégis mindkettőre. Ők tudják, miről akartak írni, mi pedig találgathatunk, ha akarunk :). Végül is admin nyilvánvaló tényként leírta, hogy “egy éve lehet tudni, hogy Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester lesz a Fidesz-KDNP csepeli jelöltje.” Nem is értem, akkor mi a probléma, hiszen világos. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester lesz a Fidesz-KDNP csepeli jelöltej. 🙂 Szóval, ha már egy éve lehet tudni, akkor hogy is lehetünk ennyire értetlenek.

  41. felix szerint:

    Vica!
    Szokd meg!
    Itt ez a szint.
    Bugi sem jobb , mint admin.

  42. admin szerint:

    Egy éve tudni, és sokszor le is írtuk, hogy Németh Szilárd a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje lesz. Gyengébbek kedvéért naponta leírhatjuk újra. Ugyanezt nem tudjuk megtenni a többi párt esetében, mivel a többi párt nem kötötte a választói orrára, hogy ki lesz a jelöltjük.

    Egyébként 2014-től a Fidesz-KDNP-s többség döntése értelmében jóval kevesebb lesz a politikus, a parlamenti képviselő mint most, és parlamenti képviselő nem lehet polgármester vagy főpolgármester.

  43. spectator szerint:

    Ne értetlenkedjetek !
    Admin a következőt írta : Németh Szilárd jelenlegi országgyűlési kpviselő, pogármester lesz a párt jelöltje. (országgyűlési képviselőjelöltje). Én így értettem Admin közlését.
    Sajnos a “jelenlegi” kimaradt. Pontosabban kellene fogalmazni !

  44. ebihal szerint:

    Olvasd már el admin előző bejegyzését! A kettő nem ugyanaz!

  45. felix szerint:

    Amennyiben Német Szilárd már döntött és ezt admin, végre képes lesz értelmesen közölni, akkor ugye még mindig van egy nyitott kérdés.
    Ki veszi át a nem választott pozíciót.

  46. Vica szerint:

    Tulajdonképpen lehet, hogy rossz úton járunk. Hát nem csak erre a két pozícióra jelölhet valakit a FIDESZ-KDNP. Jelölheti bármely jelölés útján adható politikai posztra, pl. EP képviselőnek, FIDESZ elnöknek, miniszterelnöknek, sőt, akár világmegváltónak is. Miért ne? A marshall bot mindenkinek a zsebében van.

  47. Vica szerint:

    Admin pedig nem szeretné leírni, hogy pontosan melyik pozícióról van szó, hiszen ez számára teljesen nyilvánvaló, tehát nekünk kutya kötelességünk tudni, hogy Ő mire gondol.

  48. felix szerint:

    De miért lenne ez itt fontos, amikor azokat is lehet kérdezni akihez sok közük nincs.
    Szavazzunk arra, hogy mi legyen a szomszédban az ebéd.
    Csak ennyire tartják képesnek a szavazóikat.
    A saját dolgaikba ne “ugassanak” bele./ gondolják ?/

  49. Vica szerint:

    Rendben. Legyen kelkáposzta főzelék. Én szeretem, hogy a szomszéd szeretei-e? Kit érdekel. Én döntöttem. 🙂

  50. ... Grün szerint:

    Vica!
    Olyan tolarencs szomszédok kellenének neked mint nekem!
    Mindenki az én zenéimet hallgatja! Kiteszem a hangfalakat és……! 😛

  51. Vica szerint:

    … és hallgathatják teljes hangerővel Bachot.

  52. felix szerint:

    ))) 🙂 ((((

  53. Vica szerint:

    Ok. Remélem, egyenlőre nem tervezel odébb költözni :).

  54. ... Grün szerint:

    Vica!
    Nem tervezem a költözést!
    Pedig számtalan, jobbnál jobb ajánlatokkal bombáznak! 😛

  55. Vica szerint:

    Ne fontolgasd. Tudod, öreg fát már nem szabad átültetni. Az én szomszédaim pedig előbb-utóbb úgyis megszeretik majd a kelkáposzta főzeléket :).

  56. Sobri szerint:

    Ábel Attila 🙂

  57. spectator szerint:

    Ha Grün Ph.E.Bachot vagy a testvéreit hallgatja, normális hangerővel, szeretném meglátogatni. Az értelmes zenét én is szeretem. Ez “oldalfüggetlen”.

  58. abcd szerint:

    ” Ön szerint ki lesz a csepeli MSZP-jelölt? Szavazzon most! ”

    Mert szeretnénk a zsebében kutakodni ( !) a többiek meg csinálnat amit csak akarnak ……. de ha jelölteti magát akkor jöhet a keresgélés ! ( pl: micsoda felfáborító kétévesen szellenteni hangosan stb. stb. )

  59. Szabó Szabolcs szerint:

    Tisztelt Admin!

    Úgy látszik még mindig nem szeretnék kihasználni azt a lehetőséget, amit korábban már többször, több csatornán is felajánlottam: ha információra van szükségük a helyi Együtt2014 – PM szervezetével kapcsolatban, akkor nyugodtan keressenek meg, és szívesen válaszolok.

    A pontosság kedvéért: jómagam vagyok az Együtt 2014 csepeli és soroksári választókerületi elnöke, Hudák János a csepeli és soroksári PM csoportvezetője. A két szervezet közös kampánycsapatot hozott létre, hiszen helyben is szövetségben dolgozunk, amit szintén én vezetek. Ebben a kampánycsapatban vezeti a kommunikációs munkacsoportot Hudák János.

    Egyébként azt gondolom, hogy helyben kifejezetten olyan jelöltet érdemes és kell kiállítanunk Németh Szilárddal szemben, aki teljesen új arc a politikában, és a civil életben már bizonyította rátermettségét. Így a helyi fidesz még csak véletlenül sem tud fogást találni rajta (bár próbálkoznak majd, abban biztos leszek. Bár ez a pártok dolga…). Amennyiben sikerült megállapodnunk egy közös helyi ellenzéki jelöltben, akkor reményeim szerint ilyen ember fog kiállni.

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs
    vk vezető, E2014

  60. Bugi szerint:

    Teljesen mindegy, hogy milyen arcot plasztikáztok a maffiának, az maffia marad. Mindegy ki fog arcot adni a Szenteczky-Tóth-Deme-Podolák-Avarkeszi-Gulyás által megszemélyesített csepeli MSZP-nek.

    Szabó Szabolcs, ha elfogadtad ezt a bűnbandát, miért akarsz másik arcot neki? Milyen ember vagy, hogy a támogatásuk kell, de ők személyesen meg büdösek neked?

  61. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Bugi!

    Az Ön által leírt vélemény az én szavaimnak a kiforgatása.

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs

  62. Bugi szerint:

    Igen, és akkor mi a véleménye arról, hogy milliárdokat spóroltak meg az önkormányzatnál azzal, hogy az MSZP-SZDSZ-es cégeket kirúgták, és az önkormányzat végzi el azt a munkát is sokkal jobban és olcsóbban? Mi a véleménye arról, hogy az MSZP a rendőrkapitánynak meg kivételezetteknek adott szociális lakásokat a rászorulók helyett? Mi a véleménye arról, hogy Szenteczky 37 milió forint prémiumot meg jutalmat vett fel, de még az ügyvédeit is közpénzből fizette ki? Mi a véleménye arról, hogy Szenteczky ötmilliót fizetett ki olyan nyugdíjazásra, amit a csepeli polgárok képviselői nem engedtek meg, hogy több bűnügyben már vádat emeltek ellene és Takács Krisztián ellen, hogy Deme Gábor, a csepeli MSZP frakció tagja egyenesen Podolák György MSZP-s képviselőtől ment gyilkolni?

    Ennek a pártnak hamarosan a képviselője lesz. Ha ugyanis lesz szövetség, a szövetségben mind felvállalják a trükkök százait, a hazudozást reggeltől estig és a tömegbe lövetést, az ellenzékiek rendszeres megtámadását, ütlegelését is. Tetszik vagy sem, ez az örökség Rákositól Gyurcsányig terjed. Amit tehát leírtam, az bizony az igazság.

    Csak azért magázódtam, mert nem ismeri még az internetes kultúrát sem. Én tisztelem a műveletlenséget is.

  63. felix szerint:

    Szegény Bugi. 🙁

  64. Pityu szerint:

    Kettőt idéznék Szabó Úrtól. Úgy láccik már ő sem tudja, ki kicsoda ebben a nagy egymás seggét nyaló kavalkádban. De ha ő sem tudja, akkor ki?

    Egyébként meg úgyis mindegy, mert az a Hudák csak egy paprikajancsi, az öreg szocik nem fognak neki ugrálni. Eddig szidta őket, most meg együtt menetel velük. Gerince az nincs.

    “Szabó Szabolcs szerint:

    2013. augusztus 26., hétfő – 12:42

    Tisztelt Szerkesztők!

    (…)az Együtt 2014 – PM csepeli szervezetével kapcsolatban pontos híreket akarnak közölni, akkor nyugodtan keressenek meg, és válaszolok a kérdéseikre(…) Hudák János a helyi kampánycsapatunk kommunikációért felelős munkacsoportját vezeti.”

    “Szabó Szabolcs szerint:

    2013. augusztus 28., szerda – 13:25

    Tisztelt Admin!

    (…)a helyi Együtt2014 – PM szervezetével kapcsolatban(…)

    A pontosság kedvéért: jómagam vagyok az Együtt 2014 csepeli és soroksári választókerületi elnöke, Hudák János a csepeli és soroksári PM csoportvezetője.”

  65. Piedone szerint:

    Jól látszik, hogy Szabó úr a holdról jött és nem ismeri a magyar -és a csepeli-, viszonyokat…

  66. Anyuka szerint:

    Ha a Hudák (Hudákné) lesz a jelölt, majd gyűjtik nekik a kopogtatócédulát a néptáncos szülők, úgy, mint 2010-ben.
    Nem mintha akarták volna, csak hát azok a gyerekek már nem voltak később ügyes gyerekek, akiktől nem kapott kopogtatócédulát a “tanárnő”, hogy vihesse a férjének. Tapasztaltam.

  67. Gordon szerint:

    Pedig nyugodtan megvárhatták volna míg a volt mszp-s Deme szabadul a szegedi börtönből, ahol tudjuk milyen csepeli pártügy miatt ül…

  68. robi szerint:

    Kedves, antipatikus Bugi!

    Kíváncsi lennék részletes magyarázatodra arról, hogy a magázódó hangnem és a műveletlenség hogyan függ össze?

    Kíváncsian várom okfejtésed.

  69. ebihal szerint:

    Gordon!
    Mesélj már , milyen pártügy miatt ül Deme? Tudomásom szerint gyilkosságért ül, ami
    köztörvényes bűncselekmény. Esetleg te többet tudsz? Vagy csak szokásodhoz híven
    kevered magad körül a szart?

  70. Gordon szerint:

    “Tudomásom szerint gyilkosságért ül”

    Na erről beszélünk.

  71. vuck szerint:

    Egy mutyista fideszbolsinál már egy pulikutya is jobb jelölt

  72. vack szerint:

    Hát még egy MSZP-s gyilkos.

  73. hófehérke szerint:

    vack, te teljesen hülye vagy. Menj a Nyírőbe (ott nyitották ki az új OPNI-t), és kérj egy szobát!

  74. vuck szerint:

    Vack! Ez már mutat némi fejlődést, és kilábalást a zombiállapotból, hogy meg sem próbálsz tiltakozni a fideszbolsi, mutyista, egyébbként igaz jelzők ellen. Csak így tovább!

  75. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! “Mesélj már , milyen pártügy miatt ül Deme? Tudomásom szerint gyilkosságért ül,…)
    Deme eetás gyilkosságért tölti megérdemelt büntetését. Azt azonban nem vizsgálta a szoci irányítású rendőrség, hogy mi volt Takács táskájának tartalma, így arról nem ítélkezhetett. A maffiabaloldal összezárt, csak gyilkosság volt, egyéb nem?
    csecsemő béka! Énekelj erről is!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  76. felix szerint:

    Tudod szemétláda, ha én a Takács családtagja lennék, most beverném a mocskos pofádat.
    Remélem, hogy ők nem teszik meg.

  77. ebihal szerint:

    Gordon!
    Az nem pártügy. Te nemcsak kevered magad körül a szart, de fel is oldódtál benne!

  78. ebihal szerint:

    vén marha!
    A rendőrség nem szokott ítélkezni!
    Röntgen szemed van, hogy tudod mi volt a táskában, vagy csak visszaböfögöd a moslékot?

  79. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Pityu!

    Nincs ellentmondás abban, amit írtam. Van két külön párt, melynek van két külön helyi vezetője. Mivel azonban szövetségben dolgozunk, ezért a kampánycsapatunk közös, és ennek a közös csapatnak a kommunikációért felelős tagja Hudák János. Ilyen egyszerű a megoldás. Elnézést, ha esetleg korábban nem sikerült tisztán és világosan fogalmaznom.

    Kedves Bugi!

    Köszönöm, hogy maradtunk a magázódásnál. Megtisztelt vele. Annyit tennék csak hozzá, hogy jómagam az Együtt 2014 tagja vagyok.

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs

  80. kispajtás szerint:

    Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a csepeli Fidesz a 2009-es kettős gyilkosságnak “köszönheti” a legutóbbi választási győzelmét. Éppen ezért kutya kötelességük lenne a gyilkosság körüli összefonódásokat és az akkori rendszert embertelen módon működtető érdekkapcsolatokat feltárni. Már akkor is felbőszítette a közvéleményt, hogy a csepeli elvtársak nyíltan, össze-vissza hazudoznak, még a médiákban is. Börtönbe mégis csak a két idióta került…

  81. Bugi szerint:

    Maradjunk annyiban Szabó Szabolcs, hogy aki az elvtársak elvtársa lesz, és elfogadja, támogatja a politikusaikat is, elfogadja a segítségüket, az nem tehet többet úgy, mint valami úri kurva, akinek csak a pénz tetszik.

    Ez az örökség Rákositól Gyurcsányig tart. A gyilkosoktól a trükkös hazudozókig.

  82. Bobek szerint:

    Három nap alatt száz szavazat gyengus egy kicsit…

  83. spectator szerint:

    Ez nem is szavazat, csak hozzászólások, többször ugyanazoktól és nem mindég a témához kapcsolódóan.

  84. ... Grün szerint:

    spectator!
    Szavazni ott fenn a jobb sarokban kell, a zMSZP csepeli jelöltjeire! 😛

  85. spectator szerint:

    Grün !
    Nyilván a szavazás is lehet többször ugyanazoktól.

  86. ... Grün szerint:

    spectator4
    Ha jó a rendszergazda akkor egy IP címről csak egy szavazatot fogad el!
    Nem ellenőrizhetetlen, külhoni levélben voksolás! 😛

  87. Deme Gábor szerint:

    Deme Gábor?

Itt lehet hozzászólni !