Most mi lesz elvtársak? – Idegesek az MSZP-s aktivisták

“Egymást fogják szétmarcangolni”

Csepel.info

Osztozni jó?

Totális és idegőrlő a bizonytalanság egyes országgyűlési választási körzetekben. Ebben a pillanatban az is jobb lenne, ha az lenne végleges, hogy külön indulnak a balliberális pártok.  De Bajnai és Mesterházy múlt heti szakítása után ismét felerősödtek azok az erők amelyek – joggal – összefogást követelnek. Így egyre kevésbé tudni, hogy mely választási körzeteket, milyen áron és feltételekkel engedne át a Mesterházy-féle MSZP Bajnai vagy Gyurcsány híveinek a közös győzelem érdekében. Pedig ennek több ezer párttagra nézve vannak egzisztenciális következményei – mondta el a Csepel.info szocialista forrása.

Csepelt a szocialisták eddig cserekörzetnek tartották, akként kezelték. Még a helyi párttagok is “placebóembernek” hívják az MSZP helyi választási körzetfelelősét, vagyis az országgyűlési jelöltjét, Dobák Istvánt. Dobák egyrészt “nem egy mai gyerek”, nem illik az MSZP-s fiatalításba és még Csepelen is alig ismerik. Ezzel a jelölttel és egy balliberális külön indulással még a jobb- és baloldali elemzések szerint biztos balos befutót adó Csepel-Soroksárt is megtarthatja a rezsibiztosként elhíresült Németh Szilárd polgármester, a Fidesz 2014-es jelöltje – állítja lapunk informátora. (A Csepel.info úgy tudja, hogy egy, a Népszabadságban ma megjelent körzetbeosztás már néven is nevezi Csepelt, mint cserekörzetet.)

Informátorunk szerint a jelenlegi bizonytalanság, tanácstalanság és félelem lassan felőrli az idegeket: akár helyes is lehetne, hogy Mesterházy előválasztást javasolt, de túl későn, és ezzel most megint csak az idő megy. Míg ugyanis a pártvezetők jól elvitatkoznak egymással az összefogásról, addig a vita tárgya helyi szinteken súlyos egzisztenciális érdekeket veszélyeztet. Szerinte ennek az az oka, hogy az országgyűlési jelöltek személye és háttere nagyban befolyásolja azt is, hogy kik milyen helyen indulnak majd az önkormányzati választásokon, kikből lehet polgármester, alpolgármester vagy éppen “udvari beszállító”. Kiemelte: amennyiben megszületik a régóta húzódó megállapodás, de nem sikerül mindent leszabályozni, súlyos balliberális belháború vagy éppen káosz alakulhat ki.  Például félő, hogy az MSZP-s aktivisták inkább az MSZP-s jelöltekhez vonulnak majd át segíteni, a Bajnai-hívők meg az Együtt-PM indulóit segítik, persze nem ott, ahol laknak, ahol dolgozniuk kellene. Ez a helyismeret hiánya miatt katasztrófához vezethet. Klánok háborújához válhat hasonlóvá az “együttműködés”, ahol a balliberális szövetségen belül egymásnak feszülő erők a jobboldali médiába járnak egymásnak kárt okozni. Ennek árulkodó jelei forrásunk szerint már most láthatók a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap cikkeiben.

Óriási dilemmák, de fölényes MSZP-s aktivista-túlsúly

– Ha így megy tovább, a balliberális pártok egymást fogják szétmarcangolni. Kezdjük ott, hogy az Együtt-PM és a DK ugyanúgy rendelkezik az egykori MSZP-szimpatizánsok adatbázisával, mint maga az MSZP. Gyurcsányék ugyebár aligha üres kézzel távoztak a pártból, és naiv ember hiheti csak el azt is, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt-PM  jelenlegi társelnöke, az MSZP korábbi kampányfőnöke zsebében nem volt ott szintén az a bizonyos adatbázis, amikor befejezte szocialista pártmegbízatását. Az elmúlt években mindegyik ex-MSZP-s pártalakulat adatbázis-építésbe is belekezdett, mindegyik pultozott, gyűjtötte ilyen-olyan okra hivatkozva a szimpatizánsok nevét, címét, elérhetőségét. Sokszor ezt egymás mellett tették, itt, Csepelen is. Mindez azt jelenti, hogy minimum 95-%-os átfedés van a balliberális pártok adatbázisaiban. Ugyanazzal a tudással rendelkeznek – állítja lapunk forrása.

– Amennyiben nem születik megállapodás az MSZP, az Együtt-PM és a DK között, egymás szavazóit próbálják majd elszipkázni. Háború lesz a szavazókért, de nem a balliberális pártok és a Fidesz között, hanem a balliberális pártokon belül. Ha az együttműködés sikerül, de nem lesz teljes, például a gyurcsányisták két szék közé esnek, még mindig fennáll a táboron belüli háború lehetősége, amit a Fidesz röhögve fog kihasználni. Amennyiben pedig sikerül a három pártnak megállapodnia, megint jön a kérdés, hogyan osztják meg a hatalmat egy győzelem esetén? Ki milyen minisztert, államtitkárt, udvari beszállítót ad, milyen alapon, kiből lesz helyi szinten a polgármester, alpolgármester vagy tanácsos? Talán az MSZP-s javaslat szerint előválasztáson döntik el még előtte? És hogyan lesz az előválasztás egy olyan országban, ahol a választási kampány a végsőkig egymásnak feszülést és aztán örök haragot jelenti? Ismert a mondás, hogy aki csak a kalapácsot ismeri, az mindent szögnek néz. A választási kampány nálunk minden pártnál rendkívül durva és alattomos. Ha a baloldali pártok egymás ellen kampányolnak, nehéz elképzelni, hogy rögtön utána majd egymást fogják támogatni, ahogy amúgy Amerikában ez megszokott – mutatott rá informátorunk.

– Azt sem szabad elfelejteni, hogy minden szétválás meg csetepaté, a Bajnaihoz kötődő radikális kezdeményezés ellenére az MSZP-nek van a legerősebb aktivista-bázisa. Az MSZP-nek legalább ötször annyi pártaktívája van, mint az Együtt-PM-nek és a DK-nak összesen. Nem a duplája, nem a háromszorosa, legalább ötször annyi. El kell ismerni,  hogy a bajnaisták az elmúlt évek legprofibb médiakampányát indították be. Minden bajnaista fiatal legalább három különböző szervezetben, aktivista csoportban tűnt fel, amitől soknak látszanak. De ez attól még a felfújt béka esete, aki nagy akar lenni az ökör előtt. Szét is pukkant, amikor az MSZP az Együtt-PM országos jelöltjeire volt kíváncsi, hiszen Bajnaiék még annyi embert sem tudtak felmutatni, amennyi országos szinten az induláshoz kell. Mindent összetéve van teljesítmény, amit az MSZP-n kívüli pártok mutattak fel, de mindaz semmi ahhoz képest, ami az MSZP csuklóból is tud – mutatott rá forrásunk.

Csepelen botrány lesz?

– Csepel és Soroksár hagyományosan baloldali kerületek. 2006-ban Csepelen még többen szavaztak az MSZP-re, mint a XIII. kerületben, és Soroksáron is toronymagas volt a párt támogatása. 2010-ben ugyan nagy volt a bukta, de még messze nem akkora, mint más körzetekben. A Fidesz úgy húzta meg az új választási körzeteket, hogy Csepel-Soroksár nekik bukópálya lett – de tudjuk, hogy ezt máshol kárpótolták. Ehhez képest most azt látjuk, hogy az MSZP-nek itt egy placebójelöltje van, akit eleve csereembernek szántak. Dobák István az elmúlt pár évben nem, vagy alig szerepelt a balliberális médiában; az ATV-ben, a Népszabadságban, Népszavában vagy a 168 Órában. Eközben Németh Szilárd, a Fideszes jelölt országos ismertségű “rezsibiztos” lett, és rendszeresen szerepel ezekben a lapokban. Legutóbb a 168 Óra hozott le vele egy nagyinterjút, az ATV-be meg szinte már haza jár. Hogyan lehet az, kinek a hibája, hogy az MSZP-s média a Fidesz csepeli jelöltjének csinál folyamatosan ingyenreklámot, az MSZP-s jelölt meg a küszöbig sem jut el? – háborgott forrásunk.

Hudák János itt még LMP-s jelöltként, de már MSZP-s támogatással (azt nem megköszönve): a jelenlegi információk szerint most egyből MSZP-s jelölt lesz

– Tudomásom szerint az Együtt-PM Hudák Jánost jelölte meg helyi kampányszervezőként, azaz a pártkommunikáció szerint helyi képviselő-jelöltként. Na most a Hudák 2010-ben még úgy szidta az MSZP-t, mint a bokrot. Németh Szilárddal egymást váltva kiáltották ki az MSZP-t és a csepeli pártszervezetet korrupt bűnfészeknek. Miután Avarkeszi Dezső MSZP-s jelölt az első forduló után ennek ellenére a pártközpont utasítására mégis Hudák javára lépett vissza, a helyi pártszervezet fellázadt a döntés ellen, és megalázták Avarkeszit azért, amiért visszalépett. Ha hozzátesszük mindehhez azt is, hogy a Hudák nem köszönte meg az áldozatot, és tovább szidta az MSZP-t, akkor nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az ő jelöltté való kinevezése újabb lázadást, botrányt okozna – emelte ki forrásunk, aki szerint jelenleg nem ehet konszenzusos csepeli jelölt-jelöltet látni.

– Kétségtelen, el kell ismerni, hogy ma a csepeli MSZP-n belül sincs olyan tökös politikus-palánta, aki alkalmas lenne a jelöltségre. Szenteczky János pártelnök ugyan szóba jöhetne, de vagy tucatnyi büntetőfeljelentést tettek ellene, melyek közül több esetben már vádirat is született. Aki ismeri a magyar jogrendet, ahol a vádiratok több mint 90%-ában születik elmarasztaló ítélet, az nem gondolhatja komolyan, hogy Szenteczkyt akár országgyűlési akár polgármester-jelöltként elővehetik. Én magam sem szavaznék rá, miatta léptem le a helyi szervezetből. Mindent összefoglalva akármit is hoz a jövő, botrány az lesz bőven – szögezte le a jelenlegi helyzet alapján informátorunk.

Csepel.info

Csepelt valóban átadnák Bajnaiéknak – a Népszabadság cikke:

Bajnai elfogadja az MSZP körzetcsomagját

Egy óra alatt létre lehet hozni az ellenzéki szövetséget, ahhoz csak még egy óra tárgyalás és jóindulat kell – mondta Bajnai Gordon.

Minden további alkudozás nélkül elfogadja “tárgyalási alapként” az Együtt-PM szövetség a 106 egyéni választókörzet felosztására tett MSZP-s javaslatot – jelentette be Bajnai Gordon, az E14 vezetője azt követően, hogy múlt pénteken megrekedtek az ellenzéki egyeztetések.

Ahogy arról már beszámoltunk, az ellenzéki egyeztetéseken nem sikerült megállapodni arról, ki legyen a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. Ezért Bajnai a Mesterházy Attilával folytatott múlt pénteki egyeztetésen azzal próbálta “kimozdítani a holtpontról” a tárgyalásokat, hogy nyissák ki a versenyt, és egy előválasztási kampánnyal, majd a választók véleménye (nagymintás közvéleménykutatások) alapján döntsék el, melyikük legyen a közös jelölt. Az egyéni körzetekben pedig Bajnai kétharmad-egyharmados felosztást ajánlott az MSZP javára.

Erre válaszul a szocialista pártelnök közölte, hogy Bajnai kényszerhelyzet elé állította őt az újabb javaslataival, ezért az egyéni körzetekről szóló javaslatokat a múlt részének tekinti. Mesterházy felsorolta azt a 35 választókörzetet, amelyet tárgyalási alapnak tekintettek eddig (lásd táblázatunkat), azzal a megjegyzéssel, hogy ez már a múlté. Az előválasztásra pedig azt reagálta, hogy akkor mind a 106 egyéni körzetben versenyeztessék meg a jelöltjeiket, de ne közvélemény-kutatások eredménye döntsön, hanem a választók közvetlenül (titkos szavazással).

z utóbbi javaslatot Bajnai kivitelezhetetlennek nevezte, ráadául – mint hétfői sajtótájékoztatóján fogalmazott – egymással szembefordítaná a támogatóikat. Bajnaiék tehát továbbra is csak a kormányfőjelöltséget döntenék el előválasztással, az egyéni jelöltekről előre megállapodnának. A megállapodáshoz szerinte csupán egyórányi tárgyalás és jóindulat szükséges.

Ugyanakkor nem zárkózott el más ötletektől, feltéve, hogy olcsón, gyorsan és a manipulálhatóság kizárásával megoldható az előválasztás (márpedig a 106 előválasztás szerinte nem ilyen). Az Együtt2014 vezetője azt is mondta, nem látja értelmét, hogy Mesterházy Attila bármilyen indulat miatt a múltnak tekintse az egyéni körzetek felosztásáról folytatott egyeztetéseket, főleg, hogy már karnyújtásnyira vannak a megállapodástól. Ezért tett elmondása szerint gesztust a szocialistáknak, “fontosabb a megállapodás, mint a huzakodás, ezért készek megállapodni a Mesterházy-féle listáról. Bajnai Gordon ezért továbbra sem temeti a megállapodást; “az együttműködésnek létre kell jönnie”.

Arra a kérdésre, hogy van-e tervük arra az esetre, ha Mesterházyék nemet mondanak, az Együtt2014–PM szövetség vezetője igennel felelt, de az a közös cél, hogy a választók érdekeit szolgálják, ami pedig az ellenzéki szövetség, “de legalábbis együttműködés” létrehozása.

A szocialista Botka László köztes javaslatáról, miszerint mind a 106 választókörzetben tartsanak előválasztást, de csak a miniszterelnök-jelöltekről, Bajnai Gordon azt mondta, minden józan, higgadt, előremutató véleményt támogat, Botka javaslata is ilyen, ráadásul összhangban van az Együtt2014–PM javaslatával.

Az E14-PM szövetségnek felajánlott egyéni választókörzetek:

Bács-Kiskun: 2.evk. (Baja)
Baranya: Mohács, Szigetvár
Békés: Gyula
Borsod-Abaúj-Zemplén: Miskolc egyik körzete.
Budapest: 1.evk. (V.ker.), 3.evk. (XII.ker.), 4.evk. (II.-III. ker.), 5.evk. (VI-VII. ker.), 13.evk. (XVI.ker.), 17.evk. (XXI.ker.), 18.evk. (XXII.ker.)
Csongrád: 2.evk. (Szeged), 3.evk. (Szentes)
Fejér: 5.evk. (Sárbogárd)
Győr-Moson-Sopron: 2.evk. (Győr), 5. evk. (Mosonmagyaróvár)
Hajdú-Bihar: 1.-2.evk (Debrecen)
Heves: Eger
Jász-Nagykun-Szolnok: 3.evk. (Karcag)
Komárom-Esztergom: 2.evk. (Esztergom)
Nógrád: 2.evk. (Balassagyarmat)
Pest: 1.evk. (Érd), 3.evk. (Szentendre), 7.evk. (Vecsés), 11.evk. (Dabas), 12.evk. (Cegléd)
Somogy: 2.evk. (Barcs), 3.evk. (Marcal)
Szabolcs-Szatmár-Bereg: 4.evk. (Vásárosnamény), 6.evk. (Nyírbátor)
Tolna: 2.evk. (Dombóvár)
Vas: 2.evk. (Sárvár), 3.evk. (Körmend)
Veszprém: 2.evk. (Balatonfüred), 4.evk. (Pápa)
Zala: 2.evk. (Keszthely), 3.evk. (Nagykanizsa).

Forrás: Népszabadság

40 hozzászólás “Most mi lesz elvtársak? – Idegesek az MSZP-s aktivisták” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Ekkora sz.pást 😀

    Micsoda élmény lesz a pesti kis füves fiúk és szivárványos srácok csicskásaként Hudáknak tempózni, kedves MSZP-sek!

    Meg fogjátok szeretni 😉

    😀 😀

  2. Szabó Szabolcs szerint:

    Tisztelt Szerkesztők!

    Privátban már javasoltam, de akkor most megteszem nyilvánosan is. Ha az Együtt 2014 – PM csepeli szervezetével kapcsolatban pontos híreket akarnak közölni, akkor nyugodtan keressenek meg, és válaszolok a kérdéseikre. Jelenlegi írásukkal kapcsolatban pl. elmondtam volna, hogy Hudák János a helyi kampánycsapatunk kommunikációért felelős munkacsoportját vezeti, de nem ő a jelölt-jelöltünk. Ennek megfelelően az erre alapozott teljes bekezdés értelmezhetetlen.

    Ami pedig a jelenlegi helyzet megoldását illeti, ott viszonylag egyszerű a képlet.
    Az Együtt-PM által javasolt 71-35-ös megosztás szerintem mindkét fél számára elfogadható. Az egyéni választókerületek szintjén pedig nem csupán értelmetlen, hanem kifejezetten káros is lenne, ha előválasztásokat rendeznének a pártok. Mindkét fél elmondta, hogy nagyon közel vannak a megegyezéshez az egyéni körzeteket illetően. A miniszterelnök(jelölt) személyében meg vagy döntsenek a pártok valamilyen átlátható és ellenőrizhető módon (legyen az közvélemény kutatás vagy konkrét szavazás), vagy induljon külön listán a két szervezet, és az adja a miniszterelnököt, amelyik listája több szavazatot kap. Ilyen egyszerű a megoldás.
    Bármelyik megoldást is választják a felek, az bizonyosan Németh Szilárd legyőzéséhez vezet. A szavazók sem annyira egyszerű gondolkodásúak, hogy meg lehessen őket venni a rezsiátveréssel. Egyik oldalon ugyanis kapnak némi rezsicsökkentést, másik oldalon meg fizetik az emelt ÁFA-t, a sárgacsekk-adót, a telekom adót… meg még összesen vagy két tucat egyéb új adót. Többet veszítünk a réven, mint amit nyerünk a vámon!

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs
    vk vezető, Együtt 2014

  3. Etikus szerint:

    Elvtársak, infantilisek, Figyelem!

    MAGYAR RETRÓ
    Nosztalgia a Kádár rendszerről, ma este a Duna TV-n este 21 órakor.
    Infantilisek, balgák előnyt élveznek.

  4. joságos szerint:

    A jelenlegi csepeli polgármesternek jövőre választania kell. Marad képviselő vagy újra polgármester akar lenni. 2014.-től a kettő nem lesz egyszerre viselhető cím és ellátható feladat.

  5. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    joságos, ez már eldőlt, Németh Szilárd nem akar polgármester lenni, a képviselőséget választja.

  6. Etikus szerint:

    OSZTOZNI JÓ?
    Amilyenek a fenti személyekről lévő közismert infók, mint hataloméhes, önimádó, mindenáron való zsákmányszerzők, magukat vezetőknek képzelők,
    háááááááááááát,
    olyan az alattvaló táboruk is! (tisztelet a kivétel)

    Még elérhető közelségben, a kezükben sincsen a veréb, de ők már túzokról álmodoznak.
    A balgák, akik még el nem tudják képzelni, mekkora égés vár reájuk. Miért, mert infantilisek, képtelenek a változásra. (tisztelet a kivétel)
    Jellemző rájuk, miközben az alattvalóknak éveken át hirdették, “merjünk kicsik lenni.”
    Természetesen az itt firkáló sötét balgák, már e szálló igéjüket elfeledték.
    Csak fröcsögnek a semmiről…………….Részükre, a kilátástalanság vár, 2014-ben, esélytelenekké tették magukat 1917 óta permanensen. Most jön el az ő igazi idejük, még messzebb a hatalom esélye.
    Közeleg az újabb rezsicsökkentés időpontja, október 1. Nem pedig, november 7.
    Nem tudnak mit kezdeni, ezzel a jelentős kedvezménnyel, még a nagy politológusaik sem. Csupán a balga gyűlölködők, gonoszok, hazudoznak ehol, mindent össze vissza, de ezekre meg már nem figyel oda senki sem, mert mindenki ismeri gátlástalanságaikat.

  7. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Etikuss! A Fidesz pont a Kádár-rendszer iránti nosztalgiára épít, és ezzel nyeri meg az embereket.

    Kádár apánk – Orbán apánk: hasonló apafigura, aki atyáskodik fölöttünk és megvéd minket.

    Sorozatos államosítások: Legyen minden a dolgozó népé!

    Látszólag ingyenes oktatás, egészségügy: ezt szoktuk meg a Kádár-rendszerben.

    Hatósági árak, államilag előírt rezsidíjak: szintén a Kádár-rendszerből való.

    Általános uszítás a bankok, a nagyvállalatok, általában a kapitalizmus ellen: Kádár-korszak öröksége.

    A Fidesz nagyon jól tudja, hogy az emberek nagy részének a gondolkodásmódját a Kádár-korszakban berögzült sémák határozzák meg. A Fidesz ezeket erősíti és ezekre épít folyamatosan. Orbán Viktor az új Kádár János, a NER az új Kádár-rendszer.

  8. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Etikuss! “Csak fröcsögnek a semmiről” – na ezzel kiválóan leírtad a saját hozzászólásodat!
    Etikusska, mást nem olvastam még tőled itt, csak teljesen üres fröcsögést.

  9. admin szerint:

    Kedves Szabó Szabolcs!

    Mi azt írtuk le, amit az MSZP-s forrásunk mondott. A két nagy pártban az a parlamenti jelölt, aki a körzetfelelős. Ezért aztán elég logikusnak tűnt, hogy ez van az Együtt-PM esetében is. De ha nem így van, mi tényleg kíváncsiak vagyunk, hogy ki a jelölt. Annál is inkább, hogy az eddigi Együtt-PM rendezvényeken az MSZP vezetőin és tagjain kívül nem sokkal többen jelentek eddig meg.

    http://csepel.info/wp-content/uploads/A-k%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9g.jpg

  10. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Ez az “MSZP-s forrás” mindig így névtelenül ontja magából az eszement baromságait?
    Hol vagy, szemétláda “MSZP-s forrás”? Bújj elő, vállald a neved, aljadék fideszbérenc köcsög!

  11. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Admin!

    Bár nem vagyok újságíró, de én úgy tudtam, hogy az információkat le szokás ellenőrizni. Ezért bátorkodtam nyilvánosan is felajánlani (ha már a privátban küldött üzenet nem jutott el Önökhöz), hogy a szervezetünket érintő információkat nálam lehet ellenőrizni.
    A mellékelt kép egyébként a Szolidaritás rendezvényén készült, ahol kb. 35 fő volt jelen. A Szolidaritás ezen kívül a nyári szabadságolási időszakig rendszeresen ott volt a piacnál, valamint többször a Karácsony Sándor utcában. Ezen kívül volt a PM-nek is egy fóruma a Rákóczi Kertben a nyár elején. Maga az Együtt (és az Együtt-PM Szövetség) most szerveződött meg, így rendezvényünk természetszerűen csak az ősszel lesz. Megnyugtathatom, hogy igen sok szimpatizánsunk és aktivistánk van, köztük sok-sok fiatal, a politikától eddig idegenkedő emberrel. De majd látnak még minket eleget a kampányban. Azért egy kérdés motoszkál bennem a rendezvényeken részt vevők száma kapcsán: esetleg arra gondol, hogy mi is rendeljünk ki iskolás gyerekeket az igazgatókon keresztül, ahogy Németh Szilárd szokta? Persze ez csak költői kérdés volt.

    Az elérhetőségemet ismerik, így ha szeretnének interjút készíteni, akkor állok rendelkezésükre.

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs

  12. admin szerint:

    Kedves hajós, hála az MSZP-s forrásunknak mi már hónapokkal ezelőtt megírtuk, hogy Csepelt cserehelynek szánja az MSZP, és azt is, hogy a helyi párttagság ezzel egyáltalán nem ért egyet. A Csepel.info nem véletlenül lett híres a jólértesültségéről.

    Tulajdonképpen még segítünk is ezzel a helyi MSZP-seknek a kommunikációban a pártvezetés felé. Az MSZP-ben az elmúlt években az információink szerint diktatórikussá és felülről vezéreltté váltak a folyamatok. Hol van már az a sok platform, vita, zsizsegés egy-egy döntés előtt? Azt is tudjuk, hogy a pártszervezet Szabó Szabolcs jelöltségének sem örülne. Féltik ami az önállóságból még megmaradt, sértőnek tartják, hogy Csepelen nem indulhatnak a csepeli szocialisták, mert a fővárosiak mindig is lenézték őket, és félnek, hogy ennek komoly hatása lesz az őszi választásokra nézve is.

    Kedves Szabó Szabolcs, amit hónapokig cáfoltak a csepeli képviselő-jelöltségről, az egy percen belül igazzá vált. (Egyszer talán majd azt is megtudjuk, hogy Vadai Ágnes jelöltsége mikor és hol, miért bukott.)

    Jól hallottuk, hogy Ön korábban az SZDSZ aktivistája és képviselő-jelöltje volt Kál Károly beosztottjaként?

  13. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Szabó Szabolcs: az admin sem újságíró. Neki nem kell leellenőrizni semmit. Egyébként is ez nem egy újság.

    Interjú 😀 😀 Legfeljebb emailben. Személyesen semmiképp, ahhoz ugyanis az adminnak ki kéne lépnie az inkognitójából, arról pedig szó sem lehet. Ezért nincs soha interjú a csepel.infón. A maximum az, hogy 100 méterről lefényképeznek valamit és utána elszaladnak.

  14. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    admin! Persze, te segítesz az mszp-nek, ja! 😀 😀 😀
    Tudod, kit etessél ezzel az ökörséggel?

    Admin, egyébként miért vagy ennyire rácuppanva az mszp-re? Folyton ez megy a csepel.infón. Így mszp, úgy mszp, mszp fönt-lent, jobbra-balra, előre-hátra. Te az mszp-vel kelsz és az mszp-vel alszol el. Ez egyetlen dolgot mutat: marhára be vagytok tojva az mszp-től továbbra is.

  15. Balos szerint:

    Megdöbbentő lesz, ha Csepelen nem egy baloldali, hanem egy liberális indul. Szerintem ezt nem gondolták végig.

  16. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Admin!

    Több Szabó Szabolcs él a kerületben. Én speciel nem voltam sem tagja, sem aktivistája egy pártnak sem korábban. Politikai “pályafutásom” a Szolidaritásban kezdődött 2012 nyarán, majd idén tavasszal kértek meg, hogy intézzem az Együtt 2014 helyi ügyeit Szóval rosszul hallották.

    Kedves Hajós!

    Azért írtam az újságírás szokásjogairól, mert tudomásom szerint újságírók dolgoznak a csepel.info-nak.

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs

  17. Etikus szerint:

    “Nem tudok mit kezdeni Önnel, hiszen még megszólítani is képtelen, különben nem vagyok orvos.

    “Aki magyarnak kevés”

    Etikus szerint:
    2013. augusztus 24., szombat – 08:55
    Elsőnek.
    Eddig csak gondoltam, most már meggyőzött, elmebeteg.

    Kérem ne reagáljon az általam közzé tett írásaimra, mert azokat teljes egészében figyelmen kívül hagyom, tekintve, hogy nem vagyok orvos.”

  18. felix szerint:

    Etikus!
    Látom Ricsi, hogy kéjes vigyorral és ördögi vihogással ugrándozol trónodon, mert beválni látszanak a sátáni ötletek.
    A körzetek újraosztása és a rezsicsökkentés.
    A sátán kifosztja az embereket, de pár garast vissza ad.
    Az általatok eszméletlenre hülyítetteknek meg, nagy boldogságodra nem lehet elmagyarázni az átvágás tényét.
    Figyel kukás!
    Te mát nem a szemétládát, hanem a saját választóitokat akarod a kukába gyűjteni.
    Luci Feri tied a sátáni trón és mára az is kiderült, hogy szarvaidat nem csak az asszonytól kaptad.

  19. felix szerint:

    Hajos!
    Etnikus nem orvos, csupán reménytelen alanya e tudománynak.
    Őrült Ricsi, akit itt felejtett az idő. Valamelyik rokona már várakozik lapáttal a kezében, szociálisan.

  20. Etikus szerint:

    “Kérem ne reagáljon az általam közzé tett írásaimra, mert azokat teljes egészében figyelmen kívül hagyom, tekintve, hogy nem vagyok orvos.”

    Amilyenek a fenti személyekről lévő közismert infók, mint hataloméhes, önimádó, mindenáron való zsákmányszerzők, magukat vezetőknek képzelők,
    háááááááááááát,
    olyan az alattvaló táboruk is! (tisztelet a kivétel)

    Még elérhető közelségben, a kezükben sincsen a veréb, de ők már túzokról álmodoznak.
    A balgák, akik még el nem tudják képzelni, mekkora égés vár reájuk. Miért, mert infantilisek, képtelenek a változásra. (tisztelet a kivétel)
    Jellemző rájuk, miközben az alattvalóknak éveken át hirdették, “merjünk kicsik lenni.”
    Természetesen az itt firkáló sötét balgák, már e szálló igéjüket elfeledték.
    Csak fröcsögnek a semmiről…………….Részükre, a kilátástalanság vár, 2014-ben, esélytelenekké tették magukat 1917 óta permanensen. Most jön el az ő igazi idejük, még messzebb a hatalom esélye.

  21. Balos szerint:

    Tisztelt Szabó úr!

    A találgatásoknak az vethet véget, ha nem titkolóznak. Ez a csepelinfo abból él, hogy a szocik mindent csak egymás közt beszélnek meg, de mindig van köztük, aki kiviszi a híreket. Nem fer, hogy felettünk tárgyalnak, de nem árulnak el semmit. Azt se lehet tudni, hogy ki lesz a jelölt, amikor szerintem már leegyeztették. Gondolom valamelyik országosan ismert vagy fővárosi E-PM politikus, tekintettel arra, hogy ezt a körzetet mindenki balliberális győzelemre tartja. Legutóbb az MNO-n volt egy ilyen elemzés, amit ide nem tettek ki. Nyilván azért, mert fideszes vereséget prognosztizáltak.

    Ez az egész így antidemokratikus és inkorrekt. Az állítólag diktatorikus Fidesz jelöltje már vagy egy éve ismert. Ráadásul, ha Csepel baloldali, akkor a Németh Szilárd rezsibiztos eléggé baloldaliként van megjelenítve. Ki lesz majd baloldalibb egy inkább liberális pártból? Ki lesz a jelölt, az egyik belvárosi zsidó gyerek vagy lány, esetleg a Hanzély Ákos vagy a füvesdrogos Juhász, esetleg az a volt szakszervezetis? Nem gondolják, hogy a választóikat nem kéne letojni?

  22. Etikus szerint:

    Úgy látszik nagyon érzékenyen találtak a jelzők, bizonyos típusúakat.
    Hát ezért “szeretik, imádják az ilyen mentalitású, jellemteleneket,” annyira mindenütt az egész országban, amelyek olvashatóak róluk.

    Írhatnak, hazudhatnak bármit, mindenki, szinte kórusban röhög, vagy lesajnálja őket tetteik alapján. Nincsen kiútjuk! Saját magukat zárták kelepcébe, örökre, mert az már vissza soha sem jő, hiszen felszámolták csak nem az egész világon. Ahol megmaradt az elrettentő példaként lett még néhány évre meghagyva, hogy a normális emberiségnek mitől kell irtóznia.

  23. felix szerint:

    Szegény Etikus.
    Boldogan fürdik a saját kifakadt ömlenyében.
    Balos!
    Nagyon igazad van, ami a helyi MSZP./illeti/
    Mivel a beépített ember tájékozottabb az átlagnál nem lehet akárki a csapaton belül.

  24. Etikus szerint:

    Nincs már hová hazamenni,kis falumban nem vár senki énrám.Édesanyám kedves háza üresen áll egymagában némán.Mindhiába vágyom vissza oda ahol csak jóban volt részem,Mert aki a sok jót adta,kint nyugszik a temetőben régen. 2.Nincs már hová haza menni,nincs a vigaszt hol keresni nékem.Csalódások országútján gyötrelmek és bánat között éltem.Könnyekből a két szemembe temetek sok eltékozolt évet.Eltemetek minden álmot,hűtlen asszonyt s rossz barátot végleg. 3.Nincs már hová hazamenni,egy éjszaka mégis haza térek.Életemért szépen csendben mindenkitől bocsánatot kérek.Édesanyám sírja mellett könnyeimből ágyat vetek szépen,Ott fognak majd rám találni,de már semmi nem fog fájni nékem.

  25. Tóth Kati szerint:

    Remélem nem érjük meg azt a szégyent,hogy Csepelt megkapják a libásék.Remélem Csepel népének ennél több esze van!Szépen nézne ki,a munkáskerület megszavazza a multi milliárdos urakat.

  26. Perspektíva? szerint:

    Nem felejtendő!
    Már korábban írtam, ők fogják a CSM-t rendbe tenni, Csepelt “beindítani”, csak nem úgy ahogyan sokan gondolják!!! Akkor majd lesz Csepelen, majd nem mindenkinek munkája.
    Tudom ma még sokan el nem tudják képzelni. Pedig befog következni.
    Nem véletlenül akarják átadni a terepet, részükre. Igényük van rá.

  27. nagyapó szerint:

    Azért ez röhejes. A maffiabaloldal Csepelen 3 év alatt sem tudott felépíteni egy új, hiteles jelöltet. A régi leharcolt emberekre nem vevők a zemberek.
    Mi vaan? A farok csóválja a kutyát? Az érdekes lenne, hogy Csepelen egy buzipárti jelölt nyerne!?
    Némethről mindenki tudja, a rezsicsökkentés élharcosa. A maffiabaloldal rágalmai leperegnek, várjuk a következő rezsicsökkentést.
    hajós (akitől Dobák nem határolódik el!) (13:19) mar kezdi kapizsgálni, hogy a baloldali értékeket az Orbán kormány képviseli, ellenben a zMSZP a bankok, multik szekértolója.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  28. felix szerint:

    Szemétláda!
    A bankok elleni harcotok egyre többe kerül nekünk.
    A java még csak most jön.

  29. bonifác szerint:

    Tirpák megszólaló elvtársak! Undorító megszólalásaitok nem szolgálják a ” nemes ügyet”
    az amerikai pénzzel országot kirabolni készülő liberálbolsi tolvajbanda érdekeit. Egy
    szónak is száz a vége:meg fognak egyezni, és ha lehet kirabolnak bennünket.Aki
    idősebb, már szerzett tapasztalatokat az elvtársak kifinomult módszereiről…”Vörös Csepel.”….

  30. felix szerint:

    Bonifác
    Tartozom annyival a tirpákoknak, hogy téged nem nevezlek annak.
    Mi a szart lehet itt még kirabolni?
    Már az államot is ellopták.
    Nem loptátok, mert tőled is lopnak, de te még tapsolsz is hozzá.

  31. bonifác szerint:

    Félixkém! Kérdezd Gordonkát, lásd Fletó módszereit. Ha neked ez jó, szavazz rájuk.
    De hallgasd meg utána az unokáid véleményét.(Nem foglak írigyelni érte.)Értsd, mit mond
    a Biblia: “Hitben élünk, nem látásban.” Léci, gondolkozz el ezen. Meg fogod érteni.

  32. felix szerint:

    bonifác!
    Nem tudom, hogy mit értesz Fletó módszerein, ezért a válasz itt elmarad.
    Az idézetet érteni vélem.
    Azonban Isten senkivel sem helyettesíthetőbe.
    A problémák éppen akkor kezdődnek amikor ezt valki/k/ megkisérli/k/.

  33. felix szerint:

    helyettesíthető be.

  34. Vátesz szerint:

    Amennyiben nem lesz MSZP-Együtt választási szövetség, akkor az MSZP a DK-nak, lehet hogy éppen Gyurcsánynak adja a csepeli körzetet. Egyébként taknyos liberáliskák, hiába épül zsinagóga Csepelen, itt nem nagyon vevők az emberek a liberális maszlagra! Lotzot is kár volt beszavazni a parlamentbe, eladta koncesszióba a mi pénzünkből épült M5-öst, amit a mi pénzünkből kellett visszavásárolni. Az ötleteit árulja csak az ENSZ-ben az afrikaiak kárára!

  35. Mari nénye szerint:

    Hála istennek nem félix-en fog múlni ez a választás…

  36. felix szerint:

    Mari nénye!
    Látod ebben igazad van.

  37. bonifác szerint:

    Ilyen becsületét vesztett, haszonleső banda akik “Baloldalinak” hazudjál magukat,
    elég vastag bőrrel rendelkeznek a képes felükön, hogy képesek lennének újból a
    nyakunkba ülni, és vérünket szívni. A dolláreső segít nekik, ezt is mi fogjuk visszafizetni.
    (sokszorosan.)Kérem a balosok értelmesebbjét, érthetően(anyázás nélkül) írja le,
    miért lenne nekünk Bajnai-Gyurcsány-Mesterházi-nem kívánt törlendő.miniszterelnöksége.
    Logikusan, érthetően, lehetőleg röviden.

  38. ... Grün szerint:

    bonifác!
    Ettől???
    CSAK jobb jöhet!!! 😛

  39. felix szerint:

    A csepeliek csak akkor lehetnek nyertesek, ha nem a fidesz vagy az MSZP nyer.Ez nem személy függő, kár személyeken lovagolni.
    A változáshoz változtatni kell.
    A csere nem megoldás.

  40. NagyFeri szerint:

    “Szabó Szabolcs:

    …Hudák János a helyi kampánycsapatunk kommunikációért felelős munkacsoportját vezeti”…

    Az az ugróveréb, mint kommunikációs vezető???????!!!!! RÖHÖGNÖM kell!

    Hablatyolni tud, beszélni nem, amit mond, az meg nem más, mint amit a neje nyom bele a fejébe. Annak a pacáknak egy önálló gondolata sincs. Na, de ők tudják.

Itt lehet hozzászólni !