Meghalt Gyarmati Dezső

Mandiner

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója. Ő volt az egyetlen játékos, aki öt olimpián szerepelt, ráadásul mind az ötről éremmel tért haza.

A miskolci születésű sportember volt az egyetlen olyan játékos, aki öt olimpián szerepelt, ráadásul mind az ötön éremmel gazdagodott: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arannyal, Londonban ezüsttel, Rómában pedig bronzzal, s lett ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108 alkalommal szerepelt. Gyarmati Dezső temetéséről a család és a Magyar Vízilabda Szövetség később intézkedik.

4 hozzászólás “Meghalt Gyarmati Dezső” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    R.I.P. !

  2. ugró mókus szerint:

    Nagyszerű EMBER és SPORTOLÓ volt.Szegényebbek lettünk,ismét elment egy nagy bajnok.Többször volt szerencsém beszélgetni Vele.Nyugodjék békében.Részvétem Családjának.

  3. Királyerdei szerint:

    “Elszálltak az évek, tele fordulattal, izgalommal, kalanddal. Túléltem valamennyit, többnyire sikerült a felszínen maradnom. Az örvények megforgattak, hídlábakat kellett kerülgetnem. Jött egyik a másik után, mindig csak a következőre figyeltem.
    Együtt, masszába sűrítve felidézni mindezt – bizony beleszédül az ember.
    Tudom, nem vagyok egyedül.
    Cudarul derékon kapott bennünket ez a cudar század, ahány kortárs, annyi regény. Akárhányuké még sűrűbb, keményebb az enyémnél.
    Azért hát nézzünk egymás szemébe, ki vagy, mit tettél, aztán ballagjunk békében tovább, mert testvérekké tett bennünket a könyörtelen korszak.
    Ki voltam, és mit tettem?
    Valahol, valamikor talán egybevetik erényeimet – ha voltak –, és hibáimat – mert vannak –, mi lesz az egyenleg, nem tudom.
    De bármi legyen is, vállalom. Mindig is vállaltam.
    Valaki talán megkérdezi: hogy csinálnám, ha újra kezdhetném?
    Ugyanígy! Ülök hát a parton, az évtizedeim hömpölyögnek a lábam előtt. És még mindig azon töröm a fejem: kínálkozhat-e még valaha valami, amibe tiszta szívvel és forró fejjel beugorhatnék?”

  4. felix szerint:

    Nyugodjon békében.
    A VB-re építendő létesítmények egyikét nevezzék el róla!
    Kiérdemelte.

Itt lehet hozzászólni !