Konszenzus-kereső vitára hív a frakcióvezető

Fidesz-KDNP frakció

Mi folyik odabent - és hová?

A csepeli önkormányzat költségvetéséről szóló, nyilvános, “konszenzus-kereső” vitára kérte Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője Tóth Mihály polgármestert – értesült a Csepel.info.

A frakcióvezető levele az alábbiakban olvasható.

Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Elnök úr!

Az elmúlt hetekben a politika minden szintjén aggódó hangokat hallani a hazánkat rendkívülien érintő válságról. Összefogva, közösen készülnek az önkormányzatok a jövőnket súlyosan veszélyeztető problémák kezelésére. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen ezért is csodálkoztunk azon, hogy a kerület vezetése még csak egy tájékoztató anyagot sem terjesztett elő ezzel kapcsolatban. A Fidesz-KDNP frakció akkor úgy próbálta felhívni Polgármester és frakciója felelősségét és tennivalóját, hogy rendkívüli testületi ülést kezdeményezett „Kerületi válságkezelési akcióterv elfogadása a nemzet- és világgazdasági folyamatok figyelembevételével” címmel. Ezen azonban Önök jót derültek, majd erőfölényüket fitogtatva megakadályozták, hogy ez a döntés megszülethessen.

Pedig megvitatni és tennivaló lenne bőven.

• Mi lesz a pedagógusok, egészségügyiek, hivatali dolgozók, a közalkalmazottak és köztisztviselők 13. havi illetményével?
• Megkapják a kerületi nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat?
• Tönkre mehetnek-e kis- és középvállalkozások, számolnunk kell-e a munkanélküliség megnövekedésével?
• Bírjuk-e az ún. nem kötelezően vállat feladataink finanszírozását? (civil- és sportcélú támogatások, középiskolák fenntartása, ösztöndíjak, stb.).
• Kezelhető-e az egyre erősödő szociális feszültség? A forint értékzuhanása miatt hogyan alakul a közel 800 millió forintos hitel, amit májusban konvertáltak át forint alapúról svájci frank alapúra?
• És a többi hitel hogyan viseli el a rapid módon végbevitt 300 pontos alapkamat emelést?
• A Gyurcsány-kormány sokadik számú jövő évi költségvetésének önkormányzati csapdáit hogyan kerülhetjük el?
• Az évtizedek óta várt lakossági fejlesztések (gerincút, csatornázás, útburkolás, lakótelepek rehabilitációja) megint eltolódnak egy- két évtizeddel?
• Egyáltalán, a 2006-ban a csepeliektől bizalmat kapott önkormányzati vezetés képes lesz a kerületiek gondjait orvosolni?

A fentiek mind olyan kérdések, amelyeken egy felelős önkormányzat elgondolkozik, javaslatokat készít a megoldásukra, felkészül az általa irányított kerület válságkezelésére, keresi a konszenzus és az összefogás lehetőségét. Közös felelősség vállalására csak akkor van lehetőség, ha ismerjük egymás álláspontját, s nyitottak vagyunk politikai ellenfeleink javaslatainak befogadására is.

Ezért javaslom, hogy a témában, 2008. november 18-án (kedden) 17 órakor, a Csepeli Munkásotthon nagytánctermében tartsunk egy nyilvános, konszenzus-kereső vitát az alábbi feltételekkel:

1. A vita témája: A 2009. évi kerületi költségvetési koncepció a pénzügyi és gazdasági válság tükrében
2. Vitavezető: Vida István úr, a Csepp TV főszerkesztője.
3. A vita nettó ideje egyszer-egyszer 30 perc, a kérdések előre egyeztettek.
4. Az általunk meghívott 50-50 személy a helyszínen kísérheti végig a vitát.
5. A Csepp TV vágatlanul, a Csepel újság szerkesztett változatban, velünk egyeztetve közli az elhangzottakat.

Tisztelettel várom Polgármester úr elfogadó válaszát!

Budapest, 2008. november 7.

Tisztelettel:

Németh Szilárd
frakcióvezető,
a Fidesz választókerületi elnöke

51 hozzászólás “Konszenzus-kereső vitára hív a frakcióvezető” bejegyzésre

  1. Nándi szerint:

    Na, ez érdekes. Erre én is elmennék! Jó ötletnek tartom és hasznosnak.

  2. grál szerint:

    Úgy legyen!!!!
    Remélem a Fidesz vezette önkormányzatok is jó ötletnek tartják az ilyen kezdeményezéseket, mert nem ez a tapasztalat.

  3. Gordon szerint:

    Kiváncsi vagyok, hogy vállalja-e a nyilvános vitát a Tóth. Szerintem is sokan elmennének egy ilyen beszélgetésre.

  4. nando szerint:

    Kedves Grál,

    Milyen tapasztalokra alapozza ezt? Kérem szíveskedjen felvilágosítani pontos megjelölésekkel? Kíváncsi lennék mely kerületekre, térségekre gondol. Hol volt még ilyen kezdeményezés ?

  5. Cápa szerint:

    Kötve hiszem, hogy meg fog valósulni…

  6. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik a kerületet! Önkormányzati MAFFIA!

  7. büki szerint:

    Kit érdekel más Önkormányzat. Nem ők söpörték le Szilárdék eddigi kezdeményezéseit.
    Most Szilveszter sem mondhatja, hogy passzív az ellenzék, meg nincsenek konkrét elképzelései.

  8. miska72 szerint:

    • Mi lesz a hivatali dolgozók, a közalkalmazottak és köztisztviselők 13. havi illetményével?

    NE KAPJANAK! Nem érdemlik meg! Gazemberek vezetik a kerületet!

    • A Gyurcsány-kormány sokadik számú jövő évi költségvetésének önkormányzati csapdáit hogyan kerülhetjük el?

    Elzavarjuk Ferit a bandájáva együtt! De gyorsan! Gazemberek a hivatalokban! Önkormányzati MAFFIA!

    • Az évtizedek óta várt lakossági fejlesztések (gerincút, csatornázás, útburkolás, lakótelepek rehabilitációja) megint eltolódnak egy- két évtizeddel?

    Nem egy évtizeddel, egy ÉVEZREDDEL! Soha nem lessz kész! Ez az egész csak ígérgetés! Választási kampány volt az egész.

    • Egyáltalán, a 2006-ban a csepeliektől bizalmat kapott önkormányzati vezetés képes lesz a kerületiek gondjait orvosolni?

    NEM! NEM ÉS NEM!

  9. Szilveszter szerint:

    Nem Büki, nem mondom! Ez most rendben van, és ahhoz, hogy ezt elismerjem, nem kell az elveim feladni. És biztos vagyok abban, hogy a következő hasonló kezdeményezésben több olyan kérdés is, lesz, amivel kapcsolatban Csepelen döntenek. Nem ilyen a közalkalmazottak fizetése, nem ilyen a 13.havi nyugdíj. Az, hogy a valaholi külföldi cég nem rendel több terméket, és a csepeli vállalkozásnak – sajnos – be kell zárnia kapuit, az sem Csepelen dől el. Külön tetszik, hogy egyeztetni akarja a kérdéseket, és korrekt körülményeket javasol. Más kérdés, hogy a meghívottak valóban tudnak-e majd uralkodni magukon, és elkerülhető-e a botrány. Talán ezt majd a közvetítés féken tartja.
    Én azt mondom, hogy ez a kezdeményezés felnőttes hozzáállásról árulkodik.
    Nagyszerű lenne egy ilyen esemény, és valóban egyedülálló lenne. És látjátok, nem kezdem el azt feszegetni, hogy ez olyan “Nemzeti Csúcs” szerű dolog. És nem kezdem el feszegetni, hogy ha annak nem láttátok értelmét, akkor ennek miért látjátok? Tudjátok miért? Mert nem provokálni járok ide!
    Azt mondom, hogy hajrá, a párbeszéd előbbre visz!

  10. asdf szerint:

    csak aztán ne felejtsék majd el figyelembe venni, amiben ott megállapodnak.

  11. Gordon szerint:

    Szilveszter!

    Örülök, hogy ismét itt vagy. Az elmúlt pár napban nagyon el voltál csendesedve. Nem voltál beteg?

    Nem akarlak ezzel macerálni, de egy másik bejegyzéshez kapcsolódó fórumon kérdéseket tettem fel neked, amire elfelejtettél válaszolni.

    Ha van időd, akkor reagálj rá.

  12. Szilveszter szerint:

    Kedves Gordon!
    Bocsánat, a Te kérdéseidre mindíg szívesen válaszolok. Idő, kontra energia kérdése a dolog. Megkeresem, és hamarosan mondom a választ!

  13. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Tudom nem vagyok a szíved csücske de ha nem haragszol én is tettem fel két kérdést ha esetleg nekem is válaszolnál?
    A két kérdésem az volt
    1.) Mitől baloldali ez a kormány és az MSzP?
    2.) Miből gondolod, hogy a Fidesz hazudik és csal?
    De kérlek, hogy ne írj megint olyan mocskolódást mint valahol tetted nem a te stílusod és ráadásul becsületsértő is volt.

  14. Gordon szerint:

    Ok Szilveszter. A dunaszerdahelyi botránnyal foglalkozó bejegyzésnél van.

  15. jani szerint:

    T Szilveszter !
    Én is szívesen várom a válaszod a Cseple SC. alapitvány kezébe töténő átadás igazi okáról / nem a fenntartás, üzemeltetés és a stb. választ várom /!. Miért kerülhetett egy fillér nélkül egy pénzügyi csoport kezébe az egész. Tudom hogy nem az önkormányzaté volt, ezt már tisztáztuk, de ez nem indok arra, hogy elkótya-vetyélték a csepeliek vagyonának egy jelentős részét !
    Mint irtam máshol jobban jártunk volna, ha eladjuk -már mint az önkormányzat, vagy aki éppen akkor rendelkezett a jogokkal – és ő épített volna egy kis sportcentrumot ! Északi pénz, eladás ár , nagyon kicsi befektetési pénzből, esetleg hitelből megoldható lett volna ! Ha az alapitványnak megérte, nekünk is megérte volna !!!
    T. Papi !
    Arra vonatkozólag, hogy mitől nem baloldali párt az MSZP. találsz megjegyzést több bejegyzésnél.
    A baloldaliságot az MSZP.-nél kár keresni., akár mnnyire szeretnének azok lenni. ! A tetteik, a dötntéseik halmaza, és hozzá állásuk a kérdésekk megoldásához, ezt fényesen igazolja !
    Bizony ez a párt egykapitalista párt a javábó, mert az ő érdekeiket szolgálja, és a vezetői is igen csak kapitalistáknak nevezhetők, mert milliárdosok, milliomosok vezetik !
    Ez akkor is igaz ha elismerik , ha nem !!!
    Egyszerűsitettem a dolgot, de remélem a lényeg benne van kár lenne erre időt fecsérelni, és tovább ragozni !

    Meggjegyzés a végére !
    Én már jóval korábban javasoltam beszélgetés szervezését ,ha nem nem is ebben a konkrét téma körökben !
    Személy szerint nagyon örülök neki , mert mint többször leirtam már, ez lehet valaminek a kezdete !!
    Csak ötven fő meghívásával nem értek egyet.!!!!
    Mehessen mindenki aki akar, legyen nyilvános mindenki számára, a létrejövő beszélgetés, hisz mindannyiunkról szól a történet !
    Ki mondaná meg ki mehet, és kerülhet és be abba ötven fős csapatba akit beengednek !! Vannak itt még más pártok , civilszervezetek stb, stb. !
    Hogy konkrétan ki beszélget kivel az más téma .Lehetne írásban is előre kérdezni !!
    Ezen még a szervezés kezdetén érdemes lenne elgondolkozni !
    A beszélgetésre – szándékosan nem írok vitát- szívesen elmennék én is , nagyon érdekelene ! !!
    Ha marad az 5o fő, meghívna valamelyik oldal ????!!!

  16. Papi szerint:

    T.Jani!
    Meg kell, hogy mondjam én is tudom a választ és tökéletesen egyet értek veled csak tudod Szilveszternek kéne belátnia és ezért kérdeztem őt erről.
    Egyébként a kerület érdekében én is helyeslem a megbeszélést.

  17. baniko21 szerint:

    Gondolkoztam azon, hogy mi is történne, ha mondjuk 500 csepeli meg-
    jelenne, hogy jelen szeretnének lenni a megbeszélésen, szeretnék meg-
    hallgatni. Vajon elzavarnának bennünket valami melegebb éghajlatra?
    Netán kérnék a kerületi rendőrség segítségét? Igaz, hogy a vérmesebb-
    je biztos nem állná meg szó nélkül, de lehet, hogy esetleg egy-két ép-
    kézláb ötletet is kaphatnának. Vajon miért van kikötve, hogy 5o-5o
    ember mehet csak? Talán utánna titkositják 50 évre a megállapodást
    ha születne? Elnézést, de csak úgy töprengek.

  18. Wass Albert barátja szerint:

    Tessék Szilveszter nagy ember lettél, mindenki hozzád fordul kérdésekkel, mert azt hiszik, hogy “meghatározó” ember vagy Csepelen. Lehet, hogy nem is tévednek. Valahol olvastam, hogy azt mondod magadról, hogy mélyen a sziveden viseled az emberek problémáit és erős a késztetés benned, hogy segíts rajtuk. Te is ott leszel ezen a vitán? Már, ha lesz, mert lehet, hogy Borka úr egy – természetesen a Fideszt hibáztató, politikájukat elítélő mint a kerületért egyedül felelősséget vállaló ember – közleményben lefújja a találkozót.

  19. Szilveszter szerint:

    Kedves Mindenki!
    Lassan csak így kezdhetem a bejegyzésem, mert valóban sokan szóltok hozzám, és a Ti bejegyzésetekhez is van hozzáfűzni valóm. Egyre összetettebb a dolgom, mert hol felfelé kell görgetnem, hogy a válaszom pontos legyen, hol a neten rákeresnem erre-arra. Lassan eljön az az idő is, hogy könyvtárba, és levéltárba is szaladgálnom kell majd! 🙂 Nem gond ez, bár néha fárasztó, mert más elfoglaltságom is van. Család, munka, egyebek. De nem bánom, mert beszéljünk, cseréljünk gondolatokat, ha kell, vitatkozzunk. Ez utóbbi nálam az érvek ütköztetését jelenti, és ne a másik sárba tiprását. Lehet most szemöldököt felhúzni, hogy hogy is van ez, hiszen éppen én írtam egyik bejegyzésemben a Fidesz néhány tagjára, hírességére nem kedvező dolgokat. Ott talán attól voltam pocskondiázó, mert elmondtam néhány dolgot, viszont éppen attól nem váltam pocskondiázóvá, mert nem írtam le, hogy kikről beszélek. Egy magas erkölcsiséget kommunikáló pártnál persze, hogy szencségtörést követtem el, hiszen ha azt mondom, hogy bizonyos híres ember veri a feleségét, a másik nagyember szeretőt tart, az a bejegyzés maga a kövezni való eretnekség. Nem vagyok én ezekkel a tudásokkal egyedül, és nem én vagyok az egyetlen, aki belát, vagy belátott a kulisszák mögé.

    Gordon! Abban a bejegyzésemben a Trianon előtti Magyarország ábrázolására gondoltam, amivel csupán az a baj, hogy meglehetősen érzékenyen reagálnak rá a Szlovákok.

    Még mindíg kérdés felém, hogy mitől baloldali az MSzP?
    Nos: “A párt jellege, céljai, és politikai törekvései
    2§ 1. A Magyar Szocialista Párt, mint szociáldemokrata párt a magyarság történelme során felhalmozódott nemzeti, és baloldali értékek, és társadalmi célok örököse és letéteményese. Tevékenységében épít a magyar és a nemzetközi szocialista, szociáldemokrata mozgalmak maradandó elveire.” (…)
    Ez áll az MSZP Alapszabályzatában. Amennyiben ez kétséges, vagy ellenérzést vált ki, akkor nem hozzám kell fordulni – bár ez megtisztelő-, hanem az illetékes helyen kell előterjeszteni, hogy ezt a dolgot változtassák meg, vagy húzzák ki.
    Azt még el kell mondanom, hogy én azt sem bánom, ha Viktor leül Ferenccel, és megegyeznek abban, hogy másnaptól a Fideszt baloldalinak hívják, az MSzP-t pedig jobboldalinak. No én attól a másnaptól jobboldali leszek. Szerintem ezt az ügyet részemről le is zárhatom. Számomra nem a cimke számít. Az számít, hogy én mit gondolok, mit érzek, mit tehetek. Amit tehetek azt kivel, és mikor, milyen hatékonyan teszen/tehetem.
    Az 50 embert Szilárd indítványozta, feltételezem a terem befogadó képessége is közrejátszik a dologban. Névre szóló meghívó, mindkét oldal a maga döntése szerint. Persze vannak civil szervezetek, akkor azt javaslom, hogy mindkét oldal legyen gavallér, és a magya 50 meghívottjából 10 fő civilszervezetti küldött meghívását vállalja, és akkor ez is sinen van.
    A másik dolog az egyeztetés során, hogy tud-e mindkét oldal garanciát vállalni meghívottaiért, vagyis, nem fullad botrányba a bekiabálás miatt a rendezvény.

    Jani! Hidd el, hogy nem tudom! Simán annyi a feltételezésem, hogy valakinek el kellett vállalnia a kuratóriumi ügyeket, valszeg így lett benne, aki benne volt, és aztán összehívtak olyan embereket, akik vállalták. Nem tudom, hogy a megszűnt gyár kért-e pénzt az Sc-ért. De azt nagy bizonyossággal gyanítom, hogy amikor gazdátlanul maradt az Sc akkor is tiszta volt, hogy az önkori saját forrásaiból nem tudja majd fenntartani, ezért átadták a dolgot egy új kuratóriumnak. Azok meg teszik a dolgukat, de nincs megfelelő bevételi forrásuk, ezért valamerre el kell indulni, hogy pénzhez jussanak. Nem tudom, hogy miért kótyavetyélés ez? Azt írod, hogy miért nem adták el az elején? Talán azért, mert nem volt soha az önkorié, azt hogy adhatta volna el? Ha eladta volna, akkor most az lenne a cirkusz, hogy hogy merték eladni? De gondolod, hogy ha eladták volna, és azt valaki megvette volna, az új tulaj foglalkozott volna azzal, hogy van-e Csepelen sportpálya? Frászt. Régen pláza, meg lakópark lenne a helyén! Hát erről ennyit.

  20. Szilveszter szerint:

    W.A.b.!
    Kedvesek a szavaid, köszönöm!
    Részemről mellékes a “nagyság”, a “meghatározóság”, mert nem arról van szó, hogy én ki vagyok? Nem vagyok nagy ember! Én egy vagyok a többiek között. Azok nagy emberek, akik össze tudnak fogni, és áldozatot tudnak hozni az ügyért, a célért, amit kitűztek. Mi együtt, Csepeliek vagyunk nagyok!
    Igen, arra tettem fel az életem, hogy emberekkel foglalkozzam, amit lehet jobbá tegyek, amit nem lehet jobbá tenni, azt elfogadhatóbbá igyekszem tenni. Ami nem megy egyedül, ahhoz partnereket keresek, segítséget kérek. Boldog, de fárasztó életet élek. Tudod, hogy miért éri meg? Láttál már olyat, hogy valaki örül annak, amit érte tettél? Láttál már öröm könnyeket? Érezted már azt, hogy valakinek pozitív irányba segítetted az életét? Hát ezért éri meg!
    (És 10 ből egy köszönöm már nagy dolog ám!)

  21. Szilveszter szerint:

    Ja, még valami!
    Kedves Jani! Többször is felvetetted már a személyes találkozást. Akár egy sör, vagy bármi más mellett beszélgetni a dolgokról! Nagy ötlet, és hiszem azt, hogy közeleg ez az idő. Annyi csak, hogy a két oldal között már annyira elmérgesedett a helyzet, ammyi bántást, szitkot szórtunk már egymásra, hogy előbb ezt kell kezelni. Gondolj abba bele, hogy a sok teher annyi feszültséget hord magában, hogy kétlem, hogy ez most működne. De nagyszerű lesz, amikor már beszéltünk annyit, hogy azt érezzük közösen, hogy tehetünk együtt Csepelért, és kívánatossá válik minannyiunkban, hogy összejöjjönk egy beszélgetésre. Az az alkalom meghatárotó, és Csepel életében történelmi találkozás, és történelmi beszélgetés lesz. Sok múlik rajta! Ha összefeszülünk mindjárt az első találkozáskor (nem mi ketten, Szilveszter, és Jani hanem többen többekkel), akkor oda a lehetőség, mert többé nem akarunk ilyet. De én akarok! Papi írta, hogy tudja, hogy nem a szívem csücske! Én értékes embernek tartok itt mindenkit, mert ide azok járnak, különösen, akik minden nap itt vannak, akik Csepelért tennének, de nem tudják, hogy hogyan? Nos keressük ezt az utat, és hiszem, hogy megtaláljuk a módját. Az útnak jobb, és bal oldala egyaránt van, mint ahogy jobb, és bal lábunk is. Nem lehet egymás nélkül! Akinek nincs jobb, vagy bal lába, azt fogyatékosnak hívják. Csepel nem fogyatékos! Csepel csak simán elszürkült! Csepel nem a területe miatt volt nagy a Magyar történelemben, hanem azok az emberek tették naggyá, akik itt éltek! Mi most élünk itt, és rajtunk múlik, hogy elődeink nyomdokán nevet szerzünk-e ismét Csepelnek?
    Nos ez múlik azon a bizonyos első találkozáson, neszélgetésen. De az idő eljön, a lehetőség adottá válik, a módját megtaláljuk. Kérdés, hogy meglátjuk-e, a kínálkozó lehetőséggel élünk-e?
    Hiszem, hogy igen!

  22. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Kösz a választ azt mondod az észrevételeket az MSzP-vel kapcsolatban ne neked írjuk (írjam) bocs de te vállaltad nyíltan (és ez így tisztességes) a párt állásodat. Egy észrevétel a szocialista és a szociáldemokrata között enyhén szólva nagy a különbség. Milyen párt az amely még az alapszabályzatában leírtakat is megszegi.
    “baloldali értékek, és társadalmi célok örököse és letéteményese.”
    Milyen párt az amely pont ezt az alapszabályt szegi meg? (Gondolj a népszavazásra). Egyébként igyekszem ezt én is ezzel lezárni csak tudod nagyon dühít amikor valaki (és itt nem feltétlenül te rád gondolok) ezzel etet mindenkit, hogy MSzP baloldali vegyék már észre, hogy nem az.
    A Fidesszel kapcsolatban megint olyan dolgokat beszélsz amit te is tudod, hogy nem igaz. 2002-ben már volt az MSzP-s szöveg ilyen szöveg és akkor is bebizonyosodott, hogy nem igaz. Akkor meg minek szeded elő ezt a ócska lemezt. Meg ismétlem ez nem volt a te stílusod.
    A megbeszéléssel kapcsolatban remélem legalább a Csepp TV-n láthatjuk. De én már kezdek pesszimista lenni és “félek” a polgármestertől azt is meg mondom miért, mert enyhén szólva nem bízom a polgármesterünk korrektségében. Nagyon remélem, hogy tévedni fogok a kerület érdekében.

  23. Gordon szerint:

    Szilveszter!

    Örülök, hogy ha áttételesen is, de elismered a tévedésedet. Azt írtad ugyanis, hogy a piros-fehér-zöld trikolór nincs kitiltva. Nos, jelentem december 1-től ki lesz tiltva.
    Tehát nem csupán a régi Magyarország körvonalát tartalmazó drapériák, hanem a Magyar Köztársaság zászlaja is (meg a többi országé).
    Nem tudom hogy Szlovákia parlamentjének azon többsége, aki ezt a rendelkezést megszavazta mit képzel a világ dolgairól, de szerintem kicsit elvesztették a fonalat. Ez a tiltás egyértelműen nem a sokat emlegetett határok feletti Európáról szól. Sőt, épp ellenkezőleg. Bár a schengeni övezetbe való belépésünkor siettek egyes szlovák kormánykörök nyomatékosan leszögezni, hogy az a bizonyos határ még nagyon is létezik. Ez sem volt túl elegáns a részükről. Ugyanis ha nem tetszik nekik a határok nélküli Európa, akkor lépjenek ki a schengeni övezetből. Nemde? Vagy pedig ne erősködjenek…

    Nézd, a helyzet kicsit olyan mintha Magyarországon betiltanák a Szlovák Köztársaság jelképeit, mert tartalmazzák a kettős keresztet és a hármas halmot. Azokat a jelképeket, melyek már az Árpád-ház idején is használatosak voltak. Akkor Szlovákiának még híre hamva se létezett, Magyarország viszont európai nagyhatalom volt. És bár nehéz az összevetés, de szerintem világviszonylatban is az első 10 legjelentősebb birodalom között voltunk (bár voltak nehéz időszakok is – pl.: tatár betörés). Szerintem a fenti sikerek tiszteletet parancsolóak… Még ha sokan nem is hajlandóak tudomást venni róla (gondolom a kettes volt a céljuk a töri érettségin, miután megszerezték nem is volt több örömük a törihez kapcsolódóan).
    Nos, mi lenne ha a fentiek miatt – ahogy te a szlovákok esetében írtad – “érzékenyen reagálna” a magyar közvélemény a jelképeink használatára. Azt gondolom, hogy – egyébként helyesen – soha egyszer balhé nem volt válogatott meccsek alkalmával amiatt, hogy a szlovák szurkolók kirakták a magyarok ezen jelképet. Örülnék, ha hozzánk hasonlóan ők is toleránsak lennének, és nem vernének félholtra senkit. Most másodszorra csinálták meg az ottani hatóságoka a bélhét (1992-ben volt az első eset).

    A furcsa szabályok sajnos a térségünkben nem egyediek. Ukrajnában a külföldi kábel tv adókat tiltották be. Köztük a magyar csatornákat. Gondoljunk bele, milyen furcsa lenne, ha Magyarország betiltaná mondjuk a Discovery Channel-t (persze a fő cél az orosz csatornák elhallgatattása volt).

    Jellemző egyébként, hogy mindkét igencsak megkérdőjelezhető intézkedést két nagyon fiatal ország vezette be. Utóbbi ráadásul meglehetősen instabilnak mondható. No nem a magyar kisebbség, vagy a magyar kábelcsatornák “bomlasztó” tevékenysége miatt, hanem a jelentős orosz lakosság miatt. Akiket az Szovjetuniótól való leválásukkor “örököltek”. Egyik országnak sincs történelme, megkérdőjelezhető a nyelvi különállásuk is más népek nyelvétől. Gyenge lábakon áll a nemzeti identitásuk. Néha zavarosak a közállapotok, és érdekes a jogrendhez, a jogbiztonsághoz való viszony is (lásd. Kalinak kijelentéseit) Gondolom mindenáron megpróbálnak majd “gyártani” maguknak egy kitalált történelmet. Mely tudományosan ezer sebből fog vérezni ugyan, viszont “legalább” óriási feszültséget és ellenérzést fog gerjeszteni mind saját többnemzetiségű országukban, mind egyes szomszédaikban.

    Szlovákia viselkedése is egyértelmű. Ahol egy Slota-Fico-Meciar koalíció létrejöhet, ott érdekes lehet az átlag választópolgár gondolkodása. Ez kb. olyan mintha Magyarországon létrejönne egy életképes kormány Csurka István – Vona Gábor – Thürmer Gyula vezetésével. Érdekes formáció lenne.

    Slota Úr meg újabban nagy vehemenciával állítatt kettős kereszteket a jelenlegi szlovák-magyar határom. Ahogy ő fogalmazott (szabadon idézem) “A magyarok hülye turuljai ellen.” Már a megfogalmazás is meglehetősen sértő.
    Egyébként engem nem zavarnak a Slota-keresztek. Örülök, hogy féktelen magyargyűlölete elvette a józan eszét, és egy évszázadok óta használt magyar jelképpel szórja tele a Felvidéket. Ha meglátok majd a Felvidéken járva egy-egy ilyen keresztet, mindig az Árpád-házi királyok és a régi Magyarország jut majd eszembe. Az a nagyhatalom, az a tökéletes földrajzi egység, melyhez hasonló hazája a szlovákoknak már sose lesz.

  24. Wass Albert barátja szerint:

    Szilveszter!
    Ez olyan szép beszéd volt, hogy akár egy polgármesteri székfoglalónak is beillene. Nekem tetszett! Szerintem jelöltetned kellene magadat a csepeli szoci pártelnöki választáson. Úgy tudom, hogy a mindenkori pártelnök a polgármester jelölt. Az is elképzelhető, hogy le tudod győzni Tóth et-t. Bár ki tudja, hogy egy ilyen szociáldemokrata pártban, mint a tietek lehet, hogy még több elnökjelölt van.

  25. Gordon szerint:

    “Szociáldemokrata párt” – Azért ha én ezt meghallom, vagy olvasom, akkor a hasamat fogom a röhögéstől.

  26. miska72 szerint:

    Ez azért van mert Gazemberek és egy széhámos vezeti a kerületet!
    50 50 ember? Miért? Mert FÉLNEK a csepeliektől! Így rá lehet fogni, hogy már megint 50 embernek nem tetszik a döntésük! Csepelen sac/ Kb 80 ezer ember lakik és mi a többség akaratát képviseljük!
    Mit várunk ettől a bandától?
    Csalnak, lopnak, hazudnak!
    Nem kicsit! NAGYON!

  27. Szilveszter szerint:

    Azt hiszem, hogy mostmár tényleg úgy köszönök:
    Sziasztok!
    Most utólag vissza olvastam magam, hogy ismét hangulatban legyek, így könnyebben veszem a válaszokat is. Köszönöm Nektek, hogy beszélünk, és köszönöm a kérdéseket is.
    Nos valóban vállaltam, és vállalom is pártállásom. Csupán a kérdésekkel vagyok néha kissé bajban, mert nem az én döntésem, nem voltam ott, és nem is miníg tudom a választ. A rajtam számonkért dolgok (döntések, tények) kapcsán sok esetben vannak feltételezéseim, amiket jelzek is, ti. azok csak feltételezések. De hogy mitől baloldali az MSzp? Nos itt viszont visszakérdeznék! Ki mennyire ismeri az MSzP tagjait, gondolkodásukat? Az MSzP-s emberek nagyonis baloldali gondolkodásúak, nagyonis közösségi emberek, és igenis a közösséget szolgálló lelkületűek. Talán ott lehet egy kis eltévedés az MSzP vezetéssel kapcsolatban, hogy a pártrendszer megváltozásával (és itt lássátok azt, hogydirekt nem írtam rendszerváltást!) megszűnt a gondoskodó állam léte. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az állam nem gondoskodik tovább állampolgárairór olyan esetekben, amellyekkel kapcsolatban az öngondoskodás is megvalósítható, kellő előrelátással. Hogy mire gondolok? Arra gondolok, hogy el kell dönteni, hogy A variáció: Az állam finanszíroz bizonyos szociális kiadásokat, ami nyugdíj, gyes, táppénz, oktatás, betegellátás, stb. Ehhez bevétel kell, adók formájában. Vagyis a bevételed egy jelentős részét be kell fizetni az államnak, ő pedig elosztja, hogy mindenre jusson. De csak annyit oszthat el, amennyi befolyt az államkasszába. B variáció: Minden bevételed megtartod, de akkor ha beteg vagy, akkor meg kell alkudnod az orvossal, hogy mennyiért gyógyít meg, az iskolával, hogy mennyit kér a gyermeked oktatásáért, stb. Ez esetben tegyél annyit félre, hogy ha öreg leszel, akkor legyen pénzed a megélhetésre. Sem egyik, sem másik esetben nem lehet az államtól többet kérni, mint amennyi befolyt. A jelenleg befolyt összegek nem fedezik a szociállis kiadásokat. No erre aztán még rájön sok-sok minden, ami extra. Ilyen pl. a rekreáció, ami csakély bevételt hoz, annál nagyobb fenntartási kiadást jelent. No akkor az van, hogy ha egészségesen akarsz élni, akkor költs magadra, mert az államnak erre nem tellik. És ezt látjátok Ti kapitalista dolognak. Pedig az van, hogy a jóléti állam nem minősült életképesnek, mert valójában ingyen ebéd nincs. Azt is fizeti valaki. Minden bizonnyal komoly összegeket fordítana a kormány jóléti intézkedésekre, de ezeket a jóléti intézkedéseket csak az állami bevételből finanszírozhatják. Az meg ugye elég vékony, lévén, hogy Magyarországon király gyerek, akinek penge könyvelője van, és alig fizet adót, és járulékot, míg balek az, aki bevalja a valót, és be is fizet mindent. No ez utóbbi “Balekságból” erősödhetne meg a Magyar gazdaság.
    Akkor tudunk továbblépni, ha amit írok, azt elfogadjátok, még akkor is, ha az csak feltételezés. Csupán annyi az elfogadás, hogy “Hát igen, lehet így is nézni bizonyos dolgokat, és valóban lehet, hogy az a magyarázat.” Nem vagyok tévedhetetlen.

  28. büki szerint:

    Az elosztással kapcsolatos észrevétel ( A és B variáció) tökéletesen igaz. Tavasszal a népszavazás során a C variációt utasították el milliók.
    Európai mércével magas adó- és járulék befizetés mellett az egyéni gondoskodást hirdette a bukott koalíció. Ez nem megy. Pártállástól függetlenül, minden kormánytól elvárja az adófizető, hogy az adókat mástól is szedjék be. Arról nem tehet senki, hogy a kormány elnéző, erélytelen egyesekkel szemben.

  29. miska72 szerint:

    Tisztelt Szilveszter!

    Nagyon sokan tudnánk veled eszmét cserélni, de az az igazság, hogy minden jóban van valami rossz. az MSZP azt hiszi, hogy amit csinál az jó az embereknek. Az emberek meg tudják, hogy amit művelnek az csak nekik jó! Minden témában tudok neked reagálni. Gondoskodjunk az egészségünkről? Ki engedi meg, hogy az euból bejöjjenek a mérgező génkezelt rossz minőségű élelmiszerek? Az ÁLLAM! A HATÓSÁGOK! Ferér nyuszi cukorka? Mérgező játékok? stb. Mindent tönkretettek! A mezőgazaságot! Az ipart! TISZA CIPŐ, mond valamit? Nem ment szét, nem tört el a talpa. Ha nem nőt az ember lába kapott egy tisza tornacipőt elsőben és abban érettségizett le. Ezzel viccelődöm a kolegáimmal. Gondoskodjunk magunkról? Ez is fura dolog. Mi fizetjük a legtöbb ADÓT és még fizessek az orvosért? Miért van ez? Mert nincsenek munkahelyek, az emberek nincsenek megfizetve. Kevesen dolgoznak, és kevés ember adózik sokat. Munkahelyeket kell teremteni, az adókat csökkenteni! visszahozni a KMK-t! Ha több ember dolgozik akor kevesebb adóból is töb pénz folyik be az álamkasszába! Ha az ember többet keres akkor nem lessz idegroncs, mert el tud menni NYARALNI! most mindenki retteg mikor küldik el a munkahelyéről! Bizonytalan minden állás! Gondolták volna az ELECTRO PONT dolgozói mikor szabadságon voltak nyáron hogy összel megszűnik a munkahelyük? Ha ezt valaki nyáron mondja nekik KIRÖHÖGIK! Mi van ha valaki nyaralásra HITELT vett fel? Tavaszal még biztos volt a munkahely? Ha több fizetést kapsz munkahelyet teremtesz, mert a pénzt el fogod költeni! A sírba senki nem vit el a vagyonát! Tehát elmész úszodába, velnessbe, gyógyfűrdőbe, stb. Azt hogy az emberek a öbb pénzt ne alkoholra költtsék ezért az érintett embereknek szociális programokat kellene tartani. De minden a kilátástalanság oka! Sok ember iszik bánatában! Elvesztette a munkahlyét, nem kap új állást! 40 év feletti nem kell senkinek! Nincsenek megfizetve a fiatal gyári munkások, ápolók, árufeltöltők, biztonságiőrök, mentősök, tűzoltók, rendőrök stb!
    Eben a gazdasági vállságban 60-70-80-100 ezer Ft ból, ki válal gyereket? Mi van ha itt a gyerek, és elveszítem az állásom?
    Kellene egy lakás is! Akkor veszünk hitelre lakást! Lakást törleszteni és még a gyereket is fennterteni luxus.
    Az a helyzet, hogy ma gyereket vállalni LUXUS!
    Az is a kormány hibálya hogy nincsenek munkahelyek! hogy a romáknak nincs munkályuk! Most ébredtek fel, hogy ne segélyt kapjanak, hanem munkát! A lényeg: Mindenkinek munkát, és tisztességes fizetést! Akkor minden baj megoldódik!

  30. Szilveszter szerint:

    Kedves Gordon! Most tárgyalták a Hír Tv-n, hogy betiltották a Magyar nemzeti szimbólumokat! Akkor döntsük el, hogy szerintünk mit tiltottak be?
    Kedves Büki! Itt azért van egy kicsit olyan is, hogy nehéz az átmenet. Nem vezethető be egyik napról a másikra az öngondoskodós rendszert, mert akik most fiatalok, azoknak már öngondoskodniuk kell. Ez attól nehéz, hogy a mai fiatalok azok, akik aktívak, vagyis az eredeti koncepcióban az idősek ellátását “járulékozzák”. Épp ez a gond, hiszen a 25-30-40 évet dolgozók fizettek már, csak az a baj, hogy az a pénz az ő nagymamájuk táppénze, nyugdíja. Valóban szívás ez, mert magas az adó, hogy a régi rendszer szerint kell még a szépkorúakról gondoskodni, mindamellett a mostani fiataloknak már a későbbi öngondoskodás is feladat. (vagy inkább teher, jól tudom) Mondom ezt Neked is, Miska!
    Nos Miska sok igazságot írsz!
    Volt Tisza cipőm! 😉 Nos tett már rá mozdulatot az MSzP, hogy kiszorítja a kínai piacokat. Mi volt a Fidesz mondóka? Hát hogy szociálpolitika. Mérgező nyuszi, mérgező játékok? Hát az inkább kína. Sajnos manapság ami nem kínai, az hamisítvány! 🙂
    Hát tegyünk ellene! Csak ez a tevés nem lesz egyszerű, hiszen az usa tökeit igen erősen fogja Kína, lévén náluk van az usa tőke nem kicsi része. Ha az usa megpróbál comboskodni, akkor Kína piacra dobja az usa állampapírokat, attól oda a dollár, és akkor jóccakát. No valszeg az eu is visszafogja magát a kínai termékekkel kapcsolatban, pláne, hogy nagyon kell az eu-nak a kínai piac. A baj csak az, hogy a boltban 5600 a kínai gyermekcipő, a kínai boltban meg 1000. Akkor melyiket veszi meg a polgár? Úgy van! A kínaibolti kínai cipőt.
    Tűzoltók, ápolók, tanárok, rendőrök, alkalmazottak? Aha, pont róluk van szó, amikor az van, hogy járulékfizetők. Ugyanis ők már azt a fizetést kapják, amiből levonásra került a járulék. (amit kevesen fizetnek) Minden más munka meg vállalkozói, vagyis versenyszféra. No ott tűnik el a lé, amimiatt keveseknek kell sokat fizetni. A Vagyonvédelemben a bevállaló cég egyéni válallalkozókat alkalmaz. A 400-500 Ft/ óra vállalási díjból kap az őrember 200-300 Ft-ot. No akkor mostmár tudjuk, hogy ott vagyunk. hogy a budipapírt is leírja a vállalkozó, csak adót, járulékot ne kelljen fizetni? És azt hiszem, hogy tisztelet van, kivétel nincs!
    Munkahelyeket kell teremteni! Ebben egyetértünk, ha van javaslatod is, hogy szerinted milyen munkahelyeket kellene termteni, akkor arra kíváncsi vagyok! Majd elmondom, hogy miért!
    (csak halkan jegyzem meg, hogy a javaslataid a valós magyar mentalitáshoz igazítsd, vagyis, hogy ki mit, mennyiért vállal el, vagy hajlandó dolgozni?)

  31. Papi szerint:

    Szilveszter!
    “Szép” volt amit leírtál a variációkkal kapcsolatban. Na akkor számoljunk egy kicsit Nézd meg egy átlagos fizetéssel rendelkező ember adóit jó ás ráfogsz jönni, hogy egy átlagos fizetésnél milyen nagy összeg kerül az állam zsebébe. Egy 100 000 Ft-os fizetést vegyünk alapul :
    18% személyi jövedelem adó 18 000
    Eü adó (kétféle) összesen13% 13 000
    Nyugdíj járulék 9,5% 9 500
    EHO4,5% 4 500
    Munkanélküli hozzájárulás 1,5% 1 500
    Ezt a munkavállaló fizeti összesen = 46 500 Ft ami az állam zsebébe megy ehez még hozzájön 20% ÁFA ( minden után ennyit fizetsz) ez 20 000 Ft. Ez már 66 500 Ft amit kifizet egy ember az államnak.
    A munkáltató összesen 47%-ot fizet be a munkavállaló után vagyis összesen 47 000 Ft-ot.
    Vagyis a vég összeg: 113 500 Ft amit egy 100 000 Ft-os bruttó fizetés után kap az állam.
    Hová teszi e pénzt amit begyűjt ha egyszer mindenért (Eü. oktatás) fizetni kell. Tudom, hogy nem a te felelősséged a válaszadás csak arra kérlek ne akard mindenáron azt bizonygatni, hogy az MSzP és a kormány csak egy másodpercig is baloldali lenne. Lehet, hogy az alapszabályban ezt írták le nem vitatom de akkor ezek még azt sem tartják be.

  32. jani szerint:

    A számokat nézve bizony az “ördög ” a részletekben rejlik !!!

  33. baniko21 szerint:

    Szilveszter!
    A Papi szépen levezette a való magyar viszonyokat. Hogy gondoljátok,
    hogy a maradék pénzből még rakjanak félre öregkorukra az emberek,
    fizessék az orvost, tanárt és még éljenek meg belőle. Ha annyira bal-
    oldalinak hiszitek az Mszp-t ezek hogyan férnek meg a gondolataitokban?
    Elhiszem, hogy a tagság között van baloldali érzelmü ember, de a veze-
    tőitek között még nagyítóval sem találtok. Mondj egy Mszp-s vezetőt, aki
    nem milliomos. Vajon miből? Majd, ha nem az lesz a vita, hogy a költ-
    ségtéritésekből( ami számla és adó nélkül kerül kifizetésre!) 10 vagy
    18 %-ról le kellene a kedves képviselőknek mondani, hanem arról,
    hogy a költségtérités egyáltalán jár-e, no majd akkor beszéljünk arról
    hogy ők is összehúzzák a nadrágszíjat. Mielőtt a fentiekről tovább vi-
    tatkoznánk, talán mutathatnának példát, hogy havi 100.000 Ftból
    hogyan lehet kijönni, spórolni ilyen magas árak mellett.

  34. jani szerint:

    T. Papi, Banikó 21 !
    Igazatok van teljes mértékben. Az baj, hogy ezek az “okosok” csak néznek és nem látnak !!
    Amit leginkább látniuk kellene, az az EMBER , így csupa nagy betűvel.
    Azt persze világosan látják ha megszavaznák a saját jövedelmük csökkentését, a költségtérítés elszámolásra adását, annak szigorú ellenőrzését akkor csökkene a jövedelmük. !!
    Miről álmodozunk mi itt. ??
    Nagyon egységesek akkor ha az önös érdekeikről van szó !!
    Az számomra már csak hab a tortán amikor azt mondják, miért kellene nekem lemondani a jövedelmem egy részéről, miért ne kapjam a benzin költséget ha van szolgálati kocsim, na és ha van pesti lakásom akkor is jár a lakhatási támogatás, legfeljebb bejelentem magam vidéki lakosnak ???!! Az egyéb sok ingyenes dolgaikról, bérlet, telefon, ujságok, méltányos étkezési lehetőség stb. már nem is szólok !!
    Ne féljetek arról a javaslatról se akarnak hallani, hogy vegyék el a pártoktol az állami támogatást, tartsák el párttagjaik és a szimpatinzásaik a pártjukat !!
    Aki például egyik pártnak sem tagjamiért fizzesen nekik az adójából ???! Azért semmi esetre sem, hogy rázzák a ronyyot belőle. !
    Mi van az államtól kapott székházakkal ??!
    Miért nem kéri vissza az állam, az eladásért kapott pénzt ??.
    Ennyit első felindulásomban !!

  35. csollány szerint:

    Az ingatlanadó (v. vagyonadó) bevezetésével egyidejűleg a bérterheket csökkenteni lehetne, a gazdaság fehéredne. Teljesen mindegy, ki miből szerezte a több száz milliós vagyonát, most adózna.
    Egyszerűbb a hülyét játszani, hogy nincs fedezete a terhek csökkentésének. Nem kell hozzá csúcs, csak egy parlamenti előterjesztés és a szavazásnál mindenki szint vall.

  36. miska72 szerint:

    Tisztelt szilveszter !

    Örülök, hogy volt TISZA CIPŐD! A válaszom már nagyban megfogalmazták a többiek. Papi fogalmazta és vezette le, és fogalmazta lényaget, és banikó21 tovább folytatta. Hogy gondoljátok,
    hogy a maradék pénzből még rakjanak félre öregkorukra az emberek?
    Miért dolgoztatnak KÍNÁBAN? Mert olcsó a munkaerő! Ez jó szöveg. De miért és kik dolgoznak olcsón KÍNÁBAN? A szegények és a tudatlanok. Mennyit ér egy termék? Attól függ menyit akarok rajta keresni, és menyiért tudom gyártatni! Minnél olcsóbban gyártatom, annál nagyobb a hasznom. Miért gyárt mindent KÍNA? mert mindenféle ember van máluk, szegény, gazdag, okos, buta. De több a buta mint az okos! ezért dolgoznak fillérekért! A legtöbb termék ami KÍNAI GAGYI! nem kicsit! Nagon! Több hamisítványt készítenek KÍNÁBAN mint eredetit! mert az eredeti minőségi anyagokból van és szakemberek készítik. Az utánzatokat meg tiudatlan betanított emberek silány anyagokból! Hallottál a 1,5 milliárdos ADÓCSALÁSRÓL? Tegnep volt a rádióban! A KÍNAI ad számlát a piacon? NEM? Mit csinál? ADÓTCSAL! a bejövő árura NEM fizetnek vámot! Behozzák a fegér pólókat meg a szines pólókat, és itt matricázzák fel, és varják bele a vimkét! Vájá? Adni neked nagyon jó poló! Mijen márkák vannak? Milyet kész? Nike van? Vájá mingyárt rávasalom! Eredeti Nike! Én ítam rá! Hogy teremtenék munkahelyet? ADÓCSÖKKENTÉSSEL! A válalkózók szigorú ellenőrzésével! A csalások, sikkasztások, feketemunkások példás megbűntetésével! Fgyelj nem sok kezet kellene levágni hogy ne lopjanak! elhiszed? Nam sok szemet kelene kinyonmi aki elmegy hamissan szemtanúnak! Ha én lennék a miniszterelnök fél év alatt rendet tennék ebben a “QRVA” országban!

  37. Szilveszter szerint:

    Kedves Miska!
    Nos….Milyen munkahelyet teremtenél? Szigorú ellenőrzés, példás büntetés, kéz levágás, szem kinyomás…. Miről beszélünk?

    Papi tök jól levezette a dolgot, valszeg egy bérpapírról. Ez rendben van, de nézzünk csak egy tételt:Nyugdíj járulék 9,5% 9 500
    Jelenleg egy nyugdíjasra négy aktívkorú munkavállaló jut. Akkor a 4X9500=38.000 Ft. egy nyugdíj 4 db 100. e Ft-ot kereső alkalmazott esetén. (jó jó, tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki 100 at keres, és nem minden nyugdíj 38.000.) De az nagyjából látszik ezen a lebutított példán, hogy egy nyugdíjas nyugdíjjához 4 munkavállaló fizetése kell, és még némi állami hozzátétel, hogy kijöjjön egy átlagos nyugdíj. Akkor már arról ne is beszéljünk, hogy egy évben csupán 12 hónap van, tehát a 13. havi nyugdíjjak simán állami juttatások. Ezek csak tisztán a számok, mert gondoljunk arra is, hogy a pénzt kezelni kell, a NYUFI ban is dolgoznak emberek, akkik szintén pénzt kapnak. A többi tételen is gondolkodhatunk szépen sorban (EHO= orvos, ápoló fizetés, villany, benzin, személyzet, stb), csak tán rájönnénk, hogy nekünk emnereknek sok(k) az a pénz, abból gazdálkodni…
    De persze lehet ezen pörögni pro, és kontra.
    Banikó! A kérdésed azon része rendben van, hogy ebből a pénzből művészet kijönni hónapról hónapra! De megjegyezném, hogy a tanulás, épp úgy, mint az orvosi ellátás ingyenes. (lenépszavazódott ugyanis!)
    Csollány! Ingatlanadó? Aha, értem! Mennyit fizetnél a saját lakásod után? Csak mondj egy összeget, amit befizetnél, ha már “kitaláltad” az ingatlan adót. Semmi gond nincs ezzel. Csak vegyél lakást 20 éves futamra, fizesd vissza 20 év alatt a 15-20%- os kamatot, az illetéket, és akkor jön az állam, hogy ingatlanadót is lécci! Nos?
    Legyen “luxus ingatlan adó”? Hát jó. Mondjuk, hogy 100 milla fölött luxus az ingatlan, és adózni kell. No akkor a milliomos (aki lopja az áramot, mert a jakuzzit csak fűteni kell, okos gáz vezeték ágazik a főágról, és 200 m2-es házat fűt 50 ezres gázszámlával ), gondolod, hogy nem alakul azonnal társasházzá, hogy mentesüljön az adó alól? Ismerd már a fifikát, meg a csavaros eszet, hogy megtalálja a kiskaput. És Te Csollány mivé alakulsz még a 100 milla alatti lakásoddal is? Te semmivé, a gazdagok meg röhögnek, és a nagyszerű találmányod mindjárt az egyszerű emberek vérét szívja. Asszem, nem ezt szeretnéd.
    Az a gond, hogy a gazdasági fellendülés az emberek agyában kell, hogy elkezdődjön, csak még senki nem érti, hogy miért?

  38. Szilveszter szerint:

    Kis javítás: csak tán rájönnénk, hogy nekünk emnereknek sok(k) az a pénz, abból gazdálkodni… kimaradt az államilag szó!
    (abból államilag gazdálkodni)

  39. csollány szerint:

    Belátom, nincs más megoldás, tovább kell csökkenteni a legális kereseteket, mint ahogy tökéletes kormányunk teszi, mert nincs megoldás az 1 forintért vett több tízezer négyzetméteres volt ipari létesítmények és a fél országnyi parlagon heverő földek, erdők adóztatására. Az orvosok és pedagógusok meg a nettó 85-90-el a zsebükben most már végre elcsendesedhetnének.
    Köszönöm a felvilágosítást, Szilveszter.

  40. baniko21 szerint:

    Szilveszter!
    Furcsa hozzáállásod van a dolgokhoz! Legtöbb embernek átlaglakása van
    közülönk gondolom. Azokra vagy van hitel, vagy már nincs. Csollány-
    nak igaza van. Az ingatlanadó a vagyonosabb részre vonatkozna, azok-
    nak meg aligha van hitelük. Mégcsak nem is 100 mill. értéknél, hanem
    50 mill. értéknél húznám meg a határt, ami után vagyonadót kellene
    fizetni. Akinek teleik szaunára, jakuzzira, úszómedencére, stb. annak
    van is mit a tejbe apritania. Nem a csórobbakon kellene mégegyet
    csavarni. Igazságosnak tartod Te, hogy a szegényt még szegényebb
    sorban taszitsák, míg egy réteg azt sem tudja mibe fektesse a “becsüle-
    tes” uton megszerzett vagyonát? Egyébként, hogy tudjál róla, ingatlan-
    adó sok vidéki városban már 10-15 éve van.
    Nyugdíj! A 13-ik havi nyugdíjat nem jutalomból kapják a nyugdíjasok,
    hanem amit az emelésnél megspórolnak, azt adják oda két részletben.
    Már régen hozzá kellett volna csapni a havi nyugdíjhoz, és akkor nem
    is kerülne szóba. Kérdezz meg egy volt gyári munkást, aki lehúzott
    40-45 évet, hogy mennyi a nyugdíja? Elképednél! Nézd meg egy
    25-30 éves politikus havi jövedelmét (a ténylegest!) és akkor majd
    rájössz miről is beszélgetünk itt többen.
    Az élethez nem csak a kiválasztottaknak van joguk, hanem minden
    embernek.
    Munkahely teremtések: úgy tudom, – és javíts ki ha rosszul tudom –
    1989-ig mindenki dolgozhatott, aki akart. Voltak olyan gyáraink ahol
    a termékeket nyugat is boldogan megvette, volt olyan mezőgazdasá-
    gunk, ami nem csak nekünk, de külföldre is megtermelte a betevőt.
    Nem voltunk annak kitéve, mint most, hogy mindenféle szemetet a
    multinacionális cégek velünk akarnak megetetni. Hol vannak ezek a
    munkahelyek? Nem kellett volna a fürdővizzel a gyereket is kiönteni.
    Nem a sz.r kombinókat kellett volna megvenni, hanem a Ganz gyár-
    ban mi is le tudtuk volna gyártani. Ha még lenne Ganz gyár is a többi
    mellett. Ne itt várj tanácsokat a munkahely teremtésekre, volt ,
    csak az is tönkre lett téve, sokminden mellett. Kivánom, hogy minden
    olyan politikus, aki ebben résztvett, ebből a mi kárunkra megvagyono-
    sodott ne legyen egy nyugodt éjszakája se.

  41. Jeniszej szerint:

    T. Nagytudásu szilveszter barátom!

    Szerinted a multik hatalmas profitja miből származik
    És hová tűnik?
    Energia szolgáltatok extra profitja miből származik?
    És hová tűnik?
    Parlagon heverésző földek idegen tulajdonosai miben spekulálnak?
    Biztos nem azon, hogy a magyar embereknek jobb legyen.
    Élelmiszeriparunkat miért verték szét?
    Netán azért, hogy az idegenből származó gagyi terméken a magyar ember jobban éljen.
    Mezőgazdaságból származó javakat spekulációval miért tartják alacsony felvásárlási áron?
    Talán azért, hogy a földből élő családoknak jobb legyen.
    Vállalkozóinkat miért sújtják extra adókkal?
    Miért az extraprofitot “termelő” bankokat támogatja a kormány?
    Miért nem sarcolja meg a kormány az extra bevételekre szert tevő multikat?
    Nem teszi, sőt támogatja
    Beígért munkahelyek hol vannak?
    Sehol.
    Miért van sok ember szociálisan a béka fenekén?
    Miért osztogatjuk a segélyeket a kihízott alkeszeknek, akkor mikor közmunkára nincs ember.
    Hány ezren vannak ilyenek?
    Mennyivel csökkenne általad felállított arány tartott és eltartottak között?
    Nézd meg a kerületünk, köztereink siralmas állapotát.
    Röviden ez a kormány feladatára alkalmatlan hitelét vesztett mindent “elQ-ró” nagy “hazudozók “gyülekezete,
    Minden baj okozója.

  42. Jeniszej szerint:

    A lényeget majd elfelejtettem:
    Jólétett csak értékteremtő munkával lehet teremteni.
    Tehát a gazdaságot támogatni fejleszteni kell nem sújtani!
    Nem is értem miért felejtetétek ezt el, hisz ez tananyag volt valahol nektek az átkosban.

  43. Jeniszej szerint:

    A lényeget majd elfelejtettem:
    Jólétet csak értékteremtő munkával lehet teremteni.
    Tehát a gazdaságot támogatni, fejleszteni kell nem sújtani!
    Nem is értem miért felejtettek ezt el, hisz ez tananyag volt valahol nektek az átkosban.

  44. jani szerint:

    Bátran lehet ajánlani nekik Marx műveit !!
    Abban benne van a mai minden bajunk lényege.
    T. Jeniszej !
    Az a véleményem , hogy nem felejtették el, hiszen sokan egész magas szinten tanulták annó !
    Csak egyszerübb úgy csinálni mintha nem ismernék a kapitalizmus “működési rendjét, módszereit ” !
    No meg az amnéziához segiíti őket saját profitjuk növelése, de ha nem jön a profit, nem dagad a zseb, hát jön helyette a baksis !!
    A lényeg a pénzen van bármi áron !!!

  45. Jeniszej szerint:

    Tisztelt
    jani:
    Gondolom az IMF segéy a baksis most.
    Máris lehívták az IMF-hitel 40 százalékát.

  46. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Tudod most nagyon nehezemre esik, hogy ne mondjak neked valami nagyon csúnyát. Egyszerűen arcátlanság volt amit le mertél írni. Tudod az a az a gazember gyurcsányod azt pofázta, hogy el lehet menni. Kíváncsi lenék hány ezer ember ment el az országból akik itt kaptak képesítést. Az egészségügyi járulékokkal kifizettük azt amiről te itt írni merészeltél. Hova tettétek azt a több ezer milliárdot amit felvettetek? Hol az adókból be fojt pénz? Egyszerűen felháborító amit ti megmertek tenni. Sem a törvényeket sem az embereket nem tisztelitek és akkor megbocsátásról mersz te is és ez a mocskos banda beszélni. Tudod könnyű most a nyugdíjasokra fogni a ti magyar és ember ellenes politikátok következményeit. Gyakorlatilag gazdasági csődbe vittétek az országot és most vagy a nyugdíjasokra, vagy a cigányokra, vagy a vidéki emberekre, vagy az ellenzékre fogjátok. Nagyon “jellemes és gerinces” banda vagytok.

  47. Szilveszter szerint:

    Jajj már! Ne okozzatok csalódást!
    Legalább valami halvány ötletet dobjatok már össze!
    Ez az utóbbi néhány félrebeszéd volt, és nem hiszem, hogy nincsennek egyéni ötleteitek! Ha ennyire az a mondóka, hogy munkahelyet kell teremteni, akkor nem lehet olyan nagy cucc.
    No akkor mégegyszer: Ki milyen munkahelyet szeretne teremteni?
    (nyugi, nem kell pénzt szerezni, megoldani, megszervezni!)
    Csak ötletszinten! Komolyan. Teremtsetek munkahelyet! Elméletben csak van ötlet!

  48. Papi szerint:

    Tudod Szilveszter!
    Az, hogy finoman fogalmazzak, cinikus vagy és ez nagyon gusztustalan. Te ugyanolyan jól tudod, hogy igazunk van és mégis visszaélsz az emberek türelmével. Mire jó ez?

  49. miska72 szerint:

    Tisztelt szilveszter!
    Mindíg azt kell gyártani amire van kereslet! Nem vagyok vállalkozó, munkavállaló vagyok. Az én állásom biztos, mert a cég aminél dolkgozom a bevételből fejleszt! Befektet új gyártmányok feljsztésébe! NEEM VESZ FEL HITELT!!!!!! A vezetők NÓRMÁLISSAN gondolkodnak! Ha nem fejlesztesz MEGHALTÁL! ez a mottó! Mindíg törekedj a legjobb minőségre! Röntgen gépeket gyártunk! Mi vagyunk a világelsők! Olyan gépeket gyártunk amiből a magyarországon tán van HÁROM db!
    Mit kell gyártani? Műanyag bilit most nem érdemes fröccsenteni! NEM VÁLLALNAK GYEREKET! Tehát ebbe nem fektetnék bele!
    AZ elosztással is bajok vannak! Mindenhol! jössz itt a buta demagóg szöveggel, 4 munkás tart el, 1 nyugdíast! Az ÁLLAMNAK NEM CSAK A NYUGDÍJJÁRULKOKBÓL VAN BEVÉTELE! Folyik az államkasszába pénz rendessen! Az is baj, hogy akinek van valamijen boltja, üzlete, válalkozása, hirtelen akar meggazdagodni! Mondjuk nyitsz egy presszót, magasak az árak és még meg is lopod a részegeket! Aki alkoholista, úgy is jön holnap is! mindent tisztességessen kel müködtetni, akor nem kell reklám, a vendégek jönek meguktól! Nyitsz egy cipőboltot, 2-3 ezer Ft-al olcsóbban adod a cipőt és tel lessz a boltod! Ez cak akkor igaz, ha nem GAGYIT árulsz! Mert a mai világban minden szájról szájra terjed! Két nőbeszélget: Jaj de cuki a cipőd? Hol vetted? Itt a …… utcába, nagyon kényelmes és jó áron adták. Képzeld nem volt a méretemben, és masnap beszerezték. Na látod, így kell válalkozni.
    Az a baj ahól alkalmazottak vannak, és nincsenek inspirálva, hogy eladjanak, ott nem is foglalkoznak veled. Most volt erről egy kabaré ismétlés hétfőn.
    Részlet. Figyelj már az a pasi ott nagyon nézeget befelé. Ja azt ismerem. Tegnep dugtunk. Felhivjam? Halló szia te vagy az? Ja nem Ő. Szerinted ha bejön köszönjünk neki? Á! Minek? Már egynek köszöntünk. Sziasztok. Van abból a pulóverből 52-es? Nincs! Kirakatból meg nem veszünk ki árút! Ja bocsánat. Nemtudom mit képzl ez magáról? Munkaidőben amikor mindenki dolgozik, ez meg bejön ide vásárólni.
    A tiszteséges ügyintézés, a tisztelet, az emberek nem hülyének nézése, nem akciózunk olyan termékel ami nincs. Mert ahól többször átvernek, oda többet nem megyek! Kivéve ÖNKORMÁNYZAT! HATÓSGOK! Ott is átvertek, de mégis 3 pert megnyertem!

  50. miska72 szerint:

    Tisztelt szilveszter!

    Munkahelyteremtés: utcaseprés! gyomtalanítás! graffiti eltávolítás! park gondozás! játszótér karbantartás! Ha ez műkodik, akkor töb túrista jön az országba! Mezőgazdaság! Ipar! cipőgyár! ruhagyár! A gagyi kínai termékeket ki kell tiltani! Ne fütés támogatást (Gázárkompenzáció) adjanak, hanem hőszigetelés hozzájárulást! Azzal hogy Mari néninek támogatjuk a fűtését attól nem lessz munkahely! De ha a hőszigetelést támogatjuk, akkor munkahelyet teremtünk, és még a környezetvédelemben is előrébb járunk.

  51. miska72 szerint:

    Szilveszter:

    2008. november 10. 22:18-kor
    Kedves Miska!
    Nos….Milyen munkahelyet teremtenél? Szigorú ellenőrzés, példás büntetés, kéz levágás, szem kinyomás…. Miről beszélünk?

    De rend lenne! Hidd el, nem lelene sok embert megnyomorítani!

Itt lehet hozzászólni !