A kis György herceg máris rekordot állított fel

Hirado.hu

A György herceg megszületése óta elvégzett első országos felmérés kimutatja, hogy az alattvalók soha nem tanúsítottak olyan mértékű bizalmat a brit monarchia jövője iránt, mint most.

Népszerűségi rekordot köszönhet a brit monarchia az alig egy hete világra jött majdani uralkodónak, vagyis György hercegnek, Vilmos herceg és Katalin hercegnő elsőszülöttjének. A 3800 grammos súllyal született gyermek – aki a harmadik a trónutódlási sorban, és édesapja után az Egyesült Királyság uralkodója lesz – hétfőn született a londoni St. Mary’s kórház szülészeti magánklinikáján. Nem sokkal később az udvar bejelentette, hogy szülei a György Sándor Lajos – George Alexander Louis – nevet választották első gyermeküknek. A hercegi utód hivatalos neve Ő Királyi Fensége, György, Cambridge hercege.

Az ifjú herceg megszületése óta elvégzett első országos felmérés kimutatja, hogy az alattvalók soha nem tanúsítottak olyan mértékű bizalmat a brit monarchia jövője iránt, mint most. A The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap megbízásából készített közvélemény-kutatás adatai szerint mindössze 9 százaléknyian gondolják úgy, hogy György hercegből nem lesz király, mert Nagy-Britannia legkésőbb fél évszázad múlva köztársaság lesz, 74 százalék ugyanakkor biztosra veszi, hogy az alig egyhetes gyermek majdan trónra lép. A lap a felmérés eredményeit ismertetve felidézi, hogy ugyanerre a kérdésre alig két évvel ezelőtt még a válaszadók negyede jósolt brit köztársaságot a következő ötven éven belül.

A The Sunday Telegraph a mostani közvélemény-kutatás adataiból kiemeli, hogy még a leginkább republikánus hajlamú 18-24 éves korosztályon belül is 69 százalék azoknak az aránya, akiknek meggyőződése szerint György herceg az Egyesült Királyság uralkodója lesz. A brit monarchia intézményének is szilárd, kétharmados a támogatottsága: a válaszadók 66 százaléka szerint Nagy-Britanniának a királyság a megfelelőbb államforma, és mindössze 17 százalék pártolná inkább a köztársaságot. Ismét előkerült ugyanakkor az a jó ideje meglehetősen vitatott kérdés, hogy a 87 esztendős II. Erzsébet királynőt ki kövesse a trónon. A felmérés tanúsága szerint a britek ebben az ügyben változatlanul megosztottak: 42 százalék a királynő elsőszülött fiát, a 64 éves Károly trónörököst látná szívesen koronás főként a jelenlegi uralkodó után, nem sokkal kevesebben, 38 százaléknyian viszont azt pártolnák, hogy a trónt egy generáció átugrásával rögtön Károly fia, a 31 éves Vilmos örökölje.

Károly herceg trónutódlásáról hosszú évek óta folyik a vita Nagy-Britanniában. Diana hercegnő, Károly első felesége, Vilmos édesanyja, akit a trónörökös bevallottan megcsalt jelenlegi nejével, Kamilla cornwalli hercegnővel, már 1995-ben – egy évvel válásuk előtt -, egy világszerte döbbenetet keltő BBC-interjúban nyíltan megkérdőjelezte férje uralkodói képességeit, mondván: nincs meggyőződve arról, hogy Károly “képes alkalmazkodni a királyi címmel járó kötöttségekhez”. A generációs ugrást brit alkotmánytudorok és történészek jelenleg mindazonáltal nem tartják sem valószínűnek, sem indokoltnak, mivel kifejezett törvényi ok vagy precedens nincs arra, hogy miért ne Károly legyen a következő brit uralkodó. Nem hivatalos értesülések szerint Károly fia, Vilmos is kifejezetten ragaszkodik a trónutódlási sorrend betartásához.

Forrás: Hirado.hu

6 hozzászólás “A kis György herceg máris rekordot állított fel” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    A brit trónörökös a magyar Árpád-ház legifjabb sarja?

    2013. július 27. szombat, 10:21

    Végigvezethető a vérvonal…

    Az Árpád-házi uralkodókig vezethető vissza George Alexander Louis, a legifjabb brit királyi sarj származása – az érdekes elméletet Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője – civilben történelemkedvelő – osztotta meg velünk.
    A világot hetek óta lázban tartja a brit trónörökös születése. Az egyre türelmetlenebb médiamunkások a várakozás ideje alatt egyre több háttérinformációval próbálták ellátni a hírekre éhes világot. Ebből a hírfolyamból ez idáig kimaradt egy – a magyarok számára érdekes – történelmi tudásmorzsa, amit Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője osztott meg az MNO olvasóival. „Nem tartom magamat történésznek, a történelemmel privát érdeklődésből, és kizárólag szabadidőmben foglalkozom” – szögezte le a beszélgetés elején az állatkert bőbeszédű szóvivője. „A trónörökös érkezése kapcsán rengeteg információt lehetett olvasni mindenfelé, de úgy gondoltam, hogy ez a történelmi tény nem sikkadhat el a többi hír mellett.”
    Baby Cambridge az Árpád-házból? Magyar ős a Winsdor-házban A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik. II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia (Gróf kisrédei Rhédey Klaudia Zsuzsanna) a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett. Házassága révén Teck hercegnéja, kreált címén Hohenstein grófnő, a mai brit Windsor uralkodóház egyik ősanyja, akinek egyetlen fia Ferenc 1866-ban elvette feleségül Mary Adalaide brit hercegnőt, Cambridge hercegnőjét, III. György brit király unokáját. Károly herceg legutóbb május végén tett látogatást Erdélyben.

    „Már korábban is olvastam az Árpád-házi királyok és a brit uralkodóház összefonódásáról, de most visszavezettem az ősök kapcsolódását egészen Árpád fejedelemig, és meglepő végeredményre jutottam. A hétfőn született legifjabb brit királyi sarj nem más, mint Árpád vezér 42. leszármazottja” – fejtette ki Hanga Zoltán
    http://www.ujasz.hu/szines-vilag/6148-a-kis-gyorgy-herceg-a-magyar-arpad-haz-legifjabb-sarja

  2. nagyapó szerint:

    lolka! A magyar nyelv szerint György Sándor Lajos (George Alexander Louis) nem Magortól származik? Esetleg Gógtól vagy Magógtól?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. szigetország szerint:

    Egyébként pedig Ádámtól és Évától származunk…

  4. ... Grün szerint:

    szigetország!
    Itt vannak a három és fél milliárd éves őseink!
    A földi élet legkorábbi (3,5 milliárd éves) bizonyítékai a kora-archaikumból kerültek elő Dél-Afrikában és Nyugat-Ausztráliában
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Sztromatolit
    Közelebbről:
    Válogasd ki Évát és Ádámot! 😛
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/fd/Stromatolites_Cochabamba.jpg

  5. joságos szerint:

    Én úgy tudom, hogy 1301.-ben férfi ágon III.Andrással kihalt az árpád ház. Egyetlen leánya Erzsébet hercegnő 1338-ban hunyt el és ezzel leány ágon is kihalt. Legjobb tudomásom szerint ez az általánosan és hivatalosan elfogadott állapot.

  6. lolka szerint:

    “[Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője osztott meg az MNO olvasóival. „Nem tartom magamat történésznek, a történelemmel privát érdeklődésből, és kizárólag szabadidőmben foglalkozom” – szögezte le a beszélgetés elején az állatkert bőbeszédű szóvivője. „A trónörökös érkezése kapcsán rengeteg információt lehetett olvasni mindenfelé, de úgy gondoltam, hogy ez a történelmi tény nem sikkadhat el a többi hír mellett.”]”
    -Csak úgy ide biggyesztettem az érdekesség kedvéért…de aki többet szeretne tud, vagy tájékozottabb…
    http://www.ujasz.hu/szines-vilag/6148-a-kis-gyorgy-herceg-a-magyar-arpad-haz-legifjabb-sarja

Itt lehet hozzászólni !