Idén voltak a legtöbben a melegfelvonuláson

TV2 Tények

Minden korábbinál többen, 8 ezren mentek el az idei melegfelvonulásra a szervezők szerint. Húsz nagykövetség és a 400-nál is több szervezet csatlakozott a menethez.

A szervezők az elfogadás és az egymásért való kiállás fontosságát hangsúlyozták. A felvonulást a kordonok mögül ellentüntetők próbálták megzavarni. A rendezvény az Index szerint atrocitás nélkül ért véget.

83 hozzászólás “Idén voltak a legtöbben a melegfelvonuláson” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    Betegek?

  2. Etikus szerint:

    Döbbenetes a támogatottság érkezése.

  3. Mari nénye szerint:

    Istenem! Lesújtani mikor fogsz?

  4. Katkaa szerint:

    Mari nénye szerint: Az Isten házában több meleg, mint bárhol a világon!

  5. Mari nénye szerint:

    Lehet,de jól leplezik 😀

  6. nagyapó szerint:

    A BB (buzi baloldal), LMP, Együtt, vagy micsoda, DK, kivonult. Semmi gond, ennyien vannak, mert mivel buzik, nehezen szaporodnak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Mari nénye szerint:

    Na még az kéne,hogy szaporodjanak :*

  8. csepel-szigetlakó szerint:

    hivhatjuk zsidovonaglasnak.

  9. John Doe szerint:

    A nemzeti gyűlölet felsorakozott. Valamelyiknek kívánom, úgy tiszta szívből, hogy a családban legyen egy meleg, vagy leszbikus gyerek, unoka. Hogy állna a szájuk a károgóknak? 😉
    nagyapó, T.J. üdvözletét küldi, tudja, a szürke egyenruhás?!

  10. felix szerint:

    Egyre kevesebb az olyan hülye, mint szemétláda és társai.
    Ők a koton szökevények, csak ember szerűek.

  11. ... Grün szerint:

    “Semjénék szerint a Pride-on csak haszonleső politikusok vesznek részt
    “Tömjén Zsolt nyilván úgy gondolja, hogy bocskaiba öltözve, lóháton bevonulni Kézdivásárhelyre nem politikai haszonlesés.” ))) 😛 (((
    Sajnos a képet nem tudom feltenni mert szerepel benne, hogy mennyi 7X24 óra!
    Üsd be a gugliba a címet és kiadja! 😛

  12. ... Grün szerint:

    John doe!
    Te valami csókos vagy, hogy nem moderál ki a rencer?! 😀

  13. Jeniszej szerint:

    Ezek a ferde hajlamú beteg emberek!
    Sajnálatra méltóak.
    Borzasztó lehet nekik, hogy ilyen megalázó helyzetben kell leélni az életüket.
    A ”társadalomban” nem meghatározó a szerepük. Szerencse, hogy minden ilyen egyed kihalásra van ítélve!
    ))) 😀 (((

  14. ... Grün szerint:

    Jeniszej!
    “Ezek a ferde hajlamú beteg emberek!
    Sajnálatra méltóak.”
    Ne sajnáld őket! Nem szorulnak Rád!
    Vagy tudod milyen az amikor a bihari nagy mocskos a hetedik fingváltóig……! 😛

  15. felix szerint:

    Némelyiküknek sokkal meghatározóbb a társadalmi szerepe mint neked.
    A másság nem betegség.
    A nem létező szagok érzése az meg a fater alkohol utáni vágya az.

  16. Ejj... szerint:

    Kétmillióan várják lakásuk elárverezését Magyarországon, mindeközben :

    “Megállapodott a kormány a külföldön élő holokauszttúlélők kárpótlásáról. A dokumentumot a kabinet képviseletében a Miniszterelnökséget vezető Lázár János írta alá. A megállapodás szerint a holokauszt magyar származású, de külföldön élő túlélői a lehető leggyorsabban hozzájuthatnak kárpótlásukhoz. A további viták kizárásáért megegyezés jött létre arról is, hogy a kifizetésekkel kapcsolatos elszámolás ellenőrzésére felkérik a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló magyarországi képviseletét. A kormány februárban hagyta jóvá, hogy a 2011-es és 2012-es támogatások folyósításáért a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány megállapodást kössön a Claims Conference nevű szervezettel. “

  17. ... Grün szerint:

    Ejj…!
    “a holokauszt magyar származású, de külföldön élő túlélői”
    Miket nem beszél ez a Lézer Jankó! 😛

  18. igéző idéző szerint:

    Te már biztos nem szaporodsz vén szar!

    Idióta barom! Minden homoszexuális heteroszexuális kapcsolatból született.

  19. felix szerint:

    igéző!
    Miért szóltál neki?
    Most egy világ dőlt össze benne.

  20. Jeniszej szerint:

    Szerencse, hogy minden ilyen egyed kihalásra van ítélve, mint a fél-eszűek.
    )) 😛 ((

  21. John Doe szerint:

    …Grün, nekem mindig engedi a linket.

  22. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater egy kisfröccs után, hogy a kondás szakmában ismeretlen a meleg disznó. )))) 😀 ((((

  23. felix szerint:

    A meleg kondás nem.
    Van olyan akinek alibiből még gyermeke is született. 🙂

  24. nagyapó szerint:

    John Doe! Gyermekeim, unokáim jó nevelést kaptak ezért nincs közöttük buzi, narkós, kommunista és egyéb ferde hajlamú. Sőt a távolabbi rokonságomban is legfeljebb egy enyhén alkoholista.
    Azért megbámultam, hogy a buzivetkőzést milyen áhítattal nézte az Együtt.. valami vezetősége, a kendermagos, meg a libás,sőt a libás még pislogni is elfelejtett.
    Azután meg a felvonuláson milyen boldogan vigyorogtak a szoci vezetők.
    Tökölön hogy fognak örülni egymásnak a fiúk, meg a pufi Török Zsolt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te a világ legsötétebb hülyéje.
    A nevelésnek semmi köze a melegek másságához.
    Vén marha annyi hülyeséget hordasz össze, hogy félő megfertőződ az unokáidat.
    Ne nevelj akkora ökröt belőlünk mint amekkorát belőled neveltek, emberhez nem értő szüleid.

  26. igéző idéző szerint:

    Olyan nincs hogy enyhén alkoholista.

    “1. Absztinensek
    :
    Életük egészében, vagy egy jelentős hányadában egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt.
    2. Társasági ivók:
    Ők maguk nem vásárolnak alkoholt, de társasági összejöveteleken, ha megkínálják őket, kis
    mennyiségű alkoholt fogyasztanak.
    3. Rendszeresen, mértékkel ivók:
    Az ő esetükben az alkoholfogyasztás az életstílus része, de sosem részegednek le.
    4. Ritkán, mértéktelenül ivók:
    Alkalmanként, de a részegség állapotáig isznak. (nagy veszély az alkoholizmus
    kialakulására!!! )
    5. Mértéktelenül, gyakran ivók:
    Nagyivók, akiknél még nem alakultak ki az alkoholbetegség tünetei.
    6. Iszákosok, vagy részegesek:
    Rendszeresen lerészegednek, de az alkoholfüggőség tünetei még nem jelentkeznek.
    7. Alkoholisták:
    Az ő esetükben az alkoholfogyasztás függőséget, és a szeszmentes időszakban enyhébb-
    súlyosabb megvonási tüneteket okoz.”

    Szerintem naponta egyszer beégetni magadat untig elég.

  27. John Doe szerint:

    nagyapó, azt állítja, hogy nevelés kérdése? Ezt hol olvasta? A többi körítés nem érdekel, hogy melyik politikus éppen hol és mit csinál, engem azok érdekelnek, akik jelenleg befolyással vannak rám.

  28. John Doe szerint:

    Most jut eszembe, hogy senkinek nem címeztem a szombati 22:46-ost. Valaki csak felvette az inget? 😀

  29. felix szerint:

    A szürke egyenruhára való utalás miatt nem voltak kétségei, hogy neki szól.

  30. Jeniszej szerint:

    felix szerint:
    A másság nem betegség. ))) 😛 (((
    „A nem létező szagok érzése az meg a fater alkohol utáni vágya az.”
    Milyen vadember lehet aki a jófajta fröccsöt összekeveri a köcsögökkel
    Fél – eszű.
    A vaddisznó sem szereti ha buzinak nézik.

  31. Jeniszej szerint:

    Természet ellenes a másság! – az biztos! Seggbe dugni a másikat. Ejha ez a férfias vigalom!
    ))) 😛 (((

  32. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater ezeket józanul elviselni már emberfeletti “erőfeszítést” igényel.
    A fater foglalkozásköri ártalma, hogy messziről megérzi a “mások” közelségét.
    ))) 😛 (((

  33. felix szerint:

    Szegény Jeniszej!
    Már ekkorát kell csúsztatnod ahhoz, hogy véleményed legyen.
    Az alkoholista apád betegségét leegyszerűsíteni fröccs utáni vágyra, nem semmi teljesítmény.
    Kérdezz meg egy emsét apád szexuális szokásairól. 🙂

  34. Jeniszej szerint:

    felix
    Azt monya az okleveles disznótenyésztő, Faterom, aki hobbiból részeges kondás is, hogy nagyot csalódott a fél-eszű fél-xben, aki másképp gondolkodik, mint egy normális részeg ember. 😛
    Az Öreg azt monya ezek a másképp gondolkodok miatt alkoholista lett. De van rá remény, hogy rendbe jön egy elvonó kúrán. Aki másképpen gondolkodik az má úgy is, marad, mert a természetellenes állapot véglegesen beállt nála. A diliházat meg bezárták.
    😛

  35. Jeniszej szerint:

    Fél-iksz!
    A Faterod biztosan nem másképp gondolkodó, azt monya az Öregem, mert az láccana rajtad. 😛

  36. Jeniszej szerint:

    Szegény jó anyádat meg szóba sem hozom, mert az küzdött biztosan érted, hogy te is rendes ember legyél.
    Úgy láccik , hogy a küzdelme hiábavalónak bizonyult. “Elfajzottál” másképpen gondolkocc.
    😛

  37. felix szerint:

    Szegény kis Jeniszej.
    Tudom, hogy a te eszed a melegek hálószobájában jár.
    Vajon ha a saját szüleid hálószoba titkait ismernéd vagy képzeletben látnád, nem találná benne undorítót?
    Szopi nyali.
    Fúj a belem kifordul tőlük.
    Tudom, hogy most felháborodsz, pedig csak egy hetero hálószobába kukkantottam be kéretlenül.
    Amennyiben nem képzelődsz akkor nincs mitől undorodnod.
    Nem az a baj, hogy a melegek mások, hanem az, hogy te ilyen vagy.

  38. ... Grün szerint:

    Pistike meglesi szüleit szeretkezés közben.
    Bánatosan felsóhajt:
    Fujjj, és még ezek mondják, hogy ne piszkáljam az orromat?! 😛

  39. felix szerint:

    Pontosan ez az.

  40. Etikus szerint:

    9:04-es

    “A másság nem betegség.”

    Akkor Ön szerint micsoda? Ez lenne az emberi normalitás?
    Gondoljon bele, mennyi betegség (gyógyíthatatlan) velejárója, hordozója, terjesztője.

  41. felix szerint:

    Akkor a heteroszexualitás is betegség, csak azt senki sem akarja gyógyítani?

  42. Etikus szerint:

    A világot etetik Önökön keresztül, hogy a fekete, szürke, miközben fehér.
    Ez nem Kodály zene elmélete.

  43. felix szerint:

    Ugyan már!
    Miben térnek el egy homo vagy egy heteroszexuális ember leletei.
    Mire képes az egyik amire a másik nem.
    Miért nem lehet ezt felfogni úgy mint másságot?
    Tán csak nem azért mert akkor a hangoskodóknak nincs kihez képest különbnek hinnie magát?

  44. Etikus szerint:

    Minden egészséges ember tudja, hogy nem ez az emberi normalitás. Legfeljebb az agymosás áldozata, vagy hallgat.
    Csűrés csavarás, ráerőltetés, belemagyarázás a pihent, vagy éppen fáradt agyakba, ha éppen van neki.

  45. felix szerint:

    Tudja, de semmi dolga vele.
    A nyúlszájjal sincs, pedig az sem a normalitás része.
    A fájós fogam sem fáj másnak, akár kezeltetem akár nem.

  46. szuszo szerint:

    szájcijózsi vajh csak a kisgyerekeket szereti, vagy inkább a hapsikat????

    (tudjátok kiről van szó!!! 🙂 )

  47. Doki szerint:

    A buzik helyett inkább ezzel kéne többet foglalkozni: 1106 évvel ezelőtt győzte le a magyar sereg az egyesült bajor és frank haderőt a Pozsony környéki csatában, aminek következtében a magyarság helyzete megerősödött a Kárpát-medencében és a határ az Enns folyó lett. Ismerős? „az Óperenciás tengeren is túl”…

  48. ... Grün szerint:

    Augsburg, Lech mezeje?! 955?!
    Ott volt a visszavágó, mert a magyarok nem tudták, hogy hol a határ!
    Néhány gyászmagyart azért elengedtek! 😛

  49. Doki szerint:

    Merseburg, Augusburg… Ezt persze tanítják, de a pozsonyi győzelmet és annak következményét nem.

  50. Mari nénye szerint:

    Ennél a baloldalt kedvelőknél nem is tudtam,hogy ennyi a buzi! Grűn elvti-Felix-a mindenbe beleugatós Johnika..

  51. ... Grün szerint:

    Mari nénye!
    Grün nem buzi, csak más mint Te!
    Ha gondolod felajánlok egy próbát! De ígérd meg, hogy nem fújsz púpot a hátamra! 😛

  52. Mari nénye szerint:

    Próbálkozni a kutya szokott…

  53. ... Grün szerint:

    Mari nénye!
    Ha lejössz a játszótérre és lemész kutyába, egye fene bepróbálhatjuk ! 😛

  54. John Doe szerint:

    Mari nénye! Ugatni a kedves férje szokott biztos Önnel, mikor elsózza a klimax miatt a levest. Errefelé beszélhetni szoktak. (a jobboldal megszólalt)

  55. großmutter szerint:

    Nénnye tán nem leragadták a keményfa szúnál? A napokban kiveséztük ezt a témát a Tamariska-domb kerítése kapcsán 🙂

  56. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Íme a kulturált jobboldal:
    http://www.noltv.hu/video/5035.html

  57. John Doe szerint:

    felix szerint:
    2013. július 07., vasárnap – 18:43
    “A nyúlszájjal sincs, pedig az sem a normalitás része”
    Na, na! Csak tudsz valamit?! 😀

  58. felix szerint:

    John Doe!
    A nyúlszájú Mari nénye bizonyította be nekem, hogy az nagyon jóóóó dolog. 🙂
    ERGO, Ő NEM MELEG. 🙂

  59. Doki szerint:

    Hajós Pista alias részeg matróz!
    Egy nyaklevesbe még senki nem halt bele. Aki elmegy felvonulni, az vállalja az esetleges következményeket is. 😉
    Ne aggódj, te is kapsz majd egy nyakast. 😉

  60. krododiltojás szerint:

    melyik videot nézted buzi hajós, a buzi lökött először mert nem volt hajlandó kikerülni a gyalogost a biciklijével, aztán meg a buzi ugatott és megint csak ő ütött először.

  61. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    “Fekete bakancsos, egyenruhás osztag támadt Derdák Tiborra és két társára a Nyugati térnél a melegfelvonulás után szombaton. Derdák Tibor a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta, valószínű a két roma társa, ill. a kezükben lévő szivárványos zászló ingerelte a fekete ruhásokat.
    A sajókazai iskolaigazgató pofonokról is beszámolt. Mint mondta, két társa földre került, akiket megrugdostak, Derdák Tibor pedig menekülni próbált. Végül egy járókelő leintett egy rendőrautót. A rendőri fellépéssel kapcsolatban az iskolaigazgató azt mondta, a rendőrök az életüket mentették meg és végtelenül hálás nekik, ám hozzátette, nem igazoltatták a csoport egyetlen tagját sem, akik a rendőrök megérkezése után is a helyszínen voltak, tehát lett volna rá lehetőség. A három bántalmazott feljelentést tesz.”
    (Klubrádió)

  62. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    “Megdöbbent Balog tárcája a Pride-on történt verés miatt – 07:43
    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megdöbbenéssel értesült arról, hogy Derdák Tibort, Orsós Jánost és társukat szombaton a Budapest Pride felvonulás után ismeretlenek bántalmaztak – írta a tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
    Hangsúlyozzák, hogy minden olyan esetet mélységesen elítélnek, amikor egy demonstráció résztvevőit bántalmazzák, függetlenül attól, hogy a megmozdulással egyetértenek-e vagy sem. A közleményt azzal zárják, bíznak benne, hogy a rendőrség mindent megtesz a tettesek kézre kerítéséért.

    A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) szombat délután közölte, hogy három tagjukra támadt egy körülbelül 30 fős csoport a Nyugati pályaudvarnál a Budapest Pride felvonulást követően.

    A SZEMA közleménye szerint a szervezet három tagját “30 rasszista, egyenruhás neonáci” megtámadta, akik “cigány buzik!” felkiáltással elkezdték verni a három férfit. Hozzátették, hogy “a rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a rasszista bűnözőket hagyta elmenni.”

    A sajtóhírek szerint Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbedkár Iskola igazgatóját, Orsós Jánost a Dzsaj Bhím közösség vezetőjét és egy harmadik társukat támadták meg. Derdák Tibor több helyen is arról nyilatkozott, hogy a támadást követően egyikük látleletet vetetett fel.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap délután kiadott közleménye szerint a BRFK adatgyűjtést folytat annak megállapítására, hogy szombat délután hat órát követően elkövettek-e közösség elleni erőszakot három, a Budapest Pride felvonulásról távozó férfi ellen.

    A szövegben azt írják: a három férfi egybehangzóan azt közölte a Szent István körúton a rendezvény biztosításában résztvevő rendőrökkel, hogy támadóik nincsenek a helyszínen, róluk személyleírást adni nem tudnak, orvosi ellátásra nem tartanak igényt.”
    (MTI)

  63. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Te is rugdostál, záptojás?

  64. Gordon szerint:

    Hitelesebb lenne az etánsak felháborodása, ha a 2006-ban véresre vert országgyűlési képviselő és sokan mások által elszenvedett sérelmen nem viccelődtek volna.

    Balogék azért hitelesek, mert “minden olyan esetet mélységesen elítélnek, amikor egy demonstráció résztvevőit bántalmazzák, függetlenül attól, hogy a megmozdulással egyetértenek-e vagy sem. A közleményt azzal zárják, bíznak benne, hogy a rendőrség mindent megtesz a tettesek kézre kerítéséért”.

    Ezért nem szavad hülyeségeket beszélni (mártiriuszozás) ha valakit egy gyűlés után az utcán bántalmaznak.

    Kuncze most hol van?
    Az szdsz hol van?
    GYurcsány hol van?
    És Gergényi?…

    Szerintem a hajósék inkább szálljanak magukba, vonják le a következtetéseket és szégyelljék el magukat mélységesen.

  65. John Doe szerint:

    Gordon, Balogék hiteltelek, mert időrendi sorrendben vannak anomáliák. Csodálkozom, hogy nem fröcsögtél itt “buzizásolva”, igaz hülyén jött volna ki?! 🙂

  66. Mari nénye szerint:

    A buzit megkérdezik hogy miért szeret focizni. – Azért, mert ha a kaputól két méterről mellérúgom a labdát, akkor minden néző azt kiabálja, hogy: – Kapd be a faszom !
    És hogy ez kinek szól? Grün-Felix-John Doe-és társai! Ja és csitu van!

  67. John Doe szerint:

    Mari nénye, megint itt veri a port? Klimax van, azt papa is csak bottal piszkálja magácskát? 🙂 Csitut meg a családjának osszon, akivel egy légtérben él.

  68. Mari nénye szerint:

    Cc azt gondolod te mindenkit csak úgy leszólhatsz? Kapd be a bal bokám te pöcs,aki csak itt veri a nyálát egész nap!

  69. Mari nénye szerint:

    Gordon! Remélem nem hiányoznak?

  70. John Doe szerint:

    Gordon nénye, nyomd már a tv-t a pornócsatornáról, mert kezdesz bepörögni. 🙂 Jobb kéz és könnyíts. 😉

  71. Mari nénye szerint:

    Értem ne zavarjalak munka közben?

  72. ... Grün szerint:

    Mari nénye!
    Jó vagy nálam egy orálra!
    De ígérd meg, hogy kiveszed a protkót és nem húzod a fejedre a fitymám mint egy fürdősapkát! 😛

  73. Mari nénye szerint:

    Akikre büszkék vagyunk………..

  74. John Doe szerint:

    ” please do not eat the troll “

  75. Mari nénye szerint:

    Nem akarok veled harcolni,de ne provokálj,főleg ha nem tudod ki vagyok!

  76. nagyapó szerint:

    Sok-sok buzi csepeli eetás! Nem veszik észre azt az csapdát, amibe besétáltak?
    Buzi baloldal? Ez lesz a választási jelszó? “Sok-sok buzi, szavazz Orbán ellen!” Brávó!
    A zsidó kultúra ~5000 éve, a kereszténység 2000 éve elhatárolódik a buziktól. Persze vannak görög, latin példák, “hozzatok nekem egy szép rablányt, vagy fiút”. El is buktak.
    Persze vannak kultúrák, ahol a a pedofíliát sem ítélik el. Ez lesz a liberális, az eetásak, a maffiabaloldal következő követelése?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  77. Mari nénye szerint:

    John Doe szerint:
    2013. július 08., hétfő – 23:37
    ” please do not eat the troll “ És még ő kéri,hogy ne troll-kodjak?? Ki a fene vagy te?

  78. ... Grün szerint:

    Mari nénye!
    Kicsit mást jelent! 😛

  79. John Doe szerint:

    Nem zavarja, de az sem, hogy ott a fordító. 😉 Nemzeti idiotizmus.

  80. John Doe szerint:

    Mari nénye, ki a “John Doe”? Nem tudja??? 😉

  81. robi szerint:

    Mi lesz Vitézi Dáviddal és a többikkel?

    Ők hogyan férnek bele a demagóg csepeli süppedtek kollektív bűnösséget meghirdető nézeteibe?

    Szánalmasan ostoba gyülekezet.
    Nem lehetett kis munka ennyi birkát összeterelni.

Itt lehet hozzászólni !