Csepeli horgászok a Sensas kupán

Csepel.hu

A szegedi Maty-ér partján kánikula és szélcsend fogadta a Sensas-MAHOR Kupa résztvevőit június 15-16-án. A hagyományosan kajak-kenu versenyekre specializálódott vízfelületet, illetve annak partját ezúttal a horgászok vették birtokba, köztük a Csepel HE csapatának tagjai.

A kétnapos versenyen 111 horgász ragadott botot, s a hagyományokkal ellentétben ezúttal egyéni versenyként lett meghirdetve, de ezzel együtt a csepeliek a klub OB-ra történő felkészülésként ültek le a botok mellé. Így egységes taktikával és teljes létszámmal (Bagó László, Hipszki Róbert, Kassai Adrián, Ribli János, Varga László) vettek részt a megmérettetésen.

A továbbiakban a Csepel Horgász Egyesület beszámolóját olvashatják: „A pénteki edzést követően arra a következtetésre jutottunk, hogy sem a rövid botos kishalazást sem a hosszú botos pontyozást nem szabad elhanyagolni. A rövid botos horgászat 5-6 tagos  úgynevezett rakós botot jelentett. Ebben a távolságban nagyon változatos halfauna tartózkodott. A kisebb nagyobb dévérek és karikák (keszeg) mellett sok kárász és egy-egy ponty is beugrott. Teljes hosszban horgászva kisebb-nagyobb pontyokat, kárászokat valamint törpeharcsákat lehetett fogni.

Sajnos ezen a versenyen nem voltak háttérembereink, így a versenyzőknek önállóan kellett dönteniük arról, hogy egy adott helyzetben érdemes-e várni a nagyhalra vagy szaporán gyűjteni kell a kicsiket. Ez egy igen fontos taktikai kérdés, amely sok pontot jelenthet a mezőny közepén.

A szombati sorsolás nem sikerült fényesen, hárman  is az „A” szektor belső felére húztak számot. Az első 4 helyre esélyük sem volt innen, mert míg a szektor szélén sorra szákolták a pontyokat nekik csak a kishalak jutottak, és azok sem a várt ütemben jöttek. Ez valószínű annak köszönhető, hogy ezen a szakaszon nem horgászott senki az edzésen. Végül komoly küzdelemben Jani a 7. Csonti a 8. Laci pedig a 9. helyen végzett. Szerencsésebb volt Robi és Adrián, akik egyébként a csapatból a legjobban kezelik a rövid botot. Mindketten a mezőny közepén ültek, Adrán a 2. lett a szektorában, míg Robi a 3. Robi végig kitartott a rövid bot mellett, míg Adrián vegyes pecával érte el ezt a kiváló eredményt.

Vasárnap teljes szélcsend és perzselő napsütés fogadott minket. Szerencsére mindannyian a mezőny közepére sorsoltunk, így nem kellett senkinek attól tartania, hogy a rossz hely miatt nem lesz esélye jó eredményre. A forduló elején lassan indult be a halfogás pár pontyot akasztottak a versenyzők, valamint „minirakón” lehetett fogni az apróságokat. Később mintegy futótűzként terjedt a pályán, hogy vízközt jól lehet fogni a pontyokat. Dicséretes, hogy minden csapattársunk segítő nélkül is alkalmazkodott a körülményekhez és méter körül eresztéket állított be. A vízközt táplálkozó halak érdeklődését folyamatos csonti-lövéssel lehetett felkelteni. Érdekes volt, hogy a csontira (csontgiliszta, vagy csontkukac) nem csak a vehemensen táplálkozó pontyok, hanem a 20-30 dkg körüli karikakeszegek is odaálltak. A módszer mindenhol működött, de a pálya különböző szakaszain eltérő volt a halbőség. Az csapatszinten összegyűjtött 16 pont önmagáért beszél (Adrián-2, Csonti-2, Jani-3, Laci-3, Robi-6), mindannyian rátaláltunk pontyokra. Adrián teljesítményét külön ki kell emelni, aki 23 990 gramm hallal lett második a szektorban 12 dkg-al lemaradva Kökény Józseftől. Ha a mérlegeléskor is mellette állt volna a szerencse, akkor felállhatott volna a dobogóra, de a megszerzett egyéni 6. helye így is kiemelkedő. Ezen eredmények után újult erővel és bizakodva nézünk a klub OB elé.”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !