Kevesebb éjszakai röpködést ígérnek

Forrás: Index.hu

Csepel felett az ég

Kép: Csepel.info

Lotz Károly 2007. április 1-jén lett a légiforgalmat irányító HungaroControl elnöke. Májusban a cég már a repülők Csepel fölé tereléséről döntött, nyáron pedig Lotzék el is adták csepeli házukat. A kiváló kerületi kapcsolatokkal rendelkező politikus – Polinszky Tibor főépítész szerint – senkivel sem egyeztetett a döntés előtt. Podolák György és Avarkeszi Dezső csepeli parlamenti képviselők nemmel szavaztak a probléma rendezésének még a napirendre vételéről is, az önkormányzat ülésén pedig a csepeli MSZP szavazta le Németh Szilárd hasonló javaslatát. Az Index most ismét cikket írt a légiforgalomról, melyet az alábbiakban közlünk.

 

A Ferihegyről felszálló gépeket május óta részben Csepelen át, majd az M0-s mentén vezetik ki Budapest légteréből, ami a dél-budai XXII. kerületben lakók számára is egyre zavaróbb. A kormányzat az éjszakai repülések korlátozására, illetve nagyobb zajbírságok bevezetésére készül, és nem elleneznék egy “fapados” repülőtér kialakítását sem. Az átfogó zajvédelmi szabályozás is megváltozhat talán, de ezt hevesen ellenzi a Ferihegyet üzemeltető Budapest Airport.

Nemrégiben az Index arról számolt be, hogy a csepeli főépítész tiltakozik a ferihegyi repülőtérről le- és felszálló gépek XXI. kerület fölé terelése miatt. Közben az is kiderült, hogy a légiforgalmat irányító hatóság elnöke, Lotz Károly volt közlekedési miniszter, Csepel díszpolgára eladta csepeli házát. Lotz elmondta azonban az Indexnek, hogy nem az újonnan kijelölt repülési útvonalak miatt költözött a XI. kerületbe, és azt ígérte, hogy jövőre felülvizsgálják a sokat bírált intézkedéseket.

A Belvároson és Észak-Budán akartak segíteni

A repülőgépek Csepel és Budafok fölé terelését a Ferihegyet üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. környezetvédelmi okokkal magyarázta. Azzal, hogy az amúgy is nagy forgalmú belvárost tehermentesíteni akarják a zajtól. Az Indexen korábban Szollár Domokos szóvivő elmondta, hogy az új ferihegyi forgalmi renddel a BA Zrt. Budapest I., II., XII., XIII. és XIV. kerületén akart segíteni, hiszen a gépek dél felé terelésével csökken az e kerületek fölött elhaladó repülők száma.

Az említett kerületekben százezrek feje fölött haladtak el a repülőgépek, míg Budapest déli része kevésbé sűrűn lakott, és a repülőgépek az úgynevezett barna övezetek, illetve közutak felett repülnek.

A budafoki polgármester a miniszterhez fordult

Budafok-Tétény polgármestere, Szabolcs Attila az Indexnek elmondta, a sok zajpanasz miatt Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterhez fordult. A polgármester célja az, hogy a minisztérium változtassa meg a zajvédelmi előírásokat, mert lehetetlen állapotok uralkodnak Budapest déli részén.

Szabolcs Attila szerint ugyanis a jelenlegi zajvédelmi rendeleteket úgy konstruálták meg, hogy a repülőgépek dübörgését ne lehessen határérték fölöttinek minősíteni. A zajvédelmi rendeletek alapján ugyanis hosszú órákra számított átlagokat mérnek a hatóságok, és így egy-egy rövid ideig tartó átrepülés hiába lépi túl a határértéket percekig, mindez nem számít szabálysértésnek, mert “nem elég hosszú ideig” tart a csendháborítás.

Csak egy-két perc, éjjelente

Egy repülőgép éjszakai átrepülése például csak egy-két percig tart, mégis nagyon sok embernek okoz álmatlan éjszakát, magyarázta Szabolcs Attila. Különösen a zajos szállító-repülőgépek járnak éjjel.

A polgármester korábban tárgyalt a Nemzeti Közlekedési Hatóság Polgári Légiforgalmi Igazgatóságával is, de ott azt a tájékoztatást kapta, hogy a XXII. kerületi mérések alapján nem történt határérték-túllépés, és a repülőgépek irányát nem fogják megváltoztatni. Ezért tartja fontosnak az önkormányzati vezető, hogy a környezetvédelmi miniszter lépjen az ügyben.

A zöldtárca szerint Budafok-Tétény Önkormányzatától valóban érkezett a közelmúltban egy levél Fodor Gáborhoz, a miniszterhez, “ebben azonban Szabolcs Attila nem a tárca rendeletében megállapított zajterhelési határértékeket kifogásolta, hanem az útirányok megválasztására irányuló eljárási rend módosításának kezdeményezését kérte. A válaszlevél elkészítése folyamatban van”.

Emelik a zajbírságot

A környezetvédelmi tárca (KvVM) sajtóirodája részletes háttéranyagokat juttatott el a budafoki polgármester felvetései alapján az Indexhez. Ezekből kiderült, hogy “jelentős javulás remélhető az éjszakai forgalom kapcsán attól a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál (GKM) jelenleg előkészítés alatt álló új rendelettől, ami a repülőterek által kivetett zajvédelmi díj megállapításának szabályait tartalmazza”.

A tervezet értelmében a díj mértékét – többek között – a repülőtér használatának időpontjától függően differenciáltan kell megállapítani, éjszaka nagyobb mértékű díjat kell kiróni.

Emellett a KvVM javaslatot tett a repülőterek éjszakai használatának a jelenleginél nagyobb mértékű korlátozására. Megállapodás született a GKM-mel, így a 2006-os szabályozáshoz képest mintegy harmadára csökken az éjszakai repülőforgalom Budapest légterében. Ez azt jelenti, hogy 0-5 óráig legfeljebb négy engedély adható ki éjjeli repülésre, 22 órától reggel hatig pedig összesen legfeljebb negyven gép repülhet a légtérben. (A parlament többször is elutasította az idén tavasszal benyújtott fideszes javaslat tárgyalását, amely az éjszakai repülések korlátozását írta volna elő.)

Változhatnak a zajvédelmi szabályok?

A jelenleg hatályos jogszabályok egyrészt a repülőtér által generált forgalom úgynevezett egyenértékű zajterhelését, a teljes nappali illetve éjszakai időszakra leátlagolt értékeket szabályozzák, másrészt magának a repülőgépeknek a zajkibocsátását limitálják, hangsúlyozza a minisztérium.

Ám most a tárca meg fogja vizsgálni az egy-egy repülőgép elhaladásakor észlelhető zajt, pontosabban azt, hogy miként lehetne szabályozni az egyedi zajterhelést.

A KvVM szerint a problémán elsősorban a repülőtér megközelítési és elhagyási útvonalainak és eljárásainak optimalizálása segíthet. Ugyancsak fontosnak tartják az így kialakított útvonalak betartásának számonkérését a légi forgalmi irányítókon és pilótákon. Emellett kívánatos lenne a légiforgalmi hatóság megerősítése és az általuk végzett ellenőrzések gyakoribbá tétele is.

A Budapest Airport nemzetközi szabványokról beszél

Szollár Domokos, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője a budafoki polgármester felvetéseiről az Indexnek elmondta, a közlekedési zaj mérését nemzetközi szabványok rögzítik. A világon mindenhol egyenértékben, tehát átlagolva mérik a repülési zajt. A magyar jogszabályoknak ezekhez a nemzetközi sztenderdekhez kell alkalmazkodniuk.

“Fura helyzet lenne, ha Európában, sőt a világon egyedül Magyarország megpróbálna eltérni ettől, sőt, hogy erre alapulva valamifajta zajbírságot is bevezetnénk, messze ívben elkerülnék az országot a repülőgépek, és nem lenne többet olyan, hogy magyar légiközlekedés” – közölte Szollár.

Nőtt a légiforgalom Budafok felett

Szollár elismerte, hogy a május elején bevezetett légtér-változtatások miatt nőtt meg a légiforgalom Budafok-Nagytétény felett. Korábban is voltak repülőgépek, most azonban jóval nagyobb számban repülnek el a városrész felett. Amíg a légijárművek a kijelölt útvonalon vannak, csak a közvetlenül ez alatt élők számára okozhat ez gondot. Több embert akkor zavar, amikor a repülőgépek letérnek ezekről az utakról.

“Tudni kell, hogy 2100 méteres magasság alatt nem lehet eltérni a kijelölt útvonalakról, de afölött már igen. Egyébként a BA javaslatára emelkedett meg 900 méterről 2100 méterre ez a szabály, pont azért, hogy minél kevésbé szóródjon szét a repülési zaj, és ezáltal kevesebb embert érintsen a fővárosban. Ezt a szintet elméletileg tovább lehet emelni, de a BA ezt nem támogatja, mert az jelentős kapacitáscsökkenéssel járhat” – magyarázta a szóvivő.

Nem lehet megszüntetni a zajt

“Világosan látni kell: nem lehet megszüntetni a repülési zajt Budapest felett, az mindig lesz” – szögezte le Szollár.

“A cél csak az lehet, hogy csökkentsük azok számát, akit ez érint. A BA zajvédelmi programja is erre épül, hogy koncentráljuk a zajt, lehetőség szerint az útvonalak alá – ezt a célt szolgálta a minimális repülési magasság megemelése is. Ha repülési zajról beszélünk, nem csak Budafokról és Csepelről, hanem az egész képről kell beszélni. Intézkedéseink értékét az adja meg, hogy a főváros egészéről nézve vizsgáljuk meg a kérdést. És a májusi változtatások jelentősen javítottak több százezer ember életminőségén” – hangsúlyozta.

Zajvédő falat építenek

A földi zaj kiszűrésére a BA most épít egy zajvédő falat a repülőtéren, és meg fog épülni egy új hajtóműpróbázó hely is, ahol a repülőgépek karbantartása után sokkal csendesebben lehet majd tesztelni a hajtóműveket.

A BA elindította a passzív akusztikai védelmi programot, így a következő években majd 200 millió forint értékben a zaj által leginkább sújtott ingatlanok nyílászáróit, tetőit hangszigeteli a BA.

“Amit eddig tettünk az csak a kezdet, de a BA legalább elindította a zajvédelmi programot. Nyilván még sokat kell és lehet tenni, és a BA nyitott minden észrevételre, és véleményre, mely közelebb visz a megoldáshoz” – fogalmazott Szollár.

Fapados repülőtér kéne?

A csepeliek különösen sokat szenvednek a repülők májusi elterelése miatt. Az egyik lakossági tiltakozó eljuttatta az Indexhez is azt a levelét, amelyet panaszként írt az illetékeseknek. Szerinte többszörösére nőtt a légiforgalom felettük a nyári hónapok óta. A gépek egymást érik, csúcsidőben gyakran négypercenként követik egymást. Hétköznaponként (augusztus végén) 100-200 gép süvöltött el Csepel fölött. A levélíró szerint a “fapados” gépeknek ezentúl nem Ferihegyre kéne engedélyt adni, hanem a vidéki repterekre.

“A Ferihegyi repülőtér tehermentesítése érdekében környezetvédelmi szempontból valóban kívánatos lenne egy “fapados repülőtér” létrejötte, erre azonban nem kijelöléssel kerülhet sor, hanem üzleti alapon” – hangsúlyozta a környezetvédelmi tárca az Indexnek. A diszkont légitársaságok számára azok a repülőterek válhatnak célponttá, ahol a repülőtér használatáért fizetendő díjak alacsonyak – folytatódik a dokumentum.

Forrás: Index.hu

 

17 hozzászólás “Kevesebb éjszakai röpködést ígérnek” bejegyzésre

  1. Ice szerint:

    Hess repülők Csepelről(is!
    Egy fél off–Országgyűlési képviselők(is) figyelmébe:
    http://www.greenpeace.hu/energia.pdf

  2. Laja szerint:

    Úgy látom Tóth Mihály a “busnis-class”-on utazik…

  3. Laja szerint:

    Bocs, elírtam: bisnis class (mellé nyúltam)
    de a lényeg, hogy ott van…

  4. Gabca szerint:

    Idehajtják a repülőket, mert nekik mi barna övezetesek vagyunk. Egyedül a budafoki polgármester pattog, no meg itt a főépítész, Tóth Mihály még ezt sem vállalja. A csepeli parlamenti képviselők meg, ahogy azt a Kis-Duna partnál tették, majd 2009-ben elkezdenek “információt gyűjteni”, hogy kiderítsék, mitől nőtt meg a zaj. Szégyen-gyalázat!!!

    Mit csináltak a csepeli polgármester és s parlamenti képviselők a galvániszap-ügyben?

    Mit tettek Kis-Duna part ügyben?

    Mit tettek légifolyosó-ügyben?

    Mit tesznek Csepel SC-ügyben?

    Tulajdonképpen minek vannak ott ezek egyáltalán? Hogy 2010 ben újra felújítsák a Szent Imre teret, majd egy másik részét ugyanígy ősszel?

  5. Borbán Viktor szerint:

    Laja ,te oylan egyszerű vagy,hogy hozzád képest még a százas szög is ördöglakat..
    Azt úgy írják: business classDe te csak erőköggyé! és ne fürggyé le! 🙂

  6. Csaba szerint:

    Te meg Bobán egy kis köcsög.

  7. admin szerint:

    A fórum arra való, hogy a véleményeteket elmondhassátok. Ez az első és utolsó kérésem, hogy erre is használjátok.

  8. Csaba szerint:

    Akkor elnézést, módosítok!

    Tiszteletreméltó “Borbán Viktor” Úr!

    Úgy gondolom, hogy az Ön modora nem makulátlan.

    Őszinte tisztelettel:

    Csaba

  9. Csaba szerint:

    Ja, te pedig Laja ha valamit nem tudsz helyeseni angolul leírni, akkor szerintem használd nyugodtan az ékes magyar nyelvünket. Elég ennyi: “első osztály”

    De a kis törpe akkor is ott repked a képen… :):):) a haverokkal

  10. DFK szerint:

    Na igen, jellemző a csepeli vezetésre (Tóth Mihály + Avarkeszi + Podolák elvtársak): mit sem érdekli őket a csepeli ember. Jó lesz így is nekik! Majd a választáskor hazudnak valamit. Csepeliek! Ne legyetek feledékenyek: emlékeztessétek a fenti “urakat” a választások idején.
    Lotzról meg mit is mondhatnék, hogy elbírja a festék…

  11. Gulyás Gábor szerint:

    Óriási tévedés!
    Engem megkerestek a csepeliek, az öszegyűjtött aláírásokat elvittem a polgármester úrhoz, Orosz alpolgármester úr ezekkel (is) felszerelve ment tárgyalni az illetékesekkel. Avarkeszi Dezső szintén támogatta a csepeliek kezdeményezését.

  12. Bubus szerint:

    Gábor, én úgy hallottam, hogy ha aláírásokat visznek hozzátok, azokat mindig semmibe veszitek (lásd 71-es busz, Kis-Duna part stb.). Avarkeszi a Duna part ügyében azt sem tudta két évvel a botrányos események kezdete után, hogy mi van. Úgy csinált, mint egy mongol idióta, mintha fogalma se lenne arról, hogy mi történik a választókerületében. Ennyi még az újságból is kiderült.

  13. Nándi szerint:

    Gábor, kérlek ezt ne csináld. Ne csináljátok ezt.
    Rendszeresen olvasom a csepel.hu-n a testületi ülések anyagait (JÓ LENNE, HA ITT IS BELENNÉNEK LINKELVE!), és te is jól tudod, hogy ezt a problémát nem Te vetteted fel, hanem Németh Szilárd.

    Tehát nem te vitted be a testület elé a kerület felett állandóan és egyre sűrübben repkedő repülőgépek problémáját, hanem a Fidesz.

  14. Körorvos szerint:

    Arról van szó, hogy az eddig-méltányosan- szinte minden kerületnek jutó repülőgépforgalmat koncentráltan Csepelre zúdították. Évtizedeken át a szélrózsa minden irányába repültek Budapest felett a ferihegyi repülőgépek. Mindenki kapott belőlük egy keveset. Most Buda I, II, XII. kerület felett “felfüggesztették” a felszállást, “védett övezetté” nyilvánították őket márc-ban egy hármas miniszteri rendelettel-biztosan merő véletlen, hogy az aláíró miniszterekből legalább 2 a mentesített elit negyedekben lakik…-, és Csepel lett a fő felszállópálya az összes délkeleti. déli, délnyugati, nyugati irányban felszálló gépnek. Csepel-Kertvárosa fölött aug-ban száz-kétszáz között volt a viszonylag alacsonyan eldübörgő gépek száma, akár 3-4 percenként is követték egymást csúcsidőben, ami hajnali 5-től éjfélig tart. Csepel-Kertváros felett egy fő leszállópálya is húzódik!
    Senkivel úgy nem babráltak ki-írhatnám csúnyább szóval is-, mint Csepellel. Ide az összfővárosi pöcegödör után jöhet a légi autópálya is.
    Pont idén májustól, amikorra kiderült, hogy dehogy lesz itt a kormányzati negyed a Szigetcsúcson! A legkisebb ellenállás irányába próbálták terelni a légizajt. Olyan szemforgató okoskodással, hogy ne “terítsék szét” a zajt a főváros felett, hallgassák csak a csepeliek, mint huszadrendű lakosok.
    A zajmérések teljesen feleslegesen történtek, ugyanis Ferihegy mindig győztesen kerül lki belőle, hisz’ hiába van 2 percig akár 50-60dB is, akár százszámra ismétlődően, ha elosztják 24 órára a zajterhelést, akkor ugye NINCS ITT SEMMI BAJ KÉREM???!!!! Arcátlanul pimasz hozzáállás!
    Ezt a trójai falovat megpróbálták önk-i tárgyalódelegációnkkal is beetetni.
    Egyébként-pártoktól függetlenül-összefogásra lenne szükség e kérdésben. Életminőségünk, egészségünk, ingatlanjaink értéke múlik azon, hogy visszaálljon az a korábbi rend, ami a nyikhaj brit tanácsadók agyament ötletelése nyomán zúdult májustól Csepelre. Pár évig már nem Csepelen voltak a legolcsóbbak a fővárosi ingatlanok. Idén már megint…nem véletlenül, erről a repülőzaj is tehet. De nem is ez a lényeg. Hanem az nyugalomhoz, az eddigi csendhez való jogunk sérült!
    Teszek a nemzetgazdasági érdekekre! Vegye ki minden fővárosi kerület, a budaiak is, arányosan a terhelést Ferihegy “áldásaiból”, és ne Csepel legyen a torkos borz-már megint!

  15. Körorvos szerint:

    Hja, és most csak szezonális ingadozásból eredő valamelyes forgalomcsökkenés van a júl-aug-i csúcshoz képest.

  16. […] Kevesebb éjszakai röpködést ígérnek Mégse lesz annyi repülő Csepel fölött? Tárgyaltak a zajártalmakról […]

  17. Lora :) szerint:

    Flugverkehrslinie – igen ezt állapította meg a német barátunk, akinek elég volt három nap a teljes kiboruláshoz a repcsik miatt – én negyedik generációs csepeli vagyok,

Itt lehet hozzászólni !