Francia sajtó: Reding túllépte hatáskörét Magyarországgal kapcsolatban

MNO

Viviane Reding és a Bilderberg-csoport Magyarország elleni akciójáról ír a francia Nouvelles de France portál „Az európai intézmények egyre allergiásabbak a választási eredményekre” címmel – olvasható Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár által a legnagyobb közösségi portálon közzétett bejegyzésben.

Kumin Ferenc Facebook-bejegyzése szerint a Nouvelles de France cikke felidézi a múlt heti Tavares-jelentés elfogadását, amely a legutóbbi magyar alkotmánymódosításokat kritizálta. Kumin a bejegyzésében kitér arra is, hogy június 6. és 9. között találkozott a Bilderberg-csoport Hertfordshire-ben, ahol a Magyar Nemzet információi szerint az Európai Bizottság alelnöke, Viviane Reding is megjelent.

Hatalmas botrány

Az uniós politikus a Magyarországról szóló negyedórás megbeszélésen arról biztosította az egybegyűlteket, hogy mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében, arra hivatkozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merik majd kifejezni akaratukat. Surján László fideszes EP-képviselő szerint ez lehet az Európai Unió legnagyobb botránya. A biztos később tagadta a vele kapcsolatos híreszteléseket.

A francia portál cikkére hivatkozva a helyettes államtitkár azt írja: „Reding asszony biztosi hatáskörét túllépve agresszív lejárató kampányt folytat Orbán Viktor kormányával szemben. A bizottság alelnöke nem először tesz így, hiszen Nicolas Sarkozy idején hasonló megnyilvánulásai voltak.”

A közvélemény-kutatások alátámasztják a kormány teljesítményét

A Nouvelles de France cikke kifejti, az Orbán-kormány komoly európai ellenszélben kénytelen működni annak ellenére, hogy az államháztartási hiányt sikerült az unió által megkövetelt küszöb alá csökkenteni, a növekedést pedig beindítani. Utóbbi pozitív gazdasági eredményeket a közvélemény-kutatások is tükrözik: a társadalom 49 százaléka szavazna a Fideszre, 27 százaléka a szocialistákra, 8 százaléka az Együtt 2014-re és 12 százaléka a Jobbikra.

Beszámolt a Wall Street Journal is

A Wall Street Journal is beszámolt arról, hogy a Civil Összefogás Fóruma által megalapított Szellemi Honvédelem Mozgalom nyílt levélben szólította fel Viviane Redinget a lemondásra, hiszen nem volt képes bizonyítani annak ellenkezőjét, miszerint gyengíti a jövő évi választások legitimitását. A lap megjegyzi, a civil szerveződés szerint Reding aláássa 2014-es parlamenti választásokat. (Az MNO korábban teljes egészében közzétette a levelet).

A napilap emlékeztet rá, hogy Reding szóvivője, Mina Andreeva határozottan elutasította ezeket a vádakat, mondván a politikus az egész munkássága alatt a szabad választásokért és a demokráciáért harcolt.

Forrás: MNO

15 hozzászólás “Francia sajtó: Reding túllépte hatáskörét Magyarországgal kapcsolatban” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    “A francia portál cikkére hivatkozva a helyettes államtitkár azt írja: „Reding asszony biztosi hatáskörét túllépve agresszív lejárató kampányt folytat Orbán Viktor kormányával szemben. A bizottság alelnöke nem először tesz így, hiszen Nicolas Sarkozy idején hasonló megnyilvánulásai voltak.”
    Engedtessék már meg a nyájas olvasónak, hogy ne egy helyettes államtitkár véleményéből, hanem az eredeti cikkből vonjon le következtetéseket!
    Ne nézzük kiskorúnak a zembereket!
    Az meg főleg hidegen hagy, hogy Nicolas Sarkozy idején milyen megnyilvánulásai voltak a Hölgynek!
    Lehet, hogy Valéry Giscard d’Estaing idején a rizi-bizit sem szerette a zoviban?! 😛

  2. ... Grün szerint:

    Nagyon megjárja, aki Kövért és Orbánt ijesztgeti
    “Csak nem képes abbahagyni a munkát a Kossuth téri törvényautomata – a Tisztelt Ház szerdán újabb kétnapos ülésezésbe kezd, ezúttal – Kövér László reményei szerint – renitens-mentesen, hisz a jobbikos riadalomkeltőket kizárták az ódon falak közül. Feszülten várjuk a parlamenti tekintélyen esett csorbát óvodás sértődéssel megoldó házelnök újabb remek tréfáit.”
    .
    Reméljük jelzésértékű, hogy épp tizenegyszer szerepel cikkünkben a tekintély kifejezés. Csapatkapitány: Orbán Viktor. ))) 😛 (((
    .
    http://www.stop.hu/belfold/nagyon-megjarja-aki-kovert-es-orbant-ijesztgeti/1159010/

  3. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Csak az a bibi, hogy a francia hírportál cikke a Magyar Nemzetre hivatkozik forrásként a Redinggel kapcsolatos állítást illetően.

    Tehát göngyölítsük fel csak szépen, mi is történt:

    1. A Magyar Nemzet Lovas István nevű újságírója kitalál egy hazugságot, miszerint Viviane Reding a Bilderberg-csoport konferenciáján mindenféle csúnyát mondott.

    2. Ezt egy francia hírportál egy cikkben meghivatkozza, mondván: “a Magyar Nemzet szerint Reding aszonta hogy …”

    3. Kumin Ferenc hivatkozik a francia hírportál cikkére egy facebook-bejegyzésben (amúgy hol van az a facebook-bejegyzés? mert én nem találom, talán már leszedte Kumin).

    4. A Magyar Nemzet hivatkozik Kumin Ferencre, de itt már az a cím, hogy a francia sajtó szerint Reding túllépte a hatáskörét Magyarországgal kapcsolatban.

    Így bezárult a kör: a Magyar Nemzet által elindított hazugság visszaért a Magyar Nemzethez.

    Majd persze a hazugságokhoz különösképpen vonzódó csepel.info is átveszi a cikket.

    Pedig az Index már 2 napja megírta, hogy a Redinges sztori kamu:
    http://index.hu/kulfold/2013/06/24/a_magyar_valasztok_ellen_tor_viviane_reding/

  4. csepel szigetlakó szerint:

    hol írja azt hogy kamu te gyengeelméjű? egyik fél állítása áll szemben a másik tagadásával, attól hogy nincs bizonyíték még lehet igaz is vagy kamu is.
    például hogy megértsd: nincs bizonyíték rá hogy egy idióta vén barom vagy de minden jel erre utal.

  5. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Köcsög! Itt írja, hogy kamu:
    http://index.hu/napinapi/2013/06/24/napinapi/

    “KAMU A NAGY REDING-BAJNAI ÖSSZEESKÜVÉS

    A Magyar Nemzet szerint Viviane Reding EU-biztos a szupertitkos Bilderberg-csoport gyűlésén arról beszélt, hogy “mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében”, a hisztériakeltésben pedig Bajnai Gordon lesz a Sancho Panzája. A KDNP erre feljelentette Bajnait – azaz kiderült, hogy mégsem, sőt. Először meg akarják várni, hogy Reding cáfolja a bizonyítékokat, és csak utána tesznek jogi lépést. Bizonyítékok viszont nincsenek. Amit Surján László az EU legnagyobb botrányának nevezett, egyszerű lejáratókampánynak tűnik csak.”

  6. ... Grün szerint:

    hajós!
    Megállapíthatjuk tehát, hogy a fityesz a saját farkába harapott! ))) 😛 (((

  7. csepel szigetlakó szerint:

    kamu mert a zsindex azt írja ugye,
    a ti fajtátok szokása egymás farkának a harapdálása te balfasz zsidó gnóm.

  8. ... Grün szerint:

    csepel szigetlakó!
    Ha gondolod Te is vehetsz egy lágy érintőt!
    Nem kell óvatoskodnod, a zelőbőr nem fog megfojtani! ))) 😛 (((

  9. Gordon szerint:

    Nem lesz jó vége annak, ha a balliberálisok megpróbálják elcsalni a választásokat.

  10. ebihal szerint:

    Gordon!
    Mint a közelmúlt mutatja, nálatok még a halottak is aláírták a rezsicsökkentő ívet!
    Meg is köszöntétek tisztességgel.

  11. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Ebihal szerint-nek: a Gyurcsányi választások tisztességesen zajlottak ugye, hordták a megfelelő helyekre autóbuszokkal a szavazókat, meg több helyen lefizették őket, vagy netán rosszul emlékszem ?

  12. ebihal szerint:

    Anikó!
    Te láttad személyesen? Amennyiben nem láttad mehetsz gyónni! Mellesleg, ha a
    Gyurcsányék csaltak, az szerinted jogot ad a Fidesznek a csalásra?

  13. nagyapó szerint:

    Eetásak! Milyen érdekes párhuzam Reding és libás Bajnai között. “Ott sem voltam”. “Ott voltam, de nem tettem semmit”. “Ott voltam, de nem azt mondtam”. Ott voltam….
    Eetásak! Miért védik annyira Magyarország ellenségét? … Grün, hajós, ebihal, ennyire utálják országunkat? Ennyire hazaárulók?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. lolka szerint:

    Igaz nem igaz, de mi az a “Bilderberg-csoport”?…:

  15. ebihal szerint:

    nagyapó!
    1./ Az agyi képességei erősen megkérdőjelezhetők.
    2./ Én azokat tekintem hazaárulóknak, akik a nép 10-15 %-ának juttatnak lényegesen
    többet, a többiek rovására.

Itt lehet hozzászólni !